Január utolsó vasárnapján Ferenc pápa fehér békegalambokat eregetett az ukrajnai polgárháborús helyzetért imádkozva, a galambokat azonban egy sirály és egy dolmányos varjú megtámadta. Mindez egybeesett az ökumenikus imahét záró vasárnapjával. A fanyar képzettársítás rögtön adódott a madarak népies elnevezését ismerők számára: a „pápista” galambot megtámadta a „kálomista varjú”!
Kálvinista, kálomista
A kálomista nem más, mint a kálvinista népies változata. Petőfi is „kálomista pap”-nak nevezte versében azt a református prédikátort, akit Csokonai csapostól otthagyott. És bár a kálvinista éppen olyan pejoratív jelzőként, amolyan eretnekjelzőként vonult be a köztudatba, mint ahogyan a katolikusokat pápistáknak nevezték (leszámítva itt az evangélikusok hivatalosan is magukévá tett lutheránus elnevezését), elméletben a kálvinista világnézet, hitvallás, egyházrend stb. igencsak pozitív töltetű. Igaz, Kálvin tanítása a magyar reformátusoknál csak részben meghatározó, illetve kálvinista tanok követőinek nevezhetünk más, nem református felekezeteket is. A nyakas kálomista vagy vastagnyakú kálvinista viszont annál inkább illik hitükhöz makacsul ragaszkodó, predestináció-tanban meggyökerezett hitű, kálvini szigorú, kurucos jellemű református lelkipásztorainkra vagy presbitereinkre. A „felekezeti megkülönböztetést” a népi hagyomány azonban nemcsak az egyházakra, hanem az élővilágra is alkalmazta.
A kálomista nem más, mint a kálvinista népies változata. Petőfi is „kálomista pap”-nak nevezte versében azt a református prédikátort, akit Csokonai csapostól otthagyott. És bár a kálvinista éppen olyan pejoratív jelzőként, amolyan eretnekjelzőként vonult be a köztudatba, mint ahogyan a katolikusokat pápistáknak nevezték (leszámítva itt az evangélikusok hivatalosan is magukévá tett lutheránus elnevezését), elméletben a kálvinista világnézet, hitvallás, egyházrend stb. igencsak pozitív töltetű. Igaz, Kálvin tanítása a magyar reformátusoknál csak részben meghatározó, illetve kálvinista tanok követőinek nevezhetünk más, nem református felekezeteket is. A nyakas kálomista vagy vastagnyakú kálvinista viszont annál inkább illik hitükhöz makacsul ragaszkodó, predestináció-tanban meggyökerezett hitű, kálvini szigorú, kurucos jellemű református lelkipásztorainkra vagy presbitereinkre. A „felekezeti megkülönböztetést” a népi hagyomány azonban nemcsak az egyházakra, hanem az élővilágra is alkalmazta.
Vetési varjú (Corvus frugilegus)
Dolmányos varjú (Corvus cornix)
Pápista és kálomista varjú
Ennek egyik ékes esete a pápista varjú és a kálomista/kálvinista varjú elnevezések. Míg az előbbi a teljesen fekete tollazatú vetési varjúra vonatkozik, addig a másik a szürke-fekete dolmányos varjúra.
A ködmönhátú, szürke vagy hamvas varjúként is emlegetett dolmányos varjú bár inkább a kormos varjú rokona, és attól csak szürke háta és hasa különbözteti meg, a „vallási ellentétet” azonban a nálunk inkább előforduló, csupasz és világos csőrtövű vetési varjúval áll fenn.
Első hallásra a tollazat színbeli megkülönböztetésére gondolhatnánk, hiszen a pápista varjú fekete tollazata a katolikus papi reverenda színére is emlékeztethet, a kálomista varjú (vagy palócosan kálvonyistavarnyú) dolmánya akár a deákos, magyar mentés kálvinista prédikátorokat juttathatja eszünkbe.
Sőt, a kálvinista varjú még csak nem is „vastagnyakúbb” fajtatársainál, bár rekedtesebben károg, mint vetési varjú társa. És bár dolmányos varjúnkat nevezhetnénk magyar kálvinistának is, hiszen településeink állandó madara, a vetési varjú ezzel szemben az enyhébb tél reményében északabbról vándorol tájainkra.
Nos, a madarat ez esetben nem tolláról, hanem táplálkozási szokásáról ismerik, a keresztény embert pedig nem feltétlenül barátjáról, hanem böjtölési szokásáról.
Hogy fészkünkön kívül tollasodjunk, Jókai Mór ekképpen örökíti meg a varjak népies megkülönböztetését A barátfalvi lévita című kisregényében: „A varjúk, lehettek ötvenen is, mind megszálltak azon az egyetlen kimagasló vén bükkfán. Kálvinista varjúk voltak. Így híja őket a népajk azért, hogy ezek hússal élnek (odaértve a férgeket is), megkülönböztetésül a pápista varjúktól, akik a vetést eszik. Amazok egészen feketék, emezeknek a hátuk szürke.”
Azaz míg a pápista varjú nem fogyaszt húst, inkább csak vetést eszik, mint a katolikusok böjti napokon, addig a kálomista varjú inkább húsevő, azaz ritkán böjtöl, mint a kálvinisták nagypénteken.
Kálvinista mennyország
A „kálomista mennyország” első hallásra a ritkán böjtölő, de hitvalló kálvinisták üdvözülése helyének tűnik, és feltételezhetően a pápista mennyország szomszédságában lehet. Vagy talán a kálomista varjak is az örök élet részesei lennének?
Netalán maga a „kálvinista Róma”, Debrecen városa volna maga a földre szállt „kálvinista mennyország”? Érdemes volna megkérdezni efelől a cívis város polgármesterét vagy kálvinista püspökét!
Az igazság az, hogy a „kálvinista mennyországot” legfeljebb a „kálvinista Róma” egyik éttermében találhatnánk meg, a mennyei boldogságért pedig még a kálomistáknak is fizetni kellene, hiszen az nem más, mint egy étel. Helyesebben több hagyományos étel neve is, melyek között – nyugodtan mondhatjuk – nem sok böjti eledel van. Leginkább a vargabéles-szerű édes túrós tésztát vagy a szalonnás-tejfölös túrós csuszát fedi a név, de régebbi leírások a friss cipóval fogyasztott jó zsíros cigánypecsenyét, valamint a „kaszáslét”, a füstölt disznóhúsos savanyú levest is e névvel illették.
Ennek egyik ékes esete a pápista varjú és a kálomista/kálvinista varjú elnevezések. Míg az előbbi a teljesen fekete tollazatú vetési varjúra vonatkozik, addig a másik a szürke-fekete dolmányos varjúra.
A ködmönhátú, szürke vagy hamvas varjúként is emlegetett dolmányos varjú bár inkább a kormos varjú rokona, és attól csak szürke háta és hasa különbözteti meg, a „vallási ellentétet” azonban a nálunk inkább előforduló, csupasz és világos csőrtövű vetési varjúval áll fenn.
Első hallásra a tollazat színbeli megkülönböztetésére gondolhatnánk, hiszen a pápista varjú fekete tollazata a katolikus papi reverenda színére is emlékeztethet, a kálomista varjú (vagy palócosan kálvonyistavarnyú) dolmánya akár a deákos, magyar mentés kálvinista prédikátorokat juttathatja eszünkbe.
Sőt, a kálvinista varjú még csak nem is „vastagnyakúbb” fajtatársainál, bár rekedtesebben károg, mint vetési varjú társa. És bár dolmányos varjúnkat nevezhetnénk magyar kálvinistának is, hiszen településeink állandó madara, a vetési varjú ezzel szemben az enyhébb tél reményében északabbról vándorol tájainkra.
Nos, a madarat ez esetben nem tolláról, hanem táplálkozási szokásáról ismerik, a keresztény embert pedig nem feltétlenül barátjáról, hanem böjtölési szokásáról.
Hogy fészkünkön kívül tollasodjunk, Jókai Mór ekképpen örökíti meg a varjak népies megkülönböztetését A barátfalvi lévita című kisregényében: „A varjúk, lehettek ötvenen is, mind megszálltak azon az egyetlen kimagasló vén bükkfán. Kálvinista varjúk voltak. Így híja őket a népajk azért, hogy ezek hússal élnek (odaértve a férgeket is), megkülönböztetésül a pápista varjúktól, akik a vetést eszik. Amazok egészen feketék, emezeknek a hátuk szürke.”
Azaz míg a pápista varjú nem fogyaszt húst, inkább csak vetést eszik, mint a katolikusok böjti napokon, addig a kálomista varjú inkább húsevő, azaz ritkán böjtöl, mint a kálvinisták nagypénteken.
Kálvinista mennyország
A „kálomista mennyország” első hallásra a ritkán böjtölő, de hitvalló kálvinisták üdvözülése helyének tűnik, és feltételezhetően a pápista mennyország szomszédságában lehet. Vagy talán a kálomista varjak is az örök élet részesei lennének?
Netalán maga a „kálvinista Róma”, Debrecen városa volna maga a földre szállt „kálvinista mennyország”? Érdemes volna megkérdezni efelől a cívis város polgármesterét vagy kálvinista püspökét!
Az igazság az, hogy a „kálvinista mennyországot” legfeljebb a „kálvinista Róma” egyik éttermében találhatnánk meg, a mennyei boldogságért pedig még a kálomistáknak is fizetni kellene, hiszen az nem más, mint egy étel. Helyesebben több hagyományos étel neve is, melyek között – nyugodtan mondhatjuk – nem sok böjti eledel van. Leginkább a vargabéles-szerű édes túrós tésztát vagy a szalonnás-tejfölös túrós csuszát fedi a név, de régebbi leírások a friss cipóval fogyasztott jó zsíros cigánypecsenyét, valamint a „kaszáslét”, a füstölt disznóhúsos savanyú levest is e névvel illették.
***
Nos, nem marad más hátra, mint hogy a „kálvinista Róma” egyik teraszán egy „kálvinista mennyországot” rendeljünk, csak nehogy a „kálvinista” vagy a „pápista” varjú lecsapjon rá. Különösen böjti időszakban legyünk óvatosak!
