Miről ismerszik meg, hogy valóban keresztyének vagyunk?

Jézus azt akarta, hogy a szeretet legyen övéinek az ismertetőjegye. Azt mondta: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást" (Jn 13,35). Az első keresztyének körében valóban így is volt. Az, ahogy az első évszázadokban az árvákkal és az özvegyekkel törődtek, ahogy a közülük való, de a saját körükön kívüli betegeknek, erőtleneknek, szegényeknek és munkaképteleneknek gondját viselték, amit fogságban vagy rabszolgaságban sínylődő testvéreikért tettek, mindenkivel szemben megnyilvánuló vendégszeretetük, a szegény vagy veszélyeztetett gyülekezetek iránti szolidaritásuk az első két évszázadban igen nagy tekintélyt szerzett számukra, és azt eredményezte, hogy – a rómaiak üldözése ellenére – egyre többen lettek. Egy pogány szemtanú így ír a második század keresztyénségéről: "Nézzétek, mennyire szeretik egymást!" Felteszem a kérdést: írhatná-e ezt ma rólunk egy elfogulatlan külső szemlélő? Ha pedig nem, miről ismerszik meg, hogy valóban keresztyének vagyunk? (Klaus Douglass: Az új reformáció)