2011. február 19., szombat

Júdás (film)


Júdás
(Giuda)
2001
színes, szinkronos, olasz film
rendező: Raffaele Mertess

Júdás lelkes híve Jézusnak, szereti és tiszteli mesterét, akitől azonban azt várja el, hogy még a földi életben megvalósítsa királyságát és legyőzze a rómaiakat. A rómaiak ugyanis üldözik Jézust és a követőit, mert attól tartanak, hogy lázadást szítanak a nép köreiben, miközben a zsidó főpapok is el akarják pusztítani Jézust. A tanítványok pénzét Júdás őrzi, becsületesen. Ám Júdás menyasszonya, Sára hamis ürüggyel kicsal 30 ezüstöt tőle, s a pénzzel a lázadók tervét támogatja, akik meg akarják ölni Pilátust. A tervük azonban kudarcba fullad, amikor elfogják és halállal fenyegetik meg őket, ha a zsidók nem adják ki Jézust.

693 MB AVI letöltése:

password: LV



2011. február 18., péntek

Emlékezés Csók Istvánra, az "ízig-vérig" református festőre

Emlékezés Csók Istvánra, az „ízig-vérig” református festőre

reformatus.hu
Millisits Máté
2011. február 15.

Csók István festőművész halálának ötvenedik évfordulóján, február 1-jén budapesti síremlékénél koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Budapesti Városvédő Egyesület Lotz Károly Festészettörténeti Csoportja. Székesfehérváron április 16-án nyíló emlékkiállításokkal és tudományos konferencia megszervezésével tisztelegnek Fejér megye híres szülötte előtt.

http://www.reformatus.hu/images/stories/MRE/cikkek/2011_februar/hatter/ezt-cselekedjetek-az-en-emlekezetemre-urvacsora-1-1-200x200-1.jpg

Csók István 1865. február 13-án, a Sárbogárd melletti Pusztaegresen született, és a Sáregresi Református Egyházközség anyakönyvébe jegyezték be. Édesapja, Csók Lajos sikeres malomtulajdonos volt, akiről a festő Emlékezéseim című önéletírásában 1945-ben a következőket írta: „…apám sohasem volt elragadtatva. Most is őrzöm egy levelét. Határozott, energikus írás megsárgult papíron. Keserű szemrehányásokkal halmoz el. »Mi lesz belőled«, kérdi végül. Festő leszek, volt a felelet… ez nem praktikus pálya… végül mégis engedett s beiratkozhattam az Andrássy-úti mintarajziskolába.”

A budapesti tanulmányokat 1885-től a müncheni tanulmányi évek követték. Szülőföldjére hazalátogatva 1889-ben a sáregresi református templomban részt vett az új kenyérért hálát adó úrvacsorás istentiszteleten. Gyerekkorának hitéleti helyszíne, a kiosztott sákramentum közösségének újbóli átélése meghatározó lelki élményt nyújtott. „Nem tudtam számot adni magamnak az érzéseimről, de azt már tudtam, mi lesz az, amivel igazán meg fogom hódítani a világot! Ami engem magamat is meghódított, az Úrvacsoraosztás. »Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! «”

Nagysikerű alkotása 1889–90 telén müncheni műtermében kelt életre, de a főalakra, az úrasztalától megilletődötten távozó lányra hazaérkezését követően itthon, a szülőfalujában talált rá.

A keresztség sákramentumának kiszolgáltatása is megihlette a festőt. Az 1902-ben készült Öcsényi keresztelő című alkotása párhuzamosan mutatja be a vallási és a népi hagyományokat erősen őrző társadalom képét.

Református témájú alkotásai közül kiemelkedik az 1933-ban megfestett, Ravasz László püspök képmása című festménye, amely Csók Istvánt kiváló portréfestőként mutatja meg. A ritkán vállalt arcképfestés sikerességének feltétele a legtöbb esetben a személyes ismeretség volt. Csók István a Kálvin téri református templom istentiszteleti alkalmait látogatva baráti kapcsolatot alakított ki Ravasz Lászlóval, aki a festő hetvenedik

http://www.reformatus.hu/images/stories/MRE/cikkek/2011_februar/hatter/keresztelo_csok.jpg


Születésnapja alkalmából az Ernst Múzeumban rendezett ünnepségen a művészt a következő szavakkal méltatta: „Vannak dolgok, amelyeket nagyon jól ismerünk mindaddig, amíg nem kell megmagyarázni. Mihelyt számot kell adni róla, mindjárt eltűnik a kezünkből, és kikutathatatlanná válik a lényük. Te is, kedves Csók István barátom, minden magyar embernek kedves, régi ismerőse vagy. És mégis most, amikor ez az ünnepi társaság ebben az ünnepi órában be akar számolni arról, hogy ki vagy minékünk, látjuk, hogy mindenek felett titok vagy, és titok is maradsz... Ecsetvonásod napsugárt vet és mosolyt arat, képeid kivilágosítják a hajlékokat, kiállításodról kijövő embereknek fényesebb az arcuk...”




A királyhágómelléki reformátusok diakóniai ernyőszervezete

2011. február 17., csütörtök

Legyen az év fája Európában a csíkszentléleki hárs

Év fája Európában a csíkszentléleki hárs?

Zöld SzékelyFöld Egyesület

http://www.zoldszekely.ro/uploaded/images/imgup_3486f614.jpg

Az elmúlt õsszel hatalmas közösségi összefogás eredményeként a csíkszentléleki hárs fölényesen nyerte a hazai Év fája megmérettetést, és egymaga több szavazatot gyûjtött össze (55126) mint a döntõben levõ 11 társa összesen (49883).

A Polgár-Társ Alapítvány által szervezett versenyhez hasonlóan a partnerszervezetek Európa más országaiban is megszervezték a megmérettetést (Csehország, Szlovákia, Magyarország, Bulgária), melynek gyõztesei közül február 7 – március 6 között mérhetik össze „erejüket” és ennek eredményeként dõl el hogy melyik fa lesz az Év fája Európában.

A versenyben levõ fára az alábbi linken lehet szavazni http://voting.treeoftheyear.org/, email címenként egyszer, majd szükséges a megadott emailcímre kapott linkre rákattintani, érvényesíteni a szavazatot.

Arra kérünk mindenkit, hogy tegyük magasabbra a mércét, legyen a csíkszentléleki hárs a nyerõ Európában is.

Részletek a 2010-es versenyrõl:

http://www.voting.treeoftheyear.org/local/layouts/rikisystem/img/loga/ety3.1297042727.jpg


2011. február 16., szerda

XVI. Benedek tanítása a papi nőtlenségről

XVI. Benedek tanítása a papi nőtlenségről

Magyar Kurír
2011. 02. 15.

A Papi Kongregáció konferenciát rendezett a pápák megnyilatkozásairól a cölibátus kérdésében. A L’Osservatore Romano című napilap közzétette az előadásokat: összefoglaljuk az utolsót, amely XVI. Benedek tanítását mutatja be. Mario Piacenza bíboros, a kongregáció prefektusa összegyűjtötte és értelmezte a Szentatya megnyilatkozásait. XVI. Benedek tanítása a papi nőtlenségről egyértelműen bizonyítja az egyházi szabályozás időtállóságát, teológiai, különösen krisztológiai és eucharisztikus szempontból való megalapozottságát.

http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/Zsuzsa/papa/c%C3%B6lib%C3%A1tus_fekvo.jpg

A Szentatya a 2007. február 2-án kiadott szinódus utáni apostoli buzdításában külön fejezetet szentelt e témának, amely így szól: “A Szinódusi Atyák hangsúlyozni akarták, hogy a szolgálati papság a szentelés révén megköveteli a teljes Krisztushoz hasonulást. Tiszteletben tartva az eltérő keleti gyakorlatot és hagyományt, hangsúlyoznunk kell a papi cölibátus mély értelmét, melyet joggal felfoghatatlan gazdagságnak tartunk, és amelyet az a keleti gyakorlat is megerősít, hogy püspököt csak azok közül választanak, akik cölibátusban élnek, és nagy tiszteletben tartják a cölebsz papokat. A papnak e döntésében ugyanis különleges kifejezést nyer az odaadás, mely hasonlóvá teszi Krisztushoz, és önmagának kizárólagosan Isten országáért való fölajánlása. Az a tény, hogy maga Krisztus, az örök pap küldetését szűzi állapotban élte egészen a keresztáldozatig, biztos hivatkozási pont ahhoz, hogy erre vonatkozóan megőrizzük a latin egyház hagyományát. Ezért nem elég a papi cölibátust merő funkcionális szempontokból megérteni. Valójában különleges hasonulást jelenít meg magának Krisztusnak az életstílusához. Egy ilyen döntés mindenekelőtt jegyesi természetű; azonosulás Krisztusnak, a Vőlegénynek a szívével, aki életét adja Menyasszonyáért. A nagy egyházi hagyománnyal, a II. Vatikáni Zsinattal és pápa elődeimmel összhangban hangsúlyozom a cölibátusban megélt papi élet szépségét és fontosságát mint a Krisztus, az Egyház és Isten országa iránti teljes és kizárólagos odaadás jelét, s ezért megerősítem kötelező voltát a latin hagyomány számára. Az éretten, örömmel és odaadóan megélt papi cölibátus az egyik legnagyobb áldás mind az Egyház, mind a társadalom számára.”

Különösen nagy hangsúlyt helyez a buzdítás a cölibátus és az eucharisztia közötti kapcsolatra. Piacenza bíboros kifejezte reményét, hogy ha az egyház hitelesen alkalmazza ezt a teológiai tanítást, a cölibátus a jövőben ragyogni fog és gyümölcsöket terem. Így a cölibátusnak nemcsak a jegyesi természetéről beszélhetünk majd, hanem az eucharisztikus természetéről is, amely abból ered, hogy Krisztus önmagát áldozza az egyházért.

A papok arra kaptak meghívást, hogy életükben megismételjék Krisztus áldozatát, amellyel a pappá szentelés révén azonosultak. A cölibátus eucharisztikus természetéből fakad, hogy a szentmise felajánlása, a szentség önmagában rejlő jelentésén túl, maga a papi élet felajánlása is. A pap személyesen és nyilvánosan egyesül Krisztussal. Valóságosan jelenlévővé teszi, miközben ő maga válik áldozattá aszerint, amit XVI. Benedek pápa így nevez: „a keresztény létezés eucharisztikus logikája”. Minél központibb szerepe lesz az egyházi életben az Eucharisztiának, minél méltóságteljesebben ünnepli és minél állhatatosabban hódol előtte az egyház, annál inkább növekszik a cölibátushoz való hűség, annál inkább érthetővé válik felbecsülhetetlen értéke, és annál jobban virágzik majd a megszentelt élet hivatása.

2006. december 22-i karácsonyi üdvözletében XVI. Benedek kijelentette: „A cölibátus alapját egyetlen mondatban össze lehetne foglalni: Dominus pars mea – Az Úr az én osztályrészem. Ez az állapot tehát nem azt jelenti, hogy az ember szeretet nélkül él, hanem azt: hagyja, hogy magával ragadja Isten szenvedélye, és aztán az Úrral való bensőséges együttlétben megtanulja szolgálni az embereket. A cölibátusnak a hitről kell tanúskodnia: az Istenbe vetett hit egy olyan életformában válik gyakorlattá, amelynek csak Istenből kiindulva van értelme.”

A papság évében a Szentatya sokat beszélt a papi hivatásról, különösen a szerdai általános kihallgatások alkalmával. Különösen fontos volt az év záró eseménye, amelyen XVI. Benedek párbeszédet folytatott a papokkal. A cölibátus értelméről kérdezték és azokról a nehézségekről, amelyekkel a modern világban találkoznak. Válaszában abból indult ki, hogy a pap mindennap ünnepli az Eucharisztiát, in Persona Christi, azaz Krisztus személyében cselekedve: Krisztus „énje” beszél általa, és ezzel megvalósul Krisztus örök papsága a földön. Sőt, ez azt is jelenti, hogy a papok bekerülnek ezzel a feltámadott Krisztus valóságába is. Ilyen értelemben a papság a feltámadás megelőlegezése is. Átlépik az időt, és előremennek, magukat és jelen időnket is a feltámadás, az új és igaz élet felé indítják.

XVI. Benedek a papi hivatást nem pusztán funkcióit tekintve értelmezi, hanem sokkal tágabb és emelkedettebb teológiai kontextusba helyezi. Prófétai bátorsággal jelenti ki, hogy „az agnosztikus világ számára, amelyben Isten nincs jelen, a cölibátus igazi botrány, mert éppen azt mutatja meg, hogy Istent valóságnak tartjuk és annak éljük meg. A cölibátus eszkatologikus jellegű létezésével Isten jövőbeli világa belép mai valóságunkba.” A bíboros felteszi a kérdést: hogyan is létezhetne az egyház a cölibátus botránya nélkül, olyan emberek nélkül, akik készek rá, hogy saját létezésük által hangoztassák Isten valóságát a jelenben?

Piacenza bíboros bizonyos értelemben az eddig elmondottak összefoglalásaként értékeli azt a különleges homíliát, amelyet a pápa a papság évének zárásakor mondott el: imádkozott, hogy az egyház mentes legyen a kisebb botrányoktól, hogy láthatóvá váljon a történelem igaz botránya, ami maga Krisztus.


Mennyire keresztény nevek a mai keresztnevek?

Mennyire keresztény nevek a mai keresztnevek?

Magyar Kurír
2011. 02. 16.

A névválasztást ne a véletlen vagy a pillanatnyi szeszély határozza meg – hangsúlyozta a Szentatya –, hiszen a keresztnév – ha valóban keresztény név – azt fejezi ki, hogy a megkeresztelt ember a Szentlélek erejéből újjászületett, a természetfeletti rendbe lépett, kapcsolatba került Istennel. A keresztségben kapott név a földi és az örök élet közötti kapcsolatra utal. Ha egy szent neve, arra is utal, hogy Isten az új keresztényt is a szentségre hívja – druszájához hasonlóan.

http://magyarkurir.hu/sites/default/files/hirek/kriszta/MKfevokep1_0.jpg

Az amerikai sajtó nemrégiben foglalkozott vele, hogy a Mária megfelelője, a Mary – amely 1910 és 1965 között folyamatosan az első vagy a második helyen állt a női nevek népszerűségi listáján – 2009-ben kiszorult a száz leggyakoribb női név közül. Magyarországon hasonló a helyzet: a 2010 januárjában kiadott statisztika szerint a leggyakoribb női név ugyan még mindig a Mária, de az újszülött leánycsecsemőknek legszívesebben adott száz név között már nem szerepel. Utóbbiak közül legnépszerűbb a Jázmin, de Jézus anyjának nevénél kedveltebb a Bianka, a Fruzsina, a Ramóna, a Melissza, a Zsanett, a Vanessza, a Lara, a Dzsenifer, az Evelin, az Amira, a Cintia és a Mercédesz is.

A férfineveknél is hasonló tendencia figyelhető meg. A jelenleg leggyakoribbakat – László, István, József – újszülött gyermekük számára ma már jóval ritkábban választják a szülők: a László név az újszülöttnevek tavalyi népszerűségi listájának 18. helyére, az István a 30. helyre, a József a 41. helyre szorult vissza. A legszívesebben választott száz név közt szerepel ugyanakkor a Roland, a Kevin, az Alex, a Rikárdó, a Brendon, a Noel, az Adrián és a Rómeó.

A szüleinktől kapott név életre szóló ajándék – vagy éppen teher. Életünk során több milliószor halljuk, hiszen mindenki ezen a néven szólít. Akit szülei olyan névritkasággal sújtanak, mint Ajád, Anicét, Beriszló, Árlen, Edda, Anakin, Főnix, Cserjén, Béda, Febrónia, Delfina vagy Tegza – valamennyi engedélyezett név –, arról a neve alapján esetleg nem fogják tudni, férfi vagy nő, de legalábbis visszakérdeznek a bemutatkozáskor: Hogy tetszett mondani?

A gyermek neve nem olyan, mint egy e-mail cím, amit ki-ki a fantáziája szerint kitalálhat. Valamiképpen kapcsolódik a személyiségéhez, egy életen át elkíséri, sőt – a Szentírásból tudjuk – maga Isten is komolyan veszi. Ő adta Ábrámnak az Ábrahám, Sárainak a Sára, Jákobnak az Izrael, Simonnak a Péter nevet. Ő mondta Zakariásnak, hogy fiát Jánosnak, Józsefnek pedig, hogy Mária Fiát Jézusnak nevezze. Az Isten képmására teremtett Ádámnak hatalmat adott, hogy nevet adjon a teremtményeknek. Valakinek nevet adni megszentelt cselekedet, Isten teremtő tervében való részesedés, vagyis komoly felelősség. A gyermeket váró pároknak érdemes átgondolniuk, mit fog szólni leendő gyermekük évek múlva a nevéhez, és mit gondol majd, miért éppen ezt választották számára. Talán egy kedves családtag emlékére, vagy azért, hogy ily módon egy példás életű személyhez kössék – vagy minden személyes kötődés nélkül, pusztán azért, mert jól hangzik?

A keresztelés szertartása során Isten színe előtt adnak nevet a gyermeknek. A név lehet egy szenté, aki példát ad az Istenhez való hűségre és a szeretetre, s akinek közbenjárására számíthatunk. De utalhat valamely keresztény misztériumra vagy erényre is. Fontos, hogy kerüljük a keresztény eszménnyel ellentétes jelentésű neveket. Benedek pápa arra buzdítja a keresztény szülőket, hogy olyan nevet adjanak gyermeküknek, amely Istennel és azokkal köti össze őket, akik Isten szent Nevében éltek.

Forrás: catholicpreaching.com, nevnaptar.eu, www.nytud.hu


Jeruzsálem: "via dolorosa" a keresztény egyháziaknak

Jeruzsálem: "via dolorosa" a keresztény egyháziaknak

Demokrata / antidogma.hu
Gazdag István
2011. II. 15.

http://ellenkultura.info/wp-content/uploads/2011/02/jewish_sun14.jpg

Mostanában egyre gyakrabban számolnak be a nyugati és hazai médiumok az iszlám világban élő keresztény kisebbségeket érő atrocitásokról, arról viszont rendszerint hallgatnak, hogy ezek többnyire elválaszthatatlanok attól a „keresztes hadjárattól”, amelyet az USA és NATO-csatlósai - a terrorizmus elleni harc ürügyén - egyes muszlim országok ellen folytatnak. Ennél is kevesebb szó esik a jeruzsálemi keresztény papság évtizedek óta tartó sajátos „vesszőfutásáról”, amelyről végül az EU Times rántotta le a leplet (2009. december 14.).

Samuel Agojan atya, a Jeruzsálemben lévő Szent János örmény ortodox templom papja szerint az elmúlt évtizedben legalább 15-20 alkalommal köpték le fiatal ortodox és ultraortodox (haredi) zsidók. „Templomunk minden egyes papját leköpték már, akár éjjel, akár nappal.” A jeruzsálemi Keresztény Információs Központot vezető franciskánus szerzetest, a texasi születésű Athanasius atyát „az utóbbi fél évben legalább 15-ször köpték le” ugyancsak haredi és ortodox zsidók. „Egyszer egy gyerekcsoport köpött le, máskor egy kislány. Rendházunk mind a 15 szerzetesét leköpték már” mondja. „Mindenki, aki itt van egy ideje, aki papi ruhát visel az utcán, ugyanezt mondja. Minél többet jársz-kelsz, annál gyakrabban történik meg veled, hogy leköpnek.”

Az egyik apácát, aki évtizedek óta egy kelet-jeruzsálemi kolostorban él, és ragaszkodik az inkognitójához, először vagy 25 éve köpte le egy haredi férfi, és azóta háromszor ortodox, háromszor haredi fiatalok, egyszer pedig egy fiatal zsidó nő az ablakából. Legrosszabbul mégis akkor érezte magát, amikor az utcán középkorú haredi férfiak jöttek vele szemben, és szó nélkül leparancsolták a járdaszegélyről, hogy szabad utat engedjen nekik. „Ez rettentően elkeserített”, mondja, annál is inkább, mert - személyes felelősséget érezvén a keresztény antiszemitizmus miatt - szerinte az európai szülőhazájában viselkedtek így a zsidókkal.

Jeruzsálemben a keresztényellenes ortodox zsidók, legtöbbször fiúk és fiatalemberek, már vagy két évtizede rendszeresen leköpdösik a papokat és apácákat. „Az a benyomásom, hogy az óvárosban gyakorlatilag naponta leköpnek keresztény papokat, és ez a probléma egyre súlyosabbá vált az elmúlt évtizedben”, mondja a vallásos és kipát viselő Daniel Rossing, a zsidó-keresztény kapcsolatok jeruzsálemi központjának vezetője. David Rosen, a vallásközi kapcsolatok legnevesebb zsidó aktivistája szerint az, hogy fanatikus zsidók leköpdösik őket, a keresztény egyházi személyek számára az „életük részévé” vált.

„Útálom ezt mondani, de már hozzászoktunk ehhez. Hagyománnyá vált, hogy zsidó vallási fanatikusok leköpik a keresztény papokat és apácákat”, erősíti meg Massimo Pazzini római katolikus plébános, a Via Dolorosán (a fájdalmak útján) lévő Önostorozás templomából. Egyáltalán nem elszigetelt incidensekről van szó: Athanasius atya „jelenséget” emleget, George Hintlian, az örmény patriarchátus volt titkára pedig „kampányszerűségről” beszél. Az izraeli keresztények kicsi és gyönge közösséget alkotnak, akik arról ismertek, hogy „odatartják a másik orcájukat” is, a zsidó xenofóbok ezért merik inzultálni őket. Nem így a muszlimokat, mert tőlük félnek, állítják a keresztény egyháziak. Yona Metzger askenázi főrabbi mindenesetre antiszemita reakcióktól tart külföldön, ha a jesiva-tanoncok továbbra is leköpdösik a keresztény papokat.

Különösen emlékezetes az az incidens, amelynek Nurhan Manugjan örmény érsek volt a szenvedő alanya, akit egy jesiva-bóher az örmény körmenet során köpött le. Válaszul a főpap lekevert egy atyait a neveletlen nebulónak, aki erre letépte a nyakában lógó porcelán szertartási feszületet, és a földhöz csapva összetörte azt. Ettől kezdve elszaporodtak az örmény papok elleni köpködős inzultusok. „Újabban azzal szórakoznak, hogy leköpik a (Szent János) kolostort, ahányszor csak elmennek előtte. Én magam is többször láttam ezt”, mondja Manugjan. „Aztán ott van az a fiú a zsidó negyedből, aki leköpi az örmény nőket, ha keresztet viselnek, és utána elfut.” Ha a rendőrség netán el is kapja őket, ezek a telepes fickók mindig azzal védekeznek, hogy „ez a mi országunk, és azt tehetünk, amit akarunk”. Számos egyházi személy szerint a rendőrség egyszerűen futni hagyja őket, a köpködések sértettjei ugyanis azt mondják, hogy a támadók többnyire nem az arcukba vagy a ruhájukra köpnek, hanem a lábuk elé a földre, így aztán hiába is tesznek panaszt a rendőrségen, rendre ezt a választ kapják: „De hát nem is önökre köptek, hanem csak a közelükbe”.

Pazzini meséli: „Az év elején egy ortodox zsidó fiúkból álló kb. száz fős csoport haladt el a templomunk előtt táncolva és énekelve. Rendőrök is voltak velük. A templom előtt franciskánus szerzetesek ültek. Néhány fiú a csoportból odament hozzájuk, leköpte őket, majd visszatért a többiekhez. Szóltam az egyik rendőrnek, de ő csak annyit mondott: Sajnálom, de látja, hogy csak gyerekek.” Az izraeli hivatalos szervek láthatóan elbagatellizálják a jelenséget, és sem a rendőri, sem a városi vezetők nem hajlandók kommentálni azt. Ugyanakkor vannak, akik azzal a képpel hozzák összefüggésbe, amelyet a kereszténységről festenek az ortodox és ultraortodox jesivákban, ahol a diákok azt tanulják, hogy a nem zsidó ellenség, aki gyűlöli Izraelt, maga a kereszténység a holokauszt, a pogromok és az antiszemitizmus szinonimája, a hívei pedig bálványimádók.

„Ha valaki a lábunk elé köp, vagy a kolostor falára, már oda sem figyelünk rá, természetesnek vesszük”, mondja Agojan. „Errefelé így mennek a dolgok”, teszi hozzá Pazzini. Amikor egy görög ortodox püspök a kocsijában ült az óvárosban, egy zsidó fiatalember jelezte neki, hogy húzza le az ablakot, és amikor megtette, arcul köpte a püspököt. Egy éve Athanasius atya tanúja volt annak, hogy az óvárosban leköpték a világ egyik legnagyobb római katolikus egyházmegyéjét irányító milánói érseket. „Az érsek egy másik olasz püspök és néhány zarándok társaságában volt, amikor összetalálkoztak kipát viselő fiúk egy csoportjával, amelyet a tanáruk felügyelt. Megálltak az érsek és kísérői előtt, és elkezdtek köpködni a lábuk elé, majd egyszerűen továbbmentek, mintha mi sem történt volna.”

„Az izraeli keresztény közösség túl kicsi és gyönge ahhoz, hogy magas szintű figyelmet vívjon ki magának”, hangsúlyozza befejezésül ismét az EU Times. Nos hát, a méret tekintetében legalábbis osztozik a világ különböző országaiban lévő zsidó közösségekkel, az erő és a figyelem tekintetében azonban a legkevésbé sem.



2011. február 15., kedd

"Ideje van az életnek és ideje van a halálnak!"

http://meot.hu/images/stories/geke.jpg


„Ideje van az életnek és ideje van a halálnak!” Ennek a bibliai igazságnak a jegyében került sor 2011. február 7−9 között a Tutzing-i Evangélikus Akadémián (Németország) arra a szakmai konferenciára ill. szociáletikai konzultációra, amelyet az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE/CPCE) Etikai Szakbizottsága kezdeményezett. Ez a címe annak a dokumentumnak is, amelyet bizottság dolgozott ki és az elnökség 2011 tavaszán közös protestáns etikai állásfoglalásként kíván tagegyházai számára megküldeni. A dokumentum a halált meggyorsító döntések és a haldoklókról való gondoskodás kérdéseiben kíván tájékozódást nyújtani és segítséget adni. A kérdés, hogy meddig kell élni és mikor/hogyan kell méltó módon meghalni, nagyon sok európai országban foglalkoztatja a közvéleményt. A haldoklókról való gondoskodás, a palliatív eljárások és hospice-mozgalom egyre szakszerűbb biztosítása mellett továbbra is vita tárgyát képezi pl. az öngyilkosságnál való segítségnyújtás (asszisztált öngyilkosság) vagy az életet meghosszabbító kezelésektől való tartózkodás kérdése. Az egyes országokban tapasztalt szocio-kulturális változások, a jogi szabályozás eltérő gyakorlata, az egészségügy fejlettségi foka ill. az életből való távozás kísérésének intézményesített keretei, szintén nem hagyhatóak figyelmen kívül. Viszont a protestáns egyházaknak midig nyugtalanítania kell a közéletet és felráznia a társadalom kollektív lelkiismeretét: az ember méltósága az élet végén sem az egészségtől, a testi-lelki képességitől, vagy biológiai-fizikai állapotától függ, hanem Isten feléje forduló kegyelmétől.

A szakmai konzultáció az Etikai Szakbizottság munkáját hivatott segíteni a dokumentum véglegesítése érdekében. A készülő tanulmánnyal előzetesen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Szociáletikai Bizottsága is foglalkozott, teológusok, bioetikusok, orvos-jogász szakemberek részvételével. Az magyarországi észrevételek jó visszhangra találtak a tárgyalás során és e szempontok hangsúlyosabban jelennek majd meg a dokumentumban; ilyenek a halál utánra tekintő reménység gondolata valamint az egyházak fokozottabb felelőssége ill. lehetősége a halálra való felkészítés kapcsán. A dokumentum végleges változata rövidesen magyarul is publikálásra kerül a MEÖT Szociáletikai Bizottságának gondozásában.

A GEKE/CPCE Etikai Szakbizottságának tagjai: Laura Cosario (Róma), Ulla Schmidt (Oslo), Dieter Heidtmann (Brüsszel), Heinrich Bedford-Strohm (Bamberg), Fazakas Sándor (Debrecen), Ulrich H.J. Körtner (Bécs), Sergio Rostagno (Torino), Jurjen Wiersma (Brüssel), Parush R. Parushev (Prága).

Lásd továbbá: http://www.leuenberg.net



Abraham - The Friend of God (film)


Abraham - The Friend of God
2008

M. Sadeghi stars as the title character in filmmaker Reza Varzi's epic retelling of the life and times of Abraham, known as the patriarch of Judaism, Christianity and Islam, the world's three most prominent monotheistic religions. Led by God from Mesopotamia to the land of Canaan, Abraham entered into a covenant with the Lord that, once fulfilled, would see him father a great nation of kings.

  • Language: Hebrew
  • Hard-subs: English
  • .SRT subtitle: Romana

Download 701 MB AVI:

(*) The Romanian language .SRT subtitle is in the rar-pack. In order to display the Romanian subtitles use background color for the text to cover the burnt English hard-subtitles, or set the susbtitle to be displayed on the top.