2010. július 13., kedd

"Eljött a szekularizációnak a naplementéje" - Csűry-interjú

"Eljött a szekularizációnak a naplementéje"

erdon.ro
2010.07.13

Nagyvárad - A közelmúltban az amerikai, Allentown központú Lehigh-i Presbiteriánus Egyház vendége volt Csűry István királyhágómelléki református püspök. Újraelevenítették a testvéregyházi megállapodást.

http://kepek.erdon.ro/kepek/news-20100713-12351219-1881220754.jpg

Csűry István királyhágómelléki református püspök arról számolt be az erdon.ro-nak: kihasználva a lehetőséget, hogy részt vehetett a Református Világközösség Grand Rapids-i konferenciáján, ellátogatott a Lehigh-i Presbitári Egyházhoz is, s újraelevenítette a 2002-ben megkötött testvéregyházi megállapodást. Matilde Chase moderátor- az ottani püspök- fogadta, s hosszabban tárgyaltak arról, hogy milyen jövője lehet a két egyházkerületnek. Megegyeztek abban, hogy az ottaniak elevenebb kapcsolatot építenek ki a KREK-kel, különös tekintettel az ifjúsági, a szórvány- és az egészségügyi misszióra voltak kiváncsiak. Nyolc napot vendégeskedett náluk, s alkalma volt megnézni, hogy ők hogyan kezelik a gyermekmissziót, ugyanis éppen zajlottak a vakációs heti programok. Fontosak voltak ugyanakkor a gyülekezetek lelkipásztoraival folytatott beszélgetések is.

"Többek közt szóba került, hogy miként tudják legyőzni a hatalmas távolságokat, és tudnak oda hatni, hogy azokat a szülőket, akik a szekularizált világban nem azon gondolkodnak, hogy a felekezetiségükben fejlődjenek a gyermekeik, meggyőzzék, hogy szükség van az egyházra. Egy igen lényeges kérdés merült fel az egyik alkalommal: vajon a szekularizált világ meddig szekularizálódik még? Több olyan vélemény is megfogalmazódott, hogy igenis a szekularizációnak eljött a naplementéje. Egyre másra jelentkeznek olyan emberek, akiknek elég volt a világiak felé fordulásból, a gazdasági krízisben egyre jobban kikristályosodik az, hogy Isten nélkül nem szabad élni. Nem arról van szó, hogy hátat kell fordítani a világnak, hanem hogy a világban látni Isten jelenlétét, meg lehet tapasztalni azt, hogy miért szükséges az ember számára az, hogy az áldások Isten felől érkezzenek. Ilyen áldásnak láttam azt, hogy rengeteg gyermeket tudnak összegyűjteni. Az egyik záróalkalmon, melyen én is jelen voltam, kimondottan látszott a szülőkön, hogy bár az egyházhoz nincs nagy kötődésük, mégis szájtátva nézik végig, hogy a gyermekeik mennyit fejlődtek a bibliahét alatt. Látták azt, milyen más világ az, amit az egyház kinál fel nekik a mindennapi strapával, fáradsággal és sikertelenség szemben", nyilatkozta a püspök.

Amerikai ételbank

Az egyházfő honlapunknak elmondta: nagyon fontos volt számára az, hogy egy olyan helyen is járt, ahol az amerikai társadalom leszakadt rétegeivel foglalkoznak. Látott egy ételbankot, amely ökumenikus módon szerveződik. Ez azt jelenti, hogy a római katolikusok, az evangélikusok meg a pünkösdisták is jelen vannak. A Lehigh-i Presbiteriánus Egyház bizonyos élelmiszerraktárakkal kötött szerződést, ezek a bevásárlóközpontok azokat az árukat gyűjtik össze, melyek közelednek a jótállási időnek a lejártához. Az utolsó tíz napban a termékeket elviszik ide, s egy számítógépes nyilvántartás alapján az ételbankhoz minden rászorult beadhatja az igényét, s havonta egyszer körülbelül 3-5 napra elegendő élelmiszert kap. Nem jöhet máskor, csak a megadott időpontban, s ezt nagyon pontosan számon is tartják. Nincs az, ami nálunk tapasztalható egy-egy segélyakció alkalmával, hogy egymást tapossák az emberek, tülekednek, mindenki többet akar elvinni, mint amire szüksége van. Az érintettek egy kényelmes, klimával felszerelt előszobában helyet foglalnak, újságot kapnak, s egy cetlire felírják, hogy mire van szükségük. Ezt odaadják a nőszövetség tagjának, aki bemegy a raktárba, előkészíti a csomagot, kb. 20 perc múlva kijön, a rászorult kezébe nyomja, aki mehet tovább.

Ifjúsági tábor

- Nagy öröm volt számomra megtekinteni a Lehigh-i Presbiteriánus Egyház ifjúsági táborát. Egy 30 hektáros gyönyörű helyet kell elképzelni, mintha Székelyföldön lenne. Egy dimbes-dombos, patak átszelte fenyveserdőnek a tisztásain különböző barakkok találhatóak, reformátorok neveivel ellátva, s ezek között ott van az együtt szórakozó gyermeksereg. Persze a feltételek messze meghaladják az itteni körülményeket, úszómedence van, autóbuszok állnak a gyermekek rendelkezésére, melyek hozzák-viszik őket. Oktatók sokassága sürgölődik a fiatalok közt, tehát a lehetőségek minden igényt kielégítenek, közölte Csűry István.


Nincsenek megjegyzések: