Karácsonyi körlevél
D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Keresztény hitünk alapvető foglalata az apostoli hitvallás, a „rövid” Hiszekegy. Ha még rövidebbre akarjuk fogni a tizenkét ágazatot, akkor az Egyházak Világtanácsának döntése alapján két hittétel elfogadása szükséges ahhoz, hogy valakit kereszténynek tekinthessünk: a Szentháromság titka és a Megtestesülés. A Karácsony, Megváltónk születésének főünnepe ezt a főtitkot idézi fel.
A második Isteni Személy, a Fiú térben és időben érettünk emberré lett. Hitvallásunk szerint „igaz Isten és igaz Ember”. A hittudomány nyelvén az isteni és emberi természet „személyes egységéről” (unio hypostatica) beszélünk: Jézus Krisztus egy személy, de két természete van. Ezért igaz Isten és igaz Ember.
A Karácsony titkának hatása világformáló. Amióta a második Isteni Személy érettünk emberré lett, nem kerülhetjük meg embertársainkat. Nem mondhatjuk, hogy elintézem lelkem ügyeit négyszemközt a jó Istennel, nincs szükségem Egyházra, papokra, embertársakra. Az Úr Jézus azonosította önmagát – elsősorban szenvedő – embertársainkkal. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Szent János apostol írta le a legcsodálatosabb mondatot: „Az Isten szeretet” (1Jn 4,16). Ott ült az Utolsó Vacsorán az Úr Jézus balján, hallgathatta Szentséges Szíve dobogását, szűz volt, akire az Úr Jézus haldokolva a kereszten legdrágább kincsét, Szűz Anyját bízta, személyében pedig – az Egyházra! Ezért lett Szent János a szeretet „szakértője”. Első levélében még fejtegeti is: „Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát”(1Jn 4,20).
Az Ószövetség 613 parancsolatot számolt össze Mózes öt könyvében. Vitatták, melyik a legnagyobb, a legfontosabb... Amikor az Úr Jézushoz fordultak, ő így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”(Mt 22,38-40). Mivel személyében egyesült az isteni és emberi természet, egyesíthette a két parancsot, és megtehette főparancsnak. Nem két parancs, csak egy, amint az éremnek két oldala van, de mégis egy érem. Az Utolsó Vacsorán a szeretet parancsát új parancsnak nevezte (Jn 13,34). Milyen címen, hiszen a 613 ószövetségi parancsból ragadta ki? Két szempontból is új ez a parancs: 1.) Egyenrangúnak nevezi az Isten- és a felebaráti szeretetet. Isten iránti szeretetünket csak úgy fejezhetjük ki, ha Istent felebarátainkban szeretjük. 2.) Új mértéket adott az új parancsnak. „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat” (Lev 19,18) volt a régi mérce. Most pedig: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).
Ez a szeretet a misszió alapja. Főegyházmegyénk Pasztorális Terve alapján Advent I. vasárnapjától ebben a liturgikus évben a „misszió” évét tartjuk. (Misszió: latin eredetű szó, küldetést jelent.) Minden keresztény a keresztség által küldetést kap, hogy megvigye az örömhírt másoknak is. Egyszerű hasonlat: – Ha felfedezem a hegycsúcsra vezető legjobb, legrövidebb és legkönnyebb utat, akkor szeretetből ismertetem ezt másokkal! Így vagyunk keresztény hitünkkel is. Ha keresztény hitemben és annak gyakorlásában rátaláltam életem céljára, értelmére, a földön lehetséges boldogságra – amely elővételezi az örök mennyeit –, akkor szeretetből másokkal is megosztom felfedezésem. Ez a misszió. Mennybemenetelkor adta meg az Úr Jézus apostolainak a missziós küldetést: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet!” (Mt 28,19a). És ez a főegyházmegyei missziós évünknek a jelmondata is.
A misszió a példaadó keresztény élettel kezdődik. Első a tett, utána kell szóban is kifejezni tetteink alapját. „Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1Pét 3,15).
A misszió a családban kezdődik. Szentatyánk gyakran ismétli: „Csak ott marad együtt a család, ahol együtt imádkoznak.” Éljük meg hitünket, a szeretet nagy parancsát elsősorban a családban, és akkor családi tűzhelyünk kisugározza melegét a rokonságra, szomszédokra, sőt a társadalomra is.
De ne maradjunk meg családunk szűk keretében. Vegyünk részt egyházközségünk életében. Mindenki a maga adottsága szerint része az egyházközségnek. Egyháztanács, plébániai Caritas, lelkiségi csoportok felnőttek és fiatalok részére, különböző plébániai kezdeményezések stb. A missziót itt is folytatni kell. Munkahelyünkön a keresztény magatartás, a szociális érzék és mindenekelőtt a keresztény szeretet tanúságtétel Krisztus mellett, aki maga a Szeretet. Fiatalok ugyanezt kell tegyék az iskolákban. „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16).
Akinek a jó Isten közéleti szerepet ad, az maradjon hű keresztény elkötelezettségéhez. A községi és a városi tanácsban, különböző világi szervezetekben – mindenütt – meg kell vallani hitünket. Döntéseinket, szavazatainkat hassa át keresztény meggyőződésünk.
Mindenki nemzeti színezetben éli meg katolikus, „mindenkinek való” keresztény hitét. Ezért hitünk megvallása együtt jár nemzetünk megvallásával, hitünk ápolása nemzeti jelleggel erősíti keresztény és népi öntudatunkat.
A régi latin szentmise így fejeződött be: Ite, missa est! Menjetek, elbocsátás van! De a missa szó a misszió családjából van. Ezért ma így is értelmezik, és ezzel elköszönök: Menjetek, küldetésetek van!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog, új esztendőt Tisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!
Gyulafehérvár, 2011. Karácsonyán, Urunk Születése főünnepén
D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Keresztény hitünk alapvető foglalata az apostoli hitvallás, a „rövid” Hiszekegy. Ha még rövidebbre akarjuk fogni a tizenkét ágazatot, akkor az Egyházak Világtanácsának döntése alapján két hittétel elfogadása szükséges ahhoz, hogy valakit kereszténynek tekinthessünk: a Szentháromság titka és a Megtestesülés. A Karácsony, Megváltónk születésének főünnepe ezt a főtitkot idézi fel.
A második Isteni Személy, a Fiú térben és időben érettünk emberré lett. Hitvallásunk szerint „igaz Isten és igaz Ember”. A hittudomány nyelvén az isteni és emberi természet „személyes egységéről” (unio hypostatica) beszélünk: Jézus Krisztus egy személy, de két természete van. Ezért igaz Isten és igaz Ember.
A Karácsony titkának hatása világformáló. Amióta a második Isteni Személy érettünk emberré lett, nem kerülhetjük meg embertársainkat. Nem mondhatjuk, hogy elintézem lelkem ügyeit négyszemközt a jó Istennel, nincs szükségem Egyházra, papokra, embertársakra. Az Úr Jézus azonosította önmagát – elsősorban szenvedő – embertársainkkal. „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Szent János apostol írta le a legcsodálatosabb mondatot: „Az Isten szeretet” (1Jn 4,16). Ott ült az Utolsó Vacsorán az Úr Jézus balján, hallgathatta Szentséges Szíve dobogását, szűz volt, akire az Úr Jézus haldokolva a kereszten legdrágább kincsét, Szűz Anyját bízta, személyében pedig – az Egyházra! Ezért lett Szent János a szeretet „szakértője”. Első levélében még fejtegeti is: „Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát”(1Jn 4,20).
Az Ószövetség 613 parancsolatot számolt össze Mózes öt könyvében. Vitatták, melyik a legnagyobb, a legfontosabb... Amikor az Úr Jézushoz fordultak, ő így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”(Mt 22,38-40). Mivel személyében egyesült az isteni és emberi természet, egyesíthette a két parancsot, és megtehette főparancsnak. Nem két parancs, csak egy, amint az éremnek két oldala van, de mégis egy érem. Az Utolsó Vacsorán a szeretet parancsát új parancsnak nevezte (Jn 13,34). Milyen címen, hiszen a 613 ószövetségi parancsból ragadta ki? Két szempontból is új ez a parancs: 1.) Egyenrangúnak nevezi az Isten- és a felebaráti szeretetet. Isten iránti szeretetünket csak úgy fejezhetjük ki, ha Istent felebarátainkban szeretjük. 2.) Új mértéket adott az új parancsnak. „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat” (Lev 19,18) volt a régi mérce. Most pedig: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).
Ez a szeretet a misszió alapja. Főegyházmegyénk Pasztorális Terve alapján Advent I. vasárnapjától ebben a liturgikus évben a „misszió” évét tartjuk. (Misszió: latin eredetű szó, küldetést jelent.) Minden keresztény a keresztség által küldetést kap, hogy megvigye az örömhírt másoknak is. Egyszerű hasonlat: – Ha felfedezem a hegycsúcsra vezető legjobb, legrövidebb és legkönnyebb utat, akkor szeretetből ismertetem ezt másokkal! Így vagyunk keresztény hitünkkel is. Ha keresztény hitemben és annak gyakorlásában rátaláltam életem céljára, értelmére, a földön lehetséges boldogságra – amely elővételezi az örök mennyeit –, akkor szeretetből másokkal is megosztom felfedezésem. Ez a misszió. Mennybemenetelkor adta meg az Úr Jézus apostolainak a missziós küldetést: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet!” (Mt 28,19a). És ez a főegyházmegyei missziós évünknek a jelmondata is.
A misszió a példaadó keresztény élettel kezdődik. Első a tett, utána kell szóban is kifejezni tetteink alapját. „Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1Pét 3,15).
A misszió a családban kezdődik. Szentatyánk gyakran ismétli: „Csak ott marad együtt a család, ahol együtt imádkoznak.” Éljük meg hitünket, a szeretet nagy parancsát elsősorban a családban, és akkor családi tűzhelyünk kisugározza melegét a rokonságra, szomszédokra, sőt a társadalomra is.
De ne maradjunk meg családunk szűk keretében. Vegyünk részt egyházközségünk életében. Mindenki a maga adottsága szerint része az egyházközségnek. Egyháztanács, plébániai Caritas, lelkiségi csoportok felnőttek és fiatalok részére, különböző plébániai kezdeményezések stb. A missziót itt is folytatni kell. Munkahelyünkön a keresztény magatartás, a szociális érzék és mindenekelőtt a keresztény szeretet tanúságtétel Krisztus mellett, aki maga a Szeretet. Fiatalok ugyanezt kell tegyék az iskolákban. „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,16).
Akinek a jó Isten közéleti szerepet ad, az maradjon hű keresztény elkötelezettségéhez. A községi és a városi tanácsban, különböző világi szervezetekben – mindenütt – meg kell vallani hitünket. Döntéseinket, szavazatainkat hassa át keresztény meggyőződésünk.
Mindenki nemzeti színezetben éli meg katolikus, „mindenkinek való” keresztény hitét. Ezért hitünk megvallása együtt jár nemzetünk megvallásával, hitünk ápolása nemzeti jelleggel erősíti keresztény és népi öntudatunkat.
A régi latin szentmise így fejeződött be: Ite, missa est! Menjetek, elbocsátás van! De a missa szó a misszió családjából van. Ezért ma így is értelmezik, és ezzel elköszönök: Menjetek, küldetésetek van!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog, új esztendőt Tisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!
Gyulafehérvár, 2011. Karácsonyán, Urunk Születése főünnepén
† György s. k.
érsek
érsek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése