Fekete Ágnes: Kálvin hogyan állt az orgonához?
Bódis Tamás: Erre van egy reflexszerű válasz. A genfi istentiszteleten egy szólamban énekelt a gyülekezet, orgona nem kísérte a gyülekezetet. Tudnunk kell ehhez azt is, hogy az 1500-as években mindenhol így volt ez. A katolikus templomokban sem az volt az orgona szerepe, ami ma. A liturgiát keretezte, illetve váltakozó formában szólalt meg. A liturgia egyes részei énekben szólaltak meg, más részeinél pedig az orgona szólt. Kálvin korában az orgona éppen kilépett a gyermekkorból. Pont a reformációban kezdődött az orgona-irodalom felvirágzása. Akkor lett az orgona kétpedálos, manuálos, akkortól kezdve lehetett különböző hangszíneket használni. A középkor végéig, a reformációig az orgona egy hangosan szóló hangszer volt, ami egyetlen hangszínen szólt.
Fekete Ágnes: De hogyan viszonyult az orgonához?
Bódis Tamás: Pápista hangszernek tartotta, de nem csak Kálvin, hanem Luther is.
Fekete Ágnes: Vajon miért?
Bódis Tamás: Azt mondták, hogy nem szükséges az orgonát a templomban használni.
Fekete Ágnes: Túlszépítésnek, esetleg csicsásnak érezte?
Bódis Tamás: Nem tartotta az istentisztelet integráns részének. Az orgonát ma más funkcióban használjuk az istentiszteleten. Nem vehetjük át mechanikusan Kálvin gondolatát, és arra alapozva nem mondhatjuk ki, hogy nincs szükségünk erre vagy arra.
Fekete Ágnes: Ezt senki nem is teszi.
Bódis Tamás: Persze, hogy nem, hiszen érezzük, hogy szükség van erre a hangszerre.
Fekete Ágnes: Kálvin hogyan viszonyult a liturgiához? Milyen liturgia volt Genfben?
Bódis Tamás: A legfontosabbnak azt tartom megemlíteni, hogy az istentisztelet az Úristen megszólításával kezdődött, ami az alázat és a dicsőítés kettősében fogalmazódott meg. A mai liturgiánkban van egy fennálló ének, amit rögtön egy főének követ. A kettő között éppen ez az, ami hiányzik. A kálvini istentisztelet lényeges eleme volt a párbeszéd: a gyülekezet is megnyilvánul. Ennek egyik módja az éneklés, amit gyakoroltak is, a másik pedig a kötött szövegek elmondása. Az igeolvasásra a gyülekezett hangos szóval, közösen válaszol. "Dicsőség az élő Istennek!" - például. Ez ma nálunk hiányzik, de a reformáció istentiszteletében ismert volt. A harmadik, amit kiemelnék, az úrvacsora ünneplésének módja. A magyar református teológia is teljes istentiszteletről akkor beszél, amikor az Ige hallgatása az úrvacsorában megerősítést nyer.
Fekete Ágnes: Kálvin azt szerette volna, hogy minden héten legyen úrvacsora, de ezt még neki sem sikerült bevezetni.
Bódis Tamás: Genfben olyan erős volt a városvezetés, hogy ezt nem tudta keresztülvinni. Nekünk ebben azt kell látnunk, hogy ezt tartotta irányadónak.
A Református Egyház Félórája
2009. március 18.
REFORMÁTUSOK LEVELE
http://reformatusoklevele.reformatus.hu
Bódis Tamás: Erre van egy reflexszerű válasz. A genfi istentiszteleten egy szólamban énekelt a gyülekezet, orgona nem kísérte a gyülekezetet. Tudnunk kell ehhez azt is, hogy az 1500-as években mindenhol így volt ez. A katolikus templomokban sem az volt az orgona szerepe, ami ma. A liturgiát keretezte, illetve váltakozó formában szólalt meg. A liturgia egyes részei énekben szólaltak meg, más részeinél pedig az orgona szólt. Kálvin korában az orgona éppen kilépett a gyermekkorból. Pont a reformációban kezdődött az orgona-irodalom felvirágzása. Akkor lett az orgona kétpedálos, manuálos, akkortól kezdve lehetett különböző hangszíneket használni. A középkor végéig, a reformációig az orgona egy hangosan szóló hangszer volt, ami egyetlen hangszínen szólt.
Fekete Ágnes: De hogyan viszonyult az orgonához?
Bódis Tamás: Pápista hangszernek tartotta, de nem csak Kálvin, hanem Luther is.
Fekete Ágnes: Vajon miért?
Bódis Tamás: Azt mondták, hogy nem szükséges az orgonát a templomban használni.
Fekete Ágnes: Túlszépítésnek, esetleg csicsásnak érezte?
Bódis Tamás: Nem tartotta az istentisztelet integráns részének. Az orgonát ma más funkcióban használjuk az istentiszteleten. Nem vehetjük át mechanikusan Kálvin gondolatát, és arra alapozva nem mondhatjuk ki, hogy nincs szükségünk erre vagy arra.
Fekete Ágnes: Ezt senki nem is teszi.
Bódis Tamás: Persze, hogy nem, hiszen érezzük, hogy szükség van erre a hangszerre.
Fekete Ágnes: Kálvin hogyan viszonyult a liturgiához? Milyen liturgia volt Genfben?
Bódis Tamás: A legfontosabbnak azt tartom megemlíteni, hogy az istentisztelet az Úristen megszólításával kezdődött, ami az alázat és a dicsőítés kettősében fogalmazódott meg. A mai liturgiánkban van egy fennálló ének, amit rögtön egy főének követ. A kettő között éppen ez az, ami hiányzik. A kálvini istentisztelet lényeges eleme volt a párbeszéd: a gyülekezet is megnyilvánul. Ennek egyik módja az éneklés, amit gyakoroltak is, a másik pedig a kötött szövegek elmondása. Az igeolvasásra a gyülekezett hangos szóval, közösen válaszol. "Dicsőség az élő Istennek!" - például. Ez ma nálunk hiányzik, de a reformáció istentiszteletében ismert volt. A harmadik, amit kiemelnék, az úrvacsora ünneplésének módja. A magyar református teológia is teljes istentiszteletről akkor beszél, amikor az Ige hallgatása az úrvacsorában megerősítést nyer.
Fekete Ágnes: Kálvin azt szerette volna, hogy minden héten legyen úrvacsora, de ezt még neki sem sikerült bevezetni.
Bódis Tamás: Genfben olyan erős volt a városvezetés, hogy ezt nem tudta keresztülvinni. Nekünk ebben azt kell látnunk, hogy ezt tartotta irányadónak.
A Református Egyház Félórája
2009. március 18.
REFORMÁTUSOK LEVELE
http://reformatusoklevele.reformatus.hu
- Paroisse Protestante de Saint-Pierre
- St. Pierre Cathedral - Wikipedia
- Cathédrale St-Pierre, Geneva
- Les Concerts de la Cathedrale-Geneve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése