Hover Zsolt: Megújulás az egyházban

Üzenet
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja
Kolozsvár
23. szám, 2009. december 1., 1. és 6. old.

„Itt az idő, hogy a Lélek vezessen,
s azt tegyük, amit az Úr ma ránk kiró:
nékünk kell újjászületnünk, úgy lesz csak
majd református reformáció!”

(Bódás János: Református reformáció)

A „rendszerváltás” után húsz évvel a református egyházban is elindult végre az a folyamat, amely által kiderül, hogy az egyházi tisztséget betöltő személyek közül kik működtek együtt a kommunista hatalommal. Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa életre hívta azt a bizottságot, melynek feladata, hogy megvizsgálja azon lelkészeknek, illetve egyházi intézményekben dolgozó személyeknek a múltját, akik 1989 decemberéig betöltötték 18. életévüket. A bizottságnak a tagjai természetesen csak olyan személyek lehetnek, akikről egyértelműen bizonyítható, hogy nem működtek együtt az akkori hatalommal. Húsz év nagy idő, éppen ezért egyesek számára fölöslegesnek, idejétmúltnak tűnhet ez az eljárás. Eddig azonban nem lehetett hozzáférni a „szekus” dossziékhoz, ezért az egyház múltját sem lehetett tárgyilagosan megvizsgálni. Másfelől az idő nem enyhíti, és nem halványítja el a bűnöket. Az elkövetett tetteinkre még az idő múlása sem adhat feloldozást, csak egyedül az Úr bocsáthatja meg azokat. A bűnbocsánat elengedhetetlen feltétele a bűnvallás. Aki nem akar szembenézni a múlttal, és nem vállalja fel tetteinek következményeit, az nem számíthat bűnbocsánatra.

Az idei lelkészértekezleten Pap Géza püspök rávilágított arra, hogy mi az alapvető különbség az Egyházi Bizottság és a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) vizsgálódási módszerei között. Az állami bizottság csupán azt vizsgálja, hogy egy személy együtt működött-e vagy sem a régi rendszer nemzetbiztonsági intézményével. Ha valaki egyetlenegy jelentést is aláírt, akkor a CNSAS szerint már kollaboráns volt. Az Egyházi Bizottság azonban megvizsgálja a körülményeket is, melyek következtében beszerveztek valakit, illetve a jelentések tartalmát sem hagyja figyelmen kívül. Ez egyértelművé teszi, hogy egy személy kényszer hatására, alattomos zsarolásnak engedve, vagy pedig önként, lojalitásból vállalta az együttműködést. Az iratok tartalmából az is kiderül, hogy az együttműködő személy csupán semleges jelentéseket adott-e le tartótisztjének, vagy pedig olyan terhelő információkat, amelyért nemegyszer jutalomban is részesült. Az ítéletet a bizottság annak függvényében hozza meg, hogy a vizsgált személy milyen mértékben működött együtt a régi hatalommal.

A múlttal való szembenézés sok esetben fájdalmas. Nem könnyű vállalni a múltbeli sötét foltokat, melyektől az egyház sem volt mentes. Az eljárás következtében sok köztiszteletben álló személy tekintélye fog semmivé válni. Ahogy a püspök is fogalmazott: sok csillag fog recsegve-ropogva a porba hullani. De hisszük azt, hogy ha az emberekbe vetett bizalmunk meg is rendül, az egyházba vetett bizalmunk megerősödik. Reméljük, a református egyháznak ez a lépése a többi történelmi egyházat is állásfoglalásra, a múlttal való szembenézésre készteti. Nem boszorkányüldözésre kell gondolni, hanem tudatos összefogással eredményessé kell tenni ezt a folyamatot.

Ahhoz, hogy a 21. században is éljen a reformáció eszménye, elengedhetetlenül szükséges ez a megújulás. Nem lesz könnyű, és főleg nem lesz rövid ez a folyamat, de hisszük, hogy az Úr segít nekünk, hogy a bűn és a sötétség ellen szabad lelkiismerettel viaskodjunk ezúttal is.