Az ortodox egyház - állam az államban
Impulzus.ro
Kocsis Zoltán
2010.08.10.
Bár számtalan kereskedelmi tevékenységet végez, mégis adómentességben részesül.
A román ortodox egyház a Pénzügyminisztérium adatai szerint mintegy 2,3 millió lejes profittal zárta a 2008-as évet, mégsem fizetett egy bani adót sem az államkasszába. Tevékenysége ugyanis adómentes.
Számítások szerint a két évvel ezelőtti esztendőben az ortodox egyház 45,5 millió lej kiadás mellett 47,8 millió lejes bevételt könyvelhetett el. Ami a bevételi oldalt illeti, az adományok és egyházadók mellett olyan kereskedelmi tevékenységek egészítik ki, mint a gyertyák vagy különböző kegytárgyak árusítása. Az 1864-es szekularizációs törvény szerint minden templomot minimum kilenc hektárnyi terül illetett meg, amit 1989 után az egyház vissza is kapott. Ennek következtében a román ortodox egyház jelenleg mintegy 140.000 hektárnyi erdővel rendelkezik, ami Románia teljes erdő borította területének a 2%-át jelenti. Az egyház bevételeire további példaként említhető a Szebeni Püspökség, amelynek tulajdonrésze van a Bulevard Hotelban, vagy a Segesvári Érsekség, amely pedig a VES háztartási eszközöket előállító gyárnak résztulajdonosa.
Amint azt Constantin Stoica, az egyház szóvivője, a realitatea.net hírportálnak elmondta, az egyház nem termel profitot, mivel bevételeit kénytelen visszafordítani tevékenysége fedezésébe, épületeinek karbantartására, ezért adót sem köteles fizetni. Az egyház nem fizet adót továbbá ingatlanjai után sem, sőt, az elhasznált villanyáram illetékeit is megspórolhatja.
A Pénzügyminisztérium adatai szerint ugyanakkor csak a Moldovai és Bukovinai Érsekség 2008-ban 11 millió eurós bevételt könyvelhetett el. A realitatea.net számításai szerint ráadásul csak az esküvői, keresztelői, temetési szertartások mintegy 10 millió eurós bevételt generáltak a 2009-es évben.
Ugyanakkor az román ortodox egyház honlapja szerint a szervezetnek jelenleg 14.578 klerikális (papok, püspökök stb.) és 17.258 nem klerikális (harangozók, énekesek stb.) alkalmazottja van, amiből 13.787 illetve 15.435 embert az állam fizeti.
Érdekesség továbbá, hogy a román ortodox egyház a médiapiacon is egy nagyon aktív szereplő: egy hírügynökség, egy televíziócsatorna, egy újság és öt rádió alkotja a „konszern" részét.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése