2010. augusztus 23., hétfő

Tőkés László állítja: Nem írta alá a besúgói nyilatkozatot

TŐKÉS LÁSZLÓ ÁLLÍTJA:
Nem írta alá a besúgói nyilatkozatot

Kárpáti Harsona
v.l. Pásztori Tibor E. ny. ref. esperes
Zabola, Erdély
2010. augusztus 22.

http://karpatiharsona.info/images/stories/Angajament_Laszlo_Tokes_Securitate_1982.bmp


Látható, hogy „Tőkés László református püspök, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke a Krónika című erdélyi lapnak adott interjújában elmondta, valóban papírra vetette, de nem írta alá azt a besúgói nyilatkozatot, mely az évek során többször is megjelent a román sajtóban. Tőkés püspök tavaly /2000.08.10./ rágalmazás címén beperelte az AP hírügynökség tudósítóját, aki szekuritátés ügynöknek nevezte a püspököt. A következő tárgyalást szeptember 22-én tartják Bukarestben. A román főváros 2. kerületi bírósága néhány napja elrendelte a Tőkés-dosszié átvilágítását. A csütörtöki lapban megjelent interjúban az RMDSZ tiszteletbeli elnöke először beszélt nyilvánosan azokról a vélt bizonyítékokról, melyek alapján a titkosszolgálatokkal való együttműködéssel gyanúsítják. A püspök közölte: maga kérte volna az átvilágítást, ha tudná, Romániában annak tárgyi és személyi feltételei biztosítottak. „Az átvilágító bizottság személyi összetétele miatt nem is lehet okom az aggodalomra. Az viszont aggasztó, hogy a Román Hírszerző Szolgálattól kell kikérni a dossziét, és az elmúlt években a sajtó már meglobogtatott ebből bizonyos iratokat. AZ átvilágító bizottság elnöke azt nyilatkozta, hogy sok dossziét megsemmisítettek, mások szerint az iratokat megcsonkították, megváltoztatták, vagy éppenséggel kiegészítették” –mondta.

Ugyancsak Tőkést azzal vádolták, hogy a CIA ügynöke, de a KGB ügynökének is mondták. Magyar titkosszolgálattal, a román Securitatéval is számtalanszor meggyanúsították. Tíz év óta ugyanaz a szándék munkálkodik nem egyszer még egyházi és RMDSZ - berkekben is: hogy befeketítsék és hiteltelenné tegyék a személyemet. A híresztelések romboló hatása mérhetetlen. Mindazonáltal elmúlt tíz éve pályafutásom egyik legnagyobb eredménye, hogy talpon tudtam maradni, és a sorozatos félreállítási kísérlet rendre kudarcot vallott”-mondta. Tőkés szerint a magyar titkosszolgálattal való együttműködésére bizonyítékként egy általa aláírt elismervényt szoktak felmutatni, amellyel húszezer lej átvételét tanúsította. A Securitate kezébe került nyugtán kézírásával az állt, hogy húszezer lejt átvett, és Isten áldását kéri az adakozókra. A Securitate szerint, ha a pénzt személyesen Tőkésnek hozták, akkor ez nyilvánvalóan az ügynöki tevékenységért járó honorárium. Ez esetben tizenöt év börtönbüntetés róható ki. Ha viszont az egyháznak hozták, és nyugta nélkül vette át, sikkasztásnak minősül. És hét év jár érte. „A pénzt természetesen átvettem, miért ne tettem volna. Ismeretlen híveim, jóakaróim, gyűjtötték számomra, legalábbis így mondták nekem. Akkor még nem gondoltam provokációra” – mondta.

Csak a román sajtóban két, Tőkésnek tulajdonított besúgói nyilatkozat jelent meg. Az egyiket közvetlenül a teológia elvégzése utáni időszakra datálták, a másikat 1982 novemberére. Utóbbi az Ellenpontok című szamizdat folyóirat felgöngyölítésének idejére szól. A folyóiratban az egyházi helyzetről írt átfogó képet. Amikor emiatt többször behurcolták, a leleplezett tények ismeretében beismerő vallomást kellett tennie, és meg kellett ígérnie, hogy ezután „jó fiú” lesz. „Mit tehettem volna, megígértem, hogy alkalom adtán mindent megteszek azért, hogy ne érje sérelem a román állam biztonságát. Ezt nem érzem kompromittálónak. Természetesen a kikényszerített kötelezvényben vállaltakat sohasem teljesítettem”- állítja.

Így a másik nyilatkozatban az áll, hogy Kolozsvári László álnéven feljegyzéseket fog továbbítani a Securitaténak. “Ezt kezdő lelkipásztorként, 1975-ben hosszas sanyargatás után valóban leíratták velem, de nem írtam alá a nyilatkozatot. És ami ennél is fontosabb, sem Kolozsvári László néven, sem pedig más néven soha egyetlen feljegyzést sem írtam alá a Securitaténak” – mondta.

A szöveget 1990-ben a Renasterea Banaáeana című temesvári újság még aláírás nélkül közölte,1994-ben a Tineramában viszont már aláírt változatban jelent meg.“Én mindig azt mondtam, hogy nem írtam alá besúgó Nyilatkozatot. Az aláírásomat odahamisították” – állítja.

Azért nem hozta ezt korábban nyilvánosságra, mert – mint mondta – “ nem akartam olyan részletekbe bocsátkozni, amelyek a megtámadottságnak abban az intenzív állapotában magyarázkodásnak tűnhettek volna. Egyszerűen a nyilvánvaló hamisítás tényére szorítkoztam.”/ MTI /

Meglobogtatott iratok miatt íratott.


Vitéz lovag Pásztori Tibor Endre
VDM Kárpát-medencei VITÉZI REND Tartomány Erdélyi Országos törzskapitány,
BASA TAMÁS Kistérségi Gazdasági Művelődési Egyesület elnöke ,
Tiszahát szerkesztőségének tagja,
Zabola Fogyasztási Szövetkezet elnöke
Kárpáti Harsona munkatársa


2 megjegyzés:

Szász Zoltán írta...

A dolog úgy áll Tőkés Lászlóval, hogy a tavaly, épp egy éve sajtótájékoztatót hívott össze azért, hogy az újságírók szemébe hazudja miszerint nem a felesége írta alá az őt kompromittáló iratot. Aztán tudjuk a hazug ember meg a sánta kutya históriáját, így hamar le is bukott és azzal próbálkozott, hogy idegbeteg a felesége. Aztán válásbotrány stb. Sikerült nekije egy időre ejteni, merhogy Bukarestbe vitték át a válópert. Ezek után van még hitele? Biztos nem ő írta alá? Akkor meg az sántít, hogy milyen alapon hurcol meg egyeseket, ketteseket, hármasokat szekusbeszervezés vádjával? Azok nem mondhatják, hogy bocs de nem én vótam? Amúgy másodfokon az AP újságíróval folytatott perét elvesztette. Erről is hallgat mint minden kínos témáról. TŐKÉS LÁSZLÓ HAZUDIK MINT A VÍZFOLYÁS!!! Aki meg hisz neki azzal sincs minden rendben. Egy hazug ámokfutó tönkretette a KHM kerületet és jó eséllyel az erdélyi magyarságot is taccsra vágja. Ne hagyjuk!

Szász Zoltán írta...

Amúgy megérne annyit, hogy egy írásszakértő bevizsgálja az iratokat, merthogy több is kering a világhálón. Én szívesen adakozom az írásszakértő költségeire! Indítsunk be gyűjtést és ha megvan a pénz jöhet az írásszakértő.