Az új egyház a régi bűnéért fizet

Az új egyház a régi bűnéért fizet



METAZIN
2010. április 27.

A katolikus egyház évtizedek óta tiltja, hogy püspökei fedezzék pedofil bűnbe esett papjaikat. A régi esetekért azonban súlyos árat kell fizetnie. Különös ellentmondás, hogy éppen a nyíltságot ösztönző Benedek pápa lett a támadások fő célpontja.

„XVI. Benedek pápát leginkább talán azoktól a munkatársaitól kellene megvédeni, akik védhetetlen érveket hoznak fel védelmében” – írja Piero Ostellino, a neves Vatikán-szakértő a Corriere della Serában.

A pedofil ügyek nyomán a legtöbb támadás éppen a pápát éri, holott nem fér kétség hozzá, hogy az egyházat jellemző mai nagyobb nyilvánosság az ő érdeme. Ő érte el, hogy a bűncselekményekkel szembeni jogi eljárásban az egyház elsőbbséget adjon a világi igazságszolgáltatásnak. Fenntartotta viszont az egyháznak a jogot, hogy az erkölcsi bűnt elítélje, de a bűnösnek megbocsásson. Ennek ellenére szinte megállíthatatlanul terjed róla, hogy fedezte a vétkes papokat.

A múltban az egyház csakugyan sokat hibázott e téren. Még II. János Pál pápa idején is. És még ma is zavart érezni egyes magas egyházi méltóságok nyilatkozataiban. Ostellino nevének említése nélkül elmarasztalja Raniero Cantalamessa vatikáni prédikátort, aki a zsidók üldözéséhez hasonlította a papságot érő általánosító vádakat. (Annak ellenére, hogy Raniero Cantalamessa utóbb elnézést kért a hasonlatért.) Ugyancsak anélkül, hogy név szerint említené, bírálja Tarcisio Bertone bíborost, a Vatikán „miniszterelnökét” is, amiért a homoszexualitás terjedését tette felelőssé a papok által elkövetett pedofil bűnökért. (Annak ellenére, hogy a Szentszék, szóvivője útján időközben elhatárolódott – példátlan eset – az államtitkár szavaitól.) Ezek a védelmezői csak ártottak a pápának – állapítja meg Ostellino.

Austen Ivereigh kritikus katolikus kommentátor a londoni Guardianben alapos bírálat tárgyává teszi a bíboros kijelentését. Amerikai kutatási adatokra hivatkozva megállapítja, hogy az Egyesült Államokban a papok által elkövetett szexuális bűncselekmények jellemzően nem pedofil jellegűek, vagyis nem pubertáskor előtti gyermekek voltak az áldozatok. Továbbá csakugyan fiú volt a többségük, de ez nem azért van, mert a bűnöző papok homoszexuálisak, hanem azért, mert lelkileg labilisak. Az adatok azt bizonyítják, hogy a homoszexuális hajlamú papok óriási többsége híven tartja magát az önmegtartóztatás fogadalmához.

Egy másik cikkében Ivereigh arról ír, hogy a szexuális visszaélések és a bűnök palástolása egyaránt a régi időkben történt, a múlt század derekán, amikor a papság egyfajta különálló kasztnak tekintette magát. A kilencvenes évektől az egyház kötelezővé tette, hogy a feljebbvalók minden szexuális visszaélésre utaló panaszról értesítsék az állami hatóságokat. De a pedofil esetek száma már a nyolcvanas években is csökkent, mert akkoriban már kivizsgálták az ilyen eseteket. Az áldozatok azonban jellemzően harmincas éveikben állnak elő a régi lelki sérülésekkel, amikor lelki problémáik miatt szakemberhez fordulnak. És az egyik eset hólabda módjára vonzza maga után a másikat.

A hólabda várhatólag még tovább növekszik: Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Írország után az európai kontinens következik, ahol éppen hogy csak elkezdődött a régi bűnök feltárása. Németországot e téren Spanyolország, Olaszország, majd Lengyelország követi.

Valamikor a mai pápa is úgy vélte, hogy a büntetésnek zárt ajtók mögött kell lezajlania. Mint arról a Metazin beszámolt, személy szerint is megvádolták bűnpártolással. A New York Times azt írta róla, hogy müncheni püspöksége idején, 1980-ban az ő beleegyezésével kapott rendes plébánosi állást egy pap, akit fiúk szexuális zaklatása miatt küldtek Essenből gyógykezelésre Münchenbe, s akit később újabb bűncselekményekért le is tartóztattak.

De a pápa 2001 óta biztosan a teljes nyíltság híve. Ezen a változáson sok pap még nem ment keresztül. Majd ha ők is követik pápájukat, akkor „bűnbánóbb, szegényebb, szerényebb egyházzal lesz dolgunk, amely, ahogy keresztényekhez illik, nem mások után, hanem jóval előttük hallja meg az áldozatok hangját”.

Megtalálták Noé bárkáját?

Megtalálták Noé bárkáját

FH / index.hu
2010. április 26.

Minden valószínűség szerint előkerült Noé bárkája - állítja kínai és török kutatók egy csoportja. A bibliai történetnek létezhet tudományos alapja.

Ismeretlen francia mester festménye

A bejelentés szerint az Ararát-hegyen, Kelet-Törökországban leltek rá négyezer méteres magasságban a fából készült szerkezet maradványára, amelynek szénvizsgálata azt bizonyította, hogy 4800 éves. Vagyis abból az időből származik, amikor a Biblia szerint a romlottnak ítélt embereket isten özönvízzel büntette, de előtte még megparancsolta Noénak, hogy építsen egy hajót, amelyben kimenekítheti családját és az állatok minden fajának két tagját. A történet Mózes első könyvének (Genezis) 6-9. részeiben olvasható.

Joang Wing-csong hongkongi dokumentumfilm-rendező azt mondta az AFP-nek, hogy a megtalált szerkezetnek több, fargerendákból épített rekesze van, amelyek feltehetőleg az állatoknak szolgáltak menedékül. Joang kizárta annak lehetőségét, hogy egy korai emberi település nyomára bukkantak volna, mivel állítása szerint 3500 méteres magasság fölött ilyen nem létezett akkortájt.

A csoport bejelentése szerint a helyi török hatóságok kérni fogják az ankarai kormányt: kérje fel az ENSZ-t, hogy nyilvánítsa a világörökség részének a területet, mert így védettséget kaphat a régészeti ásatásoknak.

Egy tudományos elmélet szerint van alapja az özönvíz-legendának. A jégkorszak végével ugyanis a Földközi-tenger szintje emelkedni kezdett, végül áttörte a Boszporuszi sziklagátat, és elöntötte a Fekete-tenger medencéjét, ahol a tengerszintnél 130-200 méterrel alacsonyabban elterülő, jóval kisebb kiterjedésű édesvizű, vagy enyhén sós tó terült el.

Az elmélet szerint a bezúduló hatalmas mennyiségű víz több százszor nagyobb volt a Niagara-vízesésnél. Robaját húsz kilométernyire is hallani lehetett. Naponta negyven köbkilométer víz zúdult le itt, ami napi tizenöt centiméterrel emelte meg a Fekete-tenger szintjét. A teória szerint az itt élők elköltöztek és vitték magukkal a vízözön mondáját, ami Noé történeteként került át a Közel-keleti civilizációk örökségébe.

• Kétségbe vonják a történészek Noé bárkájának megtalálását (múlt-kor)

Dokumentumfilm hitvallókról és ügynökökről

Dokumentumfilm hitvallókról és ügynökökről

Szőke Mária
Reggeli Újság / erdely.ma
2010. április 26.

Sok érdeklődőt vonzott péntek este az a filmvetítéssel egybekötött pódiumbeszélgetés, amelyet Hitvallók és ügynökök címmel tartottak a nagyváradi református püspöki palota dísztermében. A rendezvény házigazdája Tőkés László EP-képviselő volt, a moderátori szerepet Gergely István nyugalmazott római katolikus pap, volt csíkcsobotfalvi plébános vállalta fel, akit a csíksomlyói árvaházban végzett több évtizedes test- és lélekmentő szolgálatáért mindmáig Tisztinek becéznek egykori istápoltjai és ekként tisztelik szerte Erdélyországban.

A Hitvallók és ügynökök című film döbbenetes módon mutatja be a magyarországi kommunista diktatúra ateista megnyilvánulásait, amelyek során a vörös korszak elvtársai irtó hadjáratot szerveztek a papok ellen. A bemutatott film igen megrázó képkockái felidézték az egykori templomrombolásokat, a szerzetesrendek és a római katolikus egyház papjainak üldöztetését. Szó esett a kommunista diktatúra speciális találmányáról, a békepapságról, s arról is, miként szerveztek be besúgóknak katolikus lelkészeket és szerzeteseket. A rendezvényre eljöttek a film alkotói, Kabay Barna rendező-producer és Petényi Katalin író-rendező. A vetítést követő beszélgetésen részt vett a magyarországi római katolikus egyház múltját feltáró bizottság három munkatársa is, Szabó Gyula, Horváth Tamás és Várnai László.

A romániai katolikus egyház pillanatnyilag nem kíván csatlakozni az egyházak átvilágítását kezdeményező akciósorozathoz, s valószínűleg ezzel magyarázható, hogy a pénteki filmvetítésről a váradi egyházmegye papjai zömmel távol maradtak, egyedül a premontrei szerzetesrend apátkanonokja, Fejes Rudolf Anzelm vett részt a pódiumbeszélgetésen, aki röviden hozzá is szólt a témához, pár mondatban bemutatva a premontreieket ért üldöztetéseket s a megzsarolt, megfélemlített papokra nehezedő óriási terhet.

A hozzászólások során eléggé radikális vélemények is elhangzottak, így Gergely István azt is kijelentette: nincs kizárva, hogy amennyiben ő is beáll egykor besúgónak, most akár püspök is lehetne. A magyarországi plébánosok pedig úgy vélték, a Szentszék is hibáztatható, amiért az egykori besúgó papok nem lettek kiiktatva, megszégyenítve, sőt az az elég kemény vád is elhangzott, miszerint a Magyar Püspöki Kar háza táján akadnak ma is olyanok, akik a kommunista érában besúgókká váltak.

Tőkés László összegzésképpen a zsarolhatóság kapcsán elmondta, Magyarországon talán elképzelhető egy olyan demokratikus rend, amelyben az államhatalomnak nem szükséges a zsarolás eszközeit bevetnie, ám kisebbségi sorsban erre oda kell figyelnünk, mert a többségi nemezeteknek mindenkoron érdeke megtörni a kisebbséget, így a zsarolhatóság fokozottan veszélyes lehet számunkra.

A pénteki eseményen a közönség soraiból is többen hozzászóltak a témához, majd Tiszti egy faragott pásztorbotot ajándékozott harcostársának, Tőkésnek, mondván, hogy legyen ez támasza a küzdelmes útján, s aki nemzetéért jó pásztorként cselekszik, soha nincs egyedül.

• Hitvallók és ügynökök (dok.film) - letöltés

Film és beszélgetés a múltról

Film és beszélgetés a múltról

erdon.ro
Pap István
2010.04.25

Nagyvárad - Péntek este vetítették le a Hitvallók és ügynökök című dokumentumfilmet a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, melyet követően pódiumbeszélgetésre került sor az átvilágítás témakörében.

A péntek esti vetítésen a házigazdának tekinthető Tőkés László EP-képviselő mellett jelen voltak a film alkotói, valamint több magyarországi római-katolikus egyház képviselői is. A film a magyarországi római-katolikus egyház hányattatott sorsát mutatja be a kommunizmus ideje alatt. Az alkotók filmjükben láttatták azt, milyen megpróbáltatásoknak voltak kitéve főként a szerzetesrendek, és az egyházi vezetők, illetve a közönség megismerhette azt, hogy a rendszer miképpen bomlasztotta, gyengítette a katolikus egyházat, többek között az egyházi személyek köréből beszervezett besúgói hálózat segítségével, illetve hogyan érte el azt, hogy a magyar katolikus egyház fő irányító testületeit a kommunista rezsimhez hű emberek vezessék.

Döbbenet magyarul

A filmet követő pódiumbeszélgetésen, melynek moderátora Gergely István esperes volt, Tőkés László EP-képviselő szólt először az egybegyűltekhez: „Döbbenetes volt végigtekinteni ezt a filmet, mert nekem eddig a kommunista elnyomás a román nyelvvel asszociálódott” - kezdte beszédét, majd hangsúlyozta, hogy amíg nem áll helyre a bizalom az egyház iránt, szélesebb körben pedig a társadalomban, addig nem lehet igazi demokráciáról beszélni. Tőkés kijelentette, hogy az átvilágítási folyamatban ellenérdekeltek a szőnyeg alá akarják söpörni ezt a kérdést, „de nekünk következetesen ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a múltat be kell vallani” - fogalmazott Tőkés, hozzátéve, hogy nemcsak a világi társadalomban, de egyházi szinten is nagy haragot szított a múlt feltárásának beindítása. Gergely István átvezető beszédeiben hangoztatta, hogy folytatni kell a társadalom megtisztítását a volt besúgóktól, annál is inkább, mert többen közülük ma is rangos székben ülnek - ahogy a moderátor fogalmazott. A pódiumbeszélgetés során szólt a megjelentekhez Petényi Katalin a film író-rendezője, és Kabay Barna rendező-producer, akik a film elkészítésének miértjeit vázolták fel. Szabó Gyula mezőörsi plébános hozzászólásában kifejtette, hogy a hatalom hajlamos arra, hogy zsarolja azokat akiket el akar nyomni, éppen ezért Magyarországon az egyházak addig nem lesznek szabadok, míg a zsarolási potenciált nem számolják fel. Elárulta: az 1964-ben a Vatikán és a Magyar Népköztársaság által aláírt egyzménynek van egy titkosított része, „mely titkosítást nem Magyarország, hanem a Vatikán kérte, mert ma is szégyelli azt, hogy kivonult a hitvallók mögül és a bűnösökkel kötött kompromisszumot.” Várnai László esperes kifejtette, hogy sajnos az egyházban nem bíznak ezmberek, és a bizalom visszaszerzése érdekében fontos az, hogy feltárjuk a múltat.

Volt esély ellenállásra

A rendezvény utolsó részében a hozzászólások következtek, végezetül Gergely István egy fütyköst adományozott Tőkés Lászlónak mondván, hogy jelképesen azzal csapjon szét az EP-ben és máshol is a volt kommunista kollaborátorok és az azokat támogatók között. Az ajándék átvétele után Tőkés elmondta: nem fogadja el az ő generációjába tartozók hallgatását a kommunista múlt feltárása kapcsán, mert mint fogalmazott „a mi időnkben már volt esély az ellenállásra. Míg régebben az ellenállás élet vagy halál kérdése volt, addig a minket csak fenyegettek. Ez azért óriási különbség! Nekem az elmúlt húsz év legkeservesebb élettapasztalata az volt, hogy mindig voltak elemek, akik tovább ügynökösködtek és gátolták az egyház megújulását.”

• Hitvallók és ügynökök (dok.film) - letöltés
  

Pornófilm - szexoktatás az iskolában?

Pornófilm - szexoktatás az iskolában



Népszabadság
Nagy József
2010. április 24.

Ma bárki, akár egy kisiskolás gyerek két kattintással hozzáférhet internetes pornográfiához. A szülő telepíthet szűrőprogramot az otthoni gépre, esetleg büntetheti rajtakapott kölkét, de ez aligha lesz eredményes. Jobb, ha valaki kibeszéli a gyerekekkel, mit látott valójában. De ki legyen az a valaki? Természetesen a tanár...

Fotó: Der Spiegel

Németországban fontolgatják, hogy az iskolai oktatás tárgyává teszik a pornót. A Der Spiegel a minap megszólaltatta a Német Szexuális Nevelési Társaság volt elnökét, Karla Etschenberget. A pszichológus asszony egyrészt önképző köröket alakítana ki a tanárképző főiskolákon, ahol a leendő pedagógusok „tisztázzák a saját viszonyukat a szexualitáshoz”. Másrészt engedélyezné pornófilmek általános iskolai bemutatását. Természetesen fakultatívan, kizárólag szülői beleegyezéssel.

Óravázlattal is szolgál a szakember: nyitásként a műfaj szókészletével ismerkednének a nebulók, tárgyszerűen azonosítanák a legygyakrabban használt főneveket és igéket; ezzel vélhetően hamar végeznének. Eztán azt magyarázná el a tanár, mi látható a pornófilmben, majd a diákok eldöntenék, kívánnak-e mozizni. Ha igen, a vetítést spontán vita követné. A cél: „pornókompetencia kialakítása.”

– Tisztességes, korrekt elképzelés – minősíti az ideát Vekerdy Tamás pszichológus. – A németek nemcsak a szexualitással, hanem egyebek mellett a történelmükkel is ilyen nyíltan néznek szembe, sokkal kevésbé képmutatóak, mint mi.

Vekerdy szerint nálunk inkább a „kisfiam, ez nem neked való, kapcsold ki azonnal, ráverek a kezedre” a bevett szülői-pedagógusi reakció. Kétségtelen, hogy a legegyszerűbb a homokba dugni a fejünket. Abból nincs konfliktus.

– Ha valaki mégis komolyan felvetné a német minta követését, a sok-sok titokban pornót fogyasztó felnőttből állna öszsze a leghangosabb tiltakozó csoport – véli Vekerdy Tamás. – Amúgy más kérdésekben is megfigyelhető, hogy a saját tudattalan késztetéseinkkel sikerül a legnehezebben elbánni.

– Elementáris botrány törne ki, a prűdmagyar társadalom keresztre feszítené nemcsak a program kitervelőit, hanem az abban részt vevő pedagógusokat is – ezt már Ranschburg Jenő, ugyancsak ismert pszichológus állítja. – Intézményesített megoldás erre a problémára a mai Magyarországon nincs. Egyéni utak léteznek. Jó pár éve észrevettem, hogy az akkor tizenegy éves fiam pornófilmet nézett a számítógépünkön. Este leültem az ágya szélére, dumáltunk, ahogy szoktunk, és elárultam neki, hogy véletlenül ráakadtam, milyen oldalon járt. Nem szidtam le. Egyet kértem tőle: ne felejtse, hogy egy nő és egy férfi kapcsolata nem az, amit a monitoron látott. Azt hiszem, megértett. Ami persze jórészt a kettőnk közti személyes kapcsolatnak köszönhető.

A téma kényes, a szülők többsége, ha keresi is, ebben a kérdésben nem találja az utat a fiához, lányához. Marad az iskola, amely minden gyereket elér, a rossz családi-szociális helyzetben levőket is, ezért elvileg a legalkalmasabb erre a feladatra.

Ranschburg Jenő szerint, ha a pedagógust szeretik és tisztelik a diákjai, akkor az lesz számukra vonzó, ami a tanárnak is tetszik, és elutasítják, vagy legalábbis fenntartással kezelik mindazt, amit ő ízléstelennek, méltatlannak tart.

– Csakhogy a magyar pedagógusképzés hiányosságai miatt a tanáraink, különösen az alsó tagozaton tanítók többsége alkalmatlan arra, hogy értelmesen feldolgozza a pornográfia problémáját. Már csak azért is, mert saját maga is számos előítélettel, konfliktussal küzd ebben a kérdésben. Egy gyorstalpaló tanfolyam kevés ahhoz, hogy valaki legyőzze zsigeri prüdériáját. Márpedig szexualitásról, pornográfiáról pironkodva beszélni értelmetlen. Az kevés, hogy ismereteket közlünk a gyerekekkel. Hogy magatartást is formáljon a pedagógus, ahhoz meg kell találni a közös hangot.

– Vitán felül áll, hogy a szexuálpedagógiai oktatást integrálni kell a tanárképzésbe – így Vekerdy Tamás. – Ezzel párhuzamosan pedig, ha egyelőre nem is a tanterv részeként, de beszélni kell a gyerekekkel a pornográfiáról. Sokat jártam gimnáziumokba úgynevezett felvilágosító órát tartani. Minden osztályban akadt néhány fiú, aki eleinte viccelődött a témán. Aztán hamar elhalkult, mert rádöbbent, fontos és személyes kérdésről van szó. Ez a lényeg: a személyesség. A pornográfiával éppen az a baj, hogy hiányzik belőle a szerelem lényege, a személyesség. A személytelenség pedig roncsolja a kapcsolatot és a kapcsolat szereplőit is. A pornográfia személytelen, lecsupaszított szexuális technika, semmi több. Ezt kell megértsék a fiatalok. Hadd idézzem Thomas Mannt: „Az egész világot átható egyetemes rokonszenv – az erosz – ott érzékelhető, ahol jelen van a személyesség.”

Azért amíg ránk nem köszönt a vágyott egyetemes rokonszenv, számolni kell a pornónak a gyerekekre gyakorolt hatásával.

– Minden, amit a felnőttektől lát, modellként szolgál a gyerek számára – rögzíti a szakigazságot Ranschburg Jenő. – A könynyedén elérhető pornográfia és a média sugározta szexualitás hatására a fiatalok ma jóval korábban kezdik a nemi életet, mint akárcsak néhány évtizede. Növekszik körükben a nemi betegségek és a nem kívánt terhességek száma; a mai lányok-asszonyok tizenévesen vagy harminc fölött szülnek. A legfőbb veszélyt mégis a morális szkepszis kialakulásában látom. A szexualitás ugyanis kikerült az erkölcs védőernyője alól, a fiatalok jelentős része számára a partnerek gyakori váltogatásának egyáltalán nincs morális vonzata. A kapcsolatok jelentős részéből kimarad a lényeg, a másik megismerése, ami a tartós együttélés elengedhetetlen feltétele lenne. Csak a szex marad.

Aminek kriminológiai következményei is vannak.

– Mivel nincs erkölcsi súlya a szexuális kapcsolatnak, a gyerekek egyre könynyebben válnak szexuális bűncselekmények áldozatává. Hagyják magukat elcsábítani, nem érzik azokat a tabukat, amik korábban elzárták és védték őket. Leomlóban a fal szexualitás és gyerek között – mondja Ranschburg Jenő. – Az iskolának meg kell próbálnia tanítani az emberi kapcsolatok minőségét. Aki mély, emberi kötelék iránt vonzódik, az nem a pornográfiát tekinti majd mintának.

A valóság persze az, hogy a szülők és a tanárok zöme ma legföljebb sopánkodik, micsoda kihívások elé állítja őt a „gyorsuló világ” meg a „zabolázhatatlan világháló”. Az ő figyelmüket is felhívja Vekerdy Tamás arra, hogy a pornográfia mindig is jelen volt az iskolákban.

– Obszcén rajzok évszázadokkal ezelőttis léteztek, a vécéajtókon az internet előtt is találkoztunk alpári versikékkel és ábrákkal. Mindenféle zaftos történeteket, köztük a Toldi pornográf átköltését régen is olvasták a diákok. Nincs ebben semmi új, csak a technika lett modernebb. És persze roncsolóbb.


Mit gondol, Magyarországon járható lenne a Németországban megkezdett út?

– kérdeztünk több iskolaigazgatót.

Katona Attila, a kocsordi Jókai Mór általános iskola igazgatója:

„Nagyvárosban lehet, hogy követhető a német példa, de vidéken biztosan nem. Nincsenek rá felkészülve sem a gyerekek, sem a szülők, de talán még a pedagógusok sem. Az iskolában létezik szexuális felvilágosítás, de meglehetősen szolid, vagyis a helyi viszonyoknak megfelelő keretek között. Mi ennyit tehetünk. ”

Dobos Orsolya, a budapesti Rogers Iskola igazgatónője:

„Merész a németek ötlete. Én nem érzem iskolánk mindennapjaiban jelen lévő problémának az internetes pornográfiát. A szexualitással akkor foglalkozunk, ha a gyerekek kezdeményezik az erről való diskurzust, vagy a szülők jelzik, hogy erre igényt tartanak. A nagyoknál sem nézetném meg a filmet, hanem beszélgetnék róla. Ha központilag kezdeményeznék a pornográfia iskolai feldolgozását, akkor is kikérnénk szakemberek véleményét, és a döntésben jelentős szerep jutna a szülőknek. ”

Stelzelné Szabó Erzsébet, a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium igazgatója:

„Létező a probléma. Aminek megoldását Magyarországon biztosan képtelen magára vállalni az iskola. Kizárt, hogy tanáraink e témában megfelelően tudnának megnyilvánulni a diákok előtt. Én 36 éve tanítok, két fiút neveltem fel, de tanácstalan lennék ilyen szituációban. Szakemberek segítségét szívesen fogadnánk, bár az elsőre riasztóan hangzik, hogy pornófilmet vetítsenek osztályfőnöki órán. Ma még az is probléma, hogy a biológiás kollégám emberi boncolásra visz diákokat, és nem tudjuk, vállalható-e a felelősség az esetleges lelki sérülésekért.”

Horváth László, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója:

„Nem engedélyezek pornóvetítést. Pont. Kiváló tanárokkal, remek osztályfőnökökkel dolgozom, de eszem ágában sincs beküldeni őket a málnásba, ugyanis nem szexológusoknak képezték ki őket. Persze az más helyzet volna, ha egy felkészült pszichológus előadást tartana a diákoknak. Csakhogy én felkészült pszichológust még nem láttam. Biológiát pár éve oktatunk, minimális óraszámban. Három téma feldolgozását követelem meg: drog, alkohol, AIDS. A kolléga elvitte az osztályokat Nagyfára, az elvonóba. Annak volt hatása.”

• Pornografie in der Schule (Der Spiegel)

A torinói lepel titka - interjú Boda László eredetkutatóval

A torinói lepel titka



Magyar Hírlap
Szabó Palócz Attila
2010-04-24

Tíz év után láthatja ismét a nagyközönség a restaurált torinói leplet, „a kereszténység első számú és legkiemelkedőbb relikviáját” a város székesegyházában. A Passio Christi, Pas­sio hominis, azaz Krisztus szenvedése, az emberek szenvedése című kiállításra mintegy kétmillió olasz és külföldi turistát várnak. XVI. Benedek pápa május másodikán utazik Torinóba, hogy megtekintse a leplet, és imádkozzon mellette. Boda László teológus és eredetkutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott tanára a torinói lepel egyik legjelesebb magyar kutatója nyilatkozott lapunknak.

Boda László: A lepel vándorlásának útját a vászonba tapadt pollen révén lehet rekonstruálni

– Hittudományi szempontból mi a relikvia jelentősége?

– Az evangéliumok adnak ugyan információt a lepelről, de arról nem, hogy azonos lenne azzal az 1,1 méter széles és 436 centiméter hosszú vászonnal, amelyet Torinóban most újra kiállítanak mint Jézus megalapozottan eredetinek tekinthető halotti leplét. Mivel azonban a bibliatudomány csak a világi tudományok révén lehet tudomány, egészen különös a lepel kisegítő szerepe bizonyos részletek szempontjából, amelyek nincsenek benne az evangéliumban. Hiszen számos szaktudós csaknem százötvenezer munkaórát szánt már a lepel eredetiségének kutatására.

– Hogyan viszonyul az egyház a relikviához, hitelesnek tekinti?

– Az egyház senkitől sem követeli meg, hogy fogadja el a lepel hitelességét, annak tisztelete Jézus Krisztusra vonatkozik. A hittudomány szempontjából az a lepel kivételes jelentősége, hogy János apostol és evangélista sokáig érthetetlen húsvéti vallomását megmagyarázza: „Látta és hitt” (Jn 20, 8). Ezt a vallomást századokon át az üres sír látványával próbálták magyarázni a Biblia tudósai, de maguk is és a hívek is érezték, hogy ez nem meggyőző. Az üres sír láttán az asszonyok is azt hitték, hogy Jézus holttestét elvitték a sírból. A magyarázatot a lepel adja meg, amelyet János kibontott: ő látta, hiszen ott volt, amikor nagypéntek este a lepelbe belétekerték Jézus testét. Akkor azonban a vászon csupa vér volt. Húsvét reggelén azonban ugyanaz a lepel már megváltozott. Közepén ekkor már ott volt a foszforeszkáló arc- és testkép, ami pont olyan, mint egy fotónegatív, csak nem fotópapíron van, hanem egy lenvásznon. Ezt látta János, és ezért hitt már akkor is a feltámadottban.

– A lepel sokáig lappangott, majd 1357-ben tűnt fel Európában. Hogyan került ide, honnan került elő?

– A leplet 1357-ben állították ki először mint Krisztus kereszthalálának egyetlen igazolható relikviáját. Útja innentől pontosan nyomon követhető: a Savoyaiak tulajdonába került – mi is jól ismerjük Savoyai Jenő szobrát a várban –, majd 1532-ben, a család Chambéry várának kápolnájában majdnem elégett egy a tűzben. A szélén ma is láthatók az égési nyomok. A Savoyaiak vitték a leplet később Torinóba, és egyik leszármazottjuk a pápának ajándékozta.

– Mit sikerült kideríteni a lepel 1357 előtti útjáról?

– Ezt az időszakot és a lepel vándorlásának útját a vászonba tapadt pollen révén lehet rekonstruálni: Jeruzsálem, Edessza, majd Konstantinápoly, ahonnan 1204 után a franciaországi Lirey-be került. A keresztesek ugyanis, akiknek a vezetői fran­ciák voltak, elfoglalták és kifosztották Konstantinápolyt. Gondot okoz annak megállapítása is, hogy azonos-e a ma ismert lepel azzal, amelyet 944-től 1204-ig Konstantinápolyban őriztek.

– Ezen a ponton van a történetnek egy magyar szála is…

– Igen. Sajnos kevesen tudják, hogy a lepel azonosításában kivételes jelentősége van a mi Pray-kódexünknek, amely Jézus eltemetését is ábrázolja, s ezért is vált világhírűvé. Ez a 12. század végén került hozzánk, ma a Széchenyi könyvtárban őrzik. Nemrég mutatták be egy kiállításon, de az ugyancsak itt található Halotti beszédre koncentráltak, a kivételes jelentőségű ábrázolást csak másolatban mutatták be. A Pray-kódex jelentőségét alig ismerik, hiszen a pártállam annak egyházi jellege miatt a háttérbe szorította, noha értékében akár a Szent Korona kódexbeli megfelelőjének is tekinthető.

– Milyen vizsgálatokat végeztek el a szakemberek a torinó leplen, és milyen megállapításokra jutottak?

– A lepel hitelességével összefüggésben érdekes, hogy papok voltak az első kételkedők, és világi kutatók – köztük többen nem is vallásosak – álltak ki mellette. A papok ugyanis az evangélium szövegeit tanulmányozták, a világi kutatók pedig magát a leplet vizsgálták. A kételkedések sorozata voltaképpen 1898-ban indult el, amikor Secondo Pia ügyvéd elkészítette az első fotót a lepelről, és megdöbbenésére, a felvétel negatívja adta vissza a pozitív képet. Addig ugyanis a leplen látható alakot pozitív képnek gondolták. Piát ekkor csalónak bélyegezték, de az utókor fényesen igazolta, hogy az általa pozitívra változtatott kép az igazán megrendítő. Ez indította el aztán a lepel máig tartó drámáját a hitelesség kérdésében.

– Milyen érvek és ellenérvek hangzottak el?

– Az első neves kételkedő 1900-ban az a francia történész pap volt, aki hiá­nyolta a lepel 1357 előtti útjának igazolását. Azóta nagyot változott a megítélés, hiszen ezt az űrt sikerült kitölteni. A világiak jelentős részének kételkedése az 1988-ban elvégzett C14-es vizsgálatok eredménye nyomán vált uralkodóvá. A szakemberek ugyanis olyan eredményre jutottak, hogy a lepel keletkezése az 1260 és 1390 közötti időszakra tehető. Ez egyfajta tudathasadást okozott a tudományos kutatásban. Holott az érvek aránya még ezzel együtt is körülbelül kilenc az egyhez lenne a lepel 1. századi eredete mellett.

– Milyen bizonyítékok szólnak a lepel hitelessége mellett?

– Szakemberek kimutatták, hogy a rajta látható kép nem festve van, hanem háromdimenziós. Nincs olyan festő, aki anatómiailag ennyire pontos negatív képet tudna festeni egy emberről. Megtalálták továbbá Pilátus legkisebb pénzérméjének, a leptonnak a rajzolatát mindkét szemhéjon, ezt pénzérmeszakértők hitelesítették. Német kriminológiai szakorvo­sok igazolták, hogy a szívből valóban vér és víz folyt, ahogyan az evangéliumban olvassuk. Mintavételek révén sikerült kimutatni az AB vércsoportot is, valamint bizonyítást nyert, hogy a lepelbe tekert test körülbelül 36 óráig lehetett a sírban. Kimutatták, hogy egy valóságosan megostorozott és keresztre feszített, 30-35 év közötti férfi testének lenyomata van a leplen, teljes anatómiai hitelességgel, a zsidókra jellemző haj- és szakállviselettel, töviskorona nyomaival. Kimutatták, hogy a lepel képe a test kisugárzása által keletkezett, erre a kutatók nem találtak természetes magyarázatot. Igazi szenzáció volt később, hogy DNS-nyomokat is találtak a vászon anyagában.

– Mi magyarázza akkor a C14-es vizsgálat mindennek ellentmondó eredményét?

– Ez az egyetlen komoly ellenérv a lepel hitelessége ellen. Amikor II. János Pál pápát megkérdezték, mi a véleménye erről, azt válaszolta: várjuk meg a tudomány további eredmé­nyeit. Ma már ezek is a kezünkben vannak: 1994-ben Garza Valdes amerikai professzor megtalálta a perdöntő magyarázatot. Maja relikviák kutatása során fedezte fel azt a láthatatlan réteget, amely élő és holt baktériumokból áll vegyesen, és ennek a vastagságától függ, hogy milyen mértékben zavarja meg a C14-es vizsgálatok eredményét. Ezért az eredeti koránál akár ezer évvel vagy annál többel is későbbinek mutathatja ki az egyes relikviákat. Ez történt a lepel esetében is. Valdes felfedezése adott magyarázatot arra is, hogy a kiváló angol egyiptológus, múmiakutató, Rosalie David miért találta körülbelül ezer évvel későbbinek a múmiákat beburkoló szövet, az úgynevezett bandázs eredetét a testhez viszonyítva. A C14-es vizsgálat pedig nem hatékony olyan környezetben sem, ahol zsír vagy olaj van jelen. Márpedig a leplet a Chambéryben történt tűzeset után a nővérek olajban kimosták, hogy eltüntessék a károsodás nyomait.

– Ön mivel magyarázza mindezek után, hogy továbbra is sokan vannak a kétkedők a témával kapcsolatban?

– A lepel hitelességét azért kérdőjelezik meg még ma is nagyon sokan, mert ez Jézus Krisztus szenvedésének, sőt a hivők szemében feltámadásának is tanúja, s így a világ legértékesebb relikviája. Vannak azonban olyanok, akik ezt nem fogadják el, mert ellenkezik világnézetükkel, vagy egyszerűen csak azzal, amit a tévében látnak és hallanak a lepelről.

Hitvallók és ügynökök - nagyváradi vetítés

Hitvallók és ügynökök
Nagyváradon vetítették Kabay Barna filmjét

Duna Tv
Ionescu Nikolett
2010.04.24.


Amíg nem áll helyre a közbizalom, addig nem lehet a megújulás útjára térni. Ezt Tőkés László európai parlamenti képviselő mondta a Hitvallók és ügynökök című dokumentumfilm nagyváradi vetítésén. A film a magyarországi római katolikus egyház üldöztetését dolgozza fel.

A vetítés után elhangzott: annak ellenére, hogy sokan megpróbálják megakadályozni a múlt tisztázását, folytatni kell a kutatást.

-Hiányzik a hazai átvilágítás sorozatából a református és a protestáns egyházak átvilágítási törekvésein kívül álló rész. Kíváncsiak voltunk a katolikus oldalra, mivel idehaza a katolikus egyház elzárkózik ettől az átvilágítástól, azt gondoltuk, hogy legalább abba tekintsünk bele, a magyarországiba-mondja Tőkés László.

A dokumentumfilmet hároméves kutatómunka előzte meg. Az alkotók hiteles tanúk, és ügynökjelentések felhasználásával mutatják be, hogy Magyarországon a kommunista rendszer hogyan üldözte a keresztény egyházakat, és milyen módszereket alkalmazott besúgói hálózatának kiépítésére. Kabay Barna rendező azt mondja:

-Mi nem leleplezni akarunk, mi nem ügynököket keresünk, és nem a szenzáció az, ami minket vezet, hanem mi egyszerűen csak tudni szeretnénk, hogy ez hogy volt.

A film alkotói szerint a nemcsak a magyarországi, hanem a volt szocialista országokbeli egyházüldözéseket is fel kellene dogozni.

• Hitvallók és ügynökök (dok.film) - letöltés
  

A bibliai régészet jelentősége

Kőbe vésett múltunk - a bibliai régészet jelentősége

MTI / stop.hu
2010.04.23.

Az emberek a régészettől szenzációt várnak, a média általában akkor figyel fel valamire, amikor úgynevezett szenzációs leletről van szó - hangsúlyozta Grüll Tibor ókortörténész, író, a Pécsi Tudományegyetem, Ókortörténeti és Régészeti Tanszék, egyetemi docense, aki szombati előadásában a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a bibliai régészet jelentőségét mutatja be.

A kövek kiáltanak - Grüll Tibor könyve a Könyvfesztiválon

Mint kifejtette, a régészetben nagyon ritka a valódi szenzáció, évszázadonként legfeljebb 2-3 olyan lelet kerül elő, amely átírja az addigi történelemkönyveket. "Az a szenzáció, ami megváltoztatja a történelmi szemléletünket. A Bibliával kapcsolatban már eddig is nagyon sok ilyen lelet került elő és szerintem még több kerül majd elő a jövőben" - fogalmazott az ókortörténész.

Grüll Tibor kitért legújabb könyvére is, A kövek kiáltanak című műre, amelyben ötven, közvetlenül az Újszövetségre vagy annak vallástörténeti hátterére vonatkozó történeti dokumentumot elemez.

"Ezek főleg epigráfiai (feliratos) dokumentumok, amelyek a XIX. század végétől kerültek elő Izraelben és Európában" - mondta Grüll Tibor, magyarázatként hozzáfűzve, hogy a feliratok révén olyan személyeket, földrajzi neveket, valamint eseményeket tudnak a kutatók megerősíteni, amelyek szerepelnek az Újszövetségben.

Ismertetése szerint az 50 feliratot három téma köré csoportosította. "Az első részben azokat a dokumentumokat gyűjtöttem össze, amelyek az Evangéliumokkal, tehát Jézus életével kapcsolatos feliratos és régészeti bizonyítékok. A második részben az apostoli misszióval kapcsolatos leletek, a harmadikban pedig a korabeli zsidó vallásra vonatkozó feliratok szerepelnek" - mondta Grüll Tibor, aki az első dokumentumcsoportból egy olyan zsidó feliratos forrást emelt ki, amely 1961-ben került elő az izraeli Caesareában.

"Ez egy olyan felirat töredéke, amely az ókori Izrael 24 papi rendjét sorolta fel. Kései, a III-IV. században született forrásról van szó, akkor készülhetett, amikor a papi rendeket zömmel Galileában telepítették le" - magyarázta. Hozzátette: a második jeruzsálemi templom Kr.u. 70-ben történt lerombolása után sokakban élt a remény, hogy felépül a harmadik szentély, az viszont nem működhetett papság nélkül. Ezért volt szükséges a zsidók számára, hogy rögzítsék a papok letelepedési helyeit.

"Szerencsénkre ezeket kőbe vésték és érdekes módon a középkori zsinagógákban megzenésítették és énekelték a papi családi sorrendeket. A Caesareában előkerült töredékből kiderül, hogy a 17. papi család Názáretben telepedett le. Ez azért fontos, mert Jézus gyermekkorát Názáretben töltötte, viszont ez olyan pici falu volt, hogy a Biblián kívül semmilyen korabeli forrás nem említi. 1961 óta tudjuk, hogy Názáret valóban létezett, mert ez a felirat bizonyítja" - hangsúlyozta.

A második csoportból Grüll Tibor egy korinthoszi feliratot említett. "Ez Erasztosz magas rangú városvezető, Korinthosz kincstárnokának felirata, amelyet az útburkolatba véstek. Ma is igen drága az útépítés, nem volt ez másként az ókorban sem, éppen ezért egy városvezető, ha népszerű akart lenni, olyan dolgokba fektetett bele, mint az útépítés, s annak burkolatába belevésette a nevét, hogy mindenki őt dicsérje. Erasztosz belevésette a nevét, s azt, hogy ő a város aedilise, azaz kincstárnoka. Ugyanakkor egy Erasztosz nevű férfi szerepel Pál apostol leveleiben is, mint olyan személy, aki az igehirdetésre megtért Korinthoszban, s a leghűségesebb tanítványa lett. Szinte élete végéig követte Pál apostolt minden útjára, pedig nem akárki volt. Egy olyan tehetős kereskedőváros esetében, mint Korinthosz, egy városvezető még a gazdagok között is nagyon gazdagnak számított" - mutatott rá az ókortörténész.

A korabeli zsidó vallással kapcsolatos kordokumentumok közül Grüll Tibor a jeruzsálemi templommal kapcsolatos emlékeket említette, felsorolva az összes olyan epigráfiai leletet, amelyek alátámasztják a sokak által kétségbevont második szentély létét. "Az 1970-es évek közepén került elő egy olyan kő, amely valaha a templom dél-nyugati sarkában volt, és amelynek felirata jelzi, hogy ez volt a kürtölés helye, ahol a papok péntek este, az ezüst kürtöket megfújva kihirdették a szombat bejövetelét" - tette hozzá Grüll Tibor.

Demokrata-interjú Molnár V. József művészettörténésszel

Pirkad már



Demokrata
Ágoston Balázs
2010:14. szám


Ez a nemzet hatalmasan tud szeretni. Bár a Sátán mindent elkövet, hogy kizavarja belőlünk Istent, mégis pirkad már, hasad az ég alja. Hitem szerint a magyarság visszatalál hivatásához. Egyre inkább érzem és tapasztalom, hogy a globalizmus fuggeri iszonyatának is a magyarság fog véget vetni – mondta a Demokratának Molnár V. József művészettörténész, néplélekrajz-kutató, aki március 17-én volt 80 éves.

– Miként lesz valakiből néplélekrajzkutató?

– Kispolgári családban születtem Cserhátpusztán, Somogy megyében, a Széchenyi grófok birtokán. Szüleim itt kaptak szolgálati lakást, mivel a cég, amelynek édesapám munkavezetőként alkalmazottja volt, épp akkor ott végzett erdőkitermelést. Édesanyám parasztlány. Apámat a szovjetek 1945-ben elvitték malenkij robotra, soha nem tért vissza. Így nem egészen 15 évesen egyik napról a másikra családfenntartó lettem, ipari tanoncként dolgoztam egy nyomdában, mellette cselédmunkát végeztem, hogy meg tudjunk élni öcsémmel és édesanyámmal. Emellett esti gimnáziumba jártam, de ezt nem tudtam befejezni a munka miatt. 1955-ben aztán Budapestre kerültem az Eötvös Loránd Tudományegyetem újságíró szakára – akkor még volt ilyen. Verseket, novellákat írtam, s mivel minden jeles magyar író, költő egyszersmind hírlapíró is volt Adytól Kosztolányiig, úgy gondoltam, ezen a szakon kiteljesedhet az ilyen irányú érdeklődésem. Eredendően a művészet érdekelt. Közbejött azonban 1956. Október 22-én az ELTE-n a Petőfi Kör mintájára megalakult a Március Tizenötödike Kör. Egy adjunktus és egy tanársegéd mellett engem is vezetőjévé választottak. Másnap estére már Egyetemi Forradalmi Diákbizottsággá alakultunk, ennek is egyik irányítója voltam. Én azonban szabadságharcnak nevezem 1956-ot, ami lényeges különbség a forradalomhoz képest; mostanában gyakran összekeverjük a fogalmakat. Mi szabadságharcos nép vagyunk.

– Mi a különbség a kettő között?

– A szabadságharc mindig eredendő jogokat akar visszavívni, amint az az Aranybullában benne foglaltatik. Minden szabadságharcunk ennek jegyében zajlott. A forradalom ellenben mindig fölforgatás. Forradalmár nép például a francia, az orosz, 1918–19-ben Magyarországon is forradalom volt. 1956-ban viszont szabadságharcot vívtunk. Ennek emléke belém égett. Október 24-ére virradó éjjel az egyetem egyik helyiségéből láttam, amint szovjet páncélosok dübörögnek végig a Váci úton. Élénken emlékszem, akkor úgy éreztem, hogy a lánctalpasok nem is kint az úton, hanem bennem, belül dübörögnek. Akkor éreztem meg a maga teljességében az elnyomás iszonyatát. Minden porcikámban éreztem a tankokat. Akkor, ott néma fogadalmat tettem, hogy amíg a Jóisten erőt ad hozzá, szabadságharcos leszek.

– Megbüntették érte?

– Három év börtönre ítéltek, ebből két és felet leültem. Fél esztendőt elengedtek. 1959-ben szabadultam. Az ország összes egyeteméről kitiltottak, sokáig állást sem kaptam. Még segédmunkásnak sem vettek föl. Hosszú hetek, hónapok teltek el úgy, hogy nem tudtam dolgozni. Végül az egyetemi tanszék titkárnője segített, így el tudtam helyezkedni egy kis nyomdában kéziszedőként. Ekkor fordultam a képzőművészet felé. Állandó gondom volt ugyanis, hogy a gépmestereknek sosem tudtam pontosan elmagyarázni, milyen színt kell nyomtatni. Ezért vízfestékkel kikevertem nekik, és amikor rájöttem, hogy a festés örömömre szolgál, belevetettem magam. Az 1970-es évek elején részese voltam Csáji Attila nevével fémjelzett képzőművészeti avantgárd mozgalomnak. Mi szerveztük meg a híres balatonboglári Kápolna Tárlatokat, mivel az általunk képviselt stílus a tiltott kategóriába tartozott. Galántai György festőművész barátunk bérbe vette a romos, elhanyagolt kápolnát, rendbe hoztuk, s mivel magántárlatot lehetett tartani, ezzel kijátszottuk a tiltást. Ez szabadulást jelentett a művészetet, a szellemet szorító kádári vasmarokból, nemcsak nekünk, hanem más művészeknek is. A későbbi híres operaénekes, Csengery Adrienne rendszeresen énekelt ott, de gyakran megfordult Bogláron Weöres Sándor, Károlyi Amy, Latinovits Zoltán is. Igazi ellenzéki felhangú kulturális pezsgés jellemezte ezeket az összejöveteleket, hiszen ez tulajdonképpen valamiféle párhuzamos, alternatív társadalmi élet volt.

– Innen már egyenes út vezetett a művészettörténethez?

– Képzőművészként erősen foglalkoztatott, hogy megtaláljam azokat a legegyszerűbb formákat, amelyekkel a lehető legtöbbet tudok kifejezni. Így jutottam el az ősművészethez, az ősképekhez. Tanulmányaimból emlékeztem, hogy az ősemberek mindenféle egyszerű formákat rajzoltak a barlangok falára, ezeket kezdtem kutatni. Felnőtt fejjel döbbentem rá, hogy az iskolában becsaptak minket, hiszen a barlangi művészet ugyan primér, de semmiképpen nem primitív. Olyan formákra leltem, melyek azóta is jelen vannak az emberi műveltségben, főleg a népi műveltségben. Kutatásaim során egy műszaki egyetemi hallgató segítségével rátaláltam egy olyan matematikai képletre, amellyel modellezhető a szerves műveltség jelrendszerének logikája. Ezzel bizonyítható, hogy a népi műveltség nagyon rendezett, és ősképeken alapul. Erről részletesen írtam Világ virág című könyvemben, a dolog lényege, hogy ezzel a képlettel megállapítható és bizonyítható a formarokonság, a formák egymásból való következése. Ezek azért fontosak, mert mindig a formák alakították a rítust, szabályozva az emberi életet. Fennmaradtak például őskori tűznyomok. Ezek szakrális tüzek voltak, az áldozati szertartásokat szabályozták. Évek alatt rájöttem, hogy azok a formák, amelyek már a kőkorszakban rendezték az ember életét, ma is jelen vannak a Kárpát-haza vidékein, és ugyanúgy a rituálék alapformái. Sőt ezek megjelennek a régi imádságokban, mesékben, legendákban, melyeknek ugyanilyen a szerkezetük. Amikor minderre ráeszméltem, lemondtam a festészetről, hogy ennek a területnek szentelhessem életem.

– Könnyen hátat fordított a képzőművészetnek?

– Nem, sőt nagyon keserves dolog volt, hiszen a festészet addig betöltötte az életem. A lemondással kapcsolatban megrendítő élményben volt részem. Amikor meghoztam a döntést, valaki bennem – a tudatmögöttimben létező én – ezt nem fogadta el. Ennek következtében naponta kaptam szívrohamokat, melyek azonban nem voltak valóságosak, csak képzeltek. Bekerültem a Völgy utcai szanatóriumba, abba a szobába, ahol Latinovits Zoltán is pihent. 59 kilóról két hónap alatt 42 kilóra fogytam le, mert a szervezetem semmit nem fogadott be. Ez mind a tudatmögöttim ellenállásának következménye volt. Egy csöndes szeptemberi éjjelen aztán arra neszeltem a nyitott ablaknál, hogy valaki nevemen szólít. Először azt hittem, képzelődöm, ami nem lett volna meglepő a sok gyógyszertől. Aztán másodszor is hallottam a szólítást. Meleg, barátságos hang volt. Végül harmadszor is hallottam, és megértettem, hogy életben maradok. Erőtlenül felültem az ágyban és sírtam. Akkor hullott le rólam a teher. Azóta végzem a dolgom, kutatom a természetes műveltséget, hogy közvetítője, krónikása lehessek.

– Tehát isteni elhívásról kell beszélni?

– Meggyőződésem, hogy igen. Eszembe jut egy másik élmény is. Egy szakiskolai nyári szünetben öregszüleimnél, az őrségi Pankaszon szekérrel mentünk ki a határba nagyapámmal. Láttam közeledni a fellegeket, ezért szóltam, hogy forduljunk vissza, mert bőrig ázunk. Nagyapám nem felelt. Később lassan, kövér csöppekben esni kezdett az eső, ahogy vihar előtt szokott, s én ismét mondtam, hogy menjünk haza. Öregapám akkor hátrafordult, és azt mondta: fiam, az embernek dolga van a világban, s azt akkor is el kell végezni, ha cigánygyerekek potyognak az égből. Ennek értelmét akkor még nem fogtam fel, csak később, ott a kórházi ágyon ülve. Tudatosult bennem, hogy dolgom van, és azt el kell végeznem. Munkásságomra felfigyeltek, az 1970-es években a Művészet folyóiratban, aminek akkor Pap Gábor volt a főszerkesztője, két hosszabb lélegzetvételű írás jelent meg kutatásaimról. Attól kezdve sok helyre hívtak előadást tartani egyetemekre, főiskolákra. A szombathelyi tanárképzőn alternatív tárgyként taníthattam eredményeimet, akárcsak Szegeden és Kaposváron vagy a Budapesti Iparművészeti Főiskolán.

– Az akkori rendszer nem kezelte önt ellenségként munkássága miatt?

– Nyíltan nem, inkább gyanakvást tapasztaltam. Az 1980-as évek elején lakótelepi lakásomban tartottam előadásokat, néha negyvenen is hallgattak, összezsúfolódva. Az egyik előadás után egy ifjú leány visszamaradt és elsírta magát, mondván, beteg édesapja életével megzsarolta a titkosszolgálat, hogy jelentse, mi hangzik el az előadásaimon. Mondtam neki, nyugodtan írja le nekik mindazt, amit mondtam, mert abban semmi szégyellnivaló vagy bűnös nincs. Minden előadásomon két-három tégla is megjelent. De nyíltan nem tettek keresztbe. Valószínűleg úgy értékelték, hogy rétegjelenségről van szó, ami néhány ezer értelmiségin kívül senkit sem érdekel, ezért nem veszélyes a rendszerre, a politikai és gazdasági hatalomra. Így hát járhattuk az országot Pap Gáborral, rengeteg előadást tartottunk. Tulajdonképpen ez az előadás-sorozat volt a nemzeti műveltség fölemelésére irányuló mozgalom kezdete. Ma már ez terebélyes, és folyvást izmosodik. Létrejött az Örökség Népfőiskola, melynek számos helyen van fiókja; megalakult a Magyar Hagyomány Műhelye Szabadegyetem – ennek 16 éve vezető tanára vagyok –, és sok hasonló szellemi műhely. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy az 1990-es átváltozás után sokkal több támadás érte ezt a mozgalmat, mint előtte. A mai világot uraló monetáris tőke minden műveltséget el akar pusztítani. Ez sokkal nagyobb veszély, mint a kommunista rendszer volt.

– Mit jelent a néplélekrajz? Művészettörténet ez, vagy inkább pszichológia?

– Mindkettő. A néplélekrajz azt kutatja, milyen hatással van a rituálé az emberekre, miként formálja lelkünket, s milyen szerepük van a tárgyaknak, azok elkészítésének mindebben. Ezek összefüggnek. A természetes műveltségben együtt van az ősképi forma, ennek szavakba öntéseként a monda, valamint a rítus, a játék. A néplélekrajz azt vizsgálja, e hármas egységnek milyen hatása van az emberi lélekre. Példaként hozom a magyar királykoronázást, hogy érthető legyen a lényeg. A legősibb forma a kör és a kereszt, ezeket hagyta legelőször jelként az ember. A kör az öl és az ölelés, vagyis a Boldogasszony jelképe. A Boldogasszony a Teremtő fényének örök óhajtása és a fény őrzése. Az egyenlő szárú kereszt felel meg a Szónak, az Igének. Ahol él még a hagyomány, és keresztszemes hímzéssel díszítenek asszonyaink, ott a hímzés egy öltéskettősét igének nevezik. Az Ige pedig nem más, mint a kiáradó szeretet. Népünk hite szerint ahol a kereszt szárai metszik egymást, Isten ott lép be világunkba. Szent Koronánk épp ilyen: körből és keresztből áll. A kör szentekkel népes – bár tudjuk, hogy a pánton látható képek közül három nem eredeti, később került oda – hátul Szűz Mária, elöl Jézus látható. Ez a fény óhajtásának jelképe. A pánt keresztjén az apostolokat találjuk, akik az Igét közvetítették. Ahol a pántok keresztezik egymást, ott pedig Jézus egy a Teremtő Atyával, vagyis ott lép be világunkba Isten. Tehát a Szent Korona kör, kereszt, öl, Ige, Isten, vagyis megtestesül benne az említett hármasságból a forma és a monda. A rituálé, a játék pedig maga a koronázási szertartás. A magyar királyok esetében nem volt elegendő az, ami más országokban, nevezetesen hogy a templomban avatták be az uralkodókat. A magyar királynak a koronázás színhelyén rögtön döntést kellett hoznia peres ügyekben, lovaggá kellett ütnie arra alkalmas ifjakat, vagyis próbatételt kellett kiállnia. Végül föllovagolt a királydombra, ahol kardjával a négy égtáj felé suhintott, vagyis az egyenlő szárú keresztet idézte meg, miközben a küldöttek háromszor Jézust kiáltottak. Ebben a szentséges pillanatban történt meg a beavatás. Királydombunk csak nekünk, magyaroknak van. Ez a haza kicsiben, írja Bálint Sándor, a nagyszerű néprajztudós. A küldöttek hozták az ország minden szegletéből, olyan helyekről, ahol csodák, jelenések történtek. Ma ezek búcsújáró helyek. A forma, a belőle következő monda és az abból fakadó rituálé egysége adja a műveltség teljességét. Ha csak egy is hiányzik, akkor megbillen az egyensúly.

– Márpedig ha valami nagyon hiányzik ma a világból, az az egyensúly…

– A Mediciek és a Fuggerek már a középkortól kezdve mindent elkövettek, hogy az Istentől kapott műveltség által adott biztonságot felszámolják, elpusztítsák. Aki biztonságban érzi magát, annak nincs hiányérzete, azt nem lehet rávenni arra, hogy mértéktelenül fogyasszon. Az ő érdekük pedig az volt, hogy az emberek fogyasszanak. Ez az elmúlt évtizedekben hatványozottan jelentkezik, hiszen a mai Fuggerek kezében van a tőke, a média, az iskolarendszer. Az egész úgynevezett civilizált világot uralják. Ezzel el tudják érni, hogy az eredendő tudás kimosódjék az emberek lelkéből, mindennapi életéből. Mindkét nagy sátáni mű – egyik a Szovjetunió volt, a másik az Amerikai Egyesült Államokkal fémjelezhető – e biztonság eltörlésére törekedett. Kettejük harcában az amerikai Fuggerek győztek, s most ők uralkodnak. Világunk ezért puskaporos hordó, ami bármikor felrobbanhat. Gyakran eszembe jut a görög bölcs, Szókratész, aki Platónnal sétálva az agorán, elnézve a vásári nyüzsgést, azt mondta: „Mennyi minden van a világon, amire nekem nincs szükségem!” Ez az egyetlen emberi magatartás, ami nem pusztít el. Ez a Miatyánkban ekképp jelenik meg: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Vagyis csak annyit, amennyi szükséges.

– Sok bajunk ismeretében milyennek látja ma a magyar néplelket?

– Amikor Európában a középkor elején elterjedt a kereszténység, akkor a magyarok a legenda szerint az égből kapták a Szent Koronát. Ezzel e nép eredendő küldetése erősödik meg a Kárpát-medencében. E küldetés pedig a hunor-magyari magatartás. Vannak népek, melyek káinábeli magatartásúak, akadnak, melyek romulus-remusiak. A mi feladatunk, hogy szeressük és segítsük egymást.

– Manapság mintha sokkal inkább egymás ellen fenekednénk…

– Ez tévhit. Minden gyarlóságunk ellenére igazolható, hogy a magyar nemzet az egyetlen a korabeli gyűlölködő Európában, mely a jézusi szeretet államát hozta létre. A Turul nemzetség az egyetlen a világon, amely 34 szentet és boldogot adott a világnak. E szentek egész Európában jelen vannak, ismertek ma is. Ez a karizma Bálint Sándor szerint nemcsak a kanonizált személyekre vonatkozik, hanem a nemzetség minden tagjára. A magyarság az egyetlen nemzet, amelyik nem gyarmatosít, nem gyilkol milliókat, nem gyaláz, nem aláz meg másokat. Magyarország mindig menedéke volt a menekülő üldözötteknek a hugenottáktól a cigányokon át a zsidókig. Hangsúlyozom, minden gyarlóságunk ellenére a magyar kereszténység valóban a jézusi szeretet szerint formálta a nemzet és az emberek életét. Még ebben a nagyon mocskos világban is, melyben az a fontos, hogy zabálj, kéjelegj, böfögj és üríts, ez a nemzet hatalmasan tud szeretni. Aki pusztuló falvainkban jár akár az Őrségben, akár a Tiszaháton, Kárpátalján vagy a csángóknál, ezt megtapasztalhatja, bár a Sátán óriási apparátust mozgat annak érdekében, hogy magáévá tegyen minket. Évtizedek óta azért élek, hogy ennek a nemzetnek eredendő műveltségét – ami egyben erkölcsiség is – helyreállítsam. Járom a Kárpát-hazát, majdnem mindennap előadok, és azt látom, hogy egyre több fiatalnál telik be a pohár, egyre többen fordulnak történelmünk, műveltségünk és azzal összefüggő erkölcsiségünk felé. Öröm tapasztalnom, hogy negyvenévi munkálkodásom nem volt hiábavaló, a mag jó talajba hullott. Bár a Sátán mindent elkövet, hogy kizavarja belőlünk Istent, mégis pirkad már, hasad az ég alja. Hitem szerint a magyarság visszatalál hivatásához. Az 1956-os szabadságharc áldozata, bár leveretett és véresen megtoroltatott, a bolsevizmus összeomlását eredményezte: Kína szembefordult a Szovjetunióval, szétesett a Kommunista Internacionálé, és végül a vörös birodalom. Egyre inkább érzem és tapasztalom, hogy a globalizmus fuggeri iszonyatának is a magyarság fog véget vetni.

* * *

MOLNÁR V. JÓZSEF
Művészettörténész, néplélekrajzkutató

1930. március 17-én született Cserhátpusztán.
1956-os tevékenysége miatt két és fél évet töltött börtönben, utána nyomdászként dolgozott, majd festőművészként, grafikusként, valamint a Műszaki Könyvkiadó szerkesztőjeként tevékenykedett, onnan ment nyugdíjba.
Az 1970-es évek óta mindmáig a szerves műveltség kutatója és krónikása, számos egyetem és főiskola tanára, több mint két tucat könyv szerzője és társszerzője, emellett folyamatosan előadásokat tart szerte a Kárpát-medencében.
1956-os múltja miatt kizárták az ország összes egyeteméről, így csak 1999-ben szerezhetett diplomát Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetemén, ahol ugyanabban az évben doktorrá avatták.
Nős, egy lány édesapja.