Az 1848-49-es szabadságharc idején a papok sem voltak kivételek a császári megtorlások alól. A lázadók elrettentetéseképpen nyolc, névszerint ismert papot / paptanítót végeztek ki.
A szabadságharc első egyházi mártírját, Rázga Pál evangélikus lelkészt 1849. június 18-án akasztották fel Pozsonyban. Bár szlovák származású és német anyanyelvű volt, a magyar forradalom mellett szólt prédikációiban és beszédeiben.
Helyszíni kivégzésképpen az oroszok július 6-án Dernőn csonkították meg és kaszabolták le Hoky István rozsnyói katolikus paptanárt, a gömöri lázadók vezetőjét. Hadbírósági eljárás nélkül, rögtönítélő eljárást követően végezték ki július 12-én
Manszbarth Antal római katolikus, és Szikszai János református lelkészeket Nagyigmándon. Mindketten Csákberényben szolgáltak. Bűnük az volt, hogy a szószékről a magyar kormány rendelete értelmében kihirdették a Függetlenségi Nyilatkozatot, s állítólag népfelkelésre, s arra hívták fel híveiket, hogy fegyver híján kövekkel verjék agyon a betolakodókat.
Mindössze négy napot kellett várni a következő egyházi mártírra. 1849 július 16-án végezték ki Mészáros Dávid sopornyai római katolikus lelkészt Pozsonyban a lázadó ellenségtől kapott rendelet birtoklásáért és templomban való felolvasásáért.
Kantsúr András szokolyai református lelkészt Pesten, augusztus 27-én lőttek főbe, mivel egy császári futártól elrabolt pénzt nála rejtették el.
Streith Miklós katolikus plébánost szeptember 7-én végzik ki a magyar kormány kiáltványainak felolvasásáért. Népfelkelésre bíztatta híveit és hozzáfűzte, hogy a vasvilla a legelőnyösebb fegyver a számukra a császári lovasság ellen.
Gonzeczky János katolikus tábori lelkészt október 8-án végezték ki szintén Pesten, aki a császári sereg lelkészeként pártolt át a magyar honvédsereghez. Prédikációiban az uralkodóház ellen szólt, és a magyarok győzelméért imádkozott.
(Thorma János: Aradi vértanúk)Vértanúkat vigasztaló lelkészek
Az aradi tizenhárom tábornok nevét, halálnak körülményeit ha ismerjük is, annál kevésbé tudunk az őket vigasztaló, utolsó útjukra kísérő lelkészekről.
Mivel a törvény minden kivégzendő mellé külön papot rendelt, s az aradi várőrségnek egyetlen tábori lelkész állt rendelkezésére Marchot Eduárd ferences szerzetes személyében, így 1848. október 5-én, az ítélethirdetés napján, a városból kellett papokat hivatni. A foglyok közül tízen katolikusok voltak, közülük Lázár Vilmos örmény rítusú. Az aradi minorita rendházból kilenc szerzetest kérettek, ám csak négyet küldhettek Sujánszky György Euszták, Winkler Brunó, Bardócz Sándor és Pléva Balázs minorita atyák személyében. Dessewfy és Leiningen evangélikusok voltak, ők ev. lelkész hiányában Baló Béni óaradi református lelkészhez fordultak. Damjanich görög keleti vallású volt, hozzá Vasile Sombati az egyik aradi román ortodox pap érkezett, akinek a testvére honvéd hadnagyként harcolt a szabadságharcban.
Az ítélethirdetés napján, október 5-én a rokonok, bajtársak mellett a lelkészek is meglátogatták a tábornokokat. Damjanichnál még a hóhér is tiszteletét tette. Sokan a kivégzendők közül búcsúleveleiket, végrendeletüket, emléktárgyakat a papokra bíztak, hogy juttassák el hátrahagyott szeretteikhez.
A kivégzés hajnalán mind a kivégzőosztag elé, mind a bitófákhoz a lelkészek kísérték a tábornokokat. A Nagysándort kísérő pap sírva fakadt, mire ő így szólt: „Eddig ön vigasztalt engem, s jelenleg ön sír; jobb ha imádkozunk.” Schweidel kezében feszületet tartva halt meg, s kérte még kivégzése előtt lelkészét, hogy a keresztet fiának feltétlenül juttassa el.
A papok sokszor szemüket eltakarva, könnybe lábadt szemekkel kísérték a kivégzéseket. A holttestek elhantolásakor elvégezték az igei szolgálatot, az anyakönyvekbe is bevezették őket. A következő években Aradon és másutt évfordulós gyászmiséket tartottak.
Összeállította: Oroszi Kálmán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése