2009. július 28., kedd

Fakápolna adományokból egy őrségi faluban

Adományokból építenék föl a templomukat

Majd tíz évvel ezelőtt jött az ötlet egy kicsi őrségi faluban, Magyarföldön, hogy hagyományos haranglábat, majd abból fakápolnát építsenek. Meg is vették a telket, a faanyagot, mostanra már az alapozáson is túl vannak, ám megtorpant az összefogással, önkéntes munkával épülő templom építése, mert váratlan költségek adódtak.

http://www.magyarhirlap.hu/db/08/F2/i000188F2.jpg
Rátóti Zoltán

Rátóti Zoltán színművész – aki egyébként a falu polgármestere is – lapunknak elmondta, hogy létrehozták a Magyarföld Faluért Alapítványt, s az oda érkező adományokból építenék fel a templomot. Már kaptak is felajánlásokat, a Nemzeti Színházban is volt egy gálaest, amelynek bevétele a templom kasszájába ment, de a sok segítség ellenére is úgy fest, hogy csaknem négymillió forint még mindig hiányzik.

"Az eddigi munkákat mindenki ingyen vállalta, de a szakembereket nem hagyhatjuk ki egy ilyen hagyományos boronakápolna építéséből, őket pedig ki kell fizetni" – mondta a művész. A templom dombtetőn, egy pajtaszínház közelében épül, a faluról és a gyűjtésről a Magyarfold-falu.hu-n tájékozódhatnak.

Magyar Hírlap

http://magyarfold-falu.hu/images/Magyarfold.jpg

Nincsenek megjegyzések: