2010. július 16., péntek

Tőkés László szembe szállna a korrupcióval, a posztkommunizmussal

Tőkés László szembe szállna a korrupcióval, a posztkommunizmussal
Az EP alelnöke nemzetbiztonsági kockázatot lát a külföldre települt volt besúgókban.

MTI / DunaTV
2010.07.16.

Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek azok a romániai volt besúgók, akik külföldre, többi között Magyarországra települtek át – jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

http://www.dunatv.hu/data/cms637403/tokes211.jpg

Húsz évvel a kommunista diktatúra bukása után mind Romániában, mind Magyarországon erősödik a szembenézés a múlttal, valamint az igény, hogy sikerüljön szabadulni a kommunizmus örökségétől – hangsúlyozta Tőkés László. Hozzátette: erre vall, hogy a román parlament elfogadta az átvilágítási (más néven lusztrációs) törvényt, ezzel párhuzamosan pedig elindult az új „magyar nemzeti kormány” által meghirdetett gazdasági-pénzügyi elszámoltatás folyamata.

Az EP-alelnök szerint a magyarországi és a határon túli „átvilágítás és elszámoltatás találkozik egymással”. Közösen kell felvenni a harcot mindenfajta – akár romániai, akár magyarországi – korrupcióval, valamint „közös örökségünkkel: a posztkommunizmussal” ­– jelentette ki.

Ezért – mint mondta – egyes „jelenségértékű” ügyekben sürgetni szándékozik az átvilágítást és az elszámoltatást.

Az EP alelnöke Bartha Tibor esetét emelte ki, Bartha – mint mondta – Stelian fedőnéven „az erdélyi egyházi személyek és a magyar szellemi élet képviselőinek megfigyelésére szakosodott”. Úgy fogalmazott, sógora és egykori közeli barátja „mindennapi életveszélyt jelentett” a családjának; Bartha Tibor jelenleg Magyarországon dolgozik orvosként.

Tőkés László – királyhágómelléki református püspökként – 2007 decemberében hozta nyilvánosságra a rendszerváltás előtti besúgóinak nevét, köztük Bartha Tiborét.

A királyhágómelléki református egyházkerületben már évekkel ezelőtt elkezdődött a titkosszolgálati átvilágítás, erre a politikus szerint minden egyház esetében szükség lenne. Az egyházi és a pártállami átvilágítást egyszerre kell elvégezni, mert jelentős összefonódások vannak a két intézmény között – jelentette ki Tőkés László.

Az anyagi elszámoltatás szükségességéről szólva az érmindszenti Ady-központot említette, amely a Széchenyi-terv keretében épült volna fel a költő szülőfalujában, de „a Medgyessy-kormány eredeti rendeltetésétől eltérítette, és a bihari-nagyváradi gazdasági és pártklientúrájának játszotta át” – emelte ki az EP alelnöke.

Tőkés László elmondta: a királyhágómelléki református egyházkerület pályázaton nyert 320 millió forintnyi összegének eltérítésével a Medgyessy-kormány egy, az eredeti rendeltetésétől idegen épület felhúzását támogatta. A Nagyváradra átirányított beruházás részleges elkészülte óta „az Ady Endre nevével legitimálni próbált objektum falai között” egyetlen, a költő nevéhez fűződő kulturális rendezvényt sem tartottak – hangsúlyozta a politikus. Hozzáfűzte: a központot elsősorban a Bihar megyei RMDSZ használja.

A korrupciógyanús esettel már foglalkozik az Országgyűlés kulturális bizottsága – közölte az EP-alelnök, hozzátéve, ugyanerre kérte hivatalos megkeresésében Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Szőcs Géza kulturális államtitkárt.



Nincsenek megjegyzések: