Az egységes Magyar Református Egyház karácsonyi körlevele

Várom az Urat, várja a lelkem - karácsonyi körlevél

„Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.” (Zsolt 130,5–6)

Ünneplő Keresztyén Gyülekezet!

A zsoltáríró feszült váradalma ma is milliók fohásza, még azoké is, akik nem tudják, kit várnak. Mi, magyar reformátusok boldog örömmel mondjuk el, hogy Krisztusra várunk, aki megújítja a megfáradtakat, megosztja velünk Isten szeretetét és megalapozza üdvösségünk reményét. Őt ünnepeljük a karácsonyban.

Karácsonykor Isten örök szeretete öltött testet Jézus Krisztusban. „A pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg, hogyan is történt az, amiről üzent nekünk az Úr” – olvassuk Lukács evangéliumában. Nagy kiváltság hírül venni, hogy Isten Fia eljött e világba. De még nagyobb áldás személyes megbizonyosodást szerezni ennek valóságáról.

Örömmel valljuk, hogy másfél éve létrejött magyar református egységünk az Úr ajándéka számunkra, és jele annak, hogy Istennél nincsenek megváltoztathatatlan állapotok, vigasztalan szomorúságok és gyógyíthatatlan elszakíttatások. Isten megsegítő kegyelmét és Szentlelke vezetését kérjük, hogy a következő esztendőben is hálával, hűséggel, alázattal, másokat hozzá vezetve szolgálhassuk őt.

Jézus Krisztus azért jött, hogy kiterjessze Isten szeretetét a bűnben veszteglő emberre. Karácsony örömhíre egyértelmű és világos: Isten azért jött, hogy ami az ember miatt elveszett és reménytelen, azt ő isteni hatalmával megújítsa. A beteljesedett várakozás, a világosságra fordult sötétség, a nagy bánatra támadt öröm, az elveszésből megmentő kegyelem árasszon szívünkbe ugyanolyan indulatot, mint volt Krisztusunkban, hogy egymás terhét hordozva töltsük be Isten szent életrendjét.

Testvérek! Imádkozzunk, hogy szeretetünk még jobban ragyoghasson, s mutasson utat Krisztusig, hadd legyen e mostani karácsonyunk is sokak számára boldog találkozás a Békesség Fejedelmével.

Testvéri köszöntéssel:

2010 karácsonyán

Dr. Szabó István püspök
Dr. Tőkéczki László főgondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József püspök
Dr. Huszár Pál főgondnok
Dunántúli Református Egyházkerület

Dr. Pap Géza püspök
Geréb Péter főgondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Zán Fábián Sándor püspök
Nagy Béla főgondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Csűry István püspök
Varga Attila főgondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Dr. Csete Szemesi István püspök
Hallgató Imre főgondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Fazekas László püspök
Fekete Vince főgondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Bódis Tamás lelkész
Kócán Géza egyházelnök
Szlovéniai Református Keresztyén Egyház

Csomós József püspök
Ábrám Tibor főgondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök
Dr. Imre Sándor főgondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület

Forrás: reformatus.hu

Böcskei László katolikus püspök karácsonyi pásztorlevele

KARÁCSONYI ÜZENET 2010

Kedves ünneplő testvérek!! Az információk áradatában élő embert karácsony ünnepe az ősrégi üzenettel szólítja meg: „Az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt el.” (Jn 1,14). Az üzenet a világ legnagyobb hírügynökségein is túl tesz, hisz egyikük sem tud egy olyan hírrel előállni, amely annyira lekötné az emberek figyelmét, mint ahogyan ezt az angyali híradásban halljuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában.” (Lk 2, 11). Minőségében is a karácsonyi üzenet minden eddigi híradás fölé emelkedik, mert soha sem sikerült valakinek egy olyan hírt megfogalmazni, amely annyira meggyőzően átölelje és biztonságba helyezze az ember életét és egész történelmét, mint ahogyan azt a mennyei seregektől körülvett angyal hirdette: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”(Lk 2, 14).

A Szentírás több helyen is beszél a csodálatos karácsonyi eseményről. A Lukács szerinti beszámoló, amelyet az éjféli misén olvasunk fel, a legismertebb és a legkedvesebb, mert részleteiben elmondja nekünk Jézus születésének történetét és körülményeit. Évről-évre örömmel és szeretettel idézzük fel ezt a leírást, hiszen annyira hitelesen tárja elénk a csodálatos karácsonyi éj hangulatát és izgalmait. Meghatódunk a jászolba fektetett Kisded Jézus megtalálásakor, aki az ártatlan gyermek mosolyával Isten örömét és szeretetét sugározza felénk.

A másik igen ismert szentírási rész, amely a karácsonyi esemény bemutatására az ünnepi szentmisén kerül felolvasásra, majd a karácsonyi időben többször is megismétlődik, János evangéliumának előszava, az úgynevezett prológus, amely feltárja előttünk Istennek tettét, aki Fiában kinyílvánítja teremtői akaratát és megmutatkozik az embernek.

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, mert Isten volt az Ige” (Jn 1, 1). Istennek a titka ez, aki emberré akart lenni. Emberré, akinek vannak korlátai, aki növekszik, tanul és kérdez; emberré, aki oda tud figyelni a másikra és válaszol neki. Ezért leszállt életünk adottságai közé és megszentelte annak minden helyzetét. Csodálatos titok ez, mert feltárja előttünk, hogy Krisztus nem csak egy valaki a bensőséges emberbarátok közül, hanem az élő Istennek emberré lett Fia, aki által Isten nem Istenként, hanem emberként akart megjelenni a világ üdvözítésére.

Kedves ünneplő testvérek! A karácsony Isten üdvözítő tervét tárja fel elöttünk: egészen ki akarta nyilatkoztatni magát nekünk, gyarló embereknek. Ezért nem maradt rejtve felfoghatatlan titkában. Elérhetetlen világosságából kilépett és az emberiség homályába mindent átható fényét hozta el.

Ha újra helyesen akarjuk ünnepelni a karácsonyt, akkor fel kell fedezzünk üzenetének fontosságát és időszerűségét. Ehhez nem elég megvallani az igazi hitet, és azt mondani: e Gyermekben maga Isten jelent meg közöttünk. A szívünket kell megnyitni az örömre, hisz Isten képességet adott és lehetőséget engedett arra, hogy megismerjük Őt és felfedezzük a mi életünkben.

“...Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született…”(Gal 4,4). Bár megvalósult eseményként beszéli el Istennek, az Ő Fiában, Jézus Krisztusban történt megtestesülését, Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelében az új idők kezdetére utal és az állandó jelenre, amelyben mindig és mindenütt megvalósulhat az igazi karácsony, az Isten és az ember közötti csodálatos találkozás.

Jézus Krisztus születésének ünnepe feltárja elöttünk ezt az állandó jelent: Isten megkeresi az embert és meglátogatja. Ezért karácsony nem csak egy napnak az eseménye és élménye. Isten nem hagyta el a világot, amelyet egykor, Betlehemben magára vállalt. Ő itt maradt közöttünk. Itt van velünk és várja, hogy felfedezzük az Ő jelenlétét, szavát és hívását, mert „elérkezett az idők teljessége”. Amikor meglátjuk Őt a világ történéseiben, megtaláljuk családunk mindennapi életében és észrevesszük embertársainkban, amikor nem zárkózunk el tőle a szeretet gyakorlásában és az igazság szolgálatában, amikor szeretetének hírnökei maradunk az idegen és kitaszító világban, akkor karácsonyt hirdetnek az angyalok mint egykor Betlehemben: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”(Lk 2, 14).

Kedves ünneplő testvérek! A próféták jövendölése beteljesedett és akinek jövetelét angyalok hirdették, már elérkezett hozzánk. Engedjük, hogy tegye lelkileg tartalmassá és gazdaggá ünnepünket. Hozzon örömet, vigasztalást és békét életünkbe és vezessen el a remény és a hit forrásaihoz. Így kívánok mindenkinek áldott karácsonyi ünneplést.

Nagyvárad, 2010. Karácsonyán

Böcskei László
nagyváradi megyéspüspök

Forrás: varad.org

Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök karácsonyi pásztorlevele

Karácsonyi üzenet

Elmentek tehát sietve,
és megtalálták Máriát és Józsefet,
valamint a kisgyermeket, aki jászolban feküdt. (Lk2,16.)

A karácsonyi üzenet évente nagy erővel szólít meg minden embert. Nincs olyan érző lelkületű ember, aki meg ne hatódna, amikor ezt hallja. Az evangéliumi tudósítások kezdetben a mese varázslatos erejével ragadják meg figyelmünket. A császár által kihirdetett parancs, a napkeleti bölcsek, kik a magasságos ég titkait fürkészik, a nyájaik mellett gondterhelten ülő pásztorok – mind-mind olyan képek, melyek mélyen megérintenek gyermeket és felnőttet egyaránt. Wass Albert gondolatait idézem: „Elindul újra a mese!/ Fényt porzik gyémánt szekere!/ Minden csillag egy kereke!/ Ezeregy angyal száll vele!/ Jön, emberek, jön, jön az égből/ Isten szekerén a mese!”


Minden évben újrahallgatjuk a történetet: vagy az otthon csendjében, amikor gyermekeinknek meséljük, vagy a templomok ünnepi hangulatában, amikor a gyülekezet közösségében imádkozunk. A két élethelyzet különböző. Az egyik, amikor mi meséljük a karácsonyi történetet, és az általunk mondottaknak van hallgatósága, a másik, amikor mi hallgatjuk azt. Az egyénnek mindkét alkalommal fontos szerepe van abban, hogy miként adja át a karácsonyi üzenetet, avagy hogyan fogadja. Amikor mi mondjuk, tudjuk-e olyan lelkierővel tolmácsolni, hogy a hallgatóság megtapasztalja a szívünkben lakozó isteni szeretetet? Amikor mi vagyunk a hallgatói az üzenetnek, oda tudunk-e figyelni nyílt értelemmel és szívvel, hogy az üzenetet befogadva, lélekben megerősödve folytassuk vándorutunkat? A személyes részvétel, a karácsony történetébe való bekapcsolódás elengedhetetlen, hogy az ünnep üzenete ne csak „kiáltó szó legyen a pusztában” hanem eleven erő, mely életet ad, szellemi, lelki gazdagodást.

Keresztény testvéreim! Amikor az őskeresztény korban úgy döntöttek, hogy december hónap utolsó napjaiban ünnepeljük Jézus születését, jó időpontot választottak. Az adventi időszakban tapasztalhatjuk, hogy egyre hosszabbak lesznek az éjszakák. A nappali világosság rövidülése miatt az emberek hamarabb térhetnek nyugovóra. A külső sötétség növekedése miatt arra kényszerül az ember, az isteni teremtmény, hogy önmagába fordulva felfedezze a benne levő világosságot, az isteni fényt. Régmúlt idők közösségében az egyén a családban egymás történeteinek a meghallgatásával, közös énekléssel töltötte a hosszú estéket, és rá tudta irányítani figyelmét arra, hogy megkeresse lelkében a belső világosságot. Megtalálta az alkalmat, hogy önmagába szálljon, tudott önvizsgálatot tartani, hogy meglássa a szívében égő szeretetlángot, és úgy készüljön az ünnepre.

Ma a technika segítségével lehetővé vált számunkra, hogy fényárban ússzon körülöttünk a világ, még az éjszakai sötétségben is. Minden fénylik és sziporkázik körülöttünk. Sokan kint vannak késő estig az utcán, ámde a vásáros bódulatban többen is egyedül bolyonganak. Fáradtan érkeznek otthonukba, és sietnek nyugovóra térni anélkül, hogy elmondjanak egy történetet családtagjaik, gyermekeik számára, anélkül, hogy önmagukba nézzenek, és csendben imádkozzanak Istenükhöz. Hiszen ma sem történhet másképp a karácsonyra készülés és az üzenet befogadása vagy átadása. Az adventi időszak lehetőséget kínál, hogy megtaláld magad, és a benned levő világosságot megmutasd abban a környezetben, ahol élsz! A költő figyelmezető szavai hangzanak felénk: „Karácsony készül, emberek!/ Szépek és tiszták legyetek!/ Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek,/ legyetek újra gyermekek,/ hogy emberek lehessetek!” (Wass Albert) Az adventi készülődés után most a karácsonyi üzenet meghallgatására kell figyeljünk. A karácsonyi üzenet arról szól, hogy meglátták a csillagot, felemelték fejüket a mindennapok gondjai közül, volt erejük elindulni, megkeresni és megtalálni a Gyermeket.

Az ünnepek azért vannak, hogy megtapasztaljuk a lét fizikai valósága mellett a szellemit is. Istenhez mindig lehet imádkozni, de ünnepkor könnyebb a találkozás. Ilyenkor közelebb kerül egymáshoz az Ég és a Föld. Az ünnep lényege az átélés, az újraélés. Így indul be a megtisztulás folyamata. Karácsony ünnepén fejünket fel kell emeljük, és meg kell látnunk a csillagot, mely otthonunk felé vezet.

Ha elindulunk haza, az örök karácsonyok otthona felé, Isten gondviselő szeretete segít, hogy megérkezzünk, és megtaláljuk önmagunkat, családtagjainkat, nemzettársainkat. Nemcsak emlékezünk, hanem átéljük a születés, a találkozás örömét, a családhoz tartozás melegét. A bizonytalansággal és természeti megpróbáltatásokkal sújtott esztendő nehéz napjai elfárasztottak. Tudjuk és érezzük, hogy nem könnyű felemelni fejünket. Mégis, mi magunk kell ennek az évezredes üzenetnek nemcsak a hallgatói, hanem az átadói is legyünk! Van még ehhez erőnk és képességünk. Isten meglátja szándékunkat, és megáld erővel, bizakodással, hogy induljunk a karácsonyi üzenettel otthonunk, önmagunk felé.

Az önmagunk megtalálásának útja nem könnyű, de „velünk az Úr!” Jézus példája, élete és tanítása segítségünkre van, hogy lelkünket tisztábbá tegyük, s jókedvünket csillogtassuk. Ha elindulunk ezen az úton, karácsonyra megérkezünk a betlehemi jászolhoz. A hosszú vándorlás után Mária és József befogadó hajlékot talált. A pásztorok és a napkeleti bölcsek is otthont találtak a bölcsőben fekvő gyermek mellett. Indulj el, és otthonodra találsz! Csak neked ne lenne otthonod? Csak te maradnál egyedül? Igazán naggyá nőni, Isten gyermekévé lenni csak embertestvérek közösségében, a családban lehet. Itt lehet igazi karácsonyt ünnepelni, egymás mellett karácsonyi dalokat énekelve szeretetben ölelkezni. Megtapasztalni, hogy nem vagyunk árvák, magunkra hagyottak. Karácsony ünnepén azért imádkozunk, hogy Isten segítsen megtartani családjainkat, testvéreinket, embertársainkat, mint a nagycsalád tagjait.

Lukács evangéliumának feljegyzése arról szól, hogy a betlehemi jászol körül mindenki otthonra talált. Találjunk mind önmagunkra, otthonunkra, családjainkra! A szeretetnek Istene adjon erőt és áldást, hogy azt meg is tudjuk tartani! A karácsonyi üzenetet úgy hallgassuk és adjuk tovább, mint gyermekek, hogy igazán emberek lehessünk.

A jó Isten adjon boldog karácsonyt mindenkinek!


Főpásztori szeretettel,

Bálint Benczédi Ferenc
unitárius püspök

Kolozsvár, 2010 karácsonyán

Forrás: unitarius.net

Jakubinyi György katolikus érsek karácsonyi pásztorlevele

Jakubinyi György érsek atya karácsonyi körlevele

Az adventi szentidőben Karácsonyra készültünk, emlékeztünk Jézus első eljövetelére. A liturgikus szövegek Jézus második eljövetelére is figyelmeztettek, mert nemcsak az évente visszatérő ünnepre készülünk, hanem az Urat várjuk, akiről a Hiszekegyben így valljuk: „Újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége”.

Az első adventi várakozásunk Karácsonykor beteljesedett. Újra átéltük a karácsonyvárást, mely várakozás lényegében emlékezés volt: együtt éreztünk az ősökkel, az ószövetségi választott néppel, bűnbánatot tartottunk, együtt imádkoztuk a prófétával: „Harmatozzatok égi magasok! Téged vár epedve a halandók lelke, jöjj el, édes Üdvözítőnk”. (vö. Iz 45,8)

A második várakozásunk Karácsonytól és Pünkösdtől halálunkig, illetve a végítéletig tart. A megváltás megtörtént, de hátra van a beteljesülése az örök boldogságban. A hittudomány nyelvén ezt úgy fejezzük ki, hogy a „már” és a „még nem” feszültségében üljük meg adventünket, éljük le keresztény életünket. A kérdés csak az, hogy mit várunk életünkben, családunkban és a társadalomban…

A keresztség szentségében Isten gyermekei, a mennyország örökösei lettünk és a teljes Szentháromság birtoklásával lelkünk szentély lett. Egyéni életünket ennek megfelelően kell alakítanunk. Egyetlen ismertetőjelünk van: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35) Istenszeretetemet csak a felebaráti szeretet gyakorlásával tudom bizonyítani. „A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.” (Mt 5,14) A közmondás szerint a hűlést és a szerelmet nem lehet rejtegetni, mert meglátszik az arcon. De így vagyunk kereszténységünkkel is. Szavaink, tetteink, egyszerű megjelenésünk tanúságtétel Istenről, aki maga a Szeretet. (1Jn 4,16)

A főparancs minden mást magába foglal. A szeretetet elsősorban a családban kell megélnem. Szülők, gyermekek „kötelessége” a szeretet. Régen rossz, ha a szeretetet kötelezni kell. Annak szívből kell fakadnia. Éljünk a szentségekkel, mert elesett emberi természetünk a megváltás után is rászorul a kegyelem állandó támogatására, hogy meg tudja élni a szeretetet.

A Miatyánkot csak többes számban lehet mondani. Mi vagyunk Jézus Krisztus Titokzatos Testének, az Egyháznak a tagjai. Felelősek vagyunk egymás iránt: a munkahelyen, a táradalomban, ott, ahova a Gondviselés állított. Keresztény hitünk nem magánügy, hanem a keresztségben kapott küldetés testvéreimhez. A tanúságtétel a közéletben is kötelez, elsősorban életpéldával, de ha kell, szóbeli hitvallással is.

Az Úr Jézus második eljöveteléről beszélve előjeleket is említ: földrengés, háborúk, katasztrófák. (Mk 13,21–27 stb.) Napjainkban mintha megsokszorozódtak volna ezek az előjelek… Valójában csak a tömegtájékoztatás sebessége gyorsult fel, és ezért perceken belül mindenről tájékozódunk. Ám az említett jelek mindig megvoltak és meglesznek a világ végéig. Ezért kéri az Úr Jézus, hogy várjuk állandó készenlétben eljövetelét, „mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát”. (Mt 25,13) Az állandó készenlét pedig a kegyelemben megélt hitvalló, tanúságtevő keresztény életet jelenti.

Mindez összecseng azzal, hogy Advent I. vasárnapjától Főegyházmegyénk Pasztorális Terve alapján a „kommunió” évét tartjuk. Tudom, első hallásra a „kommunió” szó ismeretlenül hangzik, és a magyarázó lelkipásztori füzet nem jut el mindenkihez. A szó latin, communio, közösséget jelent, kapcsolattartást. Elég idéznem a lelkipásztori füzet előszavából Szent Jánost: „Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást”. (1 Jn 4,11) Ebben minden benne van: kereszténynek lenni, katolikus egyházközségben élni egyszerűen szeretetközösséget jelent, ahol „Isten szerelméért” (régi mondás = Isten iránti szeretetből) az egyházközség tagjai figyelnek egymásra. Itt felsorolhatnánk a kis katekizmusból az irgalmasság lelki és testi cselekedeteit (Éhezőknek ételt adni, … stb.). Ezt jelenti a kommunió a gyakorlati keresztény életben.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és áldott, boldog újesztendőt Tisztelendő Testvéreimnek, kedves Híveimnek és minden jóakaratú embernek!

Gyulafehérvár, 2010. Karácsonyán, Urunk Születése főünnepén

†György s.k.
érsek

Forrás: romkat.ro

Gyermekbibliák felnőtt szemmel

Gyermekbibliák felnőtt szemmel

reformatus.hu
Bagdán Zs.
2010. december 16.

Bibliai történetek gyűjteménye, képeskönyv, gyermekbiblia? Karácsony tájékán mindegyikből találunk bőséggel a könyvkiadók polcain. Mit nevezünk egyáltalán gyermekbibliának? Milyen a jó gyermekbiblia, miért van rá szükségünk? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Németh Dáviddal, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetőjével, akiről kevesen tudják, hogy gyermekbiblia-kutatással is foglalkozik.

Gyermekbibliának azokat a könyveket nevezhetjük, amelyek rövid, illusztrált bibliai történeteket tartalmaznak, a lehető leginkább hűnek maradva a Biblia szerkezetéhez, de mégis olyan módon válogatva és szerkesztve a Szentírás szövegét, hogy a gyermekek a számukra is befogadható terjedelemben olvashassák az Ó- és Újszövetség legfontosabb történeteit. Az első gyermekbibliát Luther Márton adta ki 1529-ben – a könyv mintegy ötven bibliai történetéből húsz a passiótörténettel foglalkozott, ahogy azt a korban divatos passionálék is tették.

„Ilyen szempontból tehát nem tekinthető tipikus gyermekbibliának” – fogalmaz Németh Dávid. Arra a kérdésre, hogy milyen egy tipikus gyermekbiblia, a világ nyugati felében komoly tudományos munkákban keresik a választ – magyar nyelvű publikáció viszont még nem született a témában. A professzor szerint azért, mert Magyarországon nagyrészt külföldi kiadványokat fordítanak magyarra, nagyon kevés olyan gyermekbiblia van, amelynek a szövege és az illusztrációi is magyar szerzők munkáját dicsérik, és a kutatásokban inkább az utóbbiak vizsgálata lenne érdekes.

A gyermekbiblia nem mese

A gyermekbiblia-kutatás szókapcsolatra sokan felkapjuk a fejünket: mi avatja ezeket a könyveket a tudományos diskurzus méltó témájává? Például az a kérdés, hogy vajon a gyerekek ugyanazt tartják-e jó gyermekbibliának, mint a felnőttek.

„Egy ilyen vizsgálatnak részese voltam, ahol azt figyeltük meg, hogyan fogadják a gyermekek az illusztrációkat” – mondja Németh Dávid, és hozzáteszi: több ponton is meglepő eredményeket produkált a vizsgálat, ahol különböző, bibliai történetekhez készült képekről kérték ki keresztyén, illetve nem keresztyén családban nevelkedő gyerekek véleményét. Az első ilyen tapasztalat, hogy a gyerekek jobban szeretik a reális illusztrációkat, mint az absztrakt vagy aranyos, gyermekes, mesés rajzocskákkal ellátott könyveket.

„Meglepő módon a gyermekek számára a Biblia nem mese, hanem valóság – és ebben nem volt különbség a két csoport között – mondja a professzor, és hozzáteszi: a másik meglepő tapasztalat szerint a gyerekeknek kifejezetten tetszik, ha a bibliaillusztrációk giccsesek. - A vizsgálat során nem derült ki, hogy vajon a hiányos esztétikai nevelés, vagy általános lélektani okok miatt szeretik-e a gyerekek a giccs határát súroló illusztrációkat. Az viszont biztos, hogy a gyermekeknek fontos, hogy az Isten világa kicsit szebb és ünnepélyesebb legyen a hétköznapokénál.”

Hűség, tömörség, érthetőség

Az illusztrációkhoz képest kevéssé változatos a gyermekbibliák szövege – általános törekvésük a szöveghűség, különösen hazánkban. Amerikában kísérleteztek már szlengszövegeket is tartalmazó bibliai képregénnyel, de ilyesminek Magyarországon nincs még piaca. A magyar nyelvű gyermekbibliák viszonylag konzervatívak, a szövegszerkesztés vezérelve a hűség mellett a tömörség és érthetőség, hogy a történetek valóban történetként működjenek. „A történetmondás egy belső folyamaton vezet végig, éppen ezért a gyermekbibliák sokszor még hűebbek is ahhoz az elbeszélési stílushoz, amely a Biblia történeti könyveit jellemzi” – fogalmaz Németh Dávid.

Az Ige körül

Arra a kérdésre, hogy milyen a jó gyermekbiblia, a szakember szerint összetett a válasz, ugyanis nem mindegy, hogyan használják. Mint mondja, az ő családjukban az esti áhítatokon fontos szerepe volt a gyermekbibliának, és mivel naponta olvasták, ezért több kiadványt is „elfogyasztottak”. Más jellegű könyvre van szükség a mindennapi használatban, a hitoktatásban vagy a karácsonyfa alatt. Ami viszont mindenképpen fontos szempont, az a szöveg és az illusztrációk viszonyára vonatkozik. Németh Dávid szerint ugyanis az a jó gyermekbiblia, ahol a szöveg és a kép nem működnek egymás nélkül, vagyis ahol a szöveg nélkül nem érthető a kép, és a történet igazi kibomlásához is a kép segítségére van szükség.

„Ugyancsak fontos, hogy a történetek rövidek legyenek, hiszen azért készültek, hogy a gyerekek maguk is olvashassák őket” – fűzi hozzá a professzor, és hangsúlyozza: nagyon nagy szükség lenne arra, hogy a családok minden nap összegyűljenek az Ige körül, együtt olvassanak, imádkozzanak, beszélgessenek, mert pontosan a közösség veszett el a technikai vívmányokkal zsúfolt hétköznapjainkból. A világ és a gyermekbibliák változnak, de a krisztusi parancs, ami már az első gyermekbiblia megszerkesztésénél felmerülhetett, ma is ugyanaz: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket.”

Csűry István református püspök karácsonyi pásztorlevele

Ünnepi pásztorlevél
Karácsonyi pásztorokhoz

Sohasem volt könnyű pásztornak lenni. Betlehem pusztáján, vagy szülőföldünk pusztulással megfélemlített tájain nehéz az őrizőnek. Sötétséggel viaskodunk. Többnyire a mieink is gyanakvóan hallgatnak bennünket panaszos szavaink nyomán, hiszen az eddigi tegnapokhoz képest ma több a fény és rövidebbnek ígérkezik az éjszaka. Ennek ellenére fáradtak vagyunk, sokan betegek, nincsen munka és a segélyek nem erősítik az emberi méltóságot. A végidő közeledésétől való aggodalom, és az ítélet félelmes nyomása megnőtt.

A mai pásztor nem a puszta és a pusztuló állapotok felvigyázására kap megbízatást. Mi nem lehetünk nemzetünk hajdani dicsőségének múzeumőrei, sem tétlen siratói, de még csak azok sem, akik hétrét görnyedve alamizsnát koldulunk bennünket megvető idegenektől. Nekünk talpra kell állnunk. Illetve elesett állapotunkból ki kell egyenesednünk. Isten Igéje erre ad lehetőséget. Erre sokan azt mondják, de hiszen ezt eddig is tudtuk, akkor mégis miért vagyunk kérlelhetetlenül földhöz vert állapotban. Bűnbánattal megállapíthatjuk, mert mi azonnal talpra akarunk szökni, kihagyva a kikerülhetetlent, azaz a kiegyenesedést térdre emelkedéssel kell kezdenünk.

Karácsony a térden állás alkalma. Csodálatos ünnep a sötétségben poklokat járó pásztoremberek részére. Ünnep, mert a végidő miatti félelem megtörik, a lemondásban és a megadásban tehetetlen nemzet új lehetőséget észlel. Ünnep, mert a nyomorú földi létben megjelenik a mennyei lét valósága, bár még csak tükör általi homályban, de már eltagadhatatlan gyönyörűséggel. Ünnep, mert karácsony csendjében a lélek térden álló cserépedényében a kárhozat felett győzedelmeskedik a kegyelem, a halált kiszorítja az élet.

Karácsony a térden állók seregének a gyűjtése is. Jelenések könyvében olvassuk, hogy „nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott… a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak…” (Jel 7,9 és kk.) Mi is többen leszünk az ünnepi istentiszteleteken, mint más alkalmakkor, de közel sem annyian, mint lehetnénk. Vannak, akiket a világ tart távol a templomtól, vannak, akiket a gyülekezet belső feszültsége nem enged közel, és vannak, akik arra gondolnak, hogy a mennyben is kevés a hely, az ünnepi seregben pedig feleslegesek. Karácsony új szemléletet kíván tőlünk. A megpecsételt száznegyvennégyezer mellett még megszámlálhatatlanul sokan vannak, a most távollévők közül rengetegen lesznek a királyi szék előtt. A ma még téveteg tömegből sokan fognak pálmaággal kezükben a győztes mennyei gyülekezethez tartozni.

Mi tudjuk, hogy mindez azért lehet, mert Isten parancsol angyalainak, akik feltartóztatják az ítélet erőit, más angyalok kelet felől érkeznek, Éden felől jönnek a szolgálattévőkhöz. Nekünk hirdetnünk kell Isten kimondhatatlanul irgalmas szeretetét, hogy már itt közöttünk többen lássák karácsonykor a mennyei jövőt, a beteljesült holnapot, a ma még óvatos váradalmat, ami felülmúlik mindent a végső időben.

Karácsonyi pásztorként annyi a dolgunk, hogy példás csendességben ünnepeljük a sötétséget meghátráltató Megváltót, alázatos lelki térden állással imádkozva a még aggodalommal élő távoliakért.

Nagyvárad, 2010. karácsony hava.
Áldott karácsonyi ünnepért könyörögve,

Csűry István püspök

Forrás: erdely.ma

Egyházi etikett - Hogyan szólítsunk meg egy katolikus atyát?

Hiánycikk a katolikus illemtankönyv
Egyházi etikett

mindennapi.hu
D. Veszelszky Sára
2010-12-18

Hogyan szólítsunk meg egy katolikus atyát? Sorozatunkban a különböző vallású egyházi méltóságok megszólításához adunk praktikus tanácsokat.

„Írásos illemtanunk nincs”, csodálkoznak kérdésemen egyházamban, mikor tájékozódni próbálok. Én pedig a válaszon értetlenkedek: agyonreklámozzák az üzleti élet etikettjét, az egyházi illemtan fontosságáról viszont senki nem beszél. Utóbbi alapelőírásairól: a megszólításokról kérdeztem Bőzsöny Ferencet, a Magyar Rádió egykori bemondóját, aki évekig tanított retorikát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán.

„Főpapnak soha nem nyújtok kezet. Mindig megvárom a kéznyújtását. A főpapok gyűrűjét ma már nem kötelező megcsókolni, még a pápa sem várja el.” - mondja a bemutatkozásról Bőzsöny Ferenc, hozzátéve, hogy még a nőknek sem ajánlja a kezdeményező kéznyújtást. És ha nem nyújtanak kezet? - faggatom. Vegyük tudomásul, mondja, és elmeséli az egykori pécsi püspök esetét. A pécsi bazilika ünnepélyes felszentelését Ferenc József is megtisztelte jelenlétével. Dulánszky Nándor püspök elébe ment, és nagy örömében kezet nyújtott. Ferenc József apostoli királyként azonban nem fogadta a kéznyújtást. „Püspök! Várja meg, míg én adok kezet” - mondta. Dulánszky püspök úr pedig, szólt a történet, a felszentelést követő díszebéden meglehetősen rosszkedvű volt.

Bőzsöny Ferenc szerint az atyákra többnyire nem jellemző az effajta viselkedés, mégis jobb, ha tartjuk magunkat az előírásokhoz. A megfelelő köszönéshez például. A katolikusok Dicsértessék a Jézus Krisztus! vagy röviden: Dicsértessék! köszönésére a Mindörökké, Ámen! vagy röviden: Mindörökké! a válasz. Más vallásúaknak legegyszerűbb, ha a napszaknak megfelelően köszönünk (egyszerűen például Jó napot kívánokkal!) És ha ismerős atyával a postán vagy például az Operaházban találkozunk? A feltűnést kerülendő, a napszaknak megfelelő köszöntéssel üdvözöljük őt is, tanácsolja.

Eminencia, Excellencia, sőt Monsignore

Hogyan szólítsuk az atyákat? „A találkozás előtt tájékozódjunk rangjukról és nevükről”, figyelmeztet. „A bíboros megszólítása Eminenciás Úr, az érsekeket és a püspököket Excellenciás Úrnak szólítjuk. Más egyházi személyeket Főtisztelendő Atyának vagy Úrnak szólítunk”, sorolja, majd hozzáfűzi: „minden fölszentelt katolikus papnak Főtisztelendő Úr vagy Atya, a kispapoknak és diakónusoknak Tisztelendő Úr megszólítás jár. Ha tudjuk a pontos nevet és rangot, mondhatunk például Megyéspüspök Urat vagy, közelebbi kapcsolat esetén, például a szombathelyi megyéspüspöknek Veres Atyát.”

Írásban mindig az atya legmagasabb rangját használjuk. A Tisztelt helyett Őeminenciája/Őexcellenciája vagy Főtisztelendő formulát használunk megszólításukhoz, például: Őexcellenciája Veres András megyéspüspök úr! vagy Főtisztelendő Megyéspüspök Úr! Bőzsöny Ferenc hozzáteszi: a Főtisztelendő címzés ma már bármely rangban elfogadható. Látott már Főtisztelendő Erdő Péter Bíboros Úr! megszólítást is.

Szövegen belül a bíborosra utalva Őeminenciája, az érsekekre és püspökökre Őexcellenciája, más rangú atyákra Főtisztelendősége az illő, mindig nagybetűvel írva, például: Búcsúzáskor a megszokott Tisztelettel formulát használhatjuk, bár Bőzsöny Ferenc például az Imáiba ajánlottan maradok híve formulát írja. A baráti atyákkal ugyan tegeződik, de írásban – és a nyilvánosság előtt - hozzáteszi az atya-elnevezést is.

A Tisztelt (T.) másik megfelelője a Monsignore (Msgr.) formula. Ami érsekeknek, püspököknek, pápai kitüntetéssel rendelkező egyházi személyiségeknek jár. Borítékon, illetve belső címzésben például Monsignore/Msgr. Dr. Erdő Péter bíboros prímás úr.

Református ügynökvádak: Bölcskei a bíróságon vesz elégtételt

Református ügynökvádak: Bölcskei a bíróságon vesz elégtételt
A meghallgatás nem nyilvános.

MTI / atv.hu
2010.12.17.

Bírósági személyes meghallgatást tartanak Bölcskei Gusztáv és a Református Élet ügyében pénteken Gödöllőn; a nyilvánosságtól zárt eseményt Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kezdeményezte, aki rágalmazás vétsége miatt tett magánvádas feljelentést a gödöllői rendőrkaptányságon szeptemberben a havilap két szerkesztőjével szemben.

A lap 2010. június havi számában az Erre csörög a dió... című cikkhez kapcsolódva egy listát tett közzé, amelyben azt állította, hogy a felsorolt egyházi méltóságok 1990 előtt a szocialista rendszerrel együttműködve titkosszolgálati ügynökként tevékenykedtek. E listán szerepelt Bölcskei Gusztáv is, aki már korábban - mivel hasonló feltételezések láttak napvilágot, ezeket cáfolandó - maga kérte átvilágítását. A vizsgálat pedig jogerős határozatban igazolta, hogy a vádaskodások valótlanok.

A magánvádló feljelentésében hangsúlyozta: az újságcikk nagy nyilvánosság előtt, becsülete csorbítására alkalmas tényt állított, jelentős érdeksérelmet okozott, a társadalomban, különösen pedig a református közösségben jelentős, családjának életére is kiható negatív megítélést eredményezett. Bölcskei Gusztáv a büntetőeljárás során magánfélként polgári jogi igényt is érvényesíteni kíván, így a lap elégtételt szolgáló nyilatkozatának közzététele mellett félmillió forint kártérítésre tart igényt.

Az ügyet a Gödöllői Városi Bíróság tárgyalja, mert a Református Élet című lap székhelye Erdőkertes, amely a gödöllői igazságszolgáltató fórum illetékességi területéhez tartozik.

A református tényfeltáró bizottság idén júniusban alakult meg, az egyház zsinatának döntése szerint a testület tagjainak fő feladata, hogy "a korszak elnyomó szervezeteinek az egyházakkal kapcsolatos működési mechanizmusát vizsgálják és feltárják". A tényfeltáró történészi bizottság azt is kutatja, hogy "a rendszer milyen eszközöket használt az egyház életének figyelésére, korlátozására és megszorítására".

A történészbizottság szeptember 29-én vette át zsinati megbízólevelét, s októberben tartotta alakuló ülését. Egyik tagjuk, Dienes Dénes a zsinaton úgy fogalmazott: "nem elégedhetünk meg az ügynöklistákkal", azt is vizsgálni kell, hogy az üldöztetés miatti mártírium és a hitvalló magatartás hogyan nyilvánult meg a pártállami diktatúra éveiben.

A Magyarországi Evangélikus Egyház és a pártállami időszak állambiztonságának kapcsolatáról szóló könyvsorozat bevezető kötete idén májusban jelent meg. Ebben magas rangú egyházi személyiségekről is írnak érintettségük okán. A 2005-ben kezdett munka célja volt többek között a történelmi párhuzamok és összefüggések feltárása, és "a korszak logikájának megértése és megértetése".

A katolikus közelmúltat, egyebek mellett az ügynökmúltat is vizsgáló Lénárd Ödön Alapítvány 2006-ban alakult. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, az alapítvány kuratóriumának akkori elnöke korábban úgy nyilatkozott: "Az alapítvány nem ügynökök felkutatására alakult, hanem a magyar egyháztörténet közelmúltjának tárgyilagos tudományos vizsgálatára. (...) Az ötvenes években az egyház karámba került, a Kádár-korszakban pedig már egyre nehezebb volt eldönteni, hogy hol húzódik a kollaboráció és a kényszerű együttműködés határa. Ilyen összefüggésben nem lehet megkerülni az ügynökmúltat sem."

A kuratórium elnöki tisztségére ez év végén Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt választotta meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Megkeresik Szodomát és Gomorát

Megkeresik Szodomát és Gomorát

mult-kor.hu
2010. december 17.

Oroszország és Jordánia egy olyan egyezményt hozott tető alá, amelynek értelmében az orosz szakemberek a Holt-tenger mélyén kutakodhatnak a bibliai Szodoma és Gomora után.

A projektben résztvevő orosz cég a jordániai hatóságokkal fog együtt dolgozni, azonban a kutatás teljes költségét neki kell állnia, igaz, cserébe exkluzív jogokat kap a területen folyó munkálatokról készítendő film forgatására. A jordániai kutatók részéről Zia Madani elmondta, hogy a projekt várhatóan decemberben veszi kezdetét. Az orosz partnercég olyan speciális víz alatti szerkezettel rendelkezik, amely ellenáll a tenger magas sótartalmának – áll a riportban.

A Biblia szerint Isten az egykor termékeny földű Szodomát és Gomorát – három más várossal együtt – elfajulásuk miatt műveletlen pusztaságokká változtatta. Ábrahám ugyan imádkozott a városokért, de nem tudta megakadályozni a Mindenhatót tervének keresztülvitelében.

A régészek és geológusok szerint a sorscsapás egy földrengés vagy egy meteor formájában következhetett be a Holt-tenger mellett, a modern Sodom városa és a szinte teljes egészében sóból felépülő Sodom-hegy közelében. Néhány régészeti bizonyíték viszont azt sugallja, hogy a város esetleg a Holt-tenger keleti partján állhatott, a mai Bab edh-Dhra vagy Numeira helyén.

Az orosz-jordániai kutatócsapat ezért most leginkább Bab edh-Dhra városára fókuszál, ahol számos keresztény emlékmű található. Madani szerint további bizonyítékok vannak arra, hogy a városok maradványai a Holt-tenger jordániai részén lehetnek: a NASA által készített fotók ugyanis olyan törmelékeket és tárgyakat azonosítottak, amelyek máshol még nem fordultak elő.