2011. június 23., csütörtök

A református Generális Konvent zárónyilatkozata

NYILATKOZAT

A Kárpát-medencei református egyházmegyék és egyházkerületek elnökségeinek tanácskozó testülete, a Generális Konvent, a Királyhágómelléki Egyházkerület meghívására 2011. június 21–22-én Temesváron tartotta évi rendes ülését.

Az immár hatodik alkalommal összehívott tanácskozás az egység megélésének és tartalma mélyítésének, valamint a közösség eddigi tapasztalatai egymással való megosztásának alkalma volt. A kétnapos ülés lehetőséget adott arra, hogy megosszuk egymással, hogyan élik meg a gyülekezetek, egyházmegyék, egyházkerületek és intézmények a mindennapokban a 2009. május 22-én – a közös alkotmány aláírásának napján – testet öltött és kiteljesedett egységet.

A tanácskozás felemelő és különleges eseménye volt, amikor kétéves előkészület után a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elnöksége aláírta a Magyar Református Egyház Alkotmányát, ezzel is megerősítve a Generális Konventben már eddig is végzett tevékenységét. Első alkalommal számoltak be missziói szolgálatuk örömeiről és gondjairól a tengeren túl és Nyugat-Európában élő magyar református közösségek képviselői. Ezek a beszámolók is megerősítették magyar református közösségünket, és alkalmat adtak arra is, hogy megvizsgáljuk az egymásért érzett lelkigondozói felelősségünk megélésének új lehetőségeit.

Az ülésen elfogadott, az arányos teherhordozáson alapuló költségvetés is hangsúlyt fektet a diaszpórában élő közösségek szolgálata és az egységet kifejező rendezvények támogatására. Meghívást kapott a tanácskozásra, és beszámolt közösségük életéről a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház újonnan megválasztott püspöke is. A Generális Konvent kifejezte szándékát, hogy az egység megvalósult kezdeményezéseivel, a magyar közösségben végzett lelkigondozói szolgálatával alkotó módon vegyen részt a nemzetpolitika alakításában.

A Generális Konvent ülése megemlékezett az Evangélium Szerint Reformált Magyarországi Keresztyén Egyház 1881-es megalakulásáról. A Generális Konvent döntése szerint a négyszázötvenedik évfordulóra elkészítteti közös hitvallásunk, a Heidelbergi Káté új fordítását. A Kárpát-medencei magyar reformátusság képviselői kiemelten fontosnak tartják a közelgő n.épszámlálást, ezért felhívják az egyháztagok figyelmét, hogy vállalják fel reformátusságukat és magyarságukat.

A Generális Konvent – a Dunántúli Református Egyházkerület megalakulása 400. évfordulója alkalmából – következő ülését 2012. június 19–20-án Körmenden tartja.

Temesvár, 2011. június 22

A Generális Konvent Elnöksége


Nincsenek megjegyzések: