Mesél az egri börtön

Mesél az egri börtön

index.hu
Janecskó Kata
2010. november 15.

A fogvatartottak maguk választotta esti meséket mondanak föl cédére és küldenek haza karácsonyra. Van köztük, aki hét hónapja nem látta a gyerekét, mert nem akarta, hogy a gyerek lássa a bilincseket. Magukra ismernek Andersen nagyravágyó fenyőfájában. A Magyarországon egyedüliként meseterápiás programot működtető egri női börtönben jártunk.

Rálátok a szomszédos általános iskola udvarára a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet emeleti kultúrterméből. Péntek délelőtt van, süt a nap, kicsöngettek. Az ablak csukva van, de behallatszik az iskolások hangja. Az elítéltek saját gyerekeiket legfeljebb havonta egyszer láthatják. A beszélőkön biztonsági okokból korlátozott a testi érintkezés, ilyenkor az asztalok két ellentétes oldalán ülnek a fogvatartottak és a látogatók, a gyereket ölbe venni nem szabad.

"Sokszor látni, hogy a látogatófogadás végén a három-négy évesek zokogva kapaszkodnak az anyjukba. Ezeken a gyerekeken akartunk segíteni" – mondja a nyolcvan-nyolcvanöt nőt fogva tartó intézet parancsnoka, Juhász Attila bv ezredes, miután felkísér minket a százéves épület kanyargós lépcsőin az irodájába. A harmincas parancsnok szeptemberben Kelet-Közép-Európában egyedülálló meseprogramot indított a női raboknak. A fogvatartottak cédére rögzített mesét küldhetnek haza a börtönből.

Az ötletet az Angliában 2006-ban kezdődött Storybook dads nevű program adta, amely ott ma már szinte az összes börtönben működik, átvette az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és a skandináv országok is – kezd bele az egri parancsnok. A programról egy februári konferencián hallott először. Levelezni kezdett az angol ötletgazdával, aztán a mesekönyveket biztosító helyi könyvtár, a technikai felszerelést adó egri tévé és egy meseterapeuta ingyenes segítségével beindították a magyar változatot.

A program az összes női fogvatartott előtt nyitva állt. Első körben harmincan jelentkeztek, később harminchatra nőtt a létszám. Kettejüknek mutat be a nevelők vezetője, Karanyic Gréta. Ugyanaz a keresztnevük, harmincasok, szürke formaruhát viselnek, félhosszú barna hajukat lófarokba kötik. Azt kérik, ne készüljön róluk felismerhető fotó, a nevük se jelenjen meg. Kísérőink átsétálnak a kultúrterem egyik távolabbi sarkába, amíg beszélgetünk.

Ne sírjon azért, mert anyának rossz

Egyikük sikkasztásért ül. Áprilisban vonult be a börtönbe, hét hónapja nem látta hat és fél éves fiát. A rabok heti hatvan percet, naponta maximum tizet telefonálhatnak, így minden nap tudnak beszélni a gyerekkel. A kisfiú rajzokat küld neki, de azt titkolja előle a család, milyen címre postázzák a képeit. A gyerek úgy tudja, az anyja külföldön dolgozik. "Utólag biztos el fogom neki mondani, de nem akarom, hogy azért sírjon, mert anyának rossz. Nem akartam annak kitenni, hogy lássa az őröket, a bilincseket, ez őt nagyon meg tudná rettenteni" – magyarázza.

Életellenes bűncselekményért kiszabott tízéves büntetésének vége felé jár a másik nő, jövő márciusban szabadulhat. A gyerekei közben felnőttek, a nagyobbik húsz, a kisebbik tizenöt éves. Az idősebb nem tudta megemészteni, hogy az anyja börtönbe került, elzárkózik tőle.

A meseprogramból már csak a záró foglalkozás van hátra, a hanganyagokat mostanra egy híján felvették az erre a célra rögtönzött, zárkából átalakított stúdiószerűségben. A börtön egyik hobbizenész dolgozója segített hangszigetelni szőnyegekkel.

A harminchat résztvevő összesen hatvankilenc produkciót készített, volt, aki egymaga öt anyagot állított össze. Mindegyik cédén lesz egy 20-25 perces meseanyag és egy 1-2 perces személyes üzenet. A cédéket karácsonyi ajándéknak szánják. Még hátra van a kézzel készített borítók befejezése.

Boldogan élnek, míg meg nem halnak

"Három cédét csináltam, a kisfiamnak, a páromnak és a nagyinak" – mondja a sikkasztásért ülő nő. Mindhárman egy-egy Andersen-mesét kapnak. A nagymamáé a fülemülés, mert annak az a vége, hogy "a jóság a legnagyobb érték a világon". A kisfiúé a fenyőfa története, de abban a változatban, amelyiknek boldog vége van, a férfi A tűzszerszámot kapja, az arról szól, hogy "sok viszontagságon megy át a fiú és a lány, de végül boldogan élnek, míg meg nem halnak". Társa Az élet hatalma című mesét választotta, anyjának egy dalt küld, a Lord együttes Anyám című számát.

"Ennél szebb vagy értékesebb ajándékot nem tudtam volna nekik adni. Első hallásnál sírni fognak, talán másodszorra is, de aztán, ha hiányzom, bármikor meghallgathatják" – mondja.

A programot Egerben továbbfejlesztették az eredeti angliai változathoz képest, itt nemcsak mesét mondtak fel a rabok, hanem a napi munka után heti rendszerességű drámapedagógiai, meseterápiás foglalkozásokon is részt vettek. Nekik is olvasott meséket Luzsi Margó meseterapeuta, közösen megbeszélték a történeteket. "Eleinte mindenki szerepet játszott, megpróbálta magát keményebbnek mutatni, mint amilyen, többen kinevették a másikat, de aztán ez is megváltozott" – mondja a parancsnok, aki maga is sokszor beült a foglalkozásokra.

Luzsi Margó szerint többeknek egyáltalán nem mesélt korábban senki, volt, aki a Piroska és a farkast sem ismerte. A foglalkozásokon előkerültek a Grimm testvérek, Andersen, a Boldizsár Ildikó által válogatott mesegyűjtemény, népmesék.

"Amikor meséltem, annak mindig katarktikus hatása volt. Sokszor a szemükön láttam, hogy ült a dolog. A népmesék szimbólumai úgy működnek, mint ha az ember megiszik egy nagy bögre kamillateát. Nem tudjuk, hogyan hat, de hat" – mondja Luzsi Margó. A mesélni tanításkor nem akarta előadóművésszé tenni a rabokat, hangsúlyozásra sem kérte őket, csak az volt a lényeg, hogy jó legyen a tempó, megtartsák a szüneteket, hogy jól értse majd a mesét, aki hallgatja. A foglalkozásokon a hallgatóságot egy Virágnak elnevezett játékbaba helyettesítette, ő lett a program kabalafigurája.

Andersen fenyőfája a sláger

Volt rab, aki menet közben vallotta be, hogy nem tud írni-olvasni, ő saját történetet mondott el. A terapueta egy másik nőnek az internetről vadászott román nyelvű meséket, mert a rab gyereke nem beszél magyarul. Amikor a foglalkozások kezdődtek, vagy tizenöten Andersen fenyőfás meséjét akarták maguknak. Kiderült, azért, mert azt két évvel ezelőtt már előadták egy műsorban, de a meseterápián sokan rájöttek, hogy ez a mese nem annyira gyerekeknek való karácsonyi üzenet.

"Ez a mese saját magunknak szól. Mint a fenyőfának, semmi sem volt jó nekünk, mindig többre vágytunk " – magyarázza a sikkasztásért ülő rab. "Sokáig én is azt hittem, hogy a mese csak a gyerekeknek való, de döbbenet, menyi mindent lehet vele üzenni" – teszi hozzá. Társa bólogat. Mindketten dicsérik a programot. Azt mondják, azóta jobban kijönnek a többiekkel is, nyitottabbak egymás felé, kialakult egy közösség. "Beszéltünk egymáshoz, volt idő mindenki lelkébe belelátni".

Az egri börtönben tíz-tizenkét nő él egy zárkában. Akiknél betegség nem zárja ki, azok dolgoznak reggel héttől délután kettőig. A legtöbben cipőfelsőrészt készítenek vagy csavarokat csomagolnak, ezenkívül van egy könyvtáros, egy női fodrász és két takarító, tudjuk meg a nevelők vezetőjétől. A délután menete is be van osztva: szabad levegőn tartózkodás, étkezések, fürdő, foglalkozások. "Itt is van szigor, házirend, de számos lehetőség is" – mondja az a rab, aki tízéves börtönmúltja alatt megjárta Kalocsát is. "Érdemes jónak lenni, mert kapunk is vissza érte" – teszi hozzá a társa. Egerben fut a Börtön a városért program is, van a rabok közt, aki már 27-szer vett részt a város területeinek szépítésében. A helyiektől pozitív visszajelzéseket kaptak, amíg kint dolgoztak.

Magyarországon 16 500 embert tartanak fogva, több tízezer gyerek hozzátartozója ül börtönben. Az egri parancsnok szerint elképzelhető, hogy a program szakmai értékelése után máshol is elindítják, van jele az érdeklődésnek. Több parancsnok kollégája jelezte, megnézné a programzáró foglalkozást november 26-án, Virág névnapkor.