Varga László: A besúgókról

Varga László
A besúgókról
Válasz Katona Sándornak

Üzenet
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja
Kolozsvár
23. szám, 2009. december 1., 6. old.

Örömmel válaszolok Katona Sándornak, nemcsak azért, mert szeretem a becsületes kemény vitát, de még inkább azért, mert én is becsülöm őt, nem tudom elfelejteni azt a bátorságát, amivel a legvadabb Ceauşescu-időben gyönyörű templomot és parókiát épített, s sajnálom, hogy ebbeli tehetségét az egyház nem használta ki sem akkor, sem azután.

Úgy látom, ebben a vitában az egyszeri falusi bírónak volna igaza, aki így ítélkezett a peres felek felett: „Neked is igazad van János, neked is igazad van Péter!” Mire megszólal a kisbíró: „Bíró uram, mind a kettőnek nem lehet igaza!” „Neked is igazad van István!” – volt a bölcs felelet.

Katona Sándornak ugyanis igaza van. Nem velem szemben, hanem az ügyben, amit képvisel. Nincs a cikkben egy szava sem, amit ne írnék alá, s a cikk végi javaslata a legbecsületesebb megoldása lehetne a kérdésnek. Én még tovább mennék: Aki tényleg önként, bármiféle haszonért stb. jelentgette a János bácsikat és a kollégáit, annak meggondolnám a teljes felmentését még akkor is, ha a javasolt időben vallomást tesz.

De ha már benne vagyunk, vegyük számba a rólam írtakat: Remélem, egyedül Sándor értette úgy a mondanivalómat, hogy addig nem szabad a besúgókhoz nyúlni, amíg a szekusokat el nem ítélték. Ekkora hülyeséget azért nem kellene rám fogni. Én azt írtam, hogy erkölcsileg úgy kellene, hogy azok bűnhődjenek előbb, akik kicsikarták a besúgási aláírást a delikvensektől. Nekem – bár részem nem volt benne – volt alkalmam hallani azoknak az ordítását, akiket éppen vertek. Nem volt Beethoven-szimfónia! Ha nem létfontosságú dologról volt szó, amikor pl. barátokról, társakról kellett volna vallomást tenni, másokat börtönbe juttatni stb., csak saját magunk elleni megbicsaklásról, szeretném én látni azt a hőst, aki olyan helyzetben megtagadta volna az aláírást. Milyen blődségeket írtunk mi mindnyájan a tiszt fogalmazta jegyzőkönyvek alá, hogy reakciósok, soviniszták, a rendszer ellenségei stb. vagyunk, ugyan kérem, mikor lényeges kérdések forogtak kockán, azon akadjon fel az ember? Akit érdekel, olvassa el a Tófalvi Zoltán által szerkesztett A Dobai csoport c. hétszáz oldalas könyvet a mi perünkről. Az természetes, amiről Sándor ír, hogy a „barátságos beszélgetésben” megtett ajánlatot becsületes ember valamilyen formában elutasította. Ez így igaz. Azért tartom fontosnak kivizsgálni: Milyen körülmények között történt az aláírás és mi lett a folytatása.

Higgye el Katona Sándor, hogy amit a jogi dolgokról írok, az nagyon lényeges. Itt bíráskodásról, tehát jogi aktusról van szó. Ha a besúgás „magánindítványra üldözendő cselekmény”, akkor a közösségnek hivatalosan semmi joga nincs hozzá, hogy beleszóljon, amíg a panaszos feljelentést nem tesz, akkor is csak arra az egy esetre. Ha „hivatalból üldözendő”, akkor a közösség hatóságai akkor is kötelesek intézkedni, ha minden panaszos – keresztyén ember lévén – már mindent megbocsátott és elfelejtett. Azért írtam jogi nyelven, hogy a jogtól éppen ennyire utálkozó lelkipásztorok – az a kb. 90% – is próbálják megérteni, hogy ítélkezés dolgában ezt egész Európában így tudták és tartották számon akkor, amikor köztudomású volt, hogy egy magyar falusi ember jobban ért a joghoz, mint egy francia értelmiségi. Igaz, az régen volt, de aki jogszerűen ítélkezni mer, ma sem gondolkozhat másként. De úgy látszik, ma vannak emberek, akik számára ez éppen olyan magas és zavaros, mint az én számomra a differenciálszámítás. Csak én nem merném azt nyilvánosan zavarosnak nyilvánítani, nehogy leanalfabétázzanak.

A „rágalmazási ömletet” fenntartom. A túlsó (Királyhágómelléki) kerületben divat fel-feldobni egy-egy nevet, főleg ha az illető nem volt elég engedelmes. Én ezt a Molnár János-féle könyvet is ide sorolom – nem kötelező velem egyetérteni.

Örülök, hogy legalább egyes szekusoknak legalább a neve bekerült a köztudatba. Nem tudtam róla. Kaptak a magas nyugdíj mellé legalább egy „ejnye, ejnye” megjegyzést? Kétlem!

Akit pedig az egyháznak alkalmas, tekintélyes és feddhetetlen bizottsága igazoltan bűnösnek talál, az méltóztassék befogni a száját. Az egyház autonóm szervezet, a szabályait még ma is, az állami törvények szerint is maga alkotja, s akinek nem tetszik, bármikor kiléphet belőle. De az ajtó becsukódik mögötte!!! De érdekes, Sándor előbb tragikusnak látja, ha az ítélet ellenére a gyülekezet kiáll a papja mellett, azután ő javasolja, hogy a hívekre kell bízni, kiállnak-e mellette. Ez így nem megy! Annak pedig, akiről bebizonyosodik, hogy önként, érdekből, másoknak súlyos kárt okozva súgott, semmiképpen nem elég a gyülekezet ítélete. Ez is csak magánvéleményem. De én csak azt tartom besúgónak, aki besúgott. Aki viszont nem súgott, azt nem tartom besúgónak, ha kényszerhelyzetben alá is írt valamit. Arra való az ítélkezés, hogy tudjon különbséget tenni. Ez is magánvélemény.

De azzal a magánvéleményű cikkemmel nemcsak Bölcskei püspök, hanem azóta jó néhány, nagyon komoly ember jelezte egyetértését. További véleményem: nem az én cikkem, hanem az, ahogy azt Katona Sándor megértette, az igazán zavaros. Ettől eltekintve ismétlem: mindazzal, amit Katona Sándor magáról az ügyről írt, tökéletesen egyetértek.