2009. január 16., péntek

Sipos Bulcsu esperes székfoglaló beszéde

Sipos Bulcsu Kadosa székfoglaló beszéde

Esperesi székfoglaló, Vác, 2008. december 15.

"Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik." Róma 15:21.

A teljes beszéd


1 megjegyzés:

nemzetiek írta...

A három történelmi keresztyén egyház nem nézett keresztyén módon szembe a múltjával és nem állt az erkölcsi megújulás élére, hanem beállt a gyarló, világi intézmények sorába, tartva a markát. Törvényszerű, hogy ez történt, hiszen a vezető rétegüket a kommunista párt nevelte több egymást követő nemzedékben és gyakorlatilag a meghosszabbított karja, az Állami Egyházügyi Hivatal irányította. Ahogy a társadalom nem vehette számba, hogy mennyit ártott az ateista diktatúra az egész országnak, úgy nem került mérlegre megfelelő nyilvánossággal az Istent, hazát, népet eláruló békepapság tevékenysége sem.
Az ateista diktatúra egyházi kiszolgálásának a minden keresztyén felekezetre ráerőltetett „szolgáló egyház teológiája” biztosított ideológiai hátteret. A módszerváltás után – bár kimondatlanul, de annál valóságosabban és egyetemesen elfogadottan – a nem kevésbé etikátlan „egyházfinanszírozás teológiája” engedte meg a mindenkori és bármifajta hatalomhoz történő egyházi alkalmazkodást, kiszolgálást. Az évek múlásával egyre hangosabban tehető fel azonban a kérdés, hogy hol vannak az alapvető emberi szabadságjogok, hol a véleményszabadság, a médiaegyensúly, stb., ugyanúgy az eklézsiától is kérdezhető, hogy hol a hitvalló egyház kiállása, hol vannak a próféták, hol van a hitelesség, a valamikori tisztelet és tekintély?
Amilyen magyar társadalmat szeretnénk, azt utoljára a Horthy-korszak teremtette meg, s amilyen egyházat kívánnánk, az Makkai Sándor, Baltazár Dezső, Ravasz László, Kováts J. István egyháza volna. Ezek helyett azonban a zsákutcába futtatott, amerikanizált és dekadens nyugati modellek felé mozdulunk, mind világi, mind egyházi téren. A visszatalálást a gyökereinkhez, rendelt helyünkhöz, tömény történelemhamisítással, igazi hőseink besározásával, eszményképek helyett közösséget, lelket romboló modellek közvetítésével próbálják megakadályozni.

A veszedelmesen fogyatkozó magyarság soraiban az ateista propagandának, a moszkovita célok kiszolgálásának, a puha diktatúra erkölcsi gerinctörésének, a magyar érdekképviselet hiányának, a mai agymosásnak mérhetetlenül sok áldozata volt és van. Lepusztult, mesterségesen is betegített társadalomban élünk. A csonka országi 8 millió magyarból 2004-ben 1,5 millió viselkedett magyarként, de ők sem képesek, azóta sem, egységesen felsorakozni a saját alapvető érdekeik mellett.
Mivel a rendszerváltás az egyház társadalmában éppúgy elmaradt, mint a világéban, a hatalomnak nem kellett tartania az egyház mozgósító tevékenységétől, amely talpra állíthatja a nemzetet. Ugyanakkor a súlyosan beteg társadalom romjain vegetáló egyházban is észrevett még nemzetmegtartó képességet, ezért célkeresztbe került a magyarság és az egyház.
Az etnikumok mindenki számára ártalmas, tervszerűen programozott keveredése utat készít az újabb népvándorlásnak, melynek során a Kárpát-medencét közel-keleti és távol-keleti hordák szállhatják meg, a magyarság pedig elolvad és végérvényesen elveszíti dominanciáját a Kárpát-katlanban. Az egyház pedig, ugyancsak önfeladó módon, útegyengetőjévé válik a globalizációs céloknak, szentesíti a liberális média agymosó tevékenységét. Pl.: a nemzeti sorskérdéseket mélyen elhallgatja, az egyház prófétai szerepét kikerüli és a zsinati döntések majd inkább az egyneműek házasságkötésének szertartásairól és a házi kedvencek összeadásának liturgiájáról, stb.-ről szólnak nagy nyilvánosság előtt. Mindez azért, hogy a magyarság soha ne élhesse meg nemzeti létét és az egyház ne tölthesse be történelmi küldetését: sohase legyen igazi egyház!
Naivságunk idején – 1989 körül – sajnos hittünk egy darabig abban, hogy eljöhet a magyarság számára a szabadság, helyreállhat a jogállam és demokratikus viszonyok között építkezhetünk tovább. Most már látjuk, hogy először azt akadályozták meg, hogy a magyarság talpra álljon, azután kizárták a saját közéletéből, most éppen kifosztják mindenéből, amije maradt és ezzel párhuzamosan a végső megoldás következik: az emberiség elleni bűncselekményt megvalósító népirtás.
Hátrányos megkülönböztetés nálunk nem a nagyszájú, magamutogató kis csoportokat éri, hanem a magyarságát vállaló polgárt; valójában egyedül neki van félnivalója a saját hazájában, hiszen egyre jobban ki van szolgáltatva a globalizáció zsoldosai és a szervezett bűnözés összefonódó érdekszövetségének. A minden nyílt bírálatnak, kritikai fellépésnek elejét vevő kollektív megbélyegzés, folyamatos nemzetgyalázás arra való, hogy elgyávítsa és engedelmes, elbirkásított tömeggé formálja a népet. (A lengyelek ennek most megállj-t parancsoltak.)
Az egyháznak meg kellene vizsgálnia, hogy ki az, akivel szóba áll és kitől mit fogad el? Nemcsak az államhatalomhoz való viszonyát kellene erkölcsi mérlegelés tárgyává tenni, hanem a különböző címeken, nyílt és rejtett csatornákon pénzt folyósító nyugati szervezetekkel, „missziókkal”, egyházakkal létesülő kapcsolatait is.
Az egyház teljes különválása az államtól helyes törekvés, de nem úgy, ahogy liberális politikusok javasolják. Ennek ui. meg kell teremteni az alapját: vissza kell adni az egyháztól elvett ingatlan és ingó vagyont, az utóbbit 40 év kamataival együtt. (A csehek pl. ezt megcsinálják.) Ez volna a tárgyalási alap a teljes szétváláshoz. Ilyen alap nélkül a beteg társadalom romladozó egyházai azonnal felszámolhatnák teljes intézményrendszerüket és pont ezt szeretnék liberálbolsevik felebarátaink.
Nem gondolom, hogy a fidesz majd mindent megold, mert a kormány és ellenzék kontraszelektált politikusi gárdája közös gyökerű és egyformán a magyar érdekeket képviselők kizárására és a háttér-hatalom parancsainak végrehajtására törekszik, akár a kipusztításunk árán. Egyedül a gondviselő, jó Atyánkban bízom, hátha könyörül rajtunk, és ha annyi századon át megtartott bennünket, hátha most is megőriz leigázóinktól és a lopakodó genocídiumtól.
Isten áldjon Kadosa!