2011. május 23., hétfő

A zene gyermekekre gyakorolt hatása

A zene gyermekekre gyakorolt hatása

Jon Georg
apaportal.hu
1., 2.

Plátó azt mondta: „a zene hatásosabb módszer a tanítás bármely formájánál, és a gyerekeket mindennél előbb a zenével kellene megismertetni.” Most már egyre több tanulmányból az derül ki, hogy azzal, hogy már a kezdetektől zenének „tesszük ki” a gyermekeinket, ténylegesen elősegíthetjük az értelmi fejlődésüket.

http://apaportal.hu/sites/default/files/headphones_baby_0.jpg


Egy napon, egy gyermekeknek készült termékek vásárán egy nyolc-kilencéves kislány megállt a standomnál, hogy meghallgassa a zenét. Félénken azt mondta nekem, hogy az édesanyja adott neki pénzt, hogy vegyen valamit magának a vásárban, és azért állt meg nálam, mert tetszett neki a zene, ami szólt. Megkérdezte, hogy mennyibe kerül a CD, mert úgy gondolta, hogy a kisöccsének tetszene és szeretné neki megvenni.

Megkérdeztem, hogy mennyit szeretne költeni az ajándékára, és azt válaszolta, hogy „csak három dollárom van”. Megérintett a gondoskodása és azt mondtam neki, hogy „nahát, pont annyiba kerül a CD”. Nem sokat kerestem ezzel az üzlettel, de a mosolya mindennél többet ért. A kislány vágya, hogy elvigye a zene ajándékát a kisöccsének arra emlékeztetett, hogy miért is szeretek gyermekzenét írni.

A zene körülvesz minket, az otthonunkban, a munkahelyünkön, mindenütt, ahol járunk. A film, a tv ipar arra használja a zene erejét, hogy érzéseket ébresszen bennünk, a reklámok arra használják fel, hogy rábeszéljenek a termékeik megvásárlására. Felnőttként észrevétlenné, megszokottá válik a zene jelenléte, mégis nehéz lenne elképzelnünk az életünket nélküle. Gyakran lehalkítjuk a zenét, elfoglalt életünk hátterébe szorítjuk, és észre sem vesszük, hogy a gyermekeink mennyire képesek a figyelmük középpontjába helyezni a zene varázslatát. Gyakran látok szülőket, amint gyermekükkel a karjaikban rohannak egyik helyről a másikra, mintha nem is hallanának semmit, míg a gyermekük a fülüket csiklandozó hangok forrását keresve forgatják a fejüket.

Sok szülő nem ismeri fel igazán, hogy a zene milyen hatást gyakorol a gyermekükre, hogyan segíti a gyermekek fejlődését a kezdetektől.

Miért fontos, hogy gyermekünket kapcsolatba hozzuk a zenével születésétől fogva? A zene jót tesz a gyermekeknek, és erősítheti a szülők és a gyermekek közötti köteléket. Tanulmányok azt mutatják, hogy azok a csecsemők, akik már édesanyjuk méhében is „hallgattak” zenét, emlékeznek ezekre a lágy hangokra és összekapcsolják azokat a nyugalom érzésével, amikor édesanyjuk énekel nekik. Az altatódalok éneklése évszázadok óta bevált hagyományos módszer a bébik megnyugtatására és elaltatására. Nem csak arról van szó, hogy a zene megnyugtatóan hat a síró csecsemőre, az énekelt dalok szövegének ugyancsak nagy jelentőségük van a nyelv elsajátításának első szakaszában. A zene a szeretet és a jólét megnyugtató érzését biztosítja a csecsemő számára, mintegy helyettesítve az anyaméhben hallott szívdobogás hangját, és ugyancsak jó hatással van a létfunkciók működésére.

Dr. Jayne Standley, a Floridai Állami Egyetem zeneterápia programjának elnöke, a Journal of Music című szaklapban publikálta tanulmányát, amelyből az derül ki, hogy azok a koraszülött csecsemők, akiknek zenét játszanak, nyugodtabbak. A zenét nem „hallgató” koraszülöttekkel ellentétben azok esetében, akiket a zene lágy hangjainak tettek ki, hatékonyabb oxigén-felhasználást mutattak ki, ezek a csecsemők gyorsabban fejlődtek súlyukat tekintve, és rövidebb kórházi tartózkodásra volt szükség az esetükben.

Amikor a gyerekek zenét hallanak vagy zenét hoznak létre, akkor megtanulják, hogy hogyan osszák meg a gondolataikat és az érzéseiket. Arra ösztönzi őket, hogy összpontosítsanak és figyelmesen hallgassanak, és ennek eredményeként élesednek az kommunikációs készségeik. A gyermekdalok, amiket együtt éneklünk a gyerekekkel elősegíti az emlékezet és a szókincs fejlődését, és a későbbi fejlődésükben is fontos szerepe van a daloknak és a zenének.

A dalok rímeinek állandó ismétlése segíthet a számok, betűk, szavak, fogalmak megtanulásában a gyerekeknek. Arra is hatással van, hogy milyen a gyermek hangulata és viselkedése. Gyakran a zene vezeti be a gyerekeket a művészetek és a kreatív kifejezésmód világába, az improvizáció tanításával. Amikor a gyerekek együtt énekelnek, táncolnak vagy zenélnek, akkor abban is gyakorlatra tesznek szert, hogy hogyan adjunk és kapjunk, és ez gazdagítja a társas készségeiket, az együttműködés és a csapatmunka készségét, amelyekre mind szükségük lesz életük során.

Plátó azt mondta: „a zene hatásosabb módszer a tanítás bármely formájánál, és a gyerekeket mindennél előbb a zenével kellene megismertetni.” Most már egyre több tanulmányból az derül ki, hogy azzal, hogy már a kezdetektől zenének „tesszük ki” a gyermekeinket, ténylegesen elősegíthetjük az értelmi fejlődésüket. Az orvoslás hivatásában is egyre többen vallják, hogy a zene segíthet a gyógyulásban és a műtétek utáni felépülésben. Ahogy a bevezető sorokban is kiemeltem: Dr. Jayne Standley, a Floridai Állami Egyetem zeneterápia programjának elnöke, a Journal of Music című szaklapban publikálta tanulmányát, amelyből az derül ki, hogy azok a koraszülött csecsemők, akiknek zenét játszanak, nyugodtabbak. A zenét nem „hallgató” koraszülöttekkel ellentétben azok esetében, akiket a zene lágy hangjainak tettek ki, hatékonyabb oxigén-felhasználást mutattak ki, ezek a csecsemők gyorsabban fejlődtek súlyukat tekintve, és rövidebb kórházi tartózkodásra volt szükség az esetükben.

A zene tényleg okosabbá teszi a gyerekeket? Hogy a zene vajon tényleg értelmesebbé teszi a gyermekeket, egyes kutatók által még vitatott, de egyre biztosabb, hogy a zene különleges erővel hat a gyógyulás felgyorsításában, és kihat a kreativitás és a tanulás fejlődésének sebességére. Csak most kezdjük megérteni a zenének a gyermekek fejlődésére és az oktatásra, nevelésre kifejtett pozitív hatását. A gyerekek számára a zene, a zenélés szórakozás. Örömet szerez, amire mind a szülőknek, mind a gyerekeknek szüksége van. Megérinti a lelkünket és lehetővé teszi, hogy megosszuk az érzéseinket. Szárnyakat ad.


Nincsenek megjegyzések: