A rabbi, akit Ady is meghallgatott - 150 éve született Kecskeméti Lipót (1865‑1936)

A rabbi, akit Ady is meghallgatott

150 éve született Kecskeméti Lipót (1865‑1936), tudós, váradi főrabbi, zsidó irodalomtörténész, bibliakutató

Várad neológ rabbija

A két világháború között a húszezres nagyváradi zsidóság negyedét az 1870-ben megalakult neológ hitközség teszi ki, amely 1878-ban a Körös-parton felépíti impozáns zsinagógáját, és amelynek főrabbija 1890-től Kecskeméti Lipót volt. 1920-ban magyar tannyelvű zsidó gimnáziumot alapít, megmenti a nyilvánossági jog megvonásától, az Izraelita Líceum később fel is veszi jótevője nevét.

A neológ irányzat az emancipáció, az asszimiláció illetve a magyar nyelvűség híve volt, így Kecskeméti is szembeszállt minden vallási elzárkózással, meggyőződéses anti-cionista volt. Liberális, bibliakritikai álláspontja miatt gyakran érte bírálat az ortodox irányzat részéről. Az Egy zsidó vallás van-e, több-e? (1913) című művében a zsidóságot egységesnek tekinti: a neológia és az ortodoxia az egy zsidóságnak kétféle meglátása. 

A tudós rabbi

Tudományos munkáját a középkori zsidó költészet és a bibliai próféták kortörténete terén fejtette ki. Középkori héber versfordításaiból kötetben is jelentetett meg (Zsidó költőkből, 1887), doktori dolgozatát (1888) is e témában írta, ennek egy részlete kötetben is megjelent (Pokol a középkori zsidó költészetben, 1888). Az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság (IMIT) évkönyveinek 1895‑1918 közötti első sorozatában szinte minden évben jelenik meg egy-egy, prófétákról szóló tanulmánya. Az IMIT által 1898 és 1907 között 4 kötetben kiadott, új fordítású, héber-magyar Szentírás kisprófétákat tartalmazó részét lektorálta. A Biblia az ifjúság és a család számára (1925) újabb fordítás – Tórát és történeti könyveket tartalmazó – megjelent két kötete mellett kéziratban maradt Kecskeméti prófétai könyveket tartalmazó fordítása. Prófétákról szóló, a bibliakritika módszerével megírt monográfia-sorozatából az egyenként 3 kötetes Jeremiás próféta és kora (1932) és Ézsaiás (Nv. 1935) jelent meg. Nagyváradi templomi beszédei két gyűjteményben is (1922, 1937) megjelentek. A 70. születésnapján elhangzott beszédek kötetben is megjelentek: Kecskeméti Lipót Emlékkönyv (Nv. 1935). 

Akit Ady is meghallgatott

Nem csak kiváló tudós, hanem kitűnő hitszónok, a magyar nyelv mestere is volt, melyre Ady Endre is felfigyelt. Bár Ady Nagyváradról is ismerhette Kecskemétit, illetve ott is hallgathatta beszédeit, a Rabbi a keresztyén templomban (1903) című cikkében egy, a budapesti unitárius templomban tartott, bibliai tárgyú előadását örökíti meg: „Főtisztelendő Kecskeméti Lipót főrabbi úr fölolvasása különben is csak annyi belső szenzációt rejtegetett, hogy ezekért az igékért néhány rabbi-társa már-már máglyára vitte a főtisztelendő úr lelkét… Ézsaiás, Malakkiás, Hozseás és a többi. Aki kíváncsi volt rájuk, az elment. Előre sejtettük, hogy nagyon sokan mennek el, pedig a próféták nincsenek nagyon divatban. Az emberek szeretik megbámulni a ritka látványokat. Oh, nagyon megbámulták ezt is: a keresztyén templomban a rabbit!...” 

A magyarsághoz hű rabbi

Magyar zsidóként vállalja a romániai kisebbségi sorsot is. Noha megválasztották pesti főrabbinak, a román uralom ellenére is Nagyváradon marad haláláig.

Nyomtatásban megjelent beszédeiben így vall: „A zsidóság ne nemzet akarjon lenni. Legyen az, aminek lennie kell: vallási és erkölcsi alakulatnak. Vallás vagyunk és nem nemzet… A zsidó népléleknek lehettem legjobb akarattal dolgozó munkása, de a nemzeti érzésben a magyarságé voltam egész érzésemmel… Új uralomra kerültünk át, úgy kerültünk át mint a magyarság egy része. Magyar zsidók voltunk és vagyunk, az új uralomban is magyar zsidók. Hiába: nem tudunk hűtlenek lenni. Nem dobunk követ a kútba, melynek ittuk a vizét, és nem dobunk követ a kútba, amelynek vizéből inni akarunk…” (1920); „Asszimiláns zsidók vagyunk, de nem úgy, hogy tegnap ez, holnap más, hanem úgy, hogy ahhoz, ami voltunk, hozzáadjuk azt, aminek lennünk kell… A mi anyanyelvünk, a mi magyar nyelvünk; nem tudunk elszakadni tőle. Ahogy magába vette a lelkünk, az életelemévé lett neki; és ahogy legélőbb a lelkünk, úgy akarjuk a gyermekeink lelkét is: beléjük leheljük a lelkünket, lelkünkben az anyanyelvünket.” (1922)

A magyarsággal való szolidaritását felrovó román miniszternek mondta: „A magyarság mellett voltam jósorsában. Most, balsorsában ne tartsak ki oldalán? Én elismerem az új helyzetet, de ha máról holnapra más lennék és megtagadnám a magyar közösséget, Önök vetnének meg engem és vádolnának opportunizmussal!”

Oroszi Kálmán