2010. augusztus 2., hétfő

Mi van a kendő alatt? (Magyar Hírlap)

Mi van a kendő alatt?

http://www.magyarhirlap.hu/images/mh_logo.png

Magyar Hírlap
Hoppál K. Bulcsú, teológus
2010. augusztus 2.


Európa és az iszlám szövetségesei egymásnak olyan ember- és életellenes eszmékkel szemben, mint a szélsőséges liberalizmus.


Franciaországban komoly polémia bontakozott ki arról, hogy a muszlim nők hordhatnak-e egész testet befedő ruhát, és ha igen, akkor az milyen mértékben takarhatja el az arcot. A vita azonban nem a divatról szól, sokkal inkább arról, hogy a franciák köztársaságuk egyik alkotmányos alappillére, az általuk kiharcolt szabadságeszmény megcsúfolását látják az egyre terjedő, számukra furcsa és elfogadhatatlan kendőviseletben. Ennek jegyében egy hónappal ezelőtt a francia nemzetgyűlés elsöprő többséggel fogadta el azt a törvénytervezetet, amely betiltja a muzulmán nők teljes testét és arcát eltakaró öltözet, azaz a burka és a nikáb viselését nyilvános helyeken. Ugyan a törvény csak szeptemberben kerül teljes elfogadásra, ebből is látszik, hogy a magát szekulárisnak deklaráló Franciaország a valamikori keresztény indíttatású és kereszténységből kinövő szabadságfogalmat állította szembe egy új vallási jelenséggel. Némileg ellentmond ez a Francia Köztársaság eredeti gondolatiságának, ugyanis az egyenlőséget és a szabadságjogokat oly vehemensen védő országnak per definitionem védelmeznie kellene polgárai lelkiismereti autonómiáját is. Az, hogy nem ezt teszi, és némelyeknek egyenesen megtiltja bizonyos jelképek, ruhadarabok használatát, mutatja, hogy még az elkötelezetten vallástalan Franciaország is valamilyen szinten még mindig kereszténynek, illetve a keresztény kultúrkörhöz tartozónak gondolja magát.

Ma már nemcsak Franciaország tiltja nyilvános helyeken a burka és a nikáb használatát, hanem a legtöbb nyugat-európai ország is. Közös az európai népek gondolkodásában, hogy ilyen problémák esetén az általuk amúgy visszautasított keresztény eszmékhez nyúlnak vissza, és azokat alkalmazzák. Mindez azt mutatja, hogy Európa még legvallástalanabb korszakában is csak vallásosként (és legfőképpen keresztényként) képes magát meghatározni. Hiába a politikai korrektség mindent átszövő kényszere, az európaiság megfogalmazása nem tud annyira korrekt lenni politikailag, hogy ugyanakkor ne legyen keresztény is.

Európa keresztény gyökereire való hivatkozással lehetne elkerülni az iszlám és az európaiság félrevezető szembeállítását, és rámutatni arra, hogy Európa és az iszlám nem ellenségei, sokkal inkább szövetségesei egymásnak olyan ember- és életellenes eszmékkel szemben, mint például a szélsőséges liberalizmus, a vadkapitalista szabadrablás, a kizsákmányolás vagy az emberi méltóság sok szinten megvalósuló rafinált tagadása.

Az iszlám egyszerű, közérthető válaszokat tud adni a mai embert foglalkoztató kérdésekre. Ez az érdes és drasztikus hangnem sokak számára gyakran nagyon szimpatikusnak tűnik. Ezért is orientálódnak ma olyan nagy számban a hitehagyott keresztények az iszlám irányába. Az iszlámmal szemben a kereszténység egy kiüresedett, halódó világot jelenít meg, amelynek már arra sincs ereje, hogy eredeti lakóhelyét, Európát visszaszerezze. Tudni kell azonban, hogy nem az iszlám az erős, hanem mi vagyunk a gyengék. A paralizált kereszténység képtelen határozott válaszokat adni, és inkább ott is visszavonulót fúj, ahol tradicionálisan erős bástyákkal rendelkezik.

Kettős irányból kell az európai kereszténységnek megújulnia. Egyrészt a kereszténységnek magára kell vállalnia azt a magatartást, amelyet XVI. Benedek a „nonkonformizmus bátorságának” nevezett, azaz például szembe kell mennie a politikai korrektség fölösleges és értelmetlen dogmáival. Másrészt Európának is fel kell vállalnia azt, ami végső soron őt Európává tette: a kereszténységet, vagy legalábbis annak kultúrkereszténységgé módosult esszenciáját. Európának határozottan fel kell lebbentenie az identitását eltakaró kendőt, hogy lássa, valójában Krisztus arca van alatta.


Nincsenek megjegyzések: