REFORMÁTUS PÁRHUZAMOK?
Ha azt mondom, május 22, erről minden reformátusnak, de sok nem reformátusnak vagy kárpát-medencei magyarnak – éppen a média révén is! - rögtön beugrik, hogy az egységes Magyar Református Egyház (alkotmányjogi) születésnapja ez.
Ha azt mondom, 2010. június 18-28. Grand Rapids, Michigan, USA - akkor már alig akad közöttünk, akinek erre beugrana bármi is a fejében, netán a szívében. Pedig legalább ilyen jelentőségű eseményre kerül majd sor jövőre a világ reformátussága életében, amikor több évtizedes, nem egyszer fájdalmas ütközést is felmutató megosztottság után egyesül a világ reformátussága egyetlen nagy felekezeti családdá. Mi lenne ez más, hogy is lehetne ezt nevezni másként, mint a Szentlélek hatalmas konvergáló, összetartó erő-megnyilvánulásának? És hogy ne lehetne látni, hogy a két egységesülésben valóban a hatalmas mennyei erők történelmi megnyilatkozásának lehetünk tanúi? Minden fájó előzmény ellenére: Trianon és 2004. december 5-e mélységes szomorúsága, a Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács évtizedeken át tartó külön utassága ellenére, a XX. századi nemzeti és egyéni sorstragédiák, könnyek és vér által jelzett nemzeti és nemzetközi drámák ellenére a 21. század elején új pünkösdi erő-megnyilvánulásnak vagyunk átélői a Kárpát-medencében és a református világcsaládban. Igen, végre Szentháromságos Istenünk kegyelmes jóvoltából valami különös csoda töltheti be lelkünket, egyházainkat, gyülekezeteinket. És nem csak az Alkotmányt aláíró 9 kárpát-medencei és amerikai magyar református közösségét, hanem a mintegy 80 millió, nemzeti egyházakban élőkét is. Hiszen a minden emberi határon és megosztottságon felülemelkedő, ám ezek között is millióknak erőt, összetartó lelkületet és egymásra gondolást ajándékozó Szentlélek pneumatikus csodájának lehetünk megélői és továbbadói. Nem véletlen, hanem pneumatikus Szentlélek-csoda, hogy a megalakult Magyar Református Egyház május 22-i jelmondata ez: „Krisztus a jövő, együtt követjük Őt”. Az sem véletlen, hanem Istenünk előre látó időzítése, hogy a jövőre megalakuló új református világközösség, a REFORMÁTUS EGYHÁZAK VILÁGKÖZÖSSÉGE alakuló ülésének jelmondata meg ez: „A Lélek egysége a békesség kötelékében” (Ef 4,3). Milyen egyháztörténelmi egybeesések! Ezek csak a Szentlélek egyesítő erejének pneumatikus erőterében születhetnek meg. Pedig, pedig mennyi erőfeszítés történt arra, hogy a dolgok ne alakuljanak így! Mennyi félremagyarázás, belemagyarázás, rosszindulat előzte meg május 22-t. Sandaságok, máig ható megosztó politikai reflexek, nacionalizmustól felhangolt frivol magyarságkomplexusok, és még sok minden más. De Isten Lelke tiszta és egyértelmű választ adott. És érdekes, szinte kivételes módon, ezt még Moszkvában (meg Genfben és talán a Vatikánban) is jól értették! I. Kyrill pátriárka, minden orosz ortodox lelki feje akart és tudott is május 22-re küldött üzenetében reménységgel és pozitívan fogalmazni: „Őszintén remélem, hogy az Önök együttes erőfeszítése újabb erőt ad a keresztyének közötti párbeszédnek”. És a köztársasági elnök is meglátta benne azt, aminek Isten Lelke a mai nemzedékek vágyának beteljesüléseként az alkotmányozó zsinatot szánta, hiszen Sólyom László fogalmazása szerint a magyar igazolvány bevezetése óta nem történt hasonló horderejű lépés.
És persze a jövőre megalakuló új református világközösség útját sem kísérte csak egyetértés. Önmagában az a tény, hogy a hidegháborús időkben az ateista és kommunista világrendszerrel még egyházi szinten sem akart semmiféle közösséget vállalni a Református Ökumenikus Tanács, s a falak és a szögesdrótok leomlása után 20 évvel mégis elkezdtek másként gondolkodni, ez is a Szentlélek csodája. Meg az is, hogy a magyar-ajkú reformátusságban és teológiában, hogy ne mondjam oktatásban, az ökumené című tantárgyban évtizedeken át agyonhallgatott másik református nemzetközi közösségről ma már lassanként elkezdünk beszélni, mert hallgatni már nem illő, ez sem kisebb csoda, mint az előbbi jó néhány. És ha még azt is hozzáveszem, hogy a megalakuló új református világcsalád legfontosabb feladatai közé sorolta a következőket: a református identitás, teológia és közösség ápolása, a keresztyén egység előmozdítása világ,- és nemzeti szinten, a gazdasági igazságosság segítése, a spirituális megújulás minden eszközzel történő szolgálata, a református vezetői stílus továbbfejlesztése, a misszió erőteljessé tétele, valamint a béke, és a megbékélés munkálása. Nos, ezek olyan célok, amelyekben a legteljesebb összhangban lehetünk a Szentlélek vezetésével, és sok milliónyi református testvérünkkel.
Nem kétséges, hogy a magyar református alkotmányozó zsinat célkitűzései már nem csak párhuzamot mutatnak, hanem konvergenciát is, azaz összetartást, sőt az egységesülő szándékot, akaratot, hitet és reményt jelzik a nagyobb testvér, a református világközösség szándékaival. Hadd idézzem ennek alátámasztására a 22-i magyar református Alkotmányt:
· Egyházunk tagja minden keresztyén, aki a magyar református egyházhoz tartozónak vallja magát, éljen bárhol a világban, és legyen magyar vagy más anyanyelvű.
· Egyházunk a csatlakozó részegyházak zsinati közössége, amely törvényt alkot és megnyilatkozik mindazokban a kérdésekben, melyekre a részegyházak legmagasabb szintű testületei felhatalmazzák.
· Egyházunk alkotmánya biztosítja és szabályozza a Kárpát-medencén kívüli magyar református egyházak csatlakozását is…
· Belső szervezeti rendszerük kialakításában a részegyházak önállóak és függetlenek. Kivételt képeznek ez alól mindazon kérdések, amelyek a közös alkotmányba vagy közös szabályzásra tartoznak.
Hisszük, hogy ha Őt követjük, a megbékélés eszközei lehetünk minden körülmények között. Hisszük, hogy a magyar reformátusság összefogása Jézus Krisztus egyetemes egyházának egységét és hiteles bizonyságtételét szolgálja, melynek mindnyájan tagjai vagyunk.
Igen, Isten Szentlelke korszakos mennyei erőhatásának, hatóerejének vagyunk nem csak tanúi, hanem átélői, s lehetünk hasznos munkásai a Kárpát-medencében, meg a nagyvilágban is. S ez már nem pusztán református párhuzamok létezését jelzi, amelyről bárki kárörvendve azt mondhatná: ezek is csak a végtelenben találkoznak majd egymással, hanem ennél sokkal-sokkal többet! Pneumatikusan, Szentlelkesen összefutó, egybetartó, találkozó és egyesülő mennyei erőnyalábok építő, megújító sodrásában élhetünk, s ez nem kevés! A magyar reformátusság és világ reformátusságának jelmondata így szervesen hangolódhat össze lelkünkben új, erős inspirációvá: „Krisztus a jövő – a Lélek egységben és a békesség kötelékében követjük Őt!”. Bárcsak minél többen meghallanák a maguk nyelvén, és a maguk lelki háza tájékán, mit üzen ez a Lélek ma! Az egységesítő Szentlélek egységet áhító lelkünknek, gyülekezetünknek, egyházunknak, az egyházak közösségének. Régi, szép énekünk szavaival mondjuk/énekeljük együtt: „Jövel, Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket éppen./Mennyei szent ajándékkal, Szívbéli szent buzgósággal,/Melynek szentséges ereje, nyelveket egyező hitre,/Egybe gyűjte sok népeket…”.
Dr. Békefy Lajos
Reformatus.hu
Ha azt mondom, május 22, erről minden reformátusnak, de sok nem reformátusnak vagy kárpát-medencei magyarnak – éppen a média révén is! - rögtön beugrik, hogy az egységes Magyar Református Egyház (alkotmányjogi) születésnapja ez.
Ha azt mondom, 2010. június 18-28. Grand Rapids, Michigan, USA - akkor már alig akad közöttünk, akinek erre beugrana bármi is a fejében, netán a szívében. Pedig legalább ilyen jelentőségű eseményre kerül majd sor jövőre a világ reformátussága életében, amikor több évtizedes, nem egyszer fájdalmas ütközést is felmutató megosztottság után egyesül a világ reformátussága egyetlen nagy felekezeti családdá. Mi lenne ez más, hogy is lehetne ezt nevezni másként, mint a Szentlélek hatalmas konvergáló, összetartó erő-megnyilvánulásának? És hogy ne lehetne látni, hogy a két egységesülésben valóban a hatalmas mennyei erők történelmi megnyilatkozásának lehetünk tanúi? Minden fájó előzmény ellenére: Trianon és 2004. december 5-e mélységes szomorúsága, a Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács évtizedeken át tartó külön utassága ellenére, a XX. századi nemzeti és egyéni sorstragédiák, könnyek és vér által jelzett nemzeti és nemzetközi drámák ellenére a 21. század elején új pünkösdi erő-megnyilvánulásnak vagyunk átélői a Kárpát-medencében és a református világcsaládban. Igen, végre Szentháromságos Istenünk kegyelmes jóvoltából valami különös csoda töltheti be lelkünket, egyházainkat, gyülekezeteinket. És nem csak az Alkotmányt aláíró 9 kárpát-medencei és amerikai magyar református közösségét, hanem a mintegy 80 millió, nemzeti egyházakban élőkét is. Hiszen a minden emberi határon és megosztottságon felülemelkedő, ám ezek között is millióknak erőt, összetartó lelkületet és egymásra gondolást ajándékozó Szentlélek pneumatikus csodájának lehetünk megélői és továbbadói. Nem véletlen, hanem pneumatikus Szentlélek-csoda, hogy a megalakult Magyar Református Egyház május 22-i jelmondata ez: „Krisztus a jövő, együtt követjük Őt”. Az sem véletlen, hanem Istenünk előre látó időzítése, hogy a jövőre megalakuló új református világközösség, a REFORMÁTUS EGYHÁZAK VILÁGKÖZÖSSÉGE alakuló ülésének jelmondata meg ez: „A Lélek egysége a békesség kötelékében” (Ef 4,3). Milyen egyháztörténelmi egybeesések! Ezek csak a Szentlélek egyesítő erejének pneumatikus erőterében születhetnek meg. Pedig, pedig mennyi erőfeszítés történt arra, hogy a dolgok ne alakuljanak így! Mennyi félremagyarázás, belemagyarázás, rosszindulat előzte meg május 22-t. Sandaságok, máig ható megosztó politikai reflexek, nacionalizmustól felhangolt frivol magyarságkomplexusok, és még sok minden más. De Isten Lelke tiszta és egyértelmű választ adott. És érdekes, szinte kivételes módon, ezt még Moszkvában (meg Genfben és talán a Vatikánban) is jól értették! I. Kyrill pátriárka, minden orosz ortodox lelki feje akart és tudott is május 22-re küldött üzenetében reménységgel és pozitívan fogalmazni: „Őszintén remélem, hogy az Önök együttes erőfeszítése újabb erőt ad a keresztyének közötti párbeszédnek”. És a köztársasági elnök is meglátta benne azt, aminek Isten Lelke a mai nemzedékek vágyának beteljesüléseként az alkotmányozó zsinatot szánta, hiszen Sólyom László fogalmazása szerint a magyar igazolvány bevezetése óta nem történt hasonló horderejű lépés.
És persze a jövőre megalakuló új református világközösség útját sem kísérte csak egyetértés. Önmagában az a tény, hogy a hidegháborús időkben az ateista és kommunista világrendszerrel még egyházi szinten sem akart semmiféle közösséget vállalni a Református Ökumenikus Tanács, s a falak és a szögesdrótok leomlása után 20 évvel mégis elkezdtek másként gondolkodni, ez is a Szentlélek csodája. Meg az is, hogy a magyar-ajkú reformátusságban és teológiában, hogy ne mondjam oktatásban, az ökumené című tantárgyban évtizedeken át agyonhallgatott másik református nemzetközi közösségről ma már lassanként elkezdünk beszélni, mert hallgatni már nem illő, ez sem kisebb csoda, mint az előbbi jó néhány. És ha még azt is hozzáveszem, hogy a megalakuló új református világcsalád legfontosabb feladatai közé sorolta a következőket: a református identitás, teológia és közösség ápolása, a keresztyén egység előmozdítása világ,- és nemzeti szinten, a gazdasági igazságosság segítése, a spirituális megújulás minden eszközzel történő szolgálata, a református vezetői stílus továbbfejlesztése, a misszió erőteljessé tétele, valamint a béke, és a megbékélés munkálása. Nos, ezek olyan célok, amelyekben a legteljesebb összhangban lehetünk a Szentlélek vezetésével, és sok milliónyi református testvérünkkel.
Nem kétséges, hogy a magyar református alkotmányozó zsinat célkitűzései már nem csak párhuzamot mutatnak, hanem konvergenciát is, azaz összetartást, sőt az egységesülő szándékot, akaratot, hitet és reményt jelzik a nagyobb testvér, a református világközösség szándékaival. Hadd idézzem ennek alátámasztására a 22-i magyar református Alkotmányt:
· Egyházunk tagja minden keresztyén, aki a magyar református egyházhoz tartozónak vallja magát, éljen bárhol a világban, és legyen magyar vagy más anyanyelvű.
· Egyházunk a csatlakozó részegyházak zsinati közössége, amely törvényt alkot és megnyilatkozik mindazokban a kérdésekben, melyekre a részegyházak legmagasabb szintű testületei felhatalmazzák.
· Egyházunk alkotmánya biztosítja és szabályozza a Kárpát-medencén kívüli magyar református egyházak csatlakozását is…
· Belső szervezeti rendszerük kialakításában a részegyházak önállóak és függetlenek. Kivételt képeznek ez alól mindazon kérdések, amelyek a közös alkotmányba vagy közös szabályzásra tartoznak.
Hisszük, hogy ha Őt követjük, a megbékélés eszközei lehetünk minden körülmények között. Hisszük, hogy a magyar reformátusság összefogása Jézus Krisztus egyetemes egyházának egységét és hiteles bizonyságtételét szolgálja, melynek mindnyájan tagjai vagyunk.
Igen, Isten Szentlelke korszakos mennyei erőhatásának, hatóerejének vagyunk nem csak tanúi, hanem átélői, s lehetünk hasznos munkásai a Kárpát-medencében, meg a nagyvilágban is. S ez már nem pusztán református párhuzamok létezését jelzi, amelyről bárki kárörvendve azt mondhatná: ezek is csak a végtelenben találkoznak majd egymással, hanem ennél sokkal-sokkal többet! Pneumatikusan, Szentlelkesen összefutó, egybetartó, találkozó és egyesülő mennyei erőnyalábok építő, megújító sodrásában élhetünk, s ez nem kevés! A magyar reformátusság és világ reformátusságának jelmondata így szervesen hangolódhat össze lelkünkben új, erős inspirációvá: „Krisztus a jövő – a Lélek egységben és a békesség kötelékében követjük Őt!”. Bárcsak minél többen meghallanák a maguk nyelvén, és a maguk lelki háza tájékán, mit üzen ez a Lélek ma! Az egységesítő Szentlélek egységet áhító lelkünknek, gyülekezetünknek, egyházunknak, az egyházak közösségének. Régi, szép énekünk szavaival mondjuk/énekeljük együtt: „Jövel, Szentlélek Úristen, Töltsd be szíveinket éppen./Mennyei szent ajándékkal, Szívbéli szent buzgósággal,/Melynek szentséges ereje, nyelveket egyező hitre,/Egybe gyűjte sok népeket…”.
Dr. Békefy Lajos
Reformatus.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése