Székely János: Cigány népismeret (könyvismertető)

Székely János: Cigány népismeret. Te dol o Del baxt! Szent István Társulat az Apostoli Szentszék könyvkiadója. Budapest, 2010. 127. old. (Szakmai lektorálását Szabóné Kármán Judit romológus végezte el.)

Péli Tamás cigány festő vallomásával indítjuk az Esztergom-budapesti segédpüspök tájékoztató jellegű könyvének ismertetését: "Két aranypántot viselünk homlokunkon; egyik cigány identitásunk, másik meg magyar kultúránk." A könyv hátsó borítóján kiemelt idézetekben a szerző megszólítja azokat, akiknek rövid művét szánta: a cigányokat és a nem cigányokat egyaránt. A belső címoldalon a könyv alcíme magyar fordításban is olvasható: Adjon neked Isten szerencsét! – ami egy hagyományos köszöntésforma – romani nyelven.

Eligazító az olvasó számára a könyv kolofonját kísérő "szabadalom": kiegészítő tananyagként is használható középiskolákban. Ugyanígy érdekes a megjelenést támogatók köre: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet és a Centre for European Studies.

Dr. Székely János segédpüspök érdeklődése a cigányok élete iránt már papi szolgálata kezdetén felébredt. Erről az előszóban nyilatkozik: hogyan ismerte meg közelebbről ennek a népközösségnek a képviselőit. Könyve végén pedig külön fejezetet szentel arra, hogy szemelvényekben ismertesse a cigányokról alkotott képet a magyar irodalomban. (Átvezetve az olvasót a fiatal cigány irodalom "előszobájába", ízelítőt ad e nép íráskészségéből.)

A behatóbb ismertetést a cigányok nemzetközi jelképeinek (zászló, himnusz) és nyelvének felvetítésével kezdi. Utóbbiban van Kárpát-medencei vonatkozás is: az irodalom nyelvévé megtett romani nyelv alapvetően az itteni nyelvjárásokra épül (lovari elsősorban, khelderasi másodsorban). Alapvető ismereteket kaphat az olvasó a cigány nyelv eredetére, a nép származási helyére és vándorlására vonatkozóan.

Európában való megjelenésüket és elterjedésüket sokban segítette a középkori berendezkedés: a sok helyen és sokféle okból megtizedelődő lakosság helyén a hely urai szívesen fogadták a bevándorlókat – ezek pedig értettek hozzá, hogy gyakorta menlevél fedezetében keressenek oltalmat a gazdáknál. Érdekes a magyar királyság területén való első említésük okmánya: egy havasalföldi eredetű oklevélben tűnnek fel. Az irat keletkezését 1380–1406 közé teszik, és ebben 17 sátor cigány lakójáról történik említés, akik Fogarasban élnek egy Costea nevű román bojár birtokán.

Kezdeti kedvező fogadtatásuk után sok nehézséggel, sőt üldöztetéssel és kiirtási kísérletekkel is szembesülnek (igaz, magyar területen kívül). Ennek oka nem csupán a mesterségeknek céhekbe szerveződésével függött össze, hanem sajátos életmódjukkal is. Persze, jócskán vannak közöttük a társadalomba beilleszkedők. Mátyás király idején Vöröstorony-i szorosnál például a határt biztosító falakat építik, erősítik; 1500 körül a temesvári várban ők öntik az ágyúkat; Désen sóbányában dolgoznak némelyek; Ruméliában katonák kerülnek ki közülük; a kolozsvári Házsongárd temető megnyitásakor szegeket szállítanak. Feljegyzés van arról is, hogy asszonyaik gyógyászattal is foglalkoztak – Kassán Alvinczi Péter vette igénybe ilyen irányú szolgálatukat, amiért megrovást is kapott.

A Rákóczy Ferenc vezette kurucháborúban már rangban levő katonájuk is részt vesz, és ezzel megkezdődik szereplésük a közélet magasabb fokán is. A tartózkodás a cigányokkal szemben nehezen szűnik, de a segédpüspök kiemeli, hogy Magyarországon nem volt példa módszeres üldözésükre – egész a második világháborúig.

A korábbi szervezeti formájuk családi és törzsi, amit a földesúr maga igyekezett felügyelni a vajdák útján. Mára önkormányzattal rendelkeznek, miután a magyar törvényhozás államalkotó nemzeti kisebbségként ismerte el őket (1993).

A szerző nem csupán történéseket, adatokat, néprajzi ismereteket közöl, hanem újra és újra megállapítja a cigányok hozzájárulását a maguk választotta életterület viszonyainak alakulásához. A szemle közismert hírességeket is megnevez, akik a magyar művészet, illetve a sport területén magas elismerést szereztek. Érdeklődésüknek köszönhetően mára – európai szinten – Magyarországon a legmagasabb a főiskolai képzést szerző cigányok száma.

A katolikus egyházfő ismertető könyvecskéje mellőzi a felekezeti elfogultságot. A cigányok felkarolásában jeleskedő egyházakat sorban feltünteti.

Magyarországon első ízben 1893-ban történik meg összeírásuk. Az akkori adatok bizonyítják, hogy bizonyos mértékig már akkor integrálódtak: 9/10 arányban letelepedett életmódot folytattak. Társadalmi helyzetüket tekintve sok tényező vezetetett a mostani állapotokhoz. Rengeteg a tennivaló a befogadásuk tárgyában: a szerző a megoldásokra is összpontosít, de a beolvasztást visszautasítja.

Záró gondolat gyanánt álljon itt egy vers a kötet végéről:

Rostás-Farkas György: Hazám

ősi szenvedésektől
csipkézett ország
nékem a hazám
Magyarország

Hétszáz év menekülés
lábnyomát őrzi az emlékezet
s megannyi sebesülés
Jaját temettük itt el

Megtanultunk sírni magyarul
e hon nekünk is otthonunk.

(Ismerteti: Balogh Béla lp. Kolozsvár, Farkas utca.)