Vérről menő vita
2012. október 10.
2012. október 10.
HVG
„Kárhozatos bálványimádás” a katolikusok miséje, az oltáriszentség tisztelete és annak vétele – szól a Heidelbergi káté 80. paragrafusa, amelynek friss fordítását heves vita után hagyták jóvá idén májusban a magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén, méghozzá 57:17 arányban. Az ügyből óriási botrány lett, elvégre a Heidelbergi káté a Magyarországi Református Egyház egyik hivatalos hitvallási irata. Laikus fordításban maga a hitvita arról is folyik, hogy a kenyér és a bor a szó szoros értelmében Krisztus teste és vére-e, ahogyan a katolikusok mind a mai napig tekintik. A HVG által megkérdezett vallástudósok értetlenül állnak a történtek előtt. Mint mondták, a Heidelbergi kátéba a maga idejében bizonyára nem véletlenül került be ez a passzus: a kora újkor tanulatlan vidéki papjai és hívei közül valószínűleg sokan afféle varázsszerként, mintegy babonaságból vették magukhoz az ostyát, ám ennek XXI. századi megerősítésére nincs látható ok. Már csak azért sem, mert – mint a Magyarországi Református Egyház hivatalos honlapja által idézett Márkus Mihály nyugalmazott református püspök felelevenítette – a 449 évvel ezelőtt megjelent Heidelbergi káté első kiadásában szó sem volt kárhozatos bálványimádásról, az erdélyi híveknél például, akik az eredeti verziót vették át, most nincs is benne ez a kitétel. Magyarországon azonban a második kiadást „szentesítették”, amelyben ott van a súlyos megfogalmazás. Ráadásul az új fordítás előterjesztőinek eredeti javaslata szerint a „kárhozatos bálványimádás” kitétel zárójelben szerepelt volna, és lábjegyzetben azt írták oda a szerkesztők, hogy „a kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a XVI. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már – mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt – nem használjuk.” Ezt a verziót azonban a református zsinat tagjainak többsége leszavazta – és így mintegy azonosult Szabó István dunamelléki püspök érvelésével.
„Kárhozatos bálványimádás” a katolikusok miséje, az oltáriszentség tisztelete és annak vétele – szól a Heidelbergi káté 80. paragrafusa, amelynek friss fordítását heves vita után hagyták jóvá idén májusban a magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén, méghozzá 57:17 arányban. Az ügyből óriási botrány lett, elvégre a Heidelbergi káté a Magyarországi Református Egyház egyik hivatalos hitvallási irata. Laikus fordításban maga a hitvita arról is folyik, hogy a kenyér és a bor a szó szoros értelmében Krisztus teste és vére-e, ahogyan a katolikusok mind a mai napig tekintik. A HVG által megkérdezett vallástudósok értetlenül állnak a történtek előtt. Mint mondták, a Heidelbergi kátéba a maga idejében bizonyára nem véletlenül került be ez a passzus: a kora újkor tanulatlan vidéki papjai és hívei közül valószínűleg sokan afféle varázsszerként, mintegy babonaságból vették magukhoz az ostyát, ám ennek XXI. századi megerősítésére nincs látható ok. Már csak azért sem, mert – mint a Magyarországi Református Egyház hivatalos honlapja által idézett Márkus Mihály nyugalmazott református püspök felelevenítette – a 449 évvel ezelőtt megjelent Heidelbergi káté első kiadásában szó sem volt kárhozatos bálványimádásról, az erdélyi híveknél például, akik az eredeti verziót vették át, most nincs is benne ez a kitétel. Magyarországon azonban a második kiadást „szentesítették”, amelyben ott van a súlyos megfogalmazás. Ráadásul az új fordítás előterjesztőinek eredeti javaslata szerint a „kárhozatos bálványimádás” kitétel zárójelben szerepelt volna, és lábjegyzetben azt írták oda a szerkesztők, hogy „a kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a XVI. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már – mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt – nem használjuk.” Ezt a verziót azonban a református zsinat tagjainak többsége leszavazta – és így mintegy azonosult Szabó István dunamelléki püspök érvelésével.
1 megjegyzés:
Az állítólagos felháborodást katolikus részről nem értem. Ők például a Református Egyházat nem tartják sem egyenrangúnak, sem egyháznak. Ami joggal ad okot a felháborodásra...
Másfelől Isten változatlan. Ami bűn volt - bálványimádat - a reformáció idején, az bűn - és bálványimádat - ma is. Nem értem, hogy miért ne kellne ragaszkodni ahhoz, ami igazság.
Mi reformátusok, és általában minden keresztyén, nem embereknek - pl. katolikusoknak - hanem Istennek akarunk tetszeni. Isten pedig mindent bálványimádtnak tart, ami - legyen bár az Ő tisztelete is - nem lélekben és igazságban folyik. Ezért nem változtatták meg a Káté szövegét, mert Isten igéje, tehát Isten szerinti, és örök érvényű. Ha a katolikusoknak nem tetszik, az azt jelenti, hogy nem értenek egyet az Istennel.
Megjegyzés küldése