2011. november 13., vasárnap

'Szellet', 'szelleti', 'szellem'

A „szelleti” szó a „szellet” szó származéka. Egyrészt a „szellet” ’szellő, fuvallat’ jelentésű szó melléknévképzős alakja, másrészt a birtokos személyjeles alak rövidebb, régiesebb változata – a „szelletei” helyett.

A szó alapja a „szél” a ’levegőmozgás’ jelentésben. Ebből alkották meg a huszita bibliafordítók a „szellet” szót a latin „spiritus” ’szellem, lélek’ megfelelőjeként. Megjelenik Zrínyinél is, később elavulttá kezd válni, s Kazinczy javasolja „szellem” hangzásúnak, megjegyezve, hogy a „szelletetek” szóban nem jó hangzású a két t hang (Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára, 298. o.).

A magyar romantikus irodalomban szórványosan fordul elő: „Úgy elfogta remény, ‘s félelem a’ hüves / Estnek szelleti közt lelkemet” (Vörösmarty) ’szellem’ jelentésben.

A Czuczor–Fogarasi-szótárban is többször előfordul a „szellet”. Nyelvtani műszóként a hehezetes hangok, mellékzöngés magánhangzók leírásában olvashatjuk, pl. „Azonban régi iratainkban talán a mostaninál erősebb hehentés vagy fuvalás után, vagy talán a sémi nyelvek példájára nagyon gyakran találkozunk ily fuvallási (szelleti) jelölésekkel, főképen a lehelő h betűben, de egy másik fuvó betűben…”.

Forrás: e-nyelv.hu


Nincsenek megjegyzések: