REAGÁLÁS: Az egyházi választások megtörténtek – a vihar elmaradt az egyházon belül
„A délvidéki református keresztyén egyházon belül nézetkülönbségek vannak, de hol nincsenek?”
magyarszo.com
2010. december 12.
A Magyar Szó 2010. november 27-28-i számának 18. oldalán Püspökválasztás – viharos előzményekkel, valamint a december 4-5-i szám Hétvége mellékletében a 16. oldalon A püspök elutazott című leközölt cikkekre a Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa minden további vitát az újság oldalain keresztül mellőzve és azt lezártnak tekintve, a következőket nyilatkozza:
Ez a nyilatkozat egyben cáfolat is.
Sajnálattal és megdöbbenéssel olvastuk az említett cikkeket. Sajnálattal, hogy egyetlen napilapunk újságírója, mellőzve az objektív tájékoztatás alap- és egyben legfontosabb elvét, átlagos alatti szintre süllyedt. Megdöbbentett bennünket, hogy az Egyház kérelmét, hogy ne avatkozzanak be a választási kampányunkba, figyelmen kívül hagyták. Az újság által leközölt írások hemzsegnek a pontatlan, téves, valótlan állításoktól és féligazságokat tartalmaznak. Talán azért, mert az összeállító(ka)t a rosszhiszeműség vezérelte és nincsenek tisztában az egyház szerkezeti felépítésével. Az egyház, a református is, mint a többi, hagyományosan hierarchikus, szigorú fel- és alárendeltségi viszonyokon alapuló intézmény megalakulásától, a XVI. század elejétől fogva, aminek nagy részben (értsd alatta a rendnek, fegyelemnek és a munkának) köszönheti létezését és a mai napig való fennmaradását. Egy ilyen intézményben teljes, mi több kívánatos, a szabad vélemény kinyilvánítása, annak meghallgatása, megfontolása, értelem szerinti elfogadása a közjó (értsd egyház) érdekében.
A konkrét esetben nem az a gond, hogy az aláíróknak volt vagy van valamilyen más véleményük, elgondolásuk, javaslatuk. Véletlenül sem. Egyszerűen a közlési módjuk kifogásolható, az, hogy az irományukat, melynek három különböző változata létezik, az egyházunk megkerülésével, annak tudta nélkül juttatták el Magyarországra. Tehát, nem „ezt követően fordultak a Generális Konvent Elnökségéhez”, mint ahogy azt a cikk tévesen állítja. Nem, még az előtt. Jóval az előtt. Ide tartozik az is, hogy a lelkészek önállóan és kizárólagosan csak azt végezhetik, amire felesküdtek, az igehirdetést és más egyházi munkákat. Ezért honos nálunk a kifejezés, hogy szolgálnak. Elsősorban ők. A lelkészek és rajtuk kívül minden más egyháztag. Mindenki, aki református, hangsúlyozzuk, a lelkésszel az élen, köteles az egyházat szolgálni, mással kapcsolatos kérdésben, ügyben meg ki kell, hogy kérje a presbitériuma véleményét, mert első fokon annak tartozik felelősséggel. Vannak további fokozatok, de azok most lényegtelenek. Ebben a kérdésben is ezt kellett volna tenniük, de az említett fegyelmezetlen lelkészek a presbitériumukat meg nem kérdezve, mi több az idézett Kiss Nándor meg a presbitérium egységes és határozott tilalma ellenére írta alá. Aki ilyen úton indul meg és így viselkedik, természetesen nem általánosítható egyházunkban. Mi ezeknek is segíteni akarunk, rámutatni tévedésükre, visszavárjuk őket őszinte szeretetben. Maradjunk abban, hogy nem szándékunk itt a cikkekben idézett Móricz Árpád, Kiss Nándor és S. Réti Katalin lelkészek elmarasztalása, befeketítése. Nem a nyilvánosságra tartozik, pedig lenne egy és más, argumentált, nem sebtében kigondolt dolog, ami nem válna az említett lelkész urak és hölgy dicsőségére. Nem az a célunk, hogy lejárassuk őket, mint amit ők tettek az egyházzal, de kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy annak, amit ők elmondtak, vagy bárhol is leközöltek, az igazsághoz és valósághoz vajmi kevés a köze.
A Generális Konvent Elnöksége, illetve előbb és később is annak egyik befolyásos tagja a tények teljes ismerete nélkül, a másik fél, a mi egyházunk meghallgatása nélkül, mi több, fogadási kérelmének elutasításával a meg nem alapozott, érveket mellőző egyoldalúságával állást foglalt és elhamarkodottan egy olyan személy mellé állt, aki személyes érdekektől vezérelve beavatkozott egyházunk életébe. Igen, beavatkozott és mi ezt nem engedtük meg, és a jövőben sem fogjuk eltűrni senkinek sem. Egyházunk önállósága, függetlensége nem a mi érdemünk, ezeket hitvalló őseink hagyták ránk örökül és ezt eddig is, és ezután is mindenáron megőrizzük. Jól idézi a cikk, hogy a Generális Konvent alkotmánya kimondja, a konvent nem avatkozhat be egy határon túli vagy bármilyen egyháztest életébe, hogy minden egyháztest szuverén. És? És, mégis beavatkozott. Miért? Talán, mert okosabb, bölcsebb nálunk? Nem. Sokkal egyszerűbb, prózaibb az ok – úgy gondolta, megvan az embere a püspöki székbe dr. Csete Szemesi István helyére. Ekkor még határozottan a Zsinat megtartása mellett foglalt állást, úgy mérve fel az erőviszonyokat, hogy a cél majd szentesíteni fogja az eszközt. A tények és a valós helyzet megismerése után a külhoni vezető emberen hirtelen úrrá lett a pánik. Rádöbbent, elszámította magát, de alaposan. Azonnal riasztotta itteni megbízottait, hogy időt nyerjen és tanácsolta a zsinat elhalasztását. Értetlenül olvastuk át többször is a megindoklás nélküli szöveget. Mi ez? Eddig kellett a zsinat, most meg egyszerre, egyik pillanatról a másikra, nem kell?
A megfejtés nagyon egyszerű. A „Zsinat kezdeményezés” frappáns cím és a „törvényességet akarunk” hangzatos és egyéb szólamok csak a maszlagot, a szemfényvesztést, a lényegről való elterelést szolgálták azok részéről, akiknek munkájában eddig is legtöbb a kifogásolnivaló. A külföldi egyházi személy, akiben fájdalmasan tudatosodott, hogy a pártfogoltja nem lesz befutó a soron következő választásokon, annak lefújását szorgalmazta, eszközt, módszert nem válogatva. Nem a külhoni református vezetők voltak megdöbbenve, mint ahogyan a cikk azt tévesen állítja, hanem csak egy közülük. Ennek tudatában egyházunk elnöksége tényekre hivatkozva válaszolt a Generális Konvent Elnökségének a közleményére, alázattal megköszönte és egyben el is utasította a felkínált „segítséget”. Ebből és ilyenből nem kér.
Tény, a délvidéki református keresztyén egyházon belül vannak nézetkülönbségek, de hol nincsenek? Az volna az elgondolkodtató, ha nem lennének. Tudomásunk szerint külhoni testvéreinknél is vannak. Sőt. Mégsem avatkozunk, szólunk bele a dolgaikba. Úgy gondoljuk és a meggyőződésünk, hogy mindenki seperjen a saját háza előtt. Csak a sajátja, és ne másé előtt.
És végezetül, az olvasókra és minden jóhiszemű emberre bízzuk, hogy pálcát tör- e az engedetlen lelkészek feje felett. Mi tiszta lelkiismerettel, tudásunk legjavát adva végeztük és végezzük a munkánkat egyházunkért, és annak minden tagjáért. Ezt a fáradozásunkat a megtartott zsinat is elismerte. Szerintünk nagyon helytálló, és most is ide kívánkozó dr. Csete Szemesi István püspök úr mondása: „mi magunk képesek, értelmesek és elég erősek vagyunk ahhoz, hogy Isten segedelmével rendet teremtsünk és tartsunk házunk táján”. Elhihetik, Isten segítségével képesek vagyunk erre.
Közben eljött a kedd, november 30-a és minden kiderült. A presbitériumok a szavazatok döntő többségével az egyház eddigi vezetőinek, közöttük a püspöknek és a tisztségviselőknek szavaztak bizalmat. Tetszik ez valakinek, valakiknek vagy sem, nem érdekes. A többség, hangsúlyozzuk a döntő többség akarata a lényeg, és ez a döntő többség bizonyított, ősei egyházának, a megtartó egyház mellett tette le voksát.
Ezzel a választással a szándékos bajkeverőknek csalódást okoztak, mert a vihar elmaradt, annak még a legkisebb szele is.
„A délvidéki református keresztyén egyházon belül nézetkülönbségek vannak, de hol nincsenek?”
magyarszo.com
2010. december 12.
A Magyar Szó 2010. november 27-28-i számának 18. oldalán Püspökválasztás – viharos előzményekkel, valamint a december 4-5-i szám Hétvége mellékletében a 16. oldalon A püspök elutazott című leközölt cikkekre a Szerbiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa minden további vitát az újság oldalain keresztül mellőzve és azt lezártnak tekintve, a következőket nyilatkozza:
Ez a nyilatkozat egyben cáfolat is.
Sajnálattal és megdöbbenéssel olvastuk az említett cikkeket. Sajnálattal, hogy egyetlen napilapunk újságírója, mellőzve az objektív tájékoztatás alap- és egyben legfontosabb elvét, átlagos alatti szintre süllyedt. Megdöbbentett bennünket, hogy az Egyház kérelmét, hogy ne avatkozzanak be a választási kampányunkba, figyelmen kívül hagyták. Az újság által leközölt írások hemzsegnek a pontatlan, téves, valótlan állításoktól és féligazságokat tartalmaznak. Talán azért, mert az összeállító(ka)t a rosszhiszeműség vezérelte és nincsenek tisztában az egyház szerkezeti felépítésével. Az egyház, a református is, mint a többi, hagyományosan hierarchikus, szigorú fel- és alárendeltségi viszonyokon alapuló intézmény megalakulásától, a XVI. század elejétől fogva, aminek nagy részben (értsd alatta a rendnek, fegyelemnek és a munkának) köszönheti létezését és a mai napig való fennmaradását. Egy ilyen intézményben teljes, mi több kívánatos, a szabad vélemény kinyilvánítása, annak meghallgatása, megfontolása, értelem szerinti elfogadása a közjó (értsd egyház) érdekében.
A konkrét esetben nem az a gond, hogy az aláíróknak volt vagy van valamilyen más véleményük, elgondolásuk, javaslatuk. Véletlenül sem. Egyszerűen a közlési módjuk kifogásolható, az, hogy az irományukat, melynek három különböző változata létezik, az egyházunk megkerülésével, annak tudta nélkül juttatták el Magyarországra. Tehát, nem „ezt követően fordultak a Generális Konvent Elnökségéhez”, mint ahogy azt a cikk tévesen állítja. Nem, még az előtt. Jóval az előtt. Ide tartozik az is, hogy a lelkészek önállóan és kizárólagosan csak azt végezhetik, amire felesküdtek, az igehirdetést és más egyházi munkákat. Ezért honos nálunk a kifejezés, hogy szolgálnak. Elsősorban ők. A lelkészek és rajtuk kívül minden más egyháztag. Mindenki, aki református, hangsúlyozzuk, a lelkésszel az élen, köteles az egyházat szolgálni, mással kapcsolatos kérdésben, ügyben meg ki kell, hogy kérje a presbitériuma véleményét, mert első fokon annak tartozik felelősséggel. Vannak további fokozatok, de azok most lényegtelenek. Ebben a kérdésben is ezt kellett volna tenniük, de az említett fegyelmezetlen lelkészek a presbitériumukat meg nem kérdezve, mi több az idézett Kiss Nándor meg a presbitérium egységes és határozott tilalma ellenére írta alá. Aki ilyen úton indul meg és így viselkedik, természetesen nem általánosítható egyházunkban. Mi ezeknek is segíteni akarunk, rámutatni tévedésükre, visszavárjuk őket őszinte szeretetben. Maradjunk abban, hogy nem szándékunk itt a cikkekben idézett Móricz Árpád, Kiss Nándor és S. Réti Katalin lelkészek elmarasztalása, befeketítése. Nem a nyilvánosságra tartozik, pedig lenne egy és más, argumentált, nem sebtében kigondolt dolog, ami nem válna az említett lelkész urak és hölgy dicsőségére. Nem az a célunk, hogy lejárassuk őket, mint amit ők tettek az egyházzal, de kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy annak, amit ők elmondtak, vagy bárhol is leközöltek, az igazsághoz és valósághoz vajmi kevés a köze.
A Generális Konvent Elnöksége, illetve előbb és később is annak egyik befolyásos tagja a tények teljes ismerete nélkül, a másik fél, a mi egyházunk meghallgatása nélkül, mi több, fogadási kérelmének elutasításával a meg nem alapozott, érveket mellőző egyoldalúságával állást foglalt és elhamarkodottan egy olyan személy mellé állt, aki személyes érdekektől vezérelve beavatkozott egyházunk életébe. Igen, beavatkozott és mi ezt nem engedtük meg, és a jövőben sem fogjuk eltűrni senkinek sem. Egyházunk önállósága, függetlensége nem a mi érdemünk, ezeket hitvalló őseink hagyták ránk örökül és ezt eddig is, és ezután is mindenáron megőrizzük. Jól idézi a cikk, hogy a Generális Konvent alkotmánya kimondja, a konvent nem avatkozhat be egy határon túli vagy bármilyen egyháztest életébe, hogy minden egyháztest szuverén. És? És, mégis beavatkozott. Miért? Talán, mert okosabb, bölcsebb nálunk? Nem. Sokkal egyszerűbb, prózaibb az ok – úgy gondolta, megvan az embere a püspöki székbe dr. Csete Szemesi István helyére. Ekkor még határozottan a Zsinat megtartása mellett foglalt állást, úgy mérve fel az erőviszonyokat, hogy a cél majd szentesíteni fogja az eszközt. A tények és a valós helyzet megismerése után a külhoni vezető emberen hirtelen úrrá lett a pánik. Rádöbbent, elszámította magát, de alaposan. Azonnal riasztotta itteni megbízottait, hogy időt nyerjen és tanácsolta a zsinat elhalasztását. Értetlenül olvastuk át többször is a megindoklás nélküli szöveget. Mi ez? Eddig kellett a zsinat, most meg egyszerre, egyik pillanatról a másikra, nem kell?
A megfejtés nagyon egyszerű. A „Zsinat kezdeményezés” frappáns cím és a „törvényességet akarunk” hangzatos és egyéb szólamok csak a maszlagot, a szemfényvesztést, a lényegről való elterelést szolgálták azok részéről, akiknek munkájában eddig is legtöbb a kifogásolnivaló. A külföldi egyházi személy, akiben fájdalmasan tudatosodott, hogy a pártfogoltja nem lesz befutó a soron következő választásokon, annak lefújását szorgalmazta, eszközt, módszert nem válogatva. Nem a külhoni református vezetők voltak megdöbbenve, mint ahogyan a cikk azt tévesen állítja, hanem csak egy közülük. Ennek tudatában egyházunk elnöksége tényekre hivatkozva válaszolt a Generális Konvent Elnökségének a közleményére, alázattal megköszönte és egyben el is utasította a felkínált „segítséget”. Ebből és ilyenből nem kér.
Tény, a délvidéki református keresztyén egyházon belül vannak nézetkülönbségek, de hol nincsenek? Az volna az elgondolkodtató, ha nem lennének. Tudomásunk szerint külhoni testvéreinknél is vannak. Sőt. Mégsem avatkozunk, szólunk bele a dolgaikba. Úgy gondoljuk és a meggyőződésünk, hogy mindenki seperjen a saját háza előtt. Csak a sajátja, és ne másé előtt.
És végezetül, az olvasókra és minden jóhiszemű emberre bízzuk, hogy pálcát tör- e az engedetlen lelkészek feje felett. Mi tiszta lelkiismerettel, tudásunk legjavát adva végeztük és végezzük a munkánkat egyházunkért, és annak minden tagjáért. Ezt a fáradozásunkat a megtartott zsinat is elismerte. Szerintünk nagyon helytálló, és most is ide kívánkozó dr. Csete Szemesi István püspök úr mondása: „mi magunk képesek, értelmesek és elég erősek vagyunk ahhoz, hogy Isten segedelmével rendet teremtsünk és tartsunk házunk táján”. Elhihetik, Isten segítségével képesek vagyunk erre.
Közben eljött a kedd, november 30-a és minden kiderült. A presbitériumok a szavazatok döntő többségével az egyház eddigi vezetőinek, közöttük a püspöknek és a tisztségviselőknek szavaztak bizalmat. Tetszik ez valakinek, valakiknek vagy sem, nem érdekes. A többség, hangsúlyozzuk a döntő többség akarata a lényeg, és ez a döntő többség bizonyított, ősei egyházának, a megtartó egyház mellett tette le voksát.
Ezzel a választással a szándékos bajkeverőknek csalódást okoztak, mert a vihar elmaradt, annak még a legkisebb szele is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése