2013. április 30., kedd

OMG - Oh My God! - 2012 (film)


Ó, Magasságos!
OMG – Oh My God!
színes, indiai, feliratos vígjáték, 125 perc
2012
 Rendezte: Umesh Shukla


Kandzsí Láldzsí Mehtá egy ateista kereskedő, aki vallásos kegytárgyak eladásából él. Amikor egy napon földrengés következtében a boltja rommá válik, döbbenten értesül arról, hogy az „Isten akaratából” történt katasztrófák esetén a biztosító nem fizet kártérítést. Láldzsí úr kétségbeesésében elhatározza, hogy bepereli Istent a kárért, amit az okozott neki, és beidézteti a bíróságra a helyi vallási vezetőket mint Isten földi helytartóit, hogy eldőljön, kinek kell megfizetnie az „Isteni akaratból” történt szerencsétlenség során bekövetkezett kárt. Pereskedése során különös segítőre lel.

A nagy kritikai elismerést aratott és a közönség körében is sikeres film számtalan vitát és tiltakozást váltott ki, mivel sajátos színben mutatja be az indiai vallásosságot. A film hadat üzen a bigott vallásosságnak és az egyházak túlzó hatalmának, miközben a vallás igazi lényegét, az Istenbe vetett hitet mutatja be. A komikus jelenetek mögül nemcsak a kortárs hindu vallásosság és ritualizmus körképe, hanem az egyén Istennel való kapcsolatának kérdése is felszínre kerül. A művet 2012-ben a Társadalomtudományi Kutató- és Dokumentációs Intézet a legjobb társadalmi problémát bemutató filmnek választotta.

2 megjegyzés:

Stud. Theol. írta...

http://data.hu/dir/24tspbh1g8261965
mappa-jelszó: omg

Agi írta...

omg.part07.rar sajnos hiányzik