A Magyar Narancsnak adott interjú szövege (2010. június)
Magyar Narancs / mezeibalazs.blogspot.com
Magyar Narancs: Mi szól amellett, hogy Isten nevét belefoglaljuk egy törvénybe?
Mezei Balázs: A modern törvényszövegekben sehol nem szerepel Isten neve – talán a Saríát hagyjuk ki ebből –, amiről itt szó van az az úgynevezett preambulum, vagyis a bevezető, ami az indokokat, célokat, elvi alapokat szögezi le, mondhatni teoretikus bevezetés egy törvényhez. Kiemelt törvényekhez szokta ilyet alkotni. A Nemzeti Összetartozás törvénye egyértelműen ceremoniális, az összetartozást hangsúlyozó törvény, amelynek szerepe más, mint a gazdasági, kulturális vagy politikai élet menetét szabályozó törvényeknek. Itt az általa meghatározott nemzeti lét, a jog által átfogott közösség alapvonalait kifejező alapállításairól van szó, ahol helyénvaló, akárcsak az alkotmány preambulumában, a törvénykezés alapját képező elvek vagy végső forrásának megnevezése. Afelől nincsen vita, hogy a jogi egységeknek vannak elvi alapjai, arról sincs vita, hogy ezt meg lehet fogalmazni külön egy bevezető preambuláris részben. Ott válnak el a vélemények, hogy ez a rész kell-e nekünk vagy sem. Ha az európai alkotmányokat nézzük, ott a preambulummal rendelkezők vannak valamelyest többségben, Isten nevét nyolc alkotmány említi meg, de van nagyon sok, amely történelmi előzményeket fejt ki, például a szlovákoknál az áll benne, hogy ők a nagy Morva Birodalomra, valamint Cirill és Metód tevékenységére vezetik vissza az államukat. Csak kettő olyan alkotmány van Európában, amely kifejezetten laikus kitételt tartalmaz a preambulumban, az államot nem vallásiként, nem egyháziként határozza meg: ez a francia és az olasz alkotmány. Isten nevének megemlítése jogtörténetileg két dolgot jelenthet: lehet nominatio dei és invocatio dei, azaz Isten megnevezése vagy hívása. Utóbbira jelenleg Írországban és Görögországban van példa. A görög alkotmányt a szent, egylényegű és láthatatlan Szentháromság nevében vezetik be, míg a német alkotmány azt hangsúlyozza, hogy tudatában vagyunk Isten előtti felelősségünknek.
MN: Magyarországnak miért fontos az, hogy Isten nevére, és ne mondjuk a történelemre, hivatkozzon a preambulum?
MB: Magyarokként egy nagyon furcsa paradox helyzettel szembesülünk: Magyarországnak van is alkotmánya, meg egy másik, nem legális értelemben, nincs is neki. 1949-ig nem volt alkotmány Magyarországon, csak alapkódexek. A 49-es alkotmány egy sztálinista alkotmány, ahol a szocialista viszonyoknak megfelelően szerepel mindenféle, például az állami tulajdon elsőbbsége a magántulajdonnal szemben. Ezeket 1990-ben Sólyom László részvételével kitisztogatták, és a mai alkotmányunk egy megtisztított sztálinista alkotmány. Azok, akik most alkotmányozni készülnek, ezzel a nehézséggel állnak szemben. Hogy egy új alkotmány bevezetőjében Isten neve meg legyen-e említve, arról csak a filozófiai meggyőződésemet tudom elmondani. Az alkotmányt az alkotmányozók írják, akik erre a demokratikus procedúrán keresztül meg lettek választva. Ez ennek a demokratikusan megválasztott többségnek a kiváltsága. Persze felelősségük is van, nem írhatnak akármit. Tekintetbe kell venniük az ezeréves jogtörténetünket, illetve azt a tényt, hogy a mai magyar alkotmány preambulumában ki van mondva, hogy ez csak egy ideiglenes szöveg. Az alkotmány eleve egy vallásos műfaj. Az első modern alkotmány, az amerikai, figyelembe veszi a reformációban fellépő különféle mozgalmaknak a konfesszióit, deklarációt, dekrétumait. Éppen ezért az Istenre való hivatkozással indít. A törvénykezés klasszikus példái is vallásos alapon nyugszanak. Egyrészt ott vannak a mózesi törvények, de Platón Törvények című műve is az istenekre hivatkozik, akárcsak Arisztotelész Politikája. Alkotmánytörténetileg, jogtörténetileg az alaptörvényekben a vallás, az istenség és az alapokmányok közti kapcsolat megbonthatatlan. Egy olyan felhívás, hogy legyen alkotmány, de hagyjuk ki belőle Isten nevét, kicsit olyan lenne, mint a koffeinmentes kávé: Ízlés kérdése, viszont jogtörténetileg ellentmondásos helyzetet eredményez, akárcsak az ateizmussal: az is az istenhitre támaszkodik, azt fordítja ki, de nem tud annál jobbat felkínálni.
MN: Kinek az istene szerepel a törvénytervezetben?
MB: Ha azt mondja a szöveg, hogy Isten, az nem egyszerűen katolikus, sőt még csak nem is kizárólag a keresztényekre vonatkozik. A keresztény Isten a Szentháromság. A nemzeti összetartozás törvényében az az érdekes kitétel szerepel, hogy a történelem Istene. Ez inkább a protestáns teológia sajátossága. Én személyesen nem is értek egyet a kifejezés kiemelésével, mert túlságosan felekezeti. Filozófiailag és teológiailag sokkal átfogóbb lenne a gondviselő Isten. Isten a teisztikus felfogás szerint nem csak a történelmet igazgatja, hanem személyes kapcsolatban is áll az emberrel, ezt sokkal jobban kifejezi a gondviselő Isten kifejezés, amely a latin providens fordítása. Provideo azt jelenti, hogy előre látni, de már latinul is azt jelenti igazából, hogy ellátni, valaki javára lenni, közösségben lenni.
MN: Az Istennel való személyes viszonynak nem mond ellen, hogy a törvény preambuluma sugallja, hogyan kellene Istenről gondolkoznunk?
MB: Szerintem ez nem áll, nem sugallja, hogyan kellene gondolkoznunk. A jelenlegi tervezet egy rendkívül elegáns megoldás arra, hogy a magyar társadalomban nagy számban vannak azok, akik az alapértékeket más forrásból eredeztetik, de még nagyobb számban vannak, akik Istenből eredeztetik. Ez a megfogalmazás mindkét felet összekapcsolja. Véleményem szerint politikailag ez egy jó megoldás. Ha nincsen benne preambulum, akkor nyitva marad az alapvető elvek kérdése: honnan származnak azok az értékek, amelyekre alapítjuk az állításainkat? Vannak olyan alkotmányszövegek, például a cseheké és a bolgároké, amelyek az emberi szabadságot nevesítik, egyetemes értékekről beszélnek, ahelyett, hogy istenről beszélnének. Ha meg vannak ezek nevezve, akkor további kérdés, hogy a szabadságnak vagy az igazságosságnak mi az elméleti egysége? Erre ad választ az, hogy Istent megnevezzük. Ez nem tartalmaz indoktrinációt semmilyen értelemben, akkor különösen nem, ha mellettük meg vannak említve azok is, „akik a történelem menetét más forrásokból” igyekszenek megérteni.
MN: De nem áll fenn annak a veszélye, hogy Istenre hivatkozással az állam feladja a semlegességét?
MB: A semlegesség nem jelentheti azt, hogy az állam lemond saját törvénykezéseinek az alapjairól, és ezek megnevezéséról. Elhagyásuk ellehetetleníti vagy önkényessé teszi a törvénykezést. Joseph Weilert jogtudós, aki belefolyt az európai alkotmány kapcsán ebbe a vitába, úgy véli, annak a visszautasítása, hogy valamilyen módon Istenre utaljunk, egy hamis elven nyugszik, amely összekeveri a szekularizációt a semlegességgel és az elfogulatlansággal. Amikor azt mondjuk, hogy az államnak semlegesnek kell lennie, az nem azt jelenti, hogy szekulárisan kell megnyilvánulnia. Hogyha azonban Istent teljességgel negligálja az alaptörvény, az egy szekuláris állásfoglalás. Magyarországon nyolcvan százalék fölött van, azoknak a száma, akik valamilyen módon vallásosnak tekintik magukat. Isten kihagyása az ő vallásosságukat sértheti. Attól, hogy valaki nem jár templomba, az még nem jelenti azt, hogy nem hiszi az istenséget valamilyen módon. Egy olyan alkotmányt csinálni, amely a semlegességre hivatkozva kirekeszti ezeknek a nézeteknek a sokféleségét, az egy képmutató magatartás.
MN: Mik lennének a bajok a törvényszöveggel?
MB: A magam részéről a megszövegezést filozófiailag tartom jónak, mert megosztja a törvény elvi egységét. A lengyel alkotmány az, amely először hozza azt a megoldást. Ez egy kompromisszum, ami egy duális elvet jelent: vagy van végső forrás, amire az alkotmányt írók hivatkoznak, vagy nincsenek végső elvek. Amennyiben felismerjük, hogy van egy végső elv, azt meg kell nevezni: Isten, istenség, vagy valami végső forrás. Emellett szerepeltetni a másik utalást, pusztán politikailag korrekt, de ambivalenssé teszi a törvényt. Isten említése a preambulumban nem más, mint a nyugati hagyomány egészének a vállalása és továbbvitele. A nyugati ember megjelenése egy új világtörténeti korszak: mindez ami vagyunk, a fényképezőgéptől a számítógépen keresztül az önmagunk észleléséig, hogy képesek vagyunk magunkat nyugati emberekként értelmezni, ennek a hagyománynak az eredménye. Isten említése nem más, mint felvállalása ennek a hagyománynak. Nem arról van szó, hogy valami régihez térünk vissza, hanem arról, hogy rájövünk, mindaz, ami ma vagyunk - beleértve az ateista törekvéseket is - ennek a hagyománynak az eredménye. Hogyha igazán folytatni szeretnénk a történelmünket, a hagyományunkat, a jog- vagy alkotmánytörténetet, akkor azt nem a megszakítással tudjuk megtenni, hanem azzal, hogy felfogjuk ennek a hagyománynak az egészét és belekapcsolódunk. A hagyomány fönntartása egyben a továbblépés lehetősége is arra nézve, amit még nem értünk, de lehetséges értenünk. Az Isten megnevezése a hagyomány élete, amely túlmutat önmagán. Persze visszaélések is lehetnek, de azok mindig is lesznek. Ennél fontosabb, hogy csak akkor szabadulhatunk fel, ha megértjük a hagyományt. Kicsit olyan ez, mint a pszichológia: ha valaki meg akarja oldani a problémáit, azt úgy tudja megtenni, ha felvállalja azokat. Meg kell értenünk, hogy kit neveztek Istennek évezredeken keresztül. Liberál-konzervatív vagyok abban az értelemben, hogy teljesen egyetértek azzal, hogy a történelemnek tovább kell mennie. Ha egy semleges államban akarunk élni, amely lehetővé teszi az állampolgárának, hogy higgyen Istenben, vagy ne higgyen, esetleg maga válassza meg a nemi identitását, ahhoz szükséges ennek a hagyománynak a felvállalása.
Magyar Narancs / mezeibalazs.blogspot.com
Magyar Narancs: Mi szól amellett, hogy Isten nevét belefoglaljuk egy törvénybe?
Mezei Balázs: A modern törvényszövegekben sehol nem szerepel Isten neve – talán a Saríát hagyjuk ki ebből –, amiről itt szó van az az úgynevezett preambulum, vagyis a bevezető, ami az indokokat, célokat, elvi alapokat szögezi le, mondhatni teoretikus bevezetés egy törvényhez. Kiemelt törvényekhez szokta ilyet alkotni. A Nemzeti Összetartozás törvénye egyértelműen ceremoniális, az összetartozást hangsúlyozó törvény, amelynek szerepe más, mint a gazdasági, kulturális vagy politikai élet menetét szabályozó törvényeknek. Itt az általa meghatározott nemzeti lét, a jog által átfogott közösség alapvonalait kifejező alapállításairól van szó, ahol helyénvaló, akárcsak az alkotmány preambulumában, a törvénykezés alapját képező elvek vagy végső forrásának megnevezése. Afelől nincsen vita, hogy a jogi egységeknek vannak elvi alapjai, arról sincs vita, hogy ezt meg lehet fogalmazni külön egy bevezető preambuláris részben. Ott válnak el a vélemények, hogy ez a rész kell-e nekünk vagy sem. Ha az európai alkotmányokat nézzük, ott a preambulummal rendelkezők vannak valamelyest többségben, Isten nevét nyolc alkotmány említi meg, de van nagyon sok, amely történelmi előzményeket fejt ki, például a szlovákoknál az áll benne, hogy ők a nagy Morva Birodalomra, valamint Cirill és Metód tevékenységére vezetik vissza az államukat. Csak kettő olyan alkotmány van Európában, amely kifejezetten laikus kitételt tartalmaz a preambulumban, az államot nem vallásiként, nem egyháziként határozza meg: ez a francia és az olasz alkotmány. Isten nevének megemlítése jogtörténetileg két dolgot jelenthet: lehet nominatio dei és invocatio dei, azaz Isten megnevezése vagy hívása. Utóbbira jelenleg Írországban és Görögországban van példa. A görög alkotmányt a szent, egylényegű és láthatatlan Szentháromság nevében vezetik be, míg a német alkotmány azt hangsúlyozza, hogy tudatában vagyunk Isten előtti felelősségünknek.
MN: Magyarországnak miért fontos az, hogy Isten nevére, és ne mondjuk a történelemre, hivatkozzon a preambulum?
MB: Magyarokként egy nagyon furcsa paradox helyzettel szembesülünk: Magyarországnak van is alkotmánya, meg egy másik, nem legális értelemben, nincs is neki. 1949-ig nem volt alkotmány Magyarországon, csak alapkódexek. A 49-es alkotmány egy sztálinista alkotmány, ahol a szocialista viszonyoknak megfelelően szerepel mindenféle, például az állami tulajdon elsőbbsége a magántulajdonnal szemben. Ezeket 1990-ben Sólyom László részvételével kitisztogatták, és a mai alkotmányunk egy megtisztított sztálinista alkotmány. Azok, akik most alkotmányozni készülnek, ezzel a nehézséggel állnak szemben. Hogy egy új alkotmány bevezetőjében Isten neve meg legyen-e említve, arról csak a filozófiai meggyőződésemet tudom elmondani. Az alkotmányt az alkotmányozók írják, akik erre a demokratikus procedúrán keresztül meg lettek választva. Ez ennek a demokratikusan megválasztott többségnek a kiváltsága. Persze felelősségük is van, nem írhatnak akármit. Tekintetbe kell venniük az ezeréves jogtörténetünket, illetve azt a tényt, hogy a mai magyar alkotmány preambulumában ki van mondva, hogy ez csak egy ideiglenes szöveg. Az alkotmány eleve egy vallásos műfaj. Az első modern alkotmány, az amerikai, figyelembe veszi a reformációban fellépő különféle mozgalmaknak a konfesszióit, deklarációt, dekrétumait. Éppen ezért az Istenre való hivatkozással indít. A törvénykezés klasszikus példái is vallásos alapon nyugszanak. Egyrészt ott vannak a mózesi törvények, de Platón Törvények című műve is az istenekre hivatkozik, akárcsak Arisztotelész Politikája. Alkotmánytörténetileg, jogtörténetileg az alaptörvényekben a vallás, az istenség és az alapokmányok közti kapcsolat megbonthatatlan. Egy olyan felhívás, hogy legyen alkotmány, de hagyjuk ki belőle Isten nevét, kicsit olyan lenne, mint a koffeinmentes kávé: Ízlés kérdése, viszont jogtörténetileg ellentmondásos helyzetet eredményez, akárcsak az ateizmussal: az is az istenhitre támaszkodik, azt fordítja ki, de nem tud annál jobbat felkínálni.
MN: Kinek az istene szerepel a törvénytervezetben?
MB: Ha azt mondja a szöveg, hogy Isten, az nem egyszerűen katolikus, sőt még csak nem is kizárólag a keresztényekre vonatkozik. A keresztény Isten a Szentháromság. A nemzeti összetartozás törvényében az az érdekes kitétel szerepel, hogy a történelem Istene. Ez inkább a protestáns teológia sajátossága. Én személyesen nem is értek egyet a kifejezés kiemelésével, mert túlságosan felekezeti. Filozófiailag és teológiailag sokkal átfogóbb lenne a gondviselő Isten. Isten a teisztikus felfogás szerint nem csak a történelmet igazgatja, hanem személyes kapcsolatban is áll az emberrel, ezt sokkal jobban kifejezi a gondviselő Isten kifejezés, amely a latin providens fordítása. Provideo azt jelenti, hogy előre látni, de már latinul is azt jelenti igazából, hogy ellátni, valaki javára lenni, közösségben lenni.
MN: Az Istennel való személyes viszonynak nem mond ellen, hogy a törvény preambuluma sugallja, hogyan kellene Istenről gondolkoznunk?
MB: Szerintem ez nem áll, nem sugallja, hogyan kellene gondolkoznunk. A jelenlegi tervezet egy rendkívül elegáns megoldás arra, hogy a magyar társadalomban nagy számban vannak azok, akik az alapértékeket más forrásból eredeztetik, de még nagyobb számban vannak, akik Istenből eredeztetik. Ez a megfogalmazás mindkét felet összekapcsolja. Véleményem szerint politikailag ez egy jó megoldás. Ha nincsen benne preambulum, akkor nyitva marad az alapvető elvek kérdése: honnan származnak azok az értékek, amelyekre alapítjuk az állításainkat? Vannak olyan alkotmányszövegek, például a cseheké és a bolgároké, amelyek az emberi szabadságot nevesítik, egyetemes értékekről beszélnek, ahelyett, hogy istenről beszélnének. Ha meg vannak ezek nevezve, akkor további kérdés, hogy a szabadságnak vagy az igazságosságnak mi az elméleti egysége? Erre ad választ az, hogy Istent megnevezzük. Ez nem tartalmaz indoktrinációt semmilyen értelemben, akkor különösen nem, ha mellettük meg vannak említve azok is, „akik a történelem menetét más forrásokból” igyekszenek megérteni.
MN: De nem áll fenn annak a veszélye, hogy Istenre hivatkozással az állam feladja a semlegességét?
MB: A semlegesség nem jelentheti azt, hogy az állam lemond saját törvénykezéseinek az alapjairól, és ezek megnevezéséról. Elhagyásuk ellehetetleníti vagy önkényessé teszi a törvénykezést. Joseph Weilert jogtudós, aki belefolyt az európai alkotmány kapcsán ebbe a vitába, úgy véli, annak a visszautasítása, hogy valamilyen módon Istenre utaljunk, egy hamis elven nyugszik, amely összekeveri a szekularizációt a semlegességgel és az elfogulatlansággal. Amikor azt mondjuk, hogy az államnak semlegesnek kell lennie, az nem azt jelenti, hogy szekulárisan kell megnyilvánulnia. Hogyha azonban Istent teljességgel negligálja az alaptörvény, az egy szekuláris állásfoglalás. Magyarországon nyolcvan százalék fölött van, azoknak a száma, akik valamilyen módon vallásosnak tekintik magukat. Isten kihagyása az ő vallásosságukat sértheti. Attól, hogy valaki nem jár templomba, az még nem jelenti azt, hogy nem hiszi az istenséget valamilyen módon. Egy olyan alkotmányt csinálni, amely a semlegességre hivatkozva kirekeszti ezeknek a nézeteknek a sokféleségét, az egy képmutató magatartás.
MN: Mik lennének a bajok a törvényszöveggel?
MB: A magam részéről a megszövegezést filozófiailag tartom jónak, mert megosztja a törvény elvi egységét. A lengyel alkotmány az, amely először hozza azt a megoldást. Ez egy kompromisszum, ami egy duális elvet jelent: vagy van végső forrás, amire az alkotmányt írók hivatkoznak, vagy nincsenek végső elvek. Amennyiben felismerjük, hogy van egy végső elv, azt meg kell nevezni: Isten, istenség, vagy valami végső forrás. Emellett szerepeltetni a másik utalást, pusztán politikailag korrekt, de ambivalenssé teszi a törvényt. Isten említése a preambulumban nem más, mint a nyugati hagyomány egészének a vállalása és továbbvitele. A nyugati ember megjelenése egy új világtörténeti korszak: mindez ami vagyunk, a fényképezőgéptől a számítógépen keresztül az önmagunk észleléséig, hogy képesek vagyunk magunkat nyugati emberekként értelmezni, ennek a hagyománynak az eredménye. Isten említése nem más, mint felvállalása ennek a hagyománynak. Nem arról van szó, hogy valami régihez térünk vissza, hanem arról, hogy rájövünk, mindaz, ami ma vagyunk - beleértve az ateista törekvéseket is - ennek a hagyománynak az eredménye. Hogyha igazán folytatni szeretnénk a történelmünket, a hagyományunkat, a jog- vagy alkotmánytörténetet, akkor azt nem a megszakítással tudjuk megtenni, hanem azzal, hogy felfogjuk ennek a hagyománynak az egészét és belekapcsolódunk. A hagyomány fönntartása egyben a továbblépés lehetősége is arra nézve, amit még nem értünk, de lehetséges értenünk. Az Isten megnevezése a hagyomány élete, amely túlmutat önmagán. Persze visszaélések is lehetnek, de azok mindig is lesznek. Ennél fontosabb, hogy csak akkor szabadulhatunk fel, ha megértjük a hagyományt. Kicsit olyan ez, mint a pszichológia: ha valaki meg akarja oldani a problémáit, azt úgy tudja megtenni, ha felvállalja azokat. Meg kell értenünk, hogy kit neveztek Istennek évezredeken keresztül. Liberál-konzervatív vagyok abban az értelemben, hogy teljesen egyetértek azzal, hogy a történelemnek tovább kell mennie. Ha egy semleges államban akarunk élni, amely lehetővé teszi az állampolgárának, hogy higgyen Istenben, vagy ne higgyen, esetleg maga válassza meg a nemi identitását, ahhoz szükséges ennek a hagyománynak a felvállalása.
1 megjegyzés:
Egyesek azt állítják, hogy Isten emberi kormányzatok és intézmények közvetítésével tevékenykedik. Maga Jézus ellenben megmondta: „Az én királyságom nem része e világnak” (János 18:36).
Dániel próféta látomást kapott arról, hogyan következnek egymás után a történelemben a világhatalmak egészen napjainkig; név szerint megemlítve ezeket. A látomás csúcspontján az utolsó emberi királyok idejéről - napjainkról - ezt írja: „És azoknak a királyoknak a napjaiban az egek Istene felállít egy királyságot, amely soha nem fog elpusztulni. Ez a királyság nem száll át más népre. Szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a királyságokat, maga pedig megáll időtlen időkig. . .” (Dániel 2:44)
Tehát egy nap az összes emberi kormányzat örökre megsemmisül. Amint Dániel próféciája mutatja, Isten Királysága hamarosan az egész föld felett fog uralkodni. Nemcsak hogy valóságos ez a királyság, de ez lesz az egyetlen kormányzat, amelyik fennmarad.
Kit neveznek akkor istenüknek a nemzetek az alkotmányaikban? Pál apostol, Jézus egyik korai követője, ezt írja erről ( kiemelés tőlem): „Ha pedig leplezett is a jó hír, melyet hirdetünk, azok között leplezett, akik elvesznek, akik között ENNEK A VILÁGRENDSZERNEK AZ ISTENE megvakította a nem hívők elméjét, hogy ne ragyogjon át a Krisztusról, az Isten képmásáról szóló dicsőséges jó hír megvilágosító fénye.” (2Korintusz 4:3-4) Tehát létezik egy konkurens isten is.
A János 14:30-ban „a világ uralkodójá”-nak azonosítja Jézus ezt a személyt, aki egyszer felajánlotta neki, hogy megkaphatja az összes emberi királyságot tőle, ha Jézus cserébe őt imádja Atyja, a Mindenható Isten helyett. Jézus természetesen visszautasította ezt, de nem vitatta, hogy a felajánlott államok nem az ajánlattevő birtokában lennének. A meghiúsult alkut leíró evangéliumokból tudjuk, hogy a felajánló nem más, mint az ellensége, vagyis Sátán. Ezzel Pálnak az „ennek a világrendszernek az istene” kifejezése is értelmet nyer „a történelem Istene” megfogalmazásban, a magyar alkotmány szövegezésében.
Ez megmagyarázza Dániel látomását, és más bibliai szövegeket is a jövőről, hogy miért fog Jézus hamarosan minden emberi kormányzatot megsemmisíteni, és miért lesz a föld egyedüli Uralkodója (Zsoltárok 2:2–9; Jelenések 19:11–21). Ezért imádkoznak az emberek, amikor azt kérik a miatyánkban, hogy „jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod . . . a földön is” (Máté 6:10, Károli-fordítás).
Megjegyzés küldése