„Miért kell vájkálni a múltban?” – tették fel sokan a kérdést két évvel ezelőtt, amikor Tőkés László egykori besúgóiról hozott nyilvánosságra részleteket. Még az 1989-es temesvári ostromállapotban Tőkéssel szolidaritást vállaló református gyülekezet némely hangadójának is rosszulesett, hogy megtudta, a szószéken Tőkést követő, tavaly nyugdíjba vonult lelkész besúgó volt.
„Miért kell tisztességben megőszült embereket pellengérre állítani nyugdíjazásuk előtt?” – hangzott az értetlenkedés a dekonspiráló irat kapcsán. Természetes a nyugtalanságérzet azok körében, akik egykor kollaborációt vállaltak a zsarnoki hatalommal. De nem csak ők nem kívánják a múlttal való szembesülést.
Az egykori megfigyeltek között is sokan vannak, akik nem kíváncsiak a róluk készített feljegyzésekre. Nem akarják megtudni, környezetükből kik szolgáltattak információkat a politikai rendőrségnek. Úgy gondolják, nem lenne haszna annak, ha olyanokról derülne ki a kollaboráció ténye, akikkel ma is jó kapcsolatokat ápolnak.
Fontosabbnak érzik kialakult viszonyrendszerük megóvását, még akkor is, ha az valótlanságokra, elhallgatásokra épül. Úgy viszonyulnak az egykori rendszer borzalmaihoz, mint a beteg, akinek állapota egyre rosszabb, de nem akar rákszűrésre menni, nehogy bizonyossá váljék, hogy gyógyíthatatlan.
De van-e esély a gyógyulásra diagnózis nélkül? Aligha. És ha ma az igazukat kereső egykori meghurcoltakkal szemben vált ki ellenérzéseket a besúgóik leleplezése, az azt jelzi, a kór társadalmi dimenziókat öltött. Mert az elemi igazságérzet csökevényesedett el a társadalomban. Annak a biztos érzése, hogy mi a helyes és mi a helytelen. A múlt lekérdezése, a múlt nyilvánosságra hozása ugyanis nem föltétlenül jár együtt az emberi kapcsolatok megromlásával.
Ha egy besúgó önként vall múltja árnyoldaláról azoknak, akikről jelentett, ha maga kér bocsánatot tévelygéseiért, számíthat a bocsánatra. És talán a megkönnyebbülésre is. Nem kell már viselnie annak terhét, hogy kollaborációja kitudódik. Ma ugyanis egyre kevesebb az esélye, hogy rejtve maradnak a titkok. Előbb-utóbb mindenkinek számot kell adnia. A jövő pedig csak akkor biztos, ha a számadásokból, bocsánatkérésekből összerakott múltra épül.
Gazda Árpád
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése