2010. július 14., szerda

Lakatos Péter reagálása Tőkés sajtótájékoztatójára

Lakatos Péter közleménye

Bihari Napló
2010. július 14.

– A BN-ben megjelent, Tőkés László sajtótájékoztatóján a személyemre is vonatkozó állításokra kívánok reagálni – írta Lakatos Péter képviselő.


http://www.ebihoreanul.ro/dispatcher.php?_in_admin=false&_module=imglib&_action=resize_image&image_url=%2Fmodules%2Fnews%2Ffiles%2FTokes-Lakatos.jpg&width=330&height=297&resize_type=width

Foto: Bihoreanul


„Hétfői sajtótájékoztatóján Tőkés László, a tőle megszokott, de az Európai Parlament alelnökéhez méltatlan, hazugsággal felérő csúsztatásokkal folytatta sárdobálását. Én nem kértem és szándékomban sincs laikus tisztséget betölteni az egyházkerületben. Tőkés kijelentései ékesen bizonyítanak két dolgot:

– A volt püspök nem ismeri egyházának jogszabályait. A Kánon (2006. évi 1. jogszabály, A Romániai Református Egyház szervezetéről és kormányzásáról) 118. paragrafusa első bekezdésének utolsó mondata így hangzik: „Egyházkerületi főgondnoknak csak az választható, aki presbiteri tisztséget töltött, vagy tölt be”. Ennek megfelelően az én főgondnoki jelöltségem szóba sem jöhet. Tőkésnek, mint Várad-Olaszi parókus lelkésznek tudnia kell, hogy annak az egyházközségnek tagjaként nem voltam és nem vagyok presbitere.

– Tőkés László kettős mércével mér, amikor azt hangoztatja, hogy Biharban az RMDSZ politikusai ne akarjanak laikus tisztségeket betölteni. Annak idején ő RMDSZ-tagként és tiszteletbeli elnökként volt püspök, a jelenlegi főgondnok Kovács Zoltán, volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, jelenleg RMDSZ-es polgármesterként tölti be az említett tisztséget. Véleményem szerint Tőkés Lászlónak kellene önmegtartóztatást gyakorolnia, hogy ne hozzon szégyent RMDSZ színekben elnyert EP-alelnöki tisztségére.”

Lakatos Péter
parlamenti képviselő




5 megjegyzés:

Névtelen írta...

http://erdely.ma/dokumentum.php?id=66696

Névtelen írta...

A replika jogán – Lakatos Péter képviselő közleménye

http://www.erdely.ma/dokumentum.php?id=66821&cim=a_replika_jogan_lakatos_peter_kepviselo_kozlemenye

Névtelen írta...

Lakatos Péter: „Tőkés sárdobálásba kezdett, igaztalan dolgokat állít”
Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es képviselő, akit Tőkés László azzal vádol, hogy együttműködött a volt titkosrendőrséggel, azt állítja: Tőkés „sárdobálásba kezdett, és igaztalan dolgokat állít” azokról, akik nem értenek egyet vele, majd kifejtette: tűzoltókapitány volt.

„1985-ig tűzoltókapitány voltam, és a tűzoltóság a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozott, mint ma is, és mint a legtöbb európai országban. Azt is jó tudni, hogy Tőkés László 2001 óta kezdte meg a lejáratási kampányt ellenem, amikor Szilágyi Zsolttal (Tőkés László brüsszeli irodájának kabinetfőnöke – szerk. megj.) szemben az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke lettem” – nyilatkozta Lakatos Péter.

„Miután Tőkés azzal vádolt, hogy együttműködtem a Securitátéval, a CNSAS-hoz fordultam, és a testület bizonyította, hogy szenvedő fél voltam. 1985-ben el kellett mennem a tűzoltóságtól, pedig két kisgyermekem volt, egy ötéves és egy kétéves, mivel a belügyi szervek nem bíztak meg bennem. A CNSAS által kiadott dossziémból kiderül még, hogy 1987 és 1988 között Iovan ezredes megfigyelt, lehallgatták telefonbeszélgetéseimet, és lehallgattak a munkahelyemen, így a CNSAS igazolást adott ki arról, hogy nem működtem együtt a volt titkosszolgálattal” – fejtette ki az RMDSZ-es képviselő.

Lakatos szerint Tőkés „egyre haragosabb amiatt, hogy egyre többen fedezik fel az 1989 utáni káros tevékenységét”. Arra a kérdésre, hogy mibenáll a káros tevékenység, Lakatos azt mondta: „Felfedeztem, hogy Tőkés beavatkozott a Református Egyházon belüli választásokba”. Hozzátette: 2001-ig, amíg az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökévé választották, Szilágyi Zsolttal szemben, „jó kapcsolatban” volt Tőkéssel.

Fazakas László volt Bihar megyei RMDSZ-es képviselő – akit Tőkés szintén említett – visszavonult a közéletből.

(Mediafax)
http://www.nyugatijelen.com/kronika/lakatos_peter_tokes_sardobalasba_kezdett_igaztalan_dolgokat_allit.php

Stud. Theol. írta...

köszönjük a linkeket, beépítettem a bejegyzésbe...

Névtelen írta...

1 Móz. 30,32
Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közűlök, és minden fekete bárányt a juhok közűl, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közűl, s legyen ez az én bérem.
1 Móz. 30,33
S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi előtted lesz, becsületességemről ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.