2008. november 7., péntek

Katolikus-iszlám közös nyilatkozat



138 muzulmán értelmiségi által 2007. okróberében aláírt nyílt levél aláíróinak küldöttsége és a Vallások Közti Párbeszéd Pápai Tanácsát képviselő delegáció 2008. március 4-én és 5-én tárgyalt a Vatikánban. A találkozó résztvevői akkor egyeztek meg abban, hogy létrehozzák a „Katolikus-muzulmán fórumot”, és ennek első szemináriumát november 4. és 6. között rendezték meg, témája: "Isten szeretete, a felebarát szeretete". Az első találkozó alkalmával közös üzenetet fogalmaztak meg az iszlám tudósok "A Common Word" címmel, majd erre vatikáni válasz is született. A mostani szeminárium gyümölcseként már közös nyilatkozatot fogalmaztak meg.


Catholic-Muslim joint declaration
Pontifical Council for Promoting Christian Unity

Nincsenek megjegyzések: