Mit tesz az Egyház a szexuális bűncselekmények ügyében? – Interjú a Hittani Kongregáció ügyészével
Magyar Kurír
2010. április 1.
Az Avvenire című olasz napilap március 13-i számában interjút közöl Charles J. Sciclunával. A Hittani Kongregáció ügyésze arról nyilatkozik, hogyan jár el a dikasztérium a súlyos vétségekkel, többek közt az egyházi személyek által elkövetett pedofil bűncselekményekkel kapcsolatban.
Charles J. Scicluna gyakorlatilag a Hittani Kongregáció ügyészeként tevékenykedik, feladata az igen súlyos bűntettek (delicta graviora) kivizsgálása. Ezek közé tartoznak a Katolikus Egyház által a legsúlyosabbnak tekintett vétkek, pl. az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentsége ellen elkövetett bűnök, illetve az egyházi személyek által kiskorúak kárára elkövetett szexuális zaklatások is. E vétségeket a 2001-ben kiadott Sacramentum sanctitatis tutela motu proprio a Hittani Kongregáció hatáskörébe utalja. Az ügyész foglalkozik a pedofíliával vádolt papok borzasztó – és időről időre az újságok címoldalára kerülő – ügyeivel is. A máltai származású Charles J. Scicluna barátságos ember, akiről az a hír járja, hogy a rá bízott ügyeknek maga szeret a végére járni, mégpedig rendkívül precízen.
– Önt szigorúnak tartják, miközben a Katolikus Egyházat rendre azzal vádolják, hogy engedékeny a „pedofil papokkal" szemben.
– Lehetséges, hogy régebben egyes püspökök – talán attól a téves törekvéstől vezérelve, hogy megóvják az intézmény jó hírét – a gyakorlatban túlságosan elnézőek voltak ezzel a szomorú jelenséggel szemben. Azért mondom, hogy a gyakorlatban, mert magát az effajta bűnt mindig is határozottan, egyhangúlag elítélték. Elég, ha – csak a múlt századig visszamenve – az 1922-ben kiadott, híres Crimen sollicitationis instructióra gondolunk.
– Nem 1962-ben adták ki?
– Nem, az első kiadás XI. Piusz pápasága idején keletkezett. Akkor – Boldog XXIII. János közreműködésével – a Szent Hivatal új kiadványt készített a zsinati atyák számára, amelyből azonban mindössze kétezer példányt nyomtattak. Mivel ez kevésnek bizonyult, szétosztását határozatlan időre elhalasztották. Mindenesetre olyan helyzetekre tartalmazott útmutatást, mint a gyóntatás közben történő molesztálás és más, súlyosabb szexuális bűncselekmények, például kiskorúak szexuális zaklatása.
– Csakhogy ez az útmutatás titoktartást javasolt...
– A szöveg gyatra angol fordítása sugallta azt, hogy a Szentszék titoktartást követel, nehogy kiderüljenek a tények. Ez azonban nem így volt. A nyomozás idején a titoktartás minden érintett érdekét szolgálta: elsősorban az áldozatokét, de a megvádolt papét is, akiknek – mint bárki másnak – joga van az ártatlanság vélelméhez, míg vétkessége be nem bizonyosodik. Az Egyház nem kedveli a látszat-igazságszolgáltatást. A szexuális zaklatással kapcsolatos útmutatást sohasem értelmezték úgy, hogy a bűnesetekről ne volna szabad feljelentést tenni a polgári hatóságnál.
– Mégis erre a dokumentumra hivatkozva szokták azzal vádolni a mostani pápát, hogy a korábbi Szent Hivatal prefektusaként objektíve felelős azért, hogy a Szentszék elkendőzte a tényeket...
– Ez hamis rágalom. Ezzel kapcsolatban szeretnék megemlíteni néhány tényt. Tudomásom szerint 1975 és 1985 között egyetlen, papi pedofíliával kapcsolatos eset sem került kongregációnk elé. Ráadásul az 1983-as kánonjogi törvény életbelépését követően egy ideig bizonytalan volt, hogy az igen súlyos vétségek közül melyek maradnak ennek a dikasztériumnak a hatáskörében. Csak a 2001-es motu proprio sorolta ismét kizárólag hozzánk a pedofil bűntetteket. Attól a pillanattól fogva Ratzinger bíboros nagyon bölcsen és határozottan járt el ezekben az ügyekben; a legnehezebb és legkellemetlenebb eseteket is nagy bátorsággal, személyválogatás nélkül kezelte. Azzal vádolni tehát a mostani pápát, hogy eltussolta az ilyen ügyeket, ismétlem, hamis rágalom.
– Mi történik, ha egy papot „igen súlyos vétség" elkövetésével vádolnak?
Ha a vád jól megalapozott, a püspök köteles kivizsgálni annak valóságtartalmát. Ha az első vizsgálat eredménye ellentmondásmentes, a püspök többé nem járhat el az ügyben, hanem továbbítania kell kongregációnkhoz, ahol a fegyelmi hivatal foglalkozik vele.
– Kikből áll ez a hivatal?
– Rajtam kívül, aki a dikasztérium egyik elöljárójaként más ügyekkel is foglalkozom, Pedro Miguel Funes Diaz hivatalvezetőből, hét papból és egy világi ügyvédből. Ők viszik ezeket a ügyeket, de az egyes esetek nyelvétől és speciális igényeitől függően a kongregáció más tagjai is fontos szerepet vállalnak.
– Azzal szokták vádolni a hivatalt, hogy keveset dolgozik, és lassan...
– Ezek megalapozatlan állítások. 2003-ban és 2004-ben elárasztottak minket az ügyek. Sok régi eset jött az Egyesült Államokból. Az utóbbi években, hála Istennek, jóval kevesebb az ilyen ügy.
– Hány esettel foglalkoztak összesen?
– Az utóbbi 9 évben (2001 és 2010 között) kb. háromezer, egyházmegyés és szerzetetespapokat érintő váddal foglalkoztunk, amelyek az elmúlt 50 évben elkövetett bűnesetekre vonatkoznak.
– Tehát háromezer eset pedofil papokkal?
– Nem, ez így nem helytálló. Azt mondhatjuk, hogy az esetek kb. 60%-ában azonos nemű fiatalok iránti vonzódásról volt szó, 30%-ban ellentétes nemű személlyel folytatott viszonyról; a fennmaradó 10%-ban beszélhetünk a szó szoros értelmében vett pedofíliáról, azaz serdületlen gyermekek iránti vonzódásról. Valódi pedofíliával az elmúlt 9 év során mintegy 300 esetben vádoltak papot. Kérem, ne értsen félre: természetesen ez is túl sok, de látni kell, hogy a jelenség messze nem olyan elterjedt, mint sokan gondolják.
– Tehát háromezer papot vádoltak meg. Hányat vontak eljárás alá, és hányat ítéltek el?
– Jelenleg azt lehet mondani, hogy az esetek 20%-ában folyt le teljes adminisztratív vagy büntetőeljárás, mindig a mi felügyeletünk mellett, de többnyire az eredeti egyházmegyében, itt, Rómában csak nagyon ritkán. Azért is teszünk így, hogy gyorsítsuk a folyamatot. Az esetek 60%-ában nem volt eljárás, legtöbbször a vádlott előrehaladott kora miatt, de adminisztratív és fegyelmi intézkedések történtek, pl. az illető nem misézhet nyilvánosan, nem gyóntathat, visszavonult, imádságos életet kell élnie. Nagyon világosan kell azonban látni, hogy ezekben az esetekben, melyek közül némelyik óriási feltűnést keltett és a médiában is megjelent, nem mentették fel az illetőt. Igaz, hogy formálisan nem ítélték el, de ha valakit hallgatásra és imádságos életre köteleznek, annak oka kell legyen...
– Így még mindig ott van az esetek 20%-a...
– Azt mondhatjuk, hogy az esetek 10%-ában, a legsúlyosabbakban, ahol bőséges bizonyíték áll rendelkezésre, a Szentatya megtette azt a fájdalmas lépést, hogy felmentette az illetőt a klerikusi állapot alól. Ez igen súlyos, ám elkerülhetetlen, adminisztratív intézkedés. Az esetek fennmaradó 10%-ában maga a megvádolt pap kérte a papi kötelezettségek alóli felmentését, és ezt meg is kapta. Ezeknél a papoknál gyermekpornó-anyagokat találtak, és ezért a polgári hatóság elítélte őket.
– Hol történt a háromezer eset?
– Nagyrészt az Egyesült Államokban; 2003-2004-ben ott történt az összes eset 80%-a. 2009-ben az USA „részesedése" a világon előforduló 223 eset mintegy 25%-ára esett vissza. 2007 és 2009 között a kongregációhoz évente átlag 250 ügy érkezett az egész világról. Számos ország mindössze egy vagy két esetet küld. Igaz, hogy egyre több országból érkeznek ügyek, de maga a jelenség nagyon visszaszorult. Ne felejtsük el, hogy a világon összesen 400 000 egyházmegyés és szerzetespap él, még ha nem is ezt a statisztikát idézi fel bennünk, amikor ezek a szomorú esetek megjelennek az újságok címoldalán.
– És Olaszországban?
– Eddig nem öltött drámai méreteket ez a jelenség, habár aggasztónak találom a hallgatást, amely országszerte nagyon is elterjedt. Az Olasz Püspöki Konferencia nagyszerű technikai-igazságügyi tanácsadó szolgálattal segíti az ilyen esetekkel szembesülő püspökök munkáját. S örömmel látom, hogy az olasz püspökök egyre fontosabbnak tartják a tudomásukra jutó esetek kivizsgálását.
– Említette, hogy az elmúlt 9 évben az Ön által vizsgált 3000 esetnek mintegy 20%-ában folytattak le teljes eljárást. Minden esetben elmarasztaló ítélet született?
– Sokszor igen, de olyan esetek is előfordultak, ahol a papot ártatlannak nyilvánították, vagy nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték. Ugyanakkor nemcsak a megvádolt pap vétkességét vagy ártatlanságát, hanem a nyilvános szolgálatra való alkalmasságát is minden esetben megvizsgáljuk.
– Sokszor felemlegetett vád az egyházi hierarchiával szemben, hogy nem jelzik a polgári hatóságoknak, ha pedofil bűncselekményről szereznek tudomást.
– Egyes angolszász országokban, de Franciaországban is a püspök köteles jelenteni az igazságszolgáltatásnak, ha gyónáson kívül tudomására jut, hogy valamely papja bűntettet követett el. Nehéz kötelesség ez, hiszen olyan, mintha az apának a saját fiát kellene feljelentenie. Ennek ellenére ilyen esetekben az az iránymutatásunk, hogy a törvényt tisztelni kell.
– És mi történik azokban az országokban, ahol a püspököknek nincs ilyen törvényi kötelezettségük?
– Ilyen esetekben nem kötelezzük a püspököt, hogy jelentse fel a papját, hanem arra biztatjuk, hogy vegye fel a kapcsolatot az áldozattal, és próbálja meggyőzni, hogy tegyen feljelentést a zaklatást elkövető pap ellen. Arra is buzdítjuk, hogy minden módon – ne csak lelkiekben – segítse az áldozatot. A közelmúltban egy polgári bíróság által elítélt pap esetében éppen a mi kongregációnk javasolta az egyházi eljárást kezdeményező panaszosoknak, hogy az áldozatok érdekében és a további bűnesetek elkerülése céljából vonják be a polgári hatóságokat.
– Utolsó kérdés: elévülnek-e az igen súlyos vétségek?
– Úgy vélem, itt érzékeny pontra tapint. A múltban, úgy értem 1889 előtt a kánonjog nem ismerte az elévülés fogalmát. A legsúlyosabb bűnöknél csak a 2001-es motu proprio vezette be a tízéves elévülési határidőt. Ez a szexuális zaklatások esetében azon a napon kezdődik, amikor a kiskorú betölti 18. életévét.
– S ez elég?
– A gyakorlat azt mutatja, hogy ilyen eseteknél nem elég a tízéves elévülés; helyesebb volna visszatérni a korábbi rendszerhez, amelyben az igen súlyos bűntettek nem évültek el. 2002. november 7-én Isten tiszteletreméltó szolgája II. János Pál pápa felhatalmazta dikasztériumunkat, hogy egyes esetekben, az adott püspök indokolt kérésére, eltekintsen az elévüléstől; ezt általában meg is tesszük.
Forrás: Vatikáni Információs Szolgálat
Magyar Kurír
2010. április 1.
Az Avvenire című olasz napilap március 13-i számában interjút közöl Charles J. Sciclunával. A Hittani Kongregáció ügyésze arról nyilatkozik, hogyan jár el a dikasztérium a súlyos vétségekkel, többek közt az egyházi személyek által elkövetett pedofil bűncselekményekkel kapcsolatban.
Charles J. Scicluna gyakorlatilag a Hittani Kongregáció ügyészeként tevékenykedik, feladata az igen súlyos bűntettek (delicta graviora) kivizsgálása. Ezek közé tartoznak a Katolikus Egyház által a legsúlyosabbnak tekintett vétkek, pl. az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentsége ellen elkövetett bűnök, illetve az egyházi személyek által kiskorúak kárára elkövetett szexuális zaklatások is. E vétségeket a 2001-ben kiadott Sacramentum sanctitatis tutela motu proprio a Hittani Kongregáció hatáskörébe utalja. Az ügyész foglalkozik a pedofíliával vádolt papok borzasztó – és időről időre az újságok címoldalára kerülő – ügyeivel is. A máltai származású Charles J. Scicluna barátságos ember, akiről az a hír járja, hogy a rá bízott ügyeknek maga szeret a végére járni, mégpedig rendkívül precízen.
– Önt szigorúnak tartják, miközben a Katolikus Egyházat rendre azzal vádolják, hogy engedékeny a „pedofil papokkal" szemben.
– Lehetséges, hogy régebben egyes püspökök – talán attól a téves törekvéstől vezérelve, hogy megóvják az intézmény jó hírét – a gyakorlatban túlságosan elnézőek voltak ezzel a szomorú jelenséggel szemben. Azért mondom, hogy a gyakorlatban, mert magát az effajta bűnt mindig is határozottan, egyhangúlag elítélték. Elég, ha – csak a múlt századig visszamenve – az 1922-ben kiadott, híres Crimen sollicitationis instructióra gondolunk.
– Nem 1962-ben adták ki?
– Nem, az első kiadás XI. Piusz pápasága idején keletkezett. Akkor – Boldog XXIII. János közreműködésével – a Szent Hivatal új kiadványt készített a zsinati atyák számára, amelyből azonban mindössze kétezer példányt nyomtattak. Mivel ez kevésnek bizonyult, szétosztását határozatlan időre elhalasztották. Mindenesetre olyan helyzetekre tartalmazott útmutatást, mint a gyóntatás közben történő molesztálás és más, súlyosabb szexuális bűncselekmények, például kiskorúak szexuális zaklatása.
– Csakhogy ez az útmutatás titoktartást javasolt...
– A szöveg gyatra angol fordítása sugallta azt, hogy a Szentszék titoktartást követel, nehogy kiderüljenek a tények. Ez azonban nem így volt. A nyomozás idején a titoktartás minden érintett érdekét szolgálta: elsősorban az áldozatokét, de a megvádolt papét is, akiknek – mint bárki másnak – joga van az ártatlanság vélelméhez, míg vétkessége be nem bizonyosodik. Az Egyház nem kedveli a látszat-igazságszolgáltatást. A szexuális zaklatással kapcsolatos útmutatást sohasem értelmezték úgy, hogy a bűnesetekről ne volna szabad feljelentést tenni a polgári hatóságnál.
– Mégis erre a dokumentumra hivatkozva szokták azzal vádolni a mostani pápát, hogy a korábbi Szent Hivatal prefektusaként objektíve felelős azért, hogy a Szentszék elkendőzte a tényeket...
– Ez hamis rágalom. Ezzel kapcsolatban szeretnék megemlíteni néhány tényt. Tudomásom szerint 1975 és 1985 között egyetlen, papi pedofíliával kapcsolatos eset sem került kongregációnk elé. Ráadásul az 1983-as kánonjogi törvény életbelépését követően egy ideig bizonytalan volt, hogy az igen súlyos vétségek közül melyek maradnak ennek a dikasztériumnak a hatáskörében. Csak a 2001-es motu proprio sorolta ismét kizárólag hozzánk a pedofil bűntetteket. Attól a pillanattól fogva Ratzinger bíboros nagyon bölcsen és határozottan járt el ezekben az ügyekben; a legnehezebb és legkellemetlenebb eseteket is nagy bátorsággal, személyválogatás nélkül kezelte. Azzal vádolni tehát a mostani pápát, hogy eltussolta az ilyen ügyeket, ismétlem, hamis rágalom.
– Mi történik, ha egy papot „igen súlyos vétség" elkövetésével vádolnak?
Ha a vád jól megalapozott, a püspök köteles kivizsgálni annak valóságtartalmát. Ha az első vizsgálat eredménye ellentmondásmentes, a püspök többé nem járhat el az ügyben, hanem továbbítania kell kongregációnkhoz, ahol a fegyelmi hivatal foglalkozik vele.
– Kikből áll ez a hivatal?
– Rajtam kívül, aki a dikasztérium egyik elöljárójaként más ügyekkel is foglalkozom, Pedro Miguel Funes Diaz hivatalvezetőből, hét papból és egy világi ügyvédből. Ők viszik ezeket a ügyeket, de az egyes esetek nyelvétől és speciális igényeitől függően a kongregáció más tagjai is fontos szerepet vállalnak.
– Azzal szokták vádolni a hivatalt, hogy keveset dolgozik, és lassan...
– Ezek megalapozatlan állítások. 2003-ban és 2004-ben elárasztottak minket az ügyek. Sok régi eset jött az Egyesült Államokból. Az utóbbi években, hála Istennek, jóval kevesebb az ilyen ügy.
– Hány esettel foglalkoztak összesen?
– Az utóbbi 9 évben (2001 és 2010 között) kb. háromezer, egyházmegyés és szerzetetespapokat érintő váddal foglalkoztunk, amelyek az elmúlt 50 évben elkövetett bűnesetekre vonatkoznak.
– Tehát háromezer eset pedofil papokkal?
– Nem, ez így nem helytálló. Azt mondhatjuk, hogy az esetek kb. 60%-ában azonos nemű fiatalok iránti vonzódásról volt szó, 30%-ban ellentétes nemű személlyel folytatott viszonyról; a fennmaradó 10%-ban beszélhetünk a szó szoros értelmében vett pedofíliáról, azaz serdületlen gyermekek iránti vonzódásról. Valódi pedofíliával az elmúlt 9 év során mintegy 300 esetben vádoltak papot. Kérem, ne értsen félre: természetesen ez is túl sok, de látni kell, hogy a jelenség messze nem olyan elterjedt, mint sokan gondolják.
– Tehát háromezer papot vádoltak meg. Hányat vontak eljárás alá, és hányat ítéltek el?
– Jelenleg azt lehet mondani, hogy az esetek 20%-ában folyt le teljes adminisztratív vagy büntetőeljárás, mindig a mi felügyeletünk mellett, de többnyire az eredeti egyházmegyében, itt, Rómában csak nagyon ritkán. Azért is teszünk így, hogy gyorsítsuk a folyamatot. Az esetek 60%-ában nem volt eljárás, legtöbbször a vádlott előrehaladott kora miatt, de adminisztratív és fegyelmi intézkedések történtek, pl. az illető nem misézhet nyilvánosan, nem gyóntathat, visszavonult, imádságos életet kell élnie. Nagyon világosan kell azonban látni, hogy ezekben az esetekben, melyek közül némelyik óriási feltűnést keltett és a médiában is megjelent, nem mentették fel az illetőt. Igaz, hogy formálisan nem ítélték el, de ha valakit hallgatásra és imádságos életre köteleznek, annak oka kell legyen...
– Így még mindig ott van az esetek 20%-a...
– Azt mondhatjuk, hogy az esetek 10%-ában, a legsúlyosabbakban, ahol bőséges bizonyíték áll rendelkezésre, a Szentatya megtette azt a fájdalmas lépést, hogy felmentette az illetőt a klerikusi állapot alól. Ez igen súlyos, ám elkerülhetetlen, adminisztratív intézkedés. Az esetek fennmaradó 10%-ában maga a megvádolt pap kérte a papi kötelezettségek alóli felmentését, és ezt meg is kapta. Ezeknél a papoknál gyermekpornó-anyagokat találtak, és ezért a polgári hatóság elítélte őket.
– Hol történt a háromezer eset?
– Nagyrészt az Egyesült Államokban; 2003-2004-ben ott történt az összes eset 80%-a. 2009-ben az USA „részesedése" a világon előforduló 223 eset mintegy 25%-ára esett vissza. 2007 és 2009 között a kongregációhoz évente átlag 250 ügy érkezett az egész világról. Számos ország mindössze egy vagy két esetet küld. Igaz, hogy egyre több országból érkeznek ügyek, de maga a jelenség nagyon visszaszorult. Ne felejtsük el, hogy a világon összesen 400 000 egyházmegyés és szerzetespap él, még ha nem is ezt a statisztikát idézi fel bennünk, amikor ezek a szomorú esetek megjelennek az újságok címoldalán.
– És Olaszországban?
– Eddig nem öltött drámai méreteket ez a jelenség, habár aggasztónak találom a hallgatást, amely országszerte nagyon is elterjedt. Az Olasz Püspöki Konferencia nagyszerű technikai-igazságügyi tanácsadó szolgálattal segíti az ilyen esetekkel szembesülő püspökök munkáját. S örömmel látom, hogy az olasz püspökök egyre fontosabbnak tartják a tudomásukra jutó esetek kivizsgálását.
– Említette, hogy az elmúlt 9 évben az Ön által vizsgált 3000 esetnek mintegy 20%-ában folytattak le teljes eljárást. Minden esetben elmarasztaló ítélet született?
– Sokszor igen, de olyan esetek is előfordultak, ahol a papot ártatlannak nyilvánították, vagy nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték. Ugyanakkor nemcsak a megvádolt pap vétkességét vagy ártatlanságát, hanem a nyilvános szolgálatra való alkalmasságát is minden esetben megvizsgáljuk.
– Sokszor felemlegetett vád az egyházi hierarchiával szemben, hogy nem jelzik a polgári hatóságoknak, ha pedofil bűncselekményről szereznek tudomást.
– Egyes angolszász országokban, de Franciaországban is a püspök köteles jelenteni az igazságszolgáltatásnak, ha gyónáson kívül tudomására jut, hogy valamely papja bűntettet követett el. Nehéz kötelesség ez, hiszen olyan, mintha az apának a saját fiát kellene feljelentenie. Ennek ellenére ilyen esetekben az az iránymutatásunk, hogy a törvényt tisztelni kell.
– És mi történik azokban az országokban, ahol a püspököknek nincs ilyen törvényi kötelezettségük?
– Ilyen esetekben nem kötelezzük a püspököt, hogy jelentse fel a papját, hanem arra biztatjuk, hogy vegye fel a kapcsolatot az áldozattal, és próbálja meggyőzni, hogy tegyen feljelentést a zaklatást elkövető pap ellen. Arra is buzdítjuk, hogy minden módon – ne csak lelkiekben – segítse az áldozatot. A közelmúltban egy polgári bíróság által elítélt pap esetében éppen a mi kongregációnk javasolta az egyházi eljárást kezdeményező panaszosoknak, hogy az áldozatok érdekében és a további bűnesetek elkerülése céljából vonják be a polgári hatóságokat.
– Utolsó kérdés: elévülnek-e az igen súlyos vétségek?
– Úgy vélem, itt érzékeny pontra tapint. A múltban, úgy értem 1889 előtt a kánonjog nem ismerte az elévülés fogalmát. A legsúlyosabb bűnöknél csak a 2001-es motu proprio vezette be a tízéves elévülési határidőt. Ez a szexuális zaklatások esetében azon a napon kezdődik, amikor a kiskorú betölti 18. életévét.
– S ez elég?
– A gyakorlat azt mutatja, hogy ilyen eseteknél nem elég a tízéves elévülés; helyesebb volna visszatérni a korábbi rendszerhez, amelyben az igen súlyos bűntettek nem évültek el. 2002. november 7-én Isten tiszteletreméltó szolgája II. János Pál pápa felhatalmazta dikasztériumunkat, hogy egyes esetekben, az adott püspök indokolt kérésére, eltekintsen az elévüléstől; ezt általában meg is tesszük.
Forrás: Vatikáni Információs Szolgálat
