2010. július 14., szerda

Anglikán zöld út a nők püspökké szentelésének

Több ezer anglikán katolizálhat a közeljövőben

Magyar Kurír
2010. július 14.

A legnagyobb angliai hagyományőrző anglikán közösség több ezer tagja térhet át a katolikus hitre, miután az anglikán egyház július 13-án befejeződött yorki általános szinódusa zöld utat adott a nők püspökké szentelésének.

http://www.magyarkurir.hu/kepek/hirek/33399/fokep/kep.jpg

Az általános zsinat közel 12 órás vita után hozta meg döntését, Rowan Williams canterburyi érsek kompromisszumos javaslata alapján, John Sentamu yorki érsek indítványát kis többséggel elvetve. A határozatot, amennyiben az egyházmegyei zsinatok többsége támogatja, 2012-ben ratifikálja az általános zsinat.

Rowan Williams érsek a zsinaton azt mondta: a szavazatok azt igazolják, hogy az anglikán egyház „többsége kívánatosnak tartja, hogy nőket is lásson a püspöki székben Isten országa, egyháza és népe művének épsége és virágzása érdekében." – „A zsinat többsége amellett is határozottan kiáll, hogy a lehető legnagyobb, következetesen megvalósítható nagylelkűséget kell gyakorolnunk a kisebbségek lelkiismerete iránt, és egyelőre nem jöttünk rá, hogyan" – tette hozzá.

Az anglikán egyház 1992-ben szavazta meg a nők pappá szentelését. A döntés következtében mintegy 500 lelkész lépett át a katolikus egyházba. Azóta, hogy a határozat 1994-ben érvénybe lépett, több mint ötezer nőt szenteltek anglikán lelkésszé – írja a CNS.

Stephen Parkinson, a mintegy tízezer – közülük ezer lelkész – tagot számláló Forward in Faith elnevezésű közösség vezetője nyilatkozatában elmondta: A döntés meghozatalakor a szinódus figyelmen kívül hagyta ellenvetéseiket, és megszavazta, hogy 2014-ig megteremti a nők püspökké szentelésének feltételeit. Ezért várhatóan több ezren fogják megfontolni, hogy a XVI. Benedek pápa által felkínált lehetőséggel élve átlépjenek a katolikus egyházba.

Az Anglicanorum coetibus kezdetű apostoli rendelkezés 2009. novemberi megjelenése óta több kisebb anglikán csoport nyilatkozta írásban, hogy elfogadja a pápa feltételeit; a Forward in Faith több ezer tagjának katolizálása a legnagyobb létszámú, tömeges áttérést jelentené.


Nincsenek megjegyzések: