Pápa álruhában
XVI. Benedek is szívesen „kiszökik” a Vatikánból
Népszabadság
Sárközy Júlia
2010. augusztus 7.
XVI. Benedek egy Vatikán-közeli római étteremben vacsorázott – számoltak be az olasz újságok társasági rovatai. Rómában senki sem lepődött meg: II. János Pál óta szokás, hogy a pápa álruhában járja a várost.
XVI. Benedek néha „titokban” járja a várost
Reuters
„Kedd este fény szűrődőtt ki az ilyenkor zárva tartó al Passetto ablakain. Gaudium magnum” – írta az Il Foglio. A tulajdonos Roberto sem cáfolta, hogy magas rangú vatikáni vendégnek grillezett halat. Köztudott, hogy XVI. Benedek már bíborosként is szívesen vacsorázott a Vatikántól néhány percnyi sétára levő étteremben.
Miért ne tehetné meg? – hallani Rómában. Joseph Ratzinger pápaként is gyakran elgyalogolt a Vatikánon kívüli korábbi bíborosi otthonába. Azt, hogy megválasztása után egy hónappal, 2005 májusában XVI. Benedek megállt a volt lakása melletti presszóban, és rendelt magának egy kávét, a sokáig a bárpult felett bekeretezett fénykép bizonyította. Az egyházfők évszázadokon keresztül csak hivatalos céllal hagyták el a Vatikánt. Vagy mert menekülniük kellett. KarolWojtyla volt az első, aki nem titkolta, hogy szűk neki az apró pápai állam. A La Stampának 1993-ban adott interjúban arra a kérdésre, hogy az egyházfők végtelen magányáról író VI. Pálhoz hasonlóan ő is egyedül érzi-e magát, a lengyel pápa azt válaszolta: mindig barátok veszik körül. Wojtyla nem említette, hogy 1978 októberében, pápává választása után hat nappal fogta magát, és elment síelni a Rómaközeli hegyekbe. A szökés a kúriának nem tetszett: ki látott már pápát síelni, és hogyan ügyelnek a biztonságára? A megoldásra a diplomata Agostino Casaroli bíboros talált rá: attól kezdve tekintélyes partnerként az olasz államfő, Sandro Pertini kísérte el a pápát.
Hivatalos számadat nincs, de a pápa egykori személyi titkára, Stanislaw Dziwisz és a volt szentszéki szóvivő, Joaquin Navarro Valls visszaemlékezései alapján Wojtyla ötvenszer ment el civil ruhában síelni. Egyszer a síliften egy kislány felismerte. „A pápa! A pápa!”– kiabálta, de a mellette álló Dziwisz szigorúan ránézett, mire a gyerek elhallgatott. Az 1978-as konklávén a második legtöbb szavazatot kapott Giuseppe Siri bíboros nyíltan bírálta is: „Ez a pápa síel. Remélem, az utódja tudni fogja, hogy ez nem illő.” Ám II. János Pál fekete papi ruhát öltve Róma utcáin is gyakran járt.
A pápai anekdoták kiváló ismerője, Benny Lai könyvében olvasható, hogy XXIII. János az apostoli paloták folyosói helyett a vatikáni kertekben szeretett sétálni. Olyan gyorsan szedte a lábát, hogy egy svájci gárdista megszólította: „Szentatya, lassabban sétáljon, ha ilyen gyorsan megy, kifut a Vatikánból!”

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése