2008. október 19., vasárnap

Barmeni Teológiai Nyilatkozat

75 éves lesz a Barmeni Teológiai Nyilatkozat

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.reformiert-info.de/daten/Image/Bild_Upload_Orig/2552_org.jpg”.

2009. május 31-én lesz 75 éves a Barmeni Teológiai Nyilatkozat, ami a németországi Hitvalló Egyház születésnapja is egyúttal. A reformáció kora óta ez az első közös hitvallása a német protestánsoknak. A méltó ünneplés érdekében a jubileum éve alkalmából már most létrehozták azt a munkacsoportot, ami majd összegyűjti az ötleteket és a projekteket. A mostani előkészületek között található egy alapos bibliatanulmány a Róma 12,1-2-ről, továbbá az a tanulmány is, aminek a címe: "Az igazságosság ajándéka és az igazságos cselekvés az egyetlen világban". Szervezők már most felhívják figyelmünket arra, hogy 2009-ben két fontos évforduló fut majd egymás mellett: Kálvin születésének 500. évfordulója és a Barmeni Teológiai Nyilatkozat 75. évfordulója. Mindkét ünnepségsorozatot ez az összefoglaló téma fűzi egybe Németországban: Az egyház döntés-helyzetben.

Forrás: MRE

Theological Declaration of Barmen (WARC)
Theological Declaration of Barmen (Creeds.net)
Barmer Theologische Erklärung (EKD)
Die Barmer Theologische Erklärung (Reformiert-info.de)
75 Jahre Barmer Theologische Erklärung: 1934 - 2009

Nincsenek megjegyzések: