Vallási helyosztó
Hetek
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor
Szobota Zoltán
2011.02.25.
Az alkotmányozással párhuzamosan zajlik az egyházügyi törvény előkészítése. A kiszivárgott hírekből annyi már tudható, hogy a kormány megszüntetné a homogén mezőnyt, és meghatározott kritériumrendszer alapján több kategóriába sorolná a jelenlegi és jövőbeni vallási közösségeket. A Szegedi Tudomány-egyetem Vallástudományi Tanszéke e folyamattal párhuzamosan aktualizált listát készít a hazai felekezetekről. Az ott működő kutatócsoport vezetőjével, Máté-Tóth Andrással a lehetséges jogalkotási irányokat tekintettük át.
Miért van szükség Magyarországon egy új egyházi regiszterre, ha a Legfelsőbb Bíróság adatai alapján pontosan tudható, hogy kik és hányan vannak?
- Az egyházak nyilvántartásba vételét tényleg a megyei bíróságok és a Fővárosi Bíróság végzi, de a jelenlegi szabályok értelmében nem kötelesek összesített és publikus nyilvántartásra. Másrészt azok az adatok, melyek a bírósági nyilvántartáshoz szükségesek, nem biztos, hogy elégségesek egy vallási közösség tevékenységének és egyéb fontos adatainak megismeréséhez. Szerintem a bejegyzés jogi aktusán túl a társadalomnak - az egyéntől a kormányig - szüksége van a vallási közösségek megbízható és viszonylag informatív listájára, és elfogadhatatlan, hogy ez a rendszerváltás után húsz évvel még nem áll rendelkezésre. A mi kutatócsoportunk nem tesz mást, mint hogy aktualizálja a működő vallási közösségek jegyzékét; ellenőrizzük, hogy az elérhetőségeik élnek-e, és valóban az a szervezet jelentkezik-e be, amelyhez a kontaktot hozzárendelték. A február végére ígért eredményeink alapján megalapozottan tudjuk majd állítani, hogy az általunk megismert vallási közösségek vallástudományi szempontból melyik nemzetközileg is elfogadott kategóriákba sorolhatók, és mekkora azon szerveződések aránya, amelyek már csak papíron léteznek.
Miért most álltak neki az adat-frissítésnek, és nem mondjuk a Gyurcsány-kormány idején? Akkortájt nem volt igény a tisztánlátásra?
- A látszat ellenére nem az történik, hogy jön egy jobboldali kormány, amelyik köztudottan hozzá akar nyúlni a vallásszabadsággal kapcsolatos törvényhez, és hopp, máris akad egy magyarországi kutatóhely, amelyik rápattan ennek a hullámnak a hátára, és gyorsan prezentálja a szükséges adatokat, hogy el lehessen készíteni a kormányzati halállistát. A kormányváltás és a mi munkánk a vallástudományi képzésben nem függ össze direkt módon. Amit most teszünk, az kétévente visszatérő tevékenysége a tanszéknek, csak most éppen egy szisztematikusabb, komolyabb merítést, egy teljesmintás lekérdezést készítünk a maradék kis pályázati pénzünkből.
Márpedig a laikus szemlélő a jobboldali sajtót figyelve óhatatlanul is arra a következtetésre jut, hogy itt nagyon szerencsésen találkozik a kereslet és a kínálat.
- Nem akarjuk azt a látszatot sem kelteni, hogy autisták vagyunk. Természetesen nagyon fontosnak tartom, hogy a törvény előkészítése során felhasznált, vagy ahhoz szükséges információk vallástudományi szempontból is megalapozottak legyenek. A hazai vallási helyzetről az átlagember, így a vezetők fejében is élő elképzelés nem eléggé adatolt, inkább a médiából szerzett különböző benyomásokra épül, plusz egy általános előítélet-rendszerre, egy közép-európai posztkommunista szemüvegre, melynek a lencséit a regionális történelmi és politikai tapasztalat csiszolta. Többek között emiatt sem eléggé árnyalt mifelénk a vallásokkal kapcsolatos beszédmód; és a vallási ismeretek mennyisége össztársadalmi szinten megdöbbentően alacsony. Mivel a vallásszabadságról szóló új törvény előkészítése kapcsán már elindult egy publikus diskurzus a témáról, nemcsak szakmai kihívás, hanem szakmai kötelezettség is hogy, akik hivatásszerűen foglalkoznak a kérdéssel, adekvát módon vegyenek részt ebben a társadalmi vitában.
Kaptak esetleg ígéretet arra vonatkozóan a kormányzattól, hogy kutatási eredményeiket az egyházi államtitkárság, illetve a jogalkotó figyelembe veszi az új vallástörvény előkészítése során?
- Nincs az a jogalkotó, amelyik ilyen ígéretet tenne bárkinek, én viszont ígéretet tettem arra, hogy a kutatás idei fázisát a törvény előmunkálatai során eddig napvilágot látott szándékok figyelembevételével készítjük el. Egy ilyen alapvető kérdésben, mint a vallásszabadságé, rendkívül fontosak az elemzések és az előkészítés szakmai támogatása.
Ön szerint igaz-e az az állítás, hogy Magyarországon bárki alapíthat vagy bejegyeztethet egyházat, aki száz ember aláírását össze tudja gereblyézni?
- A törvény nem elégszik meg pusztán a száz aláírással, a regisztrációs kérelemhez csatolni kell például hitelvi nyilatkozatot is. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy nem minden bejegyzési kérelem sikeres, a bíróságok formai és tartalmi hiányosságok miatt is utasítottak már el kérelmező közösségeket. A probléma inkább ott jelentkezik, hogy a törvényt alkalmazó bírónak a jogismereten kívül nincs a terület specialitására nézve szakmai ismerete vagy segítsége a bejegyzést kívánó szervezetek által beterjesztett szövegek tartalmi értékelésére, elemzésére. Ahogyan a különféle hatósági eljárásokban minden gond nélkül alkalmaznak igazságügyi orvosszakértőt, vagy építésügyi szakértőt, úgy gondolom, hogy Magyarországon szükség van vallásügyi szakértőkre is, akik adott esetben a bírót segítik a döntéshozatalban, de akár a soros elnökségünkhöz kapcsolódó kormányzati feladatoknál is megfelelő szakértői hátteret biztosítanak vallási kérdésekben. A vallási sokféleség korszakában szerintem nem azt kell megindokolni, miért van szükség olyan kutatásokra, információs központra, szakértői körre, amely ezt a sokszínűséget kezelni tudja, hanem azt, hogy miért nincs még mindig ilyenünk?
Jónak tartaná, ha az új egyházügyi törvény szövegében rögzülne a vallás, vagy a vallásos hit definíciója, ami alapján differenciálni lehetne a jelenlegi mezőnyt?
- A törvénynek semmiképp sem szabad teológiai kérdésekbe belemélyedni. Annak viszont, hogy a készülő jogszabály milyen kategóriákat állít fel, és milyen egzakt kritériumokat határoz meg a magyarországi vallásszabadság alapján működő sokféle vallási közösség elé, vallástudományi szempontból megalapozottnak kell lennie. Eddig is alapvető követelmény volt a hitvallás, a rítus, és a képviselő megnevezése. Szerencsés volna, ha csak azok a közösségek kerülnének az új törvény hatálya alá, amelyek megfelelnek ezeknek a feltételeknek. Ettől függetlenül még lehetnek olyan csoportok, melyek rendelkeznek valamilyen krédóval, küldetéstudattal és azzal összefüggő tevékenységgel, és rituális gyakorlattal, de ha az nem kinyilatkoztatásra, örök világtörvényre, vagy nemzeti, esetleg gnosztikus hagyományra épül, akkor azt csak rendkívül tág értelemben lehet vallásnak tekinteni. Ezek esetében nem indokolt, hogy jogaikat és kötelezettségeiket a kifejezetten vallási közösségekre vonatkozó törvény deklarálja, vagy annak alapján lehessen őket regisztrálni. Vallási önmeghatározásuk alapján számukra elegendő az egyesületi törvényben egy speciális egyesületi kategóriát készíteni.
Akkor máris három kategóriánál tartunk: vannak az egyházak, a vallási közösségek, és a vallási egyesületek?
- Ezek az én fejemben lévő kategóriák, és négy van belőlük: egyház, egyházi közösség, kultusz- közösség, és a vallási egyesület. A törvényen belüli megkülönböztetés Európában és a korábbi honos szabályozásokban is megjelenik szempontként. Minden társadalom büszke saját múltjára, ezért egyháznak lehet mondani a törvényen belül azokat a felekezeteket, amelyek mondjuk már 1950 előtt jelen voltak hazánkban. Az egyház és az egyházi közösség között mennyiségi különbséget tennék: meg lehetne határozni, hogy minimum hány településen kell jelen legyen. Ha konkrét adatok alapján akar eljárni a törvény, ezek az információk könnyen beszerezhetőek. A nemzeti vagy etnikai hagyományokon alapuló közösségeknél viszont már nem szükséges meghatározni, mióta és hány településen léteznek. És vannak olyan egyházügyi törvények is szerte a világon, amelyek egy időfaktort, időszakos regisztrációt iktatnak a rendszerbe: egy közösség megalakulása után hét vagy tíz évvel ellenőrzik, hogy létrehozott-e a jogszabályban meghatározott számú önálló helyi csoportot, telephelyet, és ennek alapján átléphet-e a következő vallásfelekezeti kategóriába. Szerintem nem volna Isten ellen való vétek, ha egy új vallási közösség először vallási egyesület szintjén bizonyítaná életképességét.
Tegyük fel, hogy az Ön fejében összeállt modell szerint alakul az egyházak jogi szabályozása a jövőben. Mi lesz azokkal, akiket már korábban bejegyeztek? Őket is át kell rostálni az új szempontrendszer alapján?
- Új törvény születik, vagyis a regisztráció is szükségképpen az új kritériumok alapján kell, hogy megvalósuljon.
Minden egyháznak újra be kell bizonyítania, hogy vallási tevékenységet folytat?
- Nem az összesnek. Van a vallási közösségeknek egy olyan köre hazánkban, amelyek szervesen hozzátartoznak a magyar történelmi hagyományokhoz. Azon vallási közösségek számára, amelyek jelen voltak és működtek Magyarországon, amikor először folytathattunk önállóan egyházi jellegű törvénykezést 1894-ben, értelemszerűnek tartanék egy automatikus regisztrációt.
Ha jól sejtem, ők a hagyományos történelmi felekezetek, a „három plusz egy": katolikus, református, evangélikus és zsidó. És mi a helyzet a közfeladatot ellátó, intézményfenntartó egyházakkal? Nemrég egy interjúban a hasznos, illetve nem hasznos vallási közösségek között húzta meg a vonalat.
- Ez a felvilágosult abszolutizmus óta létező megkülönböztetés. II. József azt mondta, hogy amelyik szerzetesrend iskolát vagy kórházat tart fenn, az maradhat, amelyik nem, az megszűnik. Az állam és az egyházak együttműködésének jelenlegi status quoja nem kizárólag a hatályos egyházügyi törvény alapján rendeződik, hanem olyan nemzetközi szerződések alapján is, mint a vatikáni konkordátum, vagy az egyes minisztériumokkal közfeladat átvállalása miatt megszületett megállapodások. Ha már ezek a részhalmazok úgyis adottak, akkor az új törvényben olyan kritériumrendszert ajánlatos kidolgozni, amely lefedi a vallási szervezetek valóságos társadalmi tevékenységének sokrétűségét, hogy csak speciális esetben legyen szükség speciális együttműködési szerződésre az állam és adott vallási közösségek között.
A hitéleti tevékenység adóforintokból zajló finanszírozását ennek fényében fenntartható támogatási formának tartja?
- Ezt a kérdést Magyarországon általában úgy szokás megközelíteni, hogy ha valaki imádkozik, az a magánügye, kinek mi köze hozzá, hiszen nem jelenít meg semmit a társadalom felé. Óriási tévedés! Számos kutatás bizonyítja, hogy a vallási közösségek kifejezetten vallási tevékenységének is van konkrét és akár mérhető társadalmi haszna. Egészségügyi vizsgálatok igazolják, hogy a hívő embereknek jobbak a túlélési mutatóik, és azokban a legsúlyosabb betegségekben, amelyek jellemzően a magyar lakosságot is tizedelik, szignifikánsan kevesebb gyakorló hívő érintett. Ezen túlmenően a vallási közösségek döntő többségének tanításaiban mélyen gyökerezik az egymásért való felelősségvállalás belső motivációja, és ennek a kultúrának a továbbhagyományozása szerves részét képezi az illető közösségben történő szocializációnak. Vagyis a pusztán hitéleti tevékenységnek az állami költségvetésből való finanszírozása, az európai vallási jogalkotás keretein belül nem jelent sem demokráciaellenességet, sem diszkriminációt, vagy a vallásszabadság korlátozását azokkal a közösségekkel szemben, amelyek nem részesülnek ilyen támogatásban. Ezt is racionális lehetőségként kell figyelembe vennie a jogalkotónak az új törvény előkészítése során, és nem kell állandóan azoktól a vádaskodásoktól félnie, amelyek szerint pusztán a szavazatokat hálálja meg ily módon vallási szövetségeseinek.
Hetek
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor
Szobota Zoltán
2011.02.25.
Az alkotmányozással párhuzamosan zajlik az egyházügyi törvény előkészítése. A kiszivárgott hírekből annyi már tudható, hogy a kormány megszüntetné a homogén mezőnyt, és meghatározott kritériumrendszer alapján több kategóriába sorolná a jelenlegi és jövőbeni vallási közösségeket. A Szegedi Tudomány-egyetem Vallástudományi Tanszéke e folyamattal párhuzamosan aktualizált listát készít a hazai felekezetekről. Az ott működő kutatócsoport vezetőjével, Máté-Tóth Andrással a lehetséges jogalkotási irányokat tekintettük át.
Miért van szükség Magyarországon egy új egyházi regiszterre, ha a Legfelsőbb Bíróság adatai alapján pontosan tudható, hogy kik és hányan vannak?
- Az egyházak nyilvántartásba vételét tényleg a megyei bíróságok és a Fővárosi Bíróság végzi, de a jelenlegi szabályok értelmében nem kötelesek összesített és publikus nyilvántartásra. Másrészt azok az adatok, melyek a bírósági nyilvántartáshoz szükségesek, nem biztos, hogy elégségesek egy vallási közösség tevékenységének és egyéb fontos adatainak megismeréséhez. Szerintem a bejegyzés jogi aktusán túl a társadalomnak - az egyéntől a kormányig - szüksége van a vallási közösségek megbízható és viszonylag informatív listájára, és elfogadhatatlan, hogy ez a rendszerváltás után húsz évvel még nem áll rendelkezésre. A mi kutatócsoportunk nem tesz mást, mint hogy aktualizálja a működő vallási közösségek jegyzékét; ellenőrizzük, hogy az elérhetőségeik élnek-e, és valóban az a szervezet jelentkezik-e be, amelyhez a kontaktot hozzárendelték. A február végére ígért eredményeink alapján megalapozottan tudjuk majd állítani, hogy az általunk megismert vallási közösségek vallástudományi szempontból melyik nemzetközileg is elfogadott kategóriákba sorolhatók, és mekkora azon szerveződések aránya, amelyek már csak papíron léteznek.
Miért most álltak neki az adat-frissítésnek, és nem mondjuk a Gyurcsány-kormány idején? Akkortájt nem volt igény a tisztánlátásra?
- A látszat ellenére nem az történik, hogy jön egy jobboldali kormány, amelyik köztudottan hozzá akar nyúlni a vallásszabadsággal kapcsolatos törvényhez, és hopp, máris akad egy magyarországi kutatóhely, amelyik rápattan ennek a hullámnak a hátára, és gyorsan prezentálja a szükséges adatokat, hogy el lehessen készíteni a kormányzati halállistát. A kormányváltás és a mi munkánk a vallástudományi képzésben nem függ össze direkt módon. Amit most teszünk, az kétévente visszatérő tevékenysége a tanszéknek, csak most éppen egy szisztematikusabb, komolyabb merítést, egy teljesmintás lekérdezést készítünk a maradék kis pályázati pénzünkből.
Márpedig a laikus szemlélő a jobboldali sajtót figyelve óhatatlanul is arra a következtetésre jut, hogy itt nagyon szerencsésen találkozik a kereslet és a kínálat.
- Nem akarjuk azt a látszatot sem kelteni, hogy autisták vagyunk. Természetesen nagyon fontosnak tartom, hogy a törvény előkészítése során felhasznált, vagy ahhoz szükséges információk vallástudományi szempontból is megalapozottak legyenek. A hazai vallási helyzetről az átlagember, így a vezetők fejében is élő elképzelés nem eléggé adatolt, inkább a médiából szerzett különböző benyomásokra épül, plusz egy általános előítélet-rendszerre, egy közép-európai posztkommunista szemüvegre, melynek a lencséit a regionális történelmi és politikai tapasztalat csiszolta. Többek között emiatt sem eléggé árnyalt mifelénk a vallásokkal kapcsolatos beszédmód; és a vallási ismeretek mennyisége össztársadalmi szinten megdöbbentően alacsony. Mivel a vallásszabadságról szóló új törvény előkészítése kapcsán már elindult egy publikus diskurzus a témáról, nemcsak szakmai kihívás, hanem szakmai kötelezettség is hogy, akik hivatásszerűen foglalkoznak a kérdéssel, adekvát módon vegyenek részt ebben a társadalmi vitában.
Kaptak esetleg ígéretet arra vonatkozóan a kormányzattól, hogy kutatási eredményeiket az egyházi államtitkárság, illetve a jogalkotó figyelembe veszi az új vallástörvény előkészítése során?
- Nincs az a jogalkotó, amelyik ilyen ígéretet tenne bárkinek, én viszont ígéretet tettem arra, hogy a kutatás idei fázisát a törvény előmunkálatai során eddig napvilágot látott szándékok figyelembevételével készítjük el. Egy ilyen alapvető kérdésben, mint a vallásszabadságé, rendkívül fontosak az elemzések és az előkészítés szakmai támogatása.
Ön szerint igaz-e az az állítás, hogy Magyarországon bárki alapíthat vagy bejegyeztethet egyházat, aki száz ember aláírását össze tudja gereblyézni?
- A törvény nem elégszik meg pusztán a száz aláírással, a regisztrációs kérelemhez csatolni kell például hitelvi nyilatkozatot is. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy nem minden bejegyzési kérelem sikeres, a bíróságok formai és tartalmi hiányosságok miatt is utasítottak már el kérelmező közösségeket. A probléma inkább ott jelentkezik, hogy a törvényt alkalmazó bírónak a jogismereten kívül nincs a terület specialitására nézve szakmai ismerete vagy segítsége a bejegyzést kívánó szervezetek által beterjesztett szövegek tartalmi értékelésére, elemzésére. Ahogyan a különféle hatósági eljárásokban minden gond nélkül alkalmaznak igazságügyi orvosszakértőt, vagy építésügyi szakértőt, úgy gondolom, hogy Magyarországon szükség van vallásügyi szakértőkre is, akik adott esetben a bírót segítik a döntéshozatalban, de akár a soros elnökségünkhöz kapcsolódó kormányzati feladatoknál is megfelelő szakértői hátteret biztosítanak vallási kérdésekben. A vallási sokféleség korszakában szerintem nem azt kell megindokolni, miért van szükség olyan kutatásokra, információs központra, szakértői körre, amely ezt a sokszínűséget kezelni tudja, hanem azt, hogy miért nincs még mindig ilyenünk?
Jónak tartaná, ha az új egyházügyi törvény szövegében rögzülne a vallás, vagy a vallásos hit definíciója, ami alapján differenciálni lehetne a jelenlegi mezőnyt?
- A törvénynek semmiképp sem szabad teológiai kérdésekbe belemélyedni. Annak viszont, hogy a készülő jogszabály milyen kategóriákat állít fel, és milyen egzakt kritériumokat határoz meg a magyarországi vallásszabadság alapján működő sokféle vallási közösség elé, vallástudományi szempontból megalapozottnak kell lennie. Eddig is alapvető követelmény volt a hitvallás, a rítus, és a képviselő megnevezése. Szerencsés volna, ha csak azok a közösségek kerülnének az új törvény hatálya alá, amelyek megfelelnek ezeknek a feltételeknek. Ettől függetlenül még lehetnek olyan csoportok, melyek rendelkeznek valamilyen krédóval, küldetéstudattal és azzal összefüggő tevékenységgel, és rituális gyakorlattal, de ha az nem kinyilatkoztatásra, örök világtörvényre, vagy nemzeti, esetleg gnosztikus hagyományra épül, akkor azt csak rendkívül tág értelemben lehet vallásnak tekinteni. Ezek esetében nem indokolt, hogy jogaikat és kötelezettségeiket a kifejezetten vallási közösségekre vonatkozó törvény deklarálja, vagy annak alapján lehessen őket regisztrálni. Vallási önmeghatározásuk alapján számukra elegendő az egyesületi törvényben egy speciális egyesületi kategóriát készíteni.
Akkor máris három kategóriánál tartunk: vannak az egyházak, a vallási közösségek, és a vallási egyesületek?
- Ezek az én fejemben lévő kategóriák, és négy van belőlük: egyház, egyházi közösség, kultusz- közösség, és a vallási egyesület. A törvényen belüli megkülönböztetés Európában és a korábbi honos szabályozásokban is megjelenik szempontként. Minden társadalom büszke saját múltjára, ezért egyháznak lehet mondani a törvényen belül azokat a felekezeteket, amelyek mondjuk már 1950 előtt jelen voltak hazánkban. Az egyház és az egyházi közösség között mennyiségi különbséget tennék: meg lehetne határozni, hogy minimum hány településen kell jelen legyen. Ha konkrét adatok alapján akar eljárni a törvény, ezek az információk könnyen beszerezhetőek. A nemzeti vagy etnikai hagyományokon alapuló közösségeknél viszont már nem szükséges meghatározni, mióta és hány településen léteznek. És vannak olyan egyházügyi törvények is szerte a világon, amelyek egy időfaktort, időszakos regisztrációt iktatnak a rendszerbe: egy közösség megalakulása után hét vagy tíz évvel ellenőrzik, hogy létrehozott-e a jogszabályban meghatározott számú önálló helyi csoportot, telephelyet, és ennek alapján átléphet-e a következő vallásfelekezeti kategóriába. Szerintem nem volna Isten ellen való vétek, ha egy új vallási közösség először vallási egyesület szintjén bizonyítaná életképességét.
Tegyük fel, hogy az Ön fejében összeállt modell szerint alakul az egyházak jogi szabályozása a jövőben. Mi lesz azokkal, akiket már korábban bejegyeztek? Őket is át kell rostálni az új szempontrendszer alapján?
- Új törvény születik, vagyis a regisztráció is szükségképpen az új kritériumok alapján kell, hogy megvalósuljon.
Minden egyháznak újra be kell bizonyítania, hogy vallási tevékenységet folytat?
- Nem az összesnek. Van a vallási közösségeknek egy olyan köre hazánkban, amelyek szervesen hozzátartoznak a magyar történelmi hagyományokhoz. Azon vallási közösségek számára, amelyek jelen voltak és működtek Magyarországon, amikor először folytathattunk önállóan egyházi jellegű törvénykezést 1894-ben, értelemszerűnek tartanék egy automatikus regisztrációt.
Ha jól sejtem, ők a hagyományos történelmi felekezetek, a „három plusz egy": katolikus, református, evangélikus és zsidó. És mi a helyzet a közfeladatot ellátó, intézményfenntartó egyházakkal? Nemrég egy interjúban a hasznos, illetve nem hasznos vallási közösségek között húzta meg a vonalat.
- Ez a felvilágosult abszolutizmus óta létező megkülönböztetés. II. József azt mondta, hogy amelyik szerzetesrend iskolát vagy kórházat tart fenn, az maradhat, amelyik nem, az megszűnik. Az állam és az egyházak együttműködésének jelenlegi status quoja nem kizárólag a hatályos egyházügyi törvény alapján rendeződik, hanem olyan nemzetközi szerződések alapján is, mint a vatikáni konkordátum, vagy az egyes minisztériumokkal közfeladat átvállalása miatt megszületett megállapodások. Ha már ezek a részhalmazok úgyis adottak, akkor az új törvényben olyan kritériumrendszert ajánlatos kidolgozni, amely lefedi a vallási szervezetek valóságos társadalmi tevékenységének sokrétűségét, hogy csak speciális esetben legyen szükség speciális együttműködési szerződésre az állam és adott vallási közösségek között.
A hitéleti tevékenység adóforintokból zajló finanszírozását ennek fényében fenntartható támogatási formának tartja?
- Ezt a kérdést Magyarországon általában úgy szokás megközelíteni, hogy ha valaki imádkozik, az a magánügye, kinek mi köze hozzá, hiszen nem jelenít meg semmit a társadalom felé. Óriási tévedés! Számos kutatás bizonyítja, hogy a vallási közösségek kifejezetten vallási tevékenységének is van konkrét és akár mérhető társadalmi haszna. Egészségügyi vizsgálatok igazolják, hogy a hívő embereknek jobbak a túlélési mutatóik, és azokban a legsúlyosabb betegségekben, amelyek jellemzően a magyar lakosságot is tizedelik, szignifikánsan kevesebb gyakorló hívő érintett. Ezen túlmenően a vallási közösségek döntő többségének tanításaiban mélyen gyökerezik az egymásért való felelősségvállalás belső motivációja, és ennek a kultúrának a továbbhagyományozása szerves részét képezi az illető közösségben történő szocializációnak. Vagyis a pusztán hitéleti tevékenységnek az állami költségvetésből való finanszírozása, az európai vallási jogalkotás keretein belül nem jelent sem demokráciaellenességet, sem diszkriminációt, vagy a vallásszabadság korlátozását azokkal a közösségekkel szemben, amelyek nem részesülnek ilyen támogatásban. Ezt is racionális lehetőségként kell figyelembe vennie a jogalkotónak az új törvény előkészítése során, és nem kell állandóan azoktól a vádaskodásoktól félnie, amelyek szerint pusztán a szavazatokat hálálja meg ily módon vallási szövetségeseinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése