2010. november 11., csütörtök

Az internet és a vallás

Az internet és a vallás

sg.hu
2010. november 11.
Berta Sándor

A legújabb felmérések szerint minden negyedik internetező spirituális okokból csatlakozik a világhálóhoz. Egyelőre még megjósolhatatlan, hogy ez miként hat majd a vallásokra.

http://www.sg.hu/kep/2010_11/1111egyh1.jpg

Az internet elterjedésével teljesen természetes dologgá vált, hogy az egyházak megjelentek a virtuális térben. Napjainkban már mindennapos dolognak számít, hogy egy pap digitálisan rögzíti a misét, majd feltölti a világhálóra vagy iPadet használ, miként az is, ha a különböző vallási anyagok immár online is hozzáférhetők a hívek számára. Függetlenül attól, hogy a Bibliáról, a Koránról vagy éppen A Védákról van szó.

A spirituális okokból internetezők száma több, mint a partnert keresőké, az online banki ügyeket intézőké, a szerencsejátékokkal foglalkozóké vagy az internetes aukciókban részt vevőké. Többségük vallási témák iránt érdeklődik, ajánlatokból pedig nincs hiány. Jól megfér egymás mellett a virtuális térben a Tzetel nevű honlap, amelyen bárki elhelyezheti a gondolatait tartalmazó papírost a jeruzsálemi siratófalnál; a Vatikán által szeptemberben létrehozott internetmissziós hivatal, amelynek mottója Ubicumque et semper, vagyis Mindenhol és mindig; a 160 változatban megjelentetett Biblia; Szent Ágoston hippói püspök és Aquinói Szent Tamás oldala, vagy éppen a Corpus Hermeticum.

Az interneten mindenki nagyon könnyen találkozhat a különböző kultúrákkal és vallásokkal, éppen ezért kiváló platform a vallások közötti párbeszéd kialakítására. Bernd-Michael Haese teológus szerint azonban közel sem mindegy, hogy mindez milyen formában és színvonalon valósul meg. Az online vallási élet szabályozása egyelőre fel sem merülhet, hiszen senki sem vállalta fel ezt a feladatot. Ez azonban egyáltalán nem probléma: kicsit olyan ez, mint a középkor vallási sokszínűsége, szerencsére a vallási üldözések nélkül.

A hittudós ugyanakkor úgy vélte: fontos, hogy a vallási anyagok ne kötődhessenek egy vállalathoz, például a Google-hez. Azzal, hogy a webes óriáscég átvállalja a vallási dokumentumok digitalizálását könnyen a vallási hagyományok őrzőjévé válhat és ez komoly kockázatokat hordoz magában, hiszen befolyásolhatja az emberek gondolkodását. Nem jó, ha egy vállalat határozza meg a vallást, miközben az internet lassan maga is egyfajta technológián alapuló vallássá válik.

A különböző egyházak közül kiemelkedik a Vatikán, amely tett már közzé pápai levelet a Twitteren, XVI. Benedek pápa pedig blogolásra buzdította a híveket és Facebook-alkalmazást indított. Emellett jelentek meg Linux-disztribúciók kifejezetten keresztényeknek és kóser keresőmotor hithű zsidóknak.


Nincsenek megjegyzések: