2011. november 27., vasárnap

Kárpát-medencei imanap 2011

Kárpát-medencei imanap 2011-ben is 


A Kárpát-medencei református nőszövetségek december 4-én rendezik meg a már hagyományosnak számító imanapjukat. Az idei év liturgiáját a Kárpátaljai Nőszövetség állította össze.

http://karpatalja.tirek.hu/images/logo.jpg

„Magyar népünk, nemzetünk legfájdalmasabb szenvedése éppen a szétszórtság, feldaraboltság. Ebben a szenvedésben az egyetlen gyógyulási lehetőség a közös imádság, melyet célul tűzött ki a Kárpát-medencei református nőszövetség 2005-ben” – véli Pocsai Ibolya, a Kárpátaljai Nőszövetség elnöke.

Azóta minden évben más-más országrész és egyházkerület – 2006-ban Dunántúl, 2007-ben Erdély, 2008-ban Tiszáninnen, 2009-ben Horvátország, 2010-ben a Tiszántúl – mutatkozott be, hívott hálaadásra és könyörgésre. Az idei imafüzetből a Kárpátaljai Református Egyház történetét ismerhetik meg. 

„Az imádkozás lehetősége csodálatos kincs! Imádkozni lehet az élet minden helyzetében: hálaadással, magasztalással, könyörgéssel, bűnbánattal kegyelmet kérve önmagunknak és a ránk bízottaknak!” – írja köszöntőjében Zán Fábián Sándor. „Imádkozni hittel és alázattal sosem hiábavaló. Ígéretünk van, hogy a buzgó, hittel elmondott imádság meghallgatásra talál” – teszi hozzá a kárpátaljai református egyház püspöke, ezzel buzdítva mindenkit, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez.

Kapcsolódó anyagok:

Nincsenek megjegyzések: