2009. február 25., szerda

Házasodnának a lengyel plébánosok

Feleségre vágynak a katolikus papok?
InfoRádió / Daily Telegraph

Egy, a lengyel katolikus papok körében végzett felmérés szerint az egyházi személyek többsége eltörölné a cölibátust.

Ha a papokon múlna, már nem létezne a cölibátus - derült ki egy 800 lengyel katolikus atya bevonásával végzett vizsgálatból, 53 százalékuk ugyanis elutasította a több évszázados intézményt.

A válaszolók 12 százaléka elismerte, hogy tartott már fenn kapcsolatot nővel, további 30 százalék pedig azt, hogy volt már szexuális kapcsolata valakivel az ellentétes nem képviselői közül.

A felmérést Josef Baniak szociológus koordinálta, aki arra mutatott rá: a legtöbb pap azért hagyja el hivatását, mert párkapcsolatra és családra vágyik.

Azt már egy korábbi lengyelországi felmérés készítői is megállapították, hogy a katolikus papság nagyjából 60 százaléka szívesen megnősülne, a mostani felmérés ugyanakkor az egyéb eredményei miatt kereszttűzbe állította a katolikus egyházat.

Bár Lengyelországban még mindig a lakosság 95 százaléka katolikus, és az ország igen büszke arra, hogy innen származott II. János Pál pápa, a papi hivatást itt is egyre kevesebben választják. Viszont az ország még mindig épp az ellenkező gonddal küzd, mint Európa több országa: míg máshol nem tudják megtölteni a szemináriumokat, a lengyeleknél a túl sok jelentkezőre nem jut elég hely.


Mióta tilos a házasság a katolikus papok számára?

A kereszténység első századaiban nem volt kötelező a papi nőtlenség. Az erre vonatkozó első ismert döntés a Krisztus után 314-es, spanyolországi, közelebbről elvirai zsinaton született, ezen helyi jelleggel előírták a püspökök, papok és diákonusok számára a nőtlenséget. Ugyanakkor már az első keresztény közösségeknél szokás volt, hogy a papok szolgálataik idején nem éltek házas életet.
Kötelező az egész nyugati egyház számára azonban csak VII. Gergely pápa idején lett. (1074, lenteni zsinat). A Szentatya a papság megromlott erkölcseinek helyreállítását célozta intézkedéssorozatával.
A múlt század hatvanas éveiben a II. Vatikáni Egyetemes Zsinat résztvevőinek jelentős része a pap cölibátus eltörlése mellett volt, de VI. Pál pápa határozott fellépésére a kérdés nem került a zsinat elé.
Az utóbbi időben a kérdés újra többször is felvetődött. A 2005 októberi, vatikáti szinóduson napirendre került a kérdés. Néhány hónappal korábban, egy felmérésen az osztrák papok 74 százaléka a cölibátus eltörlése mellett foglalt állást. Akkoriban a katolikus egyházon belüli reformerek, tekintettel a papok számának szűkös voltára, azt javasolták, töröljék el a házasodás szigorú tilalmát, mert így több fiatal férfi állna egyházi szolgálatba. A 250 egyházi elöljáró azonban nem támogatta a változtatást.
2007 márciusában XVI. Benedek pápa első apostoli buzdításában a kötelező papi cölibátus fenntartását erősítette meg. A pápa a vele készült interjúkötetekben leszögezi: a cölibátus nem oldja meg a paphiány problémáját, hiszen azzal azok a felekezetek is küzdenek, amelyeknél házasodhatnak a lelkészek, parókusok.
Tavaly ősszel Malcolm McMahon nottinghami püspök nagy nyilvánosságot kapva a médiában amellett érvelt, hogy ne legyen feltétele a nőtlenség a felszentelésnek. Ugyanakkor világossá tette, hogy a felszentelt papok házasságkötését tiltaná.
 
 
 

Nincsenek megjegyzések: