A Biblia a korrupcióról

Velünk élő Biblia - A korrupcióról
Reformátusok Lapja, LII. évf. 35. sz. - 2008-08-31 - Virágh György

A latin corruptio szó annyit jelent: megrontás, megvesztegetés, romlás, romlottság. Igei változatban: corrumpo = kárt tesz valamiben, elront, meghiúsít, megsemmisít, tönkretesz, megront, meghamisít, átvitt értelemben elcsábít, rossz útra térít, megveszteget. Mindezek mögött a rumpo ige áll tör, széttör, széttép, elrepeszt, elszakít, elvágja a torkát, megszakít jelentéssel. Ez azért is nagyon fontos, mert a teológia a bűneset utáni ember állapotát így jellemzi: status corruptionis – a meghasonlottság, a romlottság állapota, amelyben az ember áthidalhatatlan távolságra került Istentől vétke miatt. Megtalálható benne a befejezettség állapota (nem tudok nem bűnt elkövetni lázadásom nyomán), mivel elszakadtam Istentől; másrészt a korrekcióra való rászorultság: csak Ő segíthet rajtam, hogy mindent és végérvényesen el ne rontsak.

A latin corruptio szó annyit jelent: megrontás, megvesztegetés, romlás, romlottság. Igei változatban: corrumpo = kárt tesz valamiben, elront, meghiúsít, megsemmisít, tönkretesz, megront, meghamisít, átvitt értelemben elcsábít, rossz útra térít, megveszteget. Mindezek mögött a rumpo ige áll tör, széttör, széttép, elrepeszt, elszakít, elvágja a torkát, megszakít jelentéssel. Ez azért is nagyon fontos, mert a teológia a bűneset utáni ember állapotát így jellemzi: status corruptionis – a meghasonlottság, a romlottság állapota, amelyben az ember áthidalhatatlan távolságra került Istentől vétke miatt. Megtalálható benne a befejezettség állapota (nem tudok nem bűnt elkövetni lázadásom nyomán), mivel elszakadtam Istentől; másrészt a korrekcióra való rászorultság: csak Ő segíthet rajtam, hogy mindent és végérvényesen el ne rontsak.

A bűn széttöri a teremtmény oldaláról a Teremtővel való kapcsolatot, mivel inkább választotta és választja az engedetlenséget, álszabadságot, mint az engedelmesség valódi szabadságát. De a korrupció megtöri a törvényes rendet, egy morális normát, a közösséghez tartozás kötelezettségét is. Mivel a bűn törést jelent Istennel való kapcsolatunkban, az azt elkövető nem mentesül a következmények terhe alól. Megtöri az emberi személyiséget is – miután leválasztotta Alkotójáról –, mert hazugságra, színlelésre, rejtőzködésre, megoszthatatlan és kiterjeszthetetlen életvitelre kényszeríti. Jobb esetben is pusztán a két úrnak szolgálat magatartásáról beszélhetünk. Cinizmusra, cinkosságra, megalkuvásra, kétszínűségre késztet – valójában kiszolgáltatja, lecsupaszítja, újabb bűnök elkövetésére sarkallja az embert. Tönkreteszi a közösség éltető – óvó – gyógyító szabályrendszerét, sőt elveszi a társadalmi igazságosság hitét.

Vannak gyakoriságát növelő tényezők. Ilyen például a hanyatlás-visszaesés időszaka, amikor meggyengül az istenfélelem, felbomlik az addigi rendszer kerete, általánossá válik a bizonytalanság. Növeli a korrupció mozgásterét a szerzési vágy tombolásának ideje, amikor parttalanná válik az anyagiasság. Bizonyos történelmi idők felemésztik a közösség szolidaritását. A kíméletlen önzés elanyagiasítja a természetes és személyes emberi kapcsolatokat, ezáltal még nyomasztóbbá teszi az egyéni életet, melynek sikertelensége tovább erősíti a megfogható iránti igényt. A reménytelenség időszaka együtt jár a jövő elvesztésével, a korlátozott kilátásokkal, amelyek a szó legszorosabb értelmében vakká teszik az embert a normális cselekvésre. Az élet nem tekinthető fizetővendég szolgálatnak-szolgáltatásnak. Beszélhetünk a közösségi ethosz hiányáról, ami hazánkban tartósnak mutatkozik. Ez a félreértett és félremagyarázott szabadság erőszakos ideológiája, mely minden társadalmi ellenőrzést anakronisztikusnak bélyegez. A legfontosabbnak azonban mégis a bibliás hit hiányát tekintem. Ennek legelemibb része Jézusnak ez a mondata: „A bűn az, hogy nem hisznek énbennem." (Jn 16,8) Ebből fakad a mindennapos élet félreértett szükségeinek csalfa kielégítése.

Egy nemzetközi szervezet (Transparency International) már 12 éve adja közre ezzel kapcsolatos vizsgálatainak eredményét. Másfélszáz országot vizsgálnak a társadalmi élet tisztasága vonatkozásában. Magyarország folyamatosan csúszik lefelé a középmezőnyben. Fertőzöttségünk az utóbbi években látványosan növekedett, ennek oka és következménye egyaránt van. Az északi országok, Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Szingapúr állnak az élen. Az emberek nagyobbik része meg van róla győződve, hogy a „dolgok így működnek". Vagyis törvénytelen eszközökkel, pénzbeli-kapcsolati beavatkozással. A hatalomnak pedig az az érdeke, hogy ezt a mindenhatósági látszatot fenntartsa, mert ezáltal tudja manipulálni a hitetlensége miatti csapdában vergődő embert.

A mindennapi ügyintézés, érintkezés „olajozásának" számtalan formája van. Ezek közül 5 kiemelhető előfordulási gyakoriságuk miatt. Borravaló – bizonyos helyzetekben a köszönet kifejezésének eszköze, a szocialista hiánygazdaság következtében beépült a szolgáltató szektorba ugyanúgy, mint az egészségügybe, de máshol is megtalálható. Egy 10 évvel ezelőtt készült felmérés szerint a megkérdezettek csak 17%-a tartotta ezt korrupciónak, ugyanakkor 3-ból 2 nem tartotta elfogadhatónak. A hálapénz gyakorlatában már jóval több a kötelező elem, mivel gyakrabban van rá szükség, és nagyobb is az ember kiszolgáltatottsága. Itt szinte teljes az egyetértés a gyakorlat elfogadhatatlanságában, a megkérdezettek közel fele mégsem tartotta korrupciónak. Bizonyos ajándékok ügyintézőknek való átadása hasonló képet mutat, mint a hálapénz esetében. Érezhető az elméleti ítélet és a mindennapos gyakorlat közötti éles szakadék, ami jól mutatja a jelenség bonyolultságát, emberi-törvényi rendezhetetlenségét. A protekció esetében sincs változás, nem tartják elfogadhatónak, mégis gyakorolják. Kicsit hasonlít ez a kettős nyilvánosság ismert jelenségéhez, amikor a nyilvánosság előtt egészen másképpen nyilatkoznak a megkérdezettek, mint ugyanők – anonimitásuk megőrzésével – írásban. A nepotizmus nem más, mint családtagok érdekében való közbenjárás. Ebben sincs lényeges változás az előzőekhez képest.

A Biblia több oldalról is megközelíti a kérdést. Egyrészt kereshetjük a latin szó előfordulását a Szentírás latin fordításában (Vulgata). Másrészt vizsgálhatjuk azt, mit is tanít Isten Kijelentése a mértékekről, az értékekről, az anyagiakról, a törvényes megoldásokról? A Biblia szerint a mértékek és értékek is Isten uralma alatt állnak, ezért meghatározott rendeltetésük van, aszerint kell-lehet velük élni. Minden ezzel szembeni felhasználás tilos, komoly következményekkel jár. A próféták rendszeresen meghirdetik Istennek ezt a számonkérését a Törvény rendelkezéseinek megszegése miatt (Ám 8,5 – kisebb véka, nagyobb súly, hamis mérleg; Mik 6,10-16 – hamis véka, mérleg, súly, gazdagságuk rablott holmi). Az 5Móz 25,13–16 kifejezetten tiltja a kétféle súlynak, vékának birtoklását és használatát. „Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésében, sem a hosszmértékek, súlymértékek és űrmértékek használatában. Igaz mérlegetek, igaz súlyotok, igaz vékátok és igaz mérőedényetek legyen. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről." (3Móz 19,35–36) Úgynevezett mindennapos életünk is Isten felügyelete alatt áll, ítélete elkerülhetetlen.

Rendjéért mindenki Őelőtte felelős – ez a törvény (mispáth) lényege. Törvénye megismerhető és megélhető, általa számon kérhető. Az életet kereső és szerető embernek van erre szüksége. Isten ítélete számonkérés és helyreállítás egyszerre. A holnap szempontjának jelenléte ma. Az ítélet Istené, senkinek sem a magántulajdona. „Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt." (5Móz1,17) Isten minden időben és helyzetben szemmel tartja az igazságot: „Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot." (Zsolt 17,2)

Az ószövetségi jogrend meghatározója: Izráel Isten választott népe és szövetségese. A felelősségre vonás mindig a közösség szempontjából történik. Egyéniség a közösségben és a közösségért létezik. Az igazság (cedek-cödáká) szavak első jelentése éppen a megsértett mispáth helyreállítása. Az igazság nem darabolódhat szét az egyének részérdekei, avagy pillanatnyi hangulata között. Nem veszhet el Isten igazsága – az élhető rend – a közösségben. Isten jelenléte olyan életet tesz lehetővé, amelyben a közösség is, az egyén is, az egész teremtettség is nyertes.

Amikor korrupciós ügyekről és annak következményeiről beszélünk, akkor megkerülhetetlen az igazságszolgáltatásnak felelőssége és lehetősége, valamint bizonyos egyénnek a közösség rovására szerzett előnye.

A harmadik kulcsszó a békesség, az élet élhetőségének jó rendje, a sálóm. E kifejezés a másik kettőt is magába foglalja. Vagyis nincs békesség-törvényesség-igazság egymás nélkül, egymás rovására. A szó eredeti, igei jelentése annyi, mint éppé, egésszé, teljessé, egészségessé tenni. Az egész népközösség épsége, egészsége, jóléte, Isten előtti megállása csak ott lehetséges, ahol megtartják a szövetség előírásait, vagyis igénylik Isten áldását, jelenlétének vezetését minden kérdésében. „Gonosz időket" (Ámósz) hoz magával az, amikor eltávolodunk Istentől, s ebben a távolságtartásos szabadságban akarunk növekedni a magunk módján. Ezt az önkényes új rendet akarjuk aztán humanizálni, demokratizálni, általánossá tenni. Ez lehetetlenség. Az egész nem taposható el a közösség, s annak Urának megsértése nélkül.

 

 

 

Lelkészképzésünk néhány kérdése

Lelkészképzésünk néhány kérdése
Vladár Gábor

 

Reformátusok Lapja, LII. évf. 37. sz.
2008-09-14

Közép-európai protestáns lelkészképzési rendszerünk a felvilágosodás és a 19. századi tudományszemlélet gyermeke. Természetesen vannak ennél nagyobb és keresztyénibb ősei is, de ami elődeitől igazán megkülönbözteti, az a tudomány újkori, robbanásszerű fejlődéséhez, „nagyüzemivé” válásához való kényszerű alkalmazkodási képessége. Véleményem szerint ez az alkalmazkodási reflex csak felerősödött a rendszerváltás óta. Enciklopédikus jellegű képzést kívánunk adni, és ez elsősorban az indexbe írt sok tantárgy formájában jelentkezik. Alapjában véve nem lehet tévútnak nevezni ezt az irányvonalat. Ha a múltban a lelkipásztor társadalmilag elismert és elfogadott személyiség kívánt lenni, akkor felsőfokú képzettséget kellett szereznie. Ma is ez a helyzet világszerte: az egyes egyházak a legmagasabb szinten képzik ki lelkipásztoraikat a szent szolgálatra. Az ideális lelkész: intelligens, jól képzett, eligazítást tud adni a világ zűrzavarában.

 

Több kérdés is felvetődik azonban a fentebbi rendszerrel kapcsolatban. Először is: az enciklopédikus tudás mindig „darabos” tudomány marad, és csak kevesen képesek a részeket egésszé egybeilleszteni. Ezért örök veszély a felületesség, illetve a mindentudás kísértése. Az alkalmazkodási reflex másik problémája, hogy a felsőfokú képzés, illetve a tudományos minősítés területén jelentős változások történtek hazánkban a rendszerváltás óta eltelt időszakban. E változások lelkészképzésünket sem hagyták érintetlenül. A „bolognai rendszerként” emlegetett új képzési szerkezet bevezetésével ma már mindegyik hazai lelkészképző intézetünkben azonos rendben, osztatlan mesterképzés keretében történik a lelkipásztorok képzése, azonos tanulmányi időben. Külföldön is sok kritika éri ezt a rendszert, mégis nagy eredménynek tekinthetjük, hogy az új szerkezetben is megőrizhetjük hagyományos képzési formánkat. Ez alapján a teológiai tanárok konferenciája az elmúlt évben Pápán kidolgozta a lelkészképzés és a lelkésztovábbképzés egységes szempontjait, és azokat a Zsinat elé terjesztette jóváhagyásra.

Tudatában vagyunk annak, hogy az európai népek közösségében élő, önmeghatározását kereső 21. századi magyar társadalom számára készítünk fel lelkipásztorokat. Olyan társadalomban kell Istennek az egész emberre vonatkoztatott igényét közérthetően megfogalmazni, amelybe újra és újra azt a tévhitet sulykolják, hogy a vallás magánügy. Olyan társadalomban kell meghirdetnünk az örök evangéliumot, amelyben egyre többen tudnak egyre kevesebbet erről az evangéliumról. Azt is be kell látnunk, hogy nem mi vagyunk az egyedüliek, akik valamiről meg szeretnénk győzni az embereket. Feladatunk mégsem az, hogy egzotikus elemeket építsünk be kegyességi tradícióinkba a nagyobb hatás érdekében, vagy kimutassuk és leleplezzük konkurenseink gyenge pontjait, hanem olyan misszionáló közösséggé kell válnunk, amely pontosan el tudja mondani: kiben és miben hiszünk, miért élünk így. Fontos ez egy olyan világban, ahol a keresztyénség életveszélyes mértékben „kontúrnélkülivé” vált, ahol szinte már elmosódik a határ a keresztyének és nem keresztyének között, és sokszor a legelemibb hittételek is ismeretlenek maradnak az emberek számára.

A lelkipásztorok képzése nem a teológiai akadémiákon vagy hittudományi egyetemeken kezdődik el, hanem a családban, a gyülekezetben, középiskoláinkban. Ezekben a közösségekben kapják meg vagy sajátítják el fiataljaink az alapvető hitbeli magatartásformákat, az erkölcsi tartást, az igényes munka örömét, a kultúra iránti érdeklődést, a műveltség alapelemeit, a kreatív gondolkodást és mindazt, ami a lelkipásztori munka számára létfontosságú. Családjaink, gyülekezeteink, iskoláink egymásrautaltsága sehol nem mutatkozik meg olyan nyilvánvalóan, mint éppen a lelkészképzés területén. Egymásra mutogatásból ma már nem lehet megélni, viszont segíthet mind - annyiunknak az egymásért mondott imádság. Hiszen az egyetemes papság elvét valló egyházban minden egyháztag felelősséget hordoz a tanítás tisztaságáért, azért, hogy az evangéliumot korszerűen és biblikusan hirdessék magyar nyelven. Így kísérjük imádságban mindazokat, akik ebben a tanévben is a szent szolgálatra készülnek lelkészképző intézményeinkben.

(A szerző a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora)

 

 

Luther-sör...

A Kálvin-sör után hiányérzetem támadt, emlékezvén Luther Asztali beszélgetéseinek egyik ihletőjére... És nem hiába... Mindez természetesen az egyháztörténet és kultúrtörténet iránti rajongásomból kizárólag...
http://www.lutherbier.de

Kálvin-sör!

Aki a Reformáció Napját "méltóképpen" akarja ünnepelni, az feltétlenül hozzon vagy hozasson magának Genfből Kálvin-sört (Calvinus Beer)! A Reformáció Múzeumában bizonyára a legkelendőbb portéka!
http://www.calvinus.ch
A weboldalon érdemes végignézni a flash-animációt, de a sietőknek azért ideollóztam két képet...

Kezelje a kormánysegélyeket az ortodox egyház

Románia államelnöke, és a hozzá közel álló ellenzéki párt képviselői többször nyilatkozták, hogy a Romániai Ortodox Egyház (BOR) számára nagyobb szerepet kívánnak adni a kormánysegélyek szétosztásában. Hiszen a kormány által kiutalt segélyeknek csak a fele érkezik meg a károsultakhoz a korrupció és a bürokrácia miatt, míg az egyház teljes egészében és a megfelelő helyre eljuttatná. Mivel a BOR eddig is hozzájárult a keresztény értékek közvetítéséhez, a "modern Románia" építéséhez és a nagy "európai családhoz" való bekapcsoláshoz, itt az idő, hogy kidolgozzák a módoztát annak, hogyan tudna mégtöbb pénzt kiutalni a BOR-nak a majdani kormány ezekre a célokra. Ha belegondolunk, hogy a gombamód szaporodó ortodox templomok építésére, a cikkekben is kiemelt külföldi ortodox egyházak alapítására és a Trinitas rádió és TV kiterjesztésére mennyi kormányzati pénzt utalnak ki, mennyi pénz fog összpontosulni a szociális tevékenység átruházása révén az ortodoxok kezében. Miközben, természetesen, az iskolákban, kórházakban, kaszárnyákban és börtönökben ortodox kizárólagosság van... És ez minden bizonnyal nem csak kampánybeli ígéret.

Teljes román nyelvű cikk: http://www.ziua.ro/news.php?data=2008-09-30&id=13659

Fabiny Tamás: Az egyház mint kivilágított léghajó

Az egyház mint kivilágított léghajó

Néhány hete a miskolci belvárosi evangélikus templomban különleges gyülekezet énekelte jóízûen Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán zsoltárfeldolgozását: „Mily gyönyörûség, íme, lásd, / amikor az atyafiak együtt muzsikálnak! / Ott van az áldás, hiszed-é? / Csak oda küld a mi Urunk pengõ citerákat.” E néhány sor akár a mottója is lehetett volna a 29. Kaláka fesztiválnak. Hiszen errõl volt szó: az atyafiak (nemcsak a vér szerinti testvérek, hanem összetartozó jó barátok) együtt muzsikáltak.

Több helyütt is megnéztem a 133. zsoltárt, ám bevallom, hogy mind a héber eredetiben, mind a különbözõ fordításokban valami mást találtam: az atyafiak együtt vannak, együtt élnek, együtt lakoznak. Talán még Hajdók János ihletett zsoltárfordítása áll legközelebb Sumonyi Zoltán változatához; ez az egykor papnak készült nagyszerû, régi vágású tanárember (aki szegény nekem oroszt kellett, hogy tanítson egy általános iskolában a Józsefvárosban, a „nyóckerben”) így fordítja e sorokat: „ha a testvérek összhangban élnek”. Ez pedig már közel kerül az együtt muzsikálás szép költõi képéhez. Ennyi mûvészi szabadság megengedhetõ Sumonyi Zoltánnak is, és nyugodtan mondhatjuk, hogy mily gyönyörûség, amikor az atyafiak együtt muzsikálnak.

A közelmúltban egy nyíregyházi esküvõn személyesen is megtapasztalhattam ennek a sornak az igazát: a menyasszony hét és a võlegény öt testvére muzsikált és énekelt gyönyörûen együtt… A közismert verssorok is megelevenedtek ott és akkor: „Mindenik embernek a lelkében dal van, / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek.”

De azért az eredeti zsoltárszöveg is gazdag üzenetet hordoz: szép és gyönyörûséges, ha a testvérek egyetértésben élnek, együtt lakoznak. Errõl pedig egy másik ma élõ költõ, Görgey Gábor Nincs közös akarat címû verse jut eszembe: „Valahányszor minden lakó / Egyszerre sóhajt, / A bérház fölemelkedik, / Mint egy kivilágított léghajó. // Csakhogy egyszerre sohasem / Sóhajt minden lakó, / Ezért nem emelkedik föl a bérház, / Mint egy kivilágított léghajó.”

A mi országunk is sokszor olyan, mint ez a bérház. Nincs összefogás. Még sóhajtani sem tudunk egyszerre. Pedig felemelkedhetnénk. Németh Lászlóval szólva „emelkedõ nemzet” lehetnénk. Vagy Illyés Gyula metaforájával a „haza a magasban” lehetne a miénk.

Talán csak kivételes történelmi pillanatokban volt példa erre az összefogásra. Mondjuk 1956-ban és úgy-ahogy 1989-ben. Akkor mintha felemelkedett volna ez a bizonyos bérház, ha nem is mint egy léghajó, de legalább mint egy papírrepülõ… S akkor még nem szóltam arról, hogy bizony az egyházban sem nagyon tudunk egyszerre sóhajtani. Bizony, hiányzik az összefogás. Emelkedés helyett jószerével azt éljük át, hogy lefelé húznak a gondok.

A 133. zsoltárhoz hasonlóan Jézus is az egyetértés és az összefogás fontosságáról szól: „Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19–20) Jézus itt egyáltalán nem maximalista. Nem milliók összefogásáról szól, mint sok mozgalmi ének, hanem csak két ember egyetértésérõl, kettõ vagy három közösségérõl. Az evangélium eredeti szövegében szereplõ „egyetért” kifejezés görögül úgy hangzik, hogy „szümphóneó”. Ez pedig, úgy látszik, mégiscsak legitimálja Sumonyi Zoltán fordítását, hiszen a szó nyilván a szimfóniában, vagyis az együtt zenélésben, a muzsikálásban él tovább.

Jézusnak Máté evangélista által megõrzött kérdése az elé az alternatíva elé állít, hogy a szimfónia vagy a kakofónia, azaz az összhang vagy a hangzavar jegyében élünk-e. A kakofónia ebben az összefüggésben ilyesmit jelenthet: rossz hangzás, hamisság, civakodás, egyet nem értés, pártoskodás. Mindez érvényes a keresztény közösségekre is. Pál apostol így vázolja a kakofóniának ezt a jelenségét: „Amikor irigység és viszálykodás van közöttetek, nem testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja: »Én Pálé vagyok«, a másik pedig azt: »Én Apollósé«, nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán…” (1Kor 3,3–5) Parafrázisában Sumonyi Zoltán átdolgozta – mai áthallásokkal – ezt az igeszakaszt is: „A pártok széjjel ne szedjenek…”

A magyar történelem is arra tanít minket, hogy sokszor hiányzott a közös akarat, az összefogás, és a szimfónia helyett a kakofónia volt jellemzõ. A mohácsi vész utáni idõkben írta jelentésében a pápai követ: „Ha Magyarországot három forint árán ki lehetne menteni a veszélyek örvényébõl, nem akadna három ember, aki ezt az áldozatot meghozná.”

A bibliai õstörténetben Ábrahám Istennel alkudozik a bûnös Sodomáért: „Vajon elpusztítod-e az igazat a bûnössel együtt? Hátha van ötven igaz ember abban a városban? (…) De ha az ötven igaznak öt híja lesz…” (…) Hátha negyven található ott? (…) …hátha csak harminc…? (…) …hátha húsz található ott? (…) …de hátha csak tíz található ott?” (1Móz 18,23–32) Ábrahám nem mer továbblépni a már-már kupeckedésnek tûnõ közbenjárásban, ám Jézus még merészebb: neki az is elég, ha ketten egyetértenek…

Hol kezdõdik a jézusi szümphónia, vagyis az emberek Istennek tetszõ egyetértése? A gyülekezetben. Két ember közösségében és összhangjában a családban. Anya és leánya, apa és fia vagy éppen két testvér között. Nagyszülõ és unoka, anyós és meny viszonyában. Milyen szépen ír errõl Két nyárfa címû versében Kányádi Sándor: „Én sem volnék, ha nem volnál, / Ha te hozzám nem hajolnál. / Te sem volnál, ha nem volnék, / Ha én hozzád nem hajolnék.”

Nem mindegy, hogy miben értünk egyet. A zsiványok is összefognak, a bûnözõk is összecsiszoltan „mûködnek”. A szümphónia ezt jelenti: két ember egyet gondol, egyet érez, egyet kér… Összhang lehet a kérésben is, hiszen Jézus imádkozni tanít: az õ nevében kell kérni!

Gazdag tartalmat rejtenek ezek a sorok: „Mily gyönyörûség, íme, lásd, amikor az atyafiak együtt muzsikálnak!” Ugyancsak miskolci élményem, de még a hatvanas évek közepérõl. Akkor költöztünk oda a dunántúli kis faluból, Csöglérõl. Elsõs koromban énekkaros lettem, és nagy lelkesen fújtam az éneket. A mellettem ülõ fiú azonban – ma is emlékszem a nevére, Fázold Henriknek hívták – többször és egyre ingerültebben rám szólt: „Fals! Fals, amit énekelsz!” Több se kellett nekem, a faluról felkerült gyereknek, annál bõszebben énekeltem tovább. Meg akartam mutatni a városi ficsúrnak, hogy én is vagyok valaki. Azt hittem ugyanis, hogy a fals azt jelenti: falusi…

Vallom: elsõsorban nem a zenei tisztaság, hanem a szív szándéka hozza létre a jézusi szümphóniát.

Ez a reményem egyházunkkal és nemzetünkkel kapcsolatban is. Talán lesz, mégiscsak lesz közös akarat. Talán megtörténik a csoda, és képes minden lakó egyszerre sóhajtani, és felemelkedik a bérház, mint egy kivilágított léghajó…

Fabiny Tamás püspök
Északi Egyházkerület

 

Forrás: Evangélikus Élet

 

Ha politizál az egyház, fizessen adót is!

Amerikában egy önálló evangéliumi egyház lelkésze előre kijelentette, hogy a szószékről fogja hirdetni a híveknek, hogy a választásokon McCain szenátorra szavazzanak, mert biblikusabbak nézetei. Bár az Egyesült Államokban a szólás szabadságának alkotmányos joga mindent felülír, egy 1954-beli adótörvény azonban a non-profit szervezetek adómentessgéének megvonásával fenyeget, ha nyíltan kiállnak egy jelölt mellett a választási kampányban. A felvetés jogos lehet, milyen alapon szól bele a közéletbe, ha nem viseli jog szerint a közterheket? Kérdéses viszont, hogy egy 1954-es adótörvény felül tudja írni az egyházak társadalmi fontosságát és a híres First Amendment jogát? Vajon ugyanezen az alapon más országokban is jogtalan lehetne az is, ha a lelkész a szószékről vagy lelkészi minőségében avatkozik bele a poilitikai választásokba?

Az írás itt található:

http://www.christianpost.com/article/20080929/protesting-pastors-back-candidates-from-the-pulpit.htm

A vízözön legendája

A vízözön legendája

A régészet hőskorában, az 1920-as évek végén Sir Leonard Woolley, a híres brit szakember komoly munkát fektetett az ősi mezopotámiai városok felszínre hozásába. A legnagyobb érdeklődésre természetesen Ur híres városa tartott számot, és ami azt illeti, szenzáció tekintetében nem is okozott csalódást. Az ásatások egyre mélyebb rétegeket értek el, és egyre ősibb leletekre bukkantak. Tizenkét méter mélyen jártak, amikor agyagrétegbe ütköztek, mellyel véget ért az addig gyakori tárgyi leletek előbukkanásának sora. Úgy tűnt, mindent kihoztak a kutatóárokból, amit csak lehetett.

Ám Woolley kivételesen ügyes ásatásvezetőnek bizonyult. Felfigyelt arra, hogy az agyagréteg észrevehetően magasabbra esik, mint a közeli folyó valamikori vízszintje. Úgy gondolta, megér még némi munkát, hogy megvizsgálhassák, mi okozza ezt a furcsaságot, és elrendelte az ásás folytatását. A „némi” munka végül meglehetősen komolynak bizonyult, hiszen két és fél méternyi agyagrétegen kellett átvágniuk magukat – melynek lerakódása olyan sima volt, hogy csak arra tudtak gondolni, hogy víz terítette ide. Nagy meglepetésükre a természetes záróréteg túloldalán újra emberi település nyomaira bukkantak, ráadásul a túlsó oldalon megismerttől, ha nem is gyökeresen, de felismerhetően eltérőre. Woolley világosan látta, hogy hatalmas árvízkatasztrófa nyomaira bukkant, és nem tudott másra gondolni, mint hogy megtalálta az özönvíz régészeti bizonyítékát. A lapok szét is röppentették a hírt, mint világszenzációt.

A Bibliát évszázadokon keresztül tudományos alapműnek is tekintették, sőt egy világnézet alapjának. Az általa közvetített ismereteket szó szerinti igazságnak volt szokás felfogni, a világi tudomány eredményeit össze kellett vele hangolni. Ennek elmulasztása pár évszázaddal korábban kimondottan életveszélyesnek számított. Az özönvíz pedig, ami az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb kataklizma, amiről a szent könyv tudósít, ilyen szempontból különleges figyelmet élvezett. Még latin tudományos nevet is kapott: diluvium.

Legenda és tudomány

 

Állattani szempontból meglehetősen jól sikerült a korabeli tudomány és a legendás katasztrófa összeegyeztetése. Úgy vélték, hogy az ősállatok kipusztulása és a vízözön közvetlen összefüggést mutat, a ma már nem létező fajok az úgynevezett antediluviális, azaz özönvíz előtti korhoz tartoztak. De nem csak a tudósokat foglalkoztatta a kérdés. A világ tengereit beutazó brit hajóskapitányokat a kérdés gyakorlati oldala fogta meg: hogyan tudta vajon Noé megoldani, hogy egyetlen bárkán elférjen a hatalmas számú állatfajból egy-egy pár. Számukra, hiszen ők sokkal többet láttak a világból Mezopotámiánál és a Közel-Keletnél, a probléma szinte megoldhatatlannak látszott. Olyan ötletekkel próbálták áthidalhatóbbá tenni a problémát, mint hogy az általuk ismert legnagyobb állat, az elefánt valószínűleg nem utazott a bárka fedélzetén, hanem vontatókötélre fogva vontathatta maga után az özönvíz hajósa.

 

A világról gyűlő egyre nagyobb mennyiségű ismeret egyébként szolgált bizonyos alátámasztással a gigantikus áradat tényleges történetével kapcsolatban. Az óvilági utazók a földgolyó több pontján is találkoztak erről szóló történetekkel, legendákkal. Amerika sokszínű népessége valóságos kincsestárnak bizonyult az özönvíz mondák vonatkozásában. De Afrika vagy akár Ausztrália őslakói is őriznek hasonló típusú meséket, sőt a távoli Kínában sem teljesen idegen a téma.

Mezopotámia kiemelt jelentőséggel bír a kérdésben. A régészek által felszínre hozott tömérdek agyagtáblán megörökített Gilgames eposz egy önállóan is értelmes terjedelmes része egy, a bibliaihoz hasonló özönvíz legendát mesél el, melynek hőse, Ut-napistim ugyanarra a feladatra kap megbízatást, mint a zsidó Noé. A bibliakutatók körében természetszerűleg fel is merült az ötlet, hogy a Biblia saját meséjét a Folyamköz népeitől kölcsönözte, ami nem is logikátlan feltevés, tekintve, hogy a szent könyv szerzői a sivatag mélyén éltek, tehát nem túl valószínű, hogy ilyen nagy mennyiségű vízzel találkozhattak.  Ráadásul a babiloni fogság idején volt is alkalmuk megismerni Mezopotámia mondavilágát. De az sem lehetetlen, hogy a két történet tulajdonképpen egy közös őslegenda két párhuzamosan kifejlődött variánsa. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sok hasonlóságot mutat az özönvíz legendakörével Platón Atlantisz meséje is, melyben a csodás szigetet szintén vízáradat söpri el.

Ararat vagy Urartu

Ami azt illeti, Noé kikötőhelye is tulajdonképpen a Folyamközhöz kötődik, bár egy közkeletű tévedés révén ezt általánosan az örményországi Ararát heggyel szokás azonosítani. A probléma alapvetően helyesírási természetű. A héber ábécé ugyanis nem ismer magánhangzókat, csak a mássalhangzókat szokás leírni, a hiányzó betűket az emlékezet vagy a logika pótolja. Ez azt jelenti, hogy a pont neve, ahol a bárka először földet ért, az Ószövetség szerint rrt. Hogy pontosan ki és mikor azonosította ezt először a távoli örmény heggyel, az már sohasem fog kiderülni, de a környék ókori társadalmi és természeti földrajzának időközben megalapozódott kiterjedtebb ismerete sokkal valószínűbb megoldást is kínál a három betű megfejtésére. Mezopotámiában ugyanis a bibliai időkben létezett egy virágzó ország, mely az Urartu nevet viselte, ami a héber helyesírás logikátlansága révén leírva ugyancsak rrt. Az Ararátnál sokkal elképzelhetőbb az a lehetőség, hogy Noé – vagy akár Ut-napistim – Urartu hegyei között kötött ki. Ez mindenesetre rossz hír a számos amatőr kutatónak, akik a bárka roncsait időről-időre megtalálni vélik az Araráton, bár ha az nem tántorította el őket elképzeléseiktől, hogy egy fa építmény nem képes ezer éveken át megmaradni az időjárás viszontagságainak kitetten, akkor valószínűleg ez sem fogja őket elbizonytalanítani. 

 

Mindezt figyelembe véve tulajdonképpen azt kell mondanunk, hogy Woolley végül is nem ok nélkül vonta le következtetését. Ám a mezopotámiai ásatások előrehaladása mégiscsak némi módosításra késztette az utána következő régésznemzedékeket.

 

Özönvíz, vagy özönvizek?

 

Ahogy Ur mellett egyre több folyamközi város került feltárásra, úgy derült ki, hogy nem csak egy áradás pusztított a vidéken az ókorban. Sok település esetében bukkantak hasonló agyagrétegekre, melyek viszont bizonyíthatóan különböző korokból származtak. Úgy tűnik, hogy az árvizek – mégpedig a hatalmas, egész városok elpusztítására képes árvizek – annak idején nem mentek ritkaságszámba ezen a vidéken.

 

Ha ezt a gondolatmenetet egy kicsit kiszélesítjük, arra a feltevésre juthatunk, hogy a világ számos pontján felbukkanó özönvíz történetek szintén nem egyetlen valaha volt hatalmas áradat emlékei, hanem esetleg sok-sok helyi katasztrófának állítanak emlékeket. Az egyiket talán hatalmas felhőszakadás okozta, a másikat tenger alatti földrengés, a harmadik jégkorszak utáni olvadás emléke lehetett. Akkora vízmennyiség, ami a teljes szárazföld területét ellepni képes lenne, akárhogy is nézzük, nincs a bolygónkon. A legenda, hogy létezett egy valaha az egész Földet ellepő vízözön, aligha igazolható, sőt tulajdonképpen inkább valószínűtlennek tekinthető. De furcsa módon mégsincs arról szó, hogy szegényebbek lennénk egy legendával. Annak a bizonyítása ugyanis, hogy a múlt hagyományai ténylegesen megesett kataklizmáknak állítanak emléket, egy helyett rengeteg igazolt legendával tette gazdagabbá az emberiség közös kultúrkincsét. 

 

Zvara István

 

Forrás: Zöld Újság

http://www.zoldujsag.hu/cikk.php?id=28&bb=457

 

 

Ravasz László: Imádság a hazáért

Örökkévaló Istenem!

Köszönöm Neked, hogy magyarnak teremtettél és megengedted nekem, hogy e nép szenvedéseiben, gyászában, dicsőségében és szégyenében részt vegyek.

Vallom előtted bűneinket, amelyek az én bűneim is: szívünk kemény, értelmünk balgatag, hitünk ingadozó és a lelkünk pártos. Meghajtjuk fejünket ostorod alatt és vezekelünk a porban és hamuban.

De ígéreteid igazak és ámenek. Hisszük, hogy szövetséget kötöttél velünk és atyáinkkal és tudjuk, hogy az ég és föld megrendülhet, de ezt a szövetséget Te meg nem rontod soha. Hisszük, hogy ha Hozzád térünk és Te leszel egyetlen Urunk, feltámad a mi világosságunk. Könyörgök Hozzád, töltsd ki Szent Lelkedet erre a népre!

Tartson bűnbánatot böjtöléssel, sírással és kesergéssel és úgy térjen meg Hozzád, a mi Istenünkhöz, mert könyörülő és irgalmas vagy Te, késedelmes a haragra és nagykegyelmű.

Vidd ezt a népet idvességes önismeretre, hogy lássa meg bűneit és gyűlölje meg; forduljon el attól, ami vesztét okozta s tegye rá életét a Te ígéretedre. Gyomlálj ki közülünk minden pártosságot, Ellened való lázadást és egymás közötti viszályt és növeld meg a mi hitünket történelmi hitvallásunkban és emberi méltóságunkban. Legyünk a Te néped; és ne lehessünk másképpen magyarok, csak mint a Te néped.

Kezedben van nemzetünk jövendője. Nem kutatjuk, mit hoz, csak Te magad jöjj. Egyengetjük a Te ösvényeidet és készítjük számodra az utat. Imádkozó magyarok tábora egyre nő, szentséges öltözetükben siet a Te néped a Te sereggyűjtésed napján. Királlyá koronázzuk magunkat és népünk felett a Te Szent Fiadat és nemzeti jövőnket, egész történelmünket odaszenteljük a Te dicsőségedre. Szánj meg és válts meg minket, óh Szenteknek Szentje!

Ámen.

Ravasz László