2010. július 23., péntek

Hárman a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperesi tisztségéért

Hárman az esperesi tisztségért

erdon.ro
2010.07.23.

Szatmár megye - A pénteken Nagykárolyban megtartott egyházmegyei tisztségviselőket jelölő közgyűlésen nyilvánvalóvá vált, hogy hárman is indulnak a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperesi tisztségéért.


http://kepek.erdon.ro/kepek/news-20100723-05293883-1401940335.jpg


A július 23-i, pénteki közgyűlés Pakulár István, tasnádi lelkipásztor nyitó áhítatával kezdődött a Nagykárolyi Esperesi Hivatal tanácstermében, ahol az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek mindegyike képviseltette magát. Pakulár tiszteletes alapigeként a Mózes 3. könyve, 24. részének első négy versét olvasta fel, igemagyarázatában pedig a világosság és a fény nélkülözhetetlen szerepéről beszélt: „Világosság és fény kell legyen közöttünk, amelyet ápolnunk kell és el kell juttatnunk valamennyi ember lelkéhez” - hangsúlyozta a lelkész.

A számbavétel után Nagy Sándor, az egyházmegye esperese kijelentette, mivel mind a 33 egyházközség kifizette a tavalyi központi járulékot, ezért valamennyi képviselőjük törvényesen jelölhető különböző tisztségekre, illetve lelkipásztoraik, főgondnokaik, gondnokaik és presbitereik törvényesen szavazhatnak majd. Az egyházközségek képviselői egy borítékban egyenként bedobták jelölő listáikat egy erre a célra elhelyezett urnába. A hét tagú szavazatszámláló bizottság tagjai több mint három óra után jelentették be, hogy hárman indulnak az esperesi tisztségért. Nagy Sándor lelei lelkészt, jelenlegi esperest 21 egyházközség jelölte, Csáki József-Gedeon piskolti lelkész 7, míg Tukacs József-Sándor, Nagykároly-Belvárosi lelkipásztor 4 jelölést kapott. Valamennyien vállalták is a jelöltséget. Egyházmegyei főgondnoknak Geréb Miklóst 18 egyházközség választaná újra, amíg Kovács Jenő 14 jelölést kapott erre a tisztségre.


Nincsenek megjegyzések: