LXXXVI. KÁNON.
II. Az egyházmegyék espereseiről
Tehát az egyes egyházmegyék tartoznak saját társaik közül egy lelkészt, ki a többiek felett képzettséggel, kegyességgel, tapasztalással, belátással s más szellemi ajándékokkal kitűnik – püspöküknek is értesítése és beleegyezése mellett, – közös szavazataikkal esperesüknek vagy felügyelőjüknek választani; aki aztán a közzsinaton (e. ker. gyűlésen) a püspök által, ha más esperesek is beleegyeznek, hivatalának hű folytatására ünnepélyes szent esküvel köteleztessék, s ugyancsak a püspök által megerősittessék, s aki iránt a tartozó engedelmesség és tisztelet megadására a felvigyázása alatti atyafiak is komolyan intessenek.
LXXXVII. KÁNON.
1. Az esperesek kötelességéről általában
Az esperesek tiszte általában, hogy saját egyházmegyéjüket az isteni ige szabálya és az egyháznak azzal egyező kánonai szerint kormányozzák és igazgassák. Saját egyházmegyéjüket mondom, mert egy esperesnek sincs más esperesen vagy annak lelkészein semmi joga vagy hatalma; hanem csak a maga megyéjébe vagy esperességébe tartozó atyafiakon, akiknek számát, neveit biztos sorozatba beírva tartozik magánál tartani, hogy az esperességek közt határzavar ne történjék. De a maguk megyéjebeliek felett sem korlátlan, hanem korlátozott joghatósággal bírnak, s nem azért, hogy azokon uralkodjanak, vagy felettük valamely zsarnokságot gyakoroljanak, mintha ők a lelkészség közrendéből hivataluknál fogva törvényesen kivétetve és mentességgel megajándékozva volnának; hanem azért, hogy a felügyeletük alá vetett egyházaknak főgondját vállukon hordozzák, gondoskodva, hogy azokban mind a tanra, mind a szertartásra, mind pedig magára a fegyelemre nézve mindenek helyesen és törvényesen intéztessenek, hogy a gondjukra bízott egyházaknak egyes lelkipásztorai és iskolatanítói kötelességüket híven teljesítsék. A hanyagokat serkentsék, a tévúton járókat rendreutasítsák, de nem valami világi hatalommal és büntetéssel, hanem egyházi, vagyis csupa szellemi fegyelemmel, ti. dorgálással, letevéssel és kiközösítéssel. A kegyesekkel és az Úr házában híven forgolódókkal pedig, bárha különben együgyűek volnának is, becsülettel és szeretettel bánjanak, egyházaikha és iskoláikba jól ismert jámborságú és biztos képzettségű atyafiakat helyezzenek, és azoknak ügyét a polgári hatóság és bármely idegenek előtt tehetségükhöz képest felfogják, és végül az egyházi jövedelmekre szigorúan felügyeljenek.
LXXXVIII. KÁNON.
2. Az esperesek egyházmegyei látogatásáról (visitatio particularis)
Különösen pedig kiváló kötelességei az espereseknek: 1. az egyházak látogatása, 2. a gyűlések egybehívása.
A elsőt illetőleg a ő tisztük az, hogy az igazgatásukta bízott egyházakat két vagy három magukhoz vett jelesebb társukkal évenként meglátogassák, és főleg a lelkészek tudománya és szorgalma felől eskü vagy legalább Istennek tartozó lelkiismeretes nyilatkozatuk útján halllgatóik között igen nagy gonddal vizsgálódjanak. Hogy ti. vajon mind maguk szorgalmasan tanulnak – mind másokat is épületesen – mégpedig a hit szabálya szerint tanítnak-e? Vajon az egyházszónoklatokra és könyörgésekre rendelt órákat saját magándolgaik miatt nem hanyagolják-e? Vajon a nyilvános gonosztevőket s botránkoztatókat nyilvánosan és személyválogatás nélkül megfeddik-e? Vajon saját hatalmukkal valakit az egyházból ki nem rekesztenek-e, avagy az egész zsinat által kizártakat vissza nem veszik-e? Vajon a sákramentomokat a Krisztus rendelése szerint a megállapított és határozott időkben és helyeken szolgáltatják-e? Vajon magyarázzák-e a Kátét? Vajon a házasulókat törvényesen elő-kihirdetés után– összeillésüket és jó hírüket is tekintetbe véve – a szokott napokon és helyeken esketik-e egybe? Vajon a betegeket látogatják-e, és a halottak kikísérésénél, ha meghívatnak, megjelennek-e? stb. Annakutánna erkölcsük, életük és ruházkodásuk iránt is – úgy a lelkészeknek, mint azok nejeinek s gyermekeinek – gondosan tudakozódjanak, hogy ti. mértékletesek, szerények, kegyesek, tisztességesek-e; tetteikben s szavaikban, életmódjukban és ruházkodásukban feddhetetlenek-e?
Hasonlóan vizsgálják meg az iskolatanítók képzettségét, s mind iskolai, mind templomi szolgálatát, mint szintén életüket és erkölcsüket: vajon ti. ezek is lelkészeikkel együtt mindent a liturgiában és egyház kánonaiban megírt szabályok és módozatok szerint tesznek és kezelnek-e? És őket, ha bennük valami megfeddésre méltót találnak, kihágásuk vagy mulasztásuk minőségéhez képest, érdemileg dorgálják meg és az őket fenyegető szigorúbb büntetésre való hivatkozással, mint valamely ösztönnel vagy sarkantyúval, a maguk megjobbítására ösztönözzék, vagy pedig ha vétkük oly nagy lenne, hogy nyilvános fenyítésre látszanék méltónak, halasszák annak megrovatását a következő gyűlésre.
Hogy pedig a lelkészeknek s tanítóknak mind tudományát, mind tanítási képességét annál jobban megismerhessék és megbírálhassák: minden lelkésznek, kivált az újoncnak szónoklását s a tanítónak is iskolavizsgáját személyesen hallgassák meg. Továbbá a templomokat, lelkészi (parokhiális) házakat, iskolákat, temetőket s ezek körüli épületeket vizsgálják meg, s ha azokban valami hiány van: annak helyrehozását a hallgatóknak, mind a lelkészi mind a tanítói szolgálat beszüntetésének terhe alatt, – felhasználva, ahol kell és lehet, még a polgári hatóság hatalomkarát is – valamely kitűzött zárhatáridőre parancsolják meg.
Végül a lelkészeket is kérdezzék ki hallgatóik felől, ti. hogy miképp viselik azok magukat mind az Isten, mind saját lelkészeik, mind pedig egymás iránt. Az Isten iránt: vajon az isteni tiszteletben buzgók és áhítatosok-e? Vajon az egyházi szónoklatokon és könyörgéseken folytonosan jelen vannak-e? Vajon az úri szent vacsorával gyakran élnek-e? Vajon az intéseket jó szívvel veszik-e és a kegyességben naponta inkább és inkább előmennek vagy pédig hanyatlanak-e? Lelkészeik iránt: vajon azoknak a méltó tiszteletet megadják-e; vajon azok fizetését hiány nélkül, mégpedig idejekorán beszolgáltatják-e? Maguk iránt pedig: vajon egymáshoz kölcsönös testvéri szeretettel viseltetnek-e; vajon közöttük polgári fegyelem van-e, s a gonoszok érdemileg megbüntettetnek-e? vagy pedig csak pénzzel bírságoltatnak meg? stb. És ha közöttük valami helytelenséget vagy rendetlenséget vesznek észre, azt vessék szemükre és utasítsák őket azok helyrehozására, s hogy pedig jövőre köztük mindenek ékesen és jobb renddel legyenek, ezt az egyházi fenyíték rájuk alkalmazandó szigorának terhe alatt tegyék kötelességükké.
Az egyház javai (ha ilyenek vannak) hová fordíttatnak, gondosan számba vegyék; a kezelőket elszámoltassák, az elidegenítetteket pedig visszaköveteljék. Az egyházlátogatók tisztességes ellátásáról az egyházak tartoznak gondoskodni, de azokat, amennyire lehet, kímélni kell, hogy sok kiadással ne terheltessenek.
LXXXIX. KÁNON.
Az esperesek által egybehívandó
egyházmegyei gyűlésekről (synodi particulares)
Másik különös kötelességük az espereseknek, hogy saját tiszttársaik gyűléseit bizonyos időközökben magukhoz, vagy bármely más illendő helyre összehívják; mégpedig évenként három ízben, ti. először tavasszal a pápisták Gergely pápájuk tiszteletére szentelt ünnepe körül, továbbá az egyházkerületi gyűlést közvetlenül megelőző héten és még Mihály főangyal ünnepe előtt. Rendkívül pedig, ha valamely fontos és sürgető szükség megkívánja, más közbeeső időben is, midőn a házassági és más – a felmerült körülmények folytán előállott – peres ügyeket és egyházi vizsgálatokat intézzenek; valamint az Úr szolgálatára kibocsátandókat vizsgálják meg, kiket azután a nyilvános vizsgálatra állítsanak. Mindazonáltal épen hagyva mindenekben az egyházkerületi gyűlés hatóságát és előjogát; annyira, hogy minden nehéz és nagyfontosságú ügyet annak ítélete alá bocsássanak, és az egyházkerületi tanácsra (consistorium commune) fellebbezett pereket, az összes ügyiratokkal, oda küldjék. A többek közt pedig valamely egyházi szolga végleges örök letevésének, kirekesztésének s polgári hatalom kezébe adatásának, mint a közítélettel letettek vagy elutasítottak visszafogadásának és bevételének hatalmát, mely egyedül a kerületi gyűlésnek (provinciális synodus) joga, magukuak éppen ne igényeljék. Szóval semmi nagyobb fontosságú dolgot tiszttársaik, kiváltképp tanácsbíráik nagyobb részének beegyezése s szuperattendensük tudta és akarata nélkül ne határozzanak, vagy ne cselekedjenek: kinek ítéletét ugyan, ha úgy látják jónak, teljesítsék, ha pedig nem, az egész ügyet az egyházkerületi gyűlés ítéletére bízzák.
Ha pedig valami ilyet önfejüktől tenni megkísérlenek, tiszttársaik őket közegyetértésből szelíden, minden indulat nélkül, tartozó tisztelettel meginteni joggal és hatalommal bírnak, és ha azokra nem hallgatnának, akkor a dolgot a püspökhöz, kerületi gyűléshez és esperesek kollégiumához büntelenül jelenteni szabadságukban áll. Sőt az esperesektől ejtett magánsérelmeket is, – bármely egyes lelkész, – ha a többiek az ő ügyét az előtt bármi tekintetből védeni vonakodnak, – szabadon feljelentheti a püspöknek, kinek intése ha siker nélkül maradna, közölje a dolgot a többi esperessel, vagy az egyházkerületi gyűléssel is, s ha ezeknek intésére sem hajlik meg, ha ugyan a lelkipásztorságból nem is, de az esperesi hivatalból vagy a felügyelői méltóságból letétessék.
