2010. augusztus 17., kedd

Besúgók az egyházkerület vezetésében? (Demokrata)

Besúgók az egyházkerület vezetésében?

http://www.demokrata.hu/sites/default/themes/demokrata3/logo.png

Demokrata
2010-08-17

http://www.demokrata.hu/files/imagecache/medium/news_daily/besugok.jpg

„A rendszerváltozás után nem azért küzdöttünk a retrográd posztkommunista erőkkel, hogy húsz év után a volt rendszer kiszolgálói most cinikus módon egyházi tisztségeket foglaljanak el” – jelentette ki Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) tavaly leköszönt püspöke 2010. augusztus 17-én Nagyváradon. A volt egyházi elöljáró felháborodását az váltotta ki, hogy az egyházkerületben augusztus 27-én következő egyházmegyei választásokra több olyan egyházi és világi személyt jelöltek, akik vagy együttműködtek a Szekuritátéval, vagy az elmúlt időszakban a református egyház ellenében cselekedtek, vagy pedig az egyházon belüli ún. szektás vonalat – CE Szövetség – erősítik.

Tőkés László emlékeztetett: 1989 előtt a Papp László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége szervilis módon kiszolgálta a kommunista diktatúrát, viszont 1989 decemberében épp a KRE temesvári gyülekezetében fogant meg a spontán népfelkelés, amely a Ceuşescu-diktatúra bukásához vezetett. „Temesvár szelleme kötelez bennünket” – fogalmazott az Európai Parlament jelenlegi alelnöke. Épp ezért értetlenül áll az Egyházkerületi Választási Bizottság (EVB) döntései előtt, amelyekben minden, a presbiterek és lelkipásztorok által benyújtott fellebbezést elutasítottak, anélkül, hogy figyelembe vették volna a rendelkezésükre bocsátott dokumentumokat, vagyis sem az Országos Átvilágító Bizottság (CNSAS), sem az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság (EÁB) bizonylatait és határozatait nem tartották relevánsnak, noha ezt az Egyházkerületi Közgyűlés kötelező módon előírja.

Így az egyházi átvilágítás élharcosának számító Királyhágómelléken az a képtelen helyzet állt elő, mutatott rá az egykori temesvári lelkipásztor, hogy példának okáért Nagy Sándor nagykárolyi esperes-jelölt esetében még az EÁB vonatkozó határozatát sem fogadták el „bizonyítékként”, melynek értelmében a jelenleg is esperesi tisztséget betöltő egyházi személy „szervezett és titkos formában, aktívan együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, annak ügynöke/informátora volt”; ugyanígy Mikló Ferenc bihari újrajelölt esperes és Berke Sándor tenkei lelkipásztor, egyházmegyei missziói előadó-jelölt kollaboráns voltát tartalmazó hivatalos CNSAS-iratokat figyelmen is kívül hagyták.

A sajtótájékoztatón kibocsátott, a KRE-nek címzett „Fellebbezés utáni fellebbezés” címet viselő összegzésében Tőkés László arra is kitér, hogy „Seres Dénes zilahi jogtanácsosjelölt esetében minden bizonnyal az – RMDSZ-es – politikumé volt a döntő szó. Ezt az embert annak idején éppen az egyházmegyei jogtanácsosi tisztségétől fosztották meg hűtlen szolgálata miatt – attól a tisztségétől, melyre most újrajelölik.” A volt püspök hozzátette: közismert az RMDSZ-es politikus „feleségével, Seres Magdolnával közösen folytatott, áldatlan – hatalmi – harca a Zilahi Református Wesselényi Kollégium ellenében, és ezzel együtt – világi peres eljárásai Bogdán Zsolt mostani esperessel, valamint Püsök Csaba és Oláh Mihály lelkipásztorokkal szemben. Az EVB szerint – mindezek ellenére – »a vád nem felel meg teljesen a valóságnak, inkább személyi konfliktusok állnak a háttérben«”.

A volt egyházi vezető azt is érthetetlennek tartotta, hogy a református egyházon belül szektásoknak tartott CE Szövetség – amely tagjainak jelölését az egyházkerület Választási Szabályzata határozott értelemben nem találja ajánlatosnak – miért támogatja a volt besúgókat. „Éppen úgy, ahogyan Magyarországon a rendszerváltó SZDSZ, illetve később az elkorcsosult MDF legitimálta a hatalomba visszakapaszkodó utódkommunista MSZP-t, most a CE Szövetség a besúgó lelkipásztorokat támogatja – mintha mindazok összefogtak volna a hatalom érdekében, akik érdekeltek az elmúlt húsz év tagadásában” – mondta az erdélyi EP-képviselő.

Tőkés László, aki 1990-től tizenkilenc évig püspökként vezette a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet, zárásképpen kijelentette: erkölcsi és lelkiismereti alapon nem hivatalosan „fellebbez” ezen ügyben, mert az elmúlt több mint két évtized „küzdelmének és építésének” a megcsúfolása az, ami az egyházmegyei jelöléseken történt. Összegzésében rámutat: „Nem szabad felednünk: az ateista kommunizmus az Anyaszentegyház létére tört; azon problémáink legtöbbje, melyekkel húsz év óta viaskodunk: közvetve vagy közvetlenül a diktatúra átkos öröksége.”

Épp ezért felhívást intézett a leendő választói közgyűlések résztvevőihez, kérvén, hogy „2010. augusztus 27-i üléseiken saját szavazataikkal bírálják felül a szakmai és erkölcsi mélypontra süllyedt EVB munkáját és határozatait!”



Nincsenek megjegyzések: