Isten szava - bandaszlengben
Népszabadság
Marc Lacey
2010. július 18.
MEXIKÓVÁROS. – Frederick Loos úgy káromkodott valamelyik este, mint egy kocsis, ami meglepő volt, tekintve, hogy ő római katolikus pap, és trágár beszédét a szószékről intézte az egybegyűlt hívők százaihoz.
Istenről beszélt, arról, hogy őt kell szolgálni, és ő hogyan tudja megváltoztatni az életet. Prédikációját azonban a legcifrább külvárosi spanyol kifejezésekkel fűszerezte, ami mosolyt csalt sok bandatag, drogos és más összezsúfolódott fiatal arcára.
„Aki Kínába megy, beszéljen kínaiul”, magyarázta utóbb a pap, miseruháját levéve. „Aki srácoknak beszél, az ő nyelvükön beszéljen. Nem hiszem, hogy Isten zokon venné, ha ezáltal közelebb kerülnek hozzá.”
A virágzó mexikói kábítószer-kultúra hálójában élőknek – a kereskedőknek és a fogyasztóknak egyaránt – egészen különös a viszonya az egyházzal. Olybá tűnhetnék, hogy a szipózás és a keresztvetés éppoly kevéssé illik öszsze, mint a gyilkolás és a katekizmus. De napjaink Mexikójában sok hívő számára összeillik.
Enyhén szólva rendhagyó templomjárókból verbuválódik a népes nyáj, amely minden hónap 28-án felkeresi a San Hipolito-templomot. A tetovált és piercinges fiatal hívők a főváros legdurvább részeiből jönnek, és közülük sokan nyíltan megmondják, hogy bandatagok és drogoznak. Valóban, a templom kapuja előtt is gyakori a kábítószerezés, marihuánafüst terjeng a levegőben, és általános a szipuzás.
De ugyancsak tudatmódosító hatású egy első évszázadbeli szent is, akit sok mexikói fiatal a saját védőszentjének tekint. Az utóbbi időben a mexikói főváros talán legkeményebb, bűnözés által leginkább sújtott negyedeiből több ezer fiatal havonta gyertyafényes, rózsafüzéres zarándoklatot tesz a San Hipolitóba, Szent Judás Tádénak, a reménytelen ügyek pártfogójának papírmasé figuráját hordozva.
„Keresem Istennel a kapcsolatot”, mondta egy üveges tekintetű tizenéves, amikor vallásos buzgalmáról kérdeztük. Kezében Szent Judás Tádé-szobrot tartott, és közben ragasztózott.
„Egeeeen”, helyeselt a barátja, aki annyira teleszívta magát ragasztóval, hogy már imbolygott.
A fiatalok az áldás reményében jönnek földalattin, buszon és kerékpáron a főváros legkeményebb részeiből. Az egyház némileg kínos helyzetben van, amikor megkísérli, hogy keretek között tartsa ezt az atipikus tömeges vallási buzgalmat. Rene Perez atyára, a plébánia népies papjára bízták, hogy kordában tartsa a nehezen kezelhető új nyájat, s ő azt reméli, hogy sikerül Szent Judás Tádét a kábítószerfüggők nem hivatalos helyi pártfogójaként elfogadtatnia.
„Nincs varázspálcánk, de szeretnénk előnyt kovácsolni a hitükből”, mondta Perez.
Így aztán azoktól a hívőktől, akik ott helyben készek feladni káros szenvedélyüket, a pap elfogadja, hogy a drogot bedobják az adománygyűjtő perselybe. Perez atya hozta ide Loost is, ezt a 74 éves amerikait, aki már több mint négy évtizede él Mexikóban, s külvárosiszleng-ismerete segítségére van abban, hogy megtalálja a hangot az új jövevényekkel.
„Hihetetlen jelenség ez, és senki sem érti”, mondta Loos, hozzáfűzve, hogy a drogozást mintha elvágták volna a templom kapujánál. „Láthatólag segítségre van szükségük, mert sok a problémájuk. Hozzák ezeket a Szent Judás Tádé-figurákat, némelyik nagyobb, mint ők maguk. Szent Judás Tádé olyasvalaki, akit közelinek éreznek magukhoz.”
Az egyház azon van, hogy a fiatalok vallásos buzgalmát az intézményes egyházi tanítások felé terelje, s meggátolja, hogy Szent Judás Tádé iránti csodálatuk Jesus Malverde iránti érdeklődéssé fajuljon, aki XX. századi útonálló volt, s a kábítószer-kereskedők afféle szentjükként tisztelik. A hagyományos templomjáróknak azonban nem tetszik a vaskos stílus, és egy csoportjuk egyik este megállította Perezt, hogy tiltakozzon nála Loos szóhasználata miatt.
A fiatal mexikóvárosi templomjárók azonban korántsem az egyetlenek, akik keverik a vallást és a bűnt. Közismert, hogy más országrészekben nagy hatalmú kábítószer-kereskedők jelentős adományokkal járultak hozzá templomrenoválásokhoz és más projektekhez. Carlos Aguiar Retes püspök, a mexikói püspöki konferencia elnöke tavaly meglehetős vihart kavart, amikor a Reforma című újság szerint „igen nagylelkűeknek” nevezte a kábítószerkereskedőket, javukra írva templomok, kápolnák és egyéb létesítmények építését.
A marihuána termesztéséről és metamfetamintermeléséről ismert középmexikói Michoacan államban a La Familia (A Család) nevű kábítószerbanda sajátos Biblia-változatot fogadott el.
„Kérem Istent, adjon erőt és kihívásokat, melyek erőssé tesznek engem”, így e házi szentírás. „Kérem Istent, adjon nekem bölcsességet és megoldandó problémákat. Kérem Őt, hogy hozzon bőséget, s adjon nekem észt és izmokat, hogy dolgozni tudjak.”
E szöveget NazarioMoreno, a La Familia szellemi vezetője jegyzi, akinek a ragadványneve El Mas Loco, azaz a Legőrültebb.
Ez a mexikóvárosi plébánia azon van, hogy a zaklatott fiatalokat káros szenvedélyük feladására bírja, vidéken ellenben ElMas Loco olyan kultuszt hívott életre, amely a vallásban keres igazolást a gyilkosságaira, legyen szó akár kábítószerügyleteinek leállításán fáradozó rendőrök kivégzéséről, akár a konkurencia kiiktatásáról lefejezéssel. Az itteni papok csak a fejüket csóválják, hogyan lehet jó és gonosz ennyire veszedelmesen kizökkenve a helyéből. „Ezeknek az egymást gyilkoló embereknek a többsége megkeresztelt katolikus”, mondta Loos. „Hogyan tehetik, amit tesznek? Hogyan lehetnek ilyen szadisták? Hogyan képesek mindezek után, este hazatérve, ölbe venni a gyerekeiket? Fel nem foghatom.”
(A riport elkészítéséhez hozzájárult Greg Brosnan.)
A cikk 2010. július 8-án jelent meg a The New York Times hasábjain.
Népszabadság
Marc Lacey
2010. július 18.
MEXIKÓVÁROS. – Frederick Loos úgy káromkodott valamelyik este, mint egy kocsis, ami meglepő volt, tekintve, hogy ő római katolikus pap, és trágár beszédét a szószékről intézte az egybegyűlt hívők százaihoz.
Havonta egyszer fiatalok ezrei keresik fel a San Hipolito-templomot Mexikóvárosban
THE NEW YORK TIMES - Jennifer Szymaszek
THE NEW YORK TIMES - Jennifer Szymaszek
Istenről beszélt, arról, hogy őt kell szolgálni, és ő hogyan tudja megváltoztatni az életet. Prédikációját azonban a legcifrább külvárosi spanyol kifejezésekkel fűszerezte, ami mosolyt csalt sok bandatag, drogos és más összezsúfolódott fiatal arcára.
„Aki Kínába megy, beszéljen kínaiul”, magyarázta utóbb a pap, miseruháját levéve. „Aki srácoknak beszél, az ő nyelvükön beszéljen. Nem hiszem, hogy Isten zokon venné, ha ezáltal közelebb kerülnek hozzá.”
A virágzó mexikói kábítószer-kultúra hálójában élőknek – a kereskedőknek és a fogyasztóknak egyaránt – egészen különös a viszonya az egyházzal. Olybá tűnhetnék, hogy a szipózás és a keresztvetés éppoly kevéssé illik öszsze, mint a gyilkolás és a katekizmus. De napjaink Mexikójában sok hívő számára összeillik.
Enyhén szólva rendhagyó templomjárókból verbuválódik a népes nyáj, amely minden hónap 28-án felkeresi a San Hipolito-templomot. A tetovált és piercinges fiatal hívők a főváros legdurvább részeiből jönnek, és közülük sokan nyíltan megmondják, hogy bandatagok és drogoznak. Valóban, a templom kapuja előtt is gyakori a kábítószerezés, marihuánafüst terjeng a levegőben, és általános a szipuzás.
Frederick Loos atya
De ugyancsak tudatmódosító hatású egy első évszázadbeli szent is, akit sok mexikói fiatal a saját védőszentjének tekint. Az utóbbi időben a mexikói főváros talán legkeményebb, bűnözés által leginkább sújtott negyedeiből több ezer fiatal havonta gyertyafényes, rózsafüzéres zarándoklatot tesz a San Hipolitóba, Szent Judás Tádénak, a reménytelen ügyek pártfogójának papírmasé figuráját hordozva.
„Keresem Istennel a kapcsolatot”, mondta egy üveges tekintetű tizenéves, amikor vallásos buzgalmáról kérdeztük. Kezében Szent Judás Tádé-szobrot tartott, és közben ragasztózott.
„Egeeeen”, helyeselt a barátja, aki annyira teleszívta magát ragasztóval, hogy már imbolygott.
A fiatalok az áldás reményében jönnek földalattin, buszon és kerékpáron a főváros legkeményebb részeiből. Az egyház némileg kínos helyzetben van, amikor megkísérli, hogy keretek között tartsa ezt az atipikus tömeges vallási buzgalmat. Rene Perez atyára, a plébánia népies papjára bízták, hogy kordában tartsa a nehezen kezelhető új nyájat, s ő azt reméli, hogy sikerül Szent Judás Tádét a kábítószerfüggők nem hivatalos helyi pártfogójaként elfogadtatnia.
„Nincs varázspálcánk, de szeretnénk előnyt kovácsolni a hitükből”, mondta Perez.
Így aztán azoktól a hívőktől, akik ott helyben készek feladni káros szenvedélyüket, a pap elfogadja, hogy a drogot bedobják az adománygyűjtő perselybe. Perez atya hozta ide Loost is, ezt a 74 éves amerikait, aki már több mint négy évtizede él Mexikóban, s külvárosiszleng-ismerete segítségére van abban, hogy megtalálja a hangot az új jövevényekkel.
„Hihetetlen jelenség ez, és senki sem érti”, mondta Loos, hozzáfűzve, hogy a drogozást mintha elvágták volna a templom kapujánál. „Láthatólag segítségre van szükségük, mert sok a problémájuk. Hozzák ezeket a Szent Judás Tádé-figurákat, némelyik nagyobb, mint ők maguk. Szent Judás Tádé olyasvalaki, akit közelinek éreznek magukhoz.”
Az egyház azon van, hogy a fiatalok vallásos buzgalmát az intézményes egyházi tanítások felé terelje, s meggátolja, hogy Szent Judás Tádé iránti csodálatuk Jesus Malverde iránti érdeklődéssé fajuljon, aki XX. századi útonálló volt, s a kábítószer-kereskedők afféle szentjükként tisztelik. A hagyományos templomjáróknak azonban nem tetszik a vaskos stílus, és egy csoportjuk egyik este megállította Perezt, hogy tiltakozzon nála Loos szóhasználata miatt.
A fiatal mexikóvárosi templomjárók azonban korántsem az egyetlenek, akik keverik a vallást és a bűnt. Közismert, hogy más országrészekben nagy hatalmú kábítószer-kereskedők jelentős adományokkal járultak hozzá templomrenoválásokhoz és más projektekhez. Carlos Aguiar Retes püspök, a mexikói püspöki konferencia elnöke tavaly meglehetős vihart kavart, amikor a Reforma című újság szerint „igen nagylelkűeknek” nevezte a kábítószerkereskedőket, javukra írva templomok, kápolnák és egyéb létesítmények építését.
A marihuána termesztéséről és metamfetamintermeléséről ismert középmexikói Michoacan államban a La Familia (A Család) nevű kábítószerbanda sajátos Biblia-változatot fogadott el.
„Kérem Istent, adjon erőt és kihívásokat, melyek erőssé tesznek engem”, így e házi szentírás. „Kérem Istent, adjon nekem bölcsességet és megoldandó problémákat. Kérem Őt, hogy hozzon bőséget, s adjon nekem észt és izmokat, hogy dolgozni tudjak.”
E szöveget NazarioMoreno, a La Familia szellemi vezetője jegyzi, akinek a ragadványneve El Mas Loco, azaz a Legőrültebb.
Ez a mexikóvárosi plébánia azon van, hogy a zaklatott fiatalokat káros szenvedélyük feladására bírja, vidéken ellenben ElMas Loco olyan kultuszt hívott életre, amely a vallásban keres igazolást a gyilkosságaira, legyen szó akár kábítószerügyleteinek leállításán fáradozó rendőrök kivégzéséről, akár a konkurencia kiiktatásáról lefejezéssel. Az itteni papok csak a fejüket csóválják, hogyan lehet jó és gonosz ennyire veszedelmesen kizökkenve a helyéből. „Ezeknek az egymást gyilkoló embereknek a többsége megkeresztelt katolikus”, mondta Loos. „Hogyan tehetik, amit tesznek? Hogyan lehetnek ilyen szadisták? Hogyan képesek mindezek után, este hazatérve, ölbe venni a gyerekeiket? Fel nem foghatom.”
(A riport elkészítéséhez hozzájárult Greg Brosnan.)
A cikk 2010. július 8-án jelent meg a The New York Times hasábjain.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése