A Református Egyház Félórája
2008. október 22.
Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Mai műsorunkban az arányokról lesz szó- így lehetne egy szóban összefoglalni. Mert nem mindig világos manapság, hogy mi a nagy és mi a kicsi, mi a fontos és mi a lényegtelen, ki van fent, és ki van lent. Sokszor gondolkodom mai korunkon, és nyilván nem elemzem jól, hiszen benne élek, mégis talán az arányvesztés az a szó, amivel a legjobban leírhatjuk a körülöttünk zajló folyamatokat. Egerekből lesznek az elefántok ? hallgassuk csak végig egy nap híreit -, ugyanakkor a teve kipotyog a szitán, mert nagyon fontos szeretetkapcsolataink elsorvadnak. A valós élet rendje pont fordított lenne. Többek között erről a fura visszájára fordult világról is beszélgettek azon a tanácskozáson, amelyen a Magyarországi Református Egyház tisztújító választásait elemezték az elmúlt héten. Balog Zoltán vezette a kerekasztal beszélgetést, melynek résztvevői Bereczky Ildikó, Nagy Péter, Németh Géza, Sípos Ete Álmos és Ablonczy Balázs voltak.
Balog Zoltán: Elég sokat mozgok katolikus, evangélikus illetve olyan testvérek között, akik egyik közösséghez sem tartoznak. Tapasztalataim alapján azt szoktam mondani, hogy az egyházvezetés tekintetében az a különbség a katolikusok és reformátusok között, hogy a katolikus közösségben a püspököt nem illik bírálni, a reformátusban pedig kötelező. Nálunk - ahogy erről már a délelőtt folyamán Peterdi Dániel beszélt - az egyház vezetése kollektív dolog, sohasem csak egy ember feladata, hanem egy közösségi vezetés kell legyen. Ebből kifolyólag nem csak a püspök urat, hanem az egyház kollektív vezetését is nyugodtan lehet bírálni, az a fontos, hogy ez szeretetből történjen.
Ablonczy Balázs: Viharos tengeren kell hajózni. Az elmúlt hat évből két dolgot, két folyamatot szeretnék kiemelni, egy pozitívat és egy negatívat. Utóbbival kezdeném. Sajnos gyakran hallani a nézetet, miszerint a papok csak a pénzről beszélnek, ahelyett hogy leszednék az aranyozást a templom tetejéről, és szétosztanék a szegények között. Negyven év egyházellenes propagandája után az emberek befogadóképessége sokszor csak eddig terjed. A magyar média sincs sokkal jobb állapotban. Csupán ezt a kérdést tudja és akarja feltenni az egyházi vezetőknek. Azt most hagyjuk, hogy sandaságból, tájékozatlanságból, különféle társadalmi csoportokat egymásnak ugrasztanak. Ebben a helyzetben, tetszik vagy nem, az egyházra is osztanak szerepet. Nagy kérdés, hogy ennek a szituációnak a "kommunikációs kezelését" hogyan lehet megoldani - mert ez nem lehetetlen. Mindemellett pozitív jelenséget is észre lehet venni, ami ugyan nem annyira markáns és érezhető, mint az előző vélekedés, de ott van. Ma már szinte közhelynek számít, hogy értékválságban élünk, ezzel nem mondok nagy újdonságot. Érezhető, hogy megnövekszik az igény minden olyan intézményre, minden olyan szereplőre, ami és aki képes ugyanazt mondani viszonylag hosszú időn keresztül. Amikor az emberek már semmiben nem ismerik ki magukat, se a vezetőjüknek, se az intézményeknek nem tudnak hinni, munkahelyük megtartásában sem tudnak reménykedni, akkor igenis lehet jelentősége annak, hogy az egyház hogyan és mit mond, és az értékeit hogyan közvetíti. Én magam is érzem a saját környezetemben, hogy a nem templomba járó és az egyház szabályait nem követő emberek között is megnőtt az igény, a kíváncsiság arra nézve, hogy mit mond az egyház ebben a kusza helyzetben. Visszautalva a kommunikáció szerepére: amikor arról gondolkodunk, hogy hogyan lehet ebben a sokszor ellenséges, de leginkább közönyös médianyilvánosságban sikeresen üzeneteket küldeni, akkor nyugodtan lehet arra hivatkozni, hogy a Református Egyház képes olyan üzeneteket képviselni, olyan válaszokat adni, amelyre a magyar társadalom ki van éhezve. Ha sikerül a megfelelő szavakat, mondatokat, példákat előhozni - személy szerint többek között ezért örülök nagyon a Biblia Évének - az megmutatja, hogy melyek azok az eszközök, amelyekkel a nyilvánosság falát át lehet törni.
Balog Zoltán: Azért fontos, hogy ki a püspök, mert fontos, hogy ki képvisel bennünket kifelé, kinek az orra alá nyomják oda az újságírók a mikrofont, vagy kire szegezik a kamerát. Azért is fontos a püspök, hogy legyen a pásztoroknak is pásztora. Az a különlegessége a református gyülekezeteknek legalábbis Magyarországon, hogy egyszerre van lelkészi és nem lelkészi vezetése. Nem szeretem azt a szót, hogy világi, mert az a magyarban a világias szinonimája. Vannak főgondnokaink, vannak gondnokaink, van nem lelkészi elnökünk. Hogy is van ez a nem lelkészi vezetés? Ők amolyan táskahordozók, egyfajta református ministránsok a papok és a püspökök mellett, vagy van valami önálló szerepük is?
Bereczky Ildikó: Jürgen Moltmannnak van egy új könyve, Az új életstílus a címe. Azt írja ebben, hogy az egyháznak a gyámkodó egyházból a gyülekezetek egyházává kellene válnia. Az egyháznak meg kellene próbálnia egy olyan keretet nyújtania a gyülekezeti tagoknak, amelyben a saját történetüket élhetik meg, és nem azt érzik, hogy nélkülük történik az egyházi élete, ami nem más, mint amit a lelkészek és az egyházi vezetők kommunikálnak, vagy adnak elő. Mások helyett akarunk csinálni valamit, ami nem feltétlenül a mi dolgunk. Miközben a gyülekezeteink azt érzik, hogy magukra maradtak. Én most a vidék nevében beszélek, hiszen magam is onnan jövök. Azt érezzük, hogy nem az egyház megyéinek az erősítése az irány, hanem mindenféle jó szándékú emberekből álló, szeparált "gittegyletek", gyülekezetek, intézmények, bizottságok emésztik fel az erőket.
Németh Géza: Az jutott eszembe, amit még Nagy Sándor javasolt valamikor: a világi helyett a presbiteri tisztségviselő kifejezést kellene használni. Érdemes lenne ezt megfontolni.
A hallgatók közül valaki: Ötszáz éve így van.
Németh Géza: A törvényben nem, a törvényben a "világi" kifejezés szerepel.
Bereczky Ildikó: Nekem az lenne a javaslatom, hogy álljunk a fejünk tetejére. Ezt komolyan mondom. Úgy gondolom, hogy most következett be annak a lépésnek a lélektani pillanata, hogy az egyház elkezdje komolyan venni azt, hogy a gyülekezetek vannak felül. Tehát a hangsúlyokat oda kellene tenni, ahol azok vannak.
Nagy Péter: Amit én elvárnék az egyházvezetéstől az az, hogy egyszer s mindenkorra tegyük tisztába a múlt kérdését. E nélkül nem megy. Ez folyton ott rohad, ezt megtapasztaltuk. Ahány szekrényt kinyitunk, annyi csontváz hullik ki. Ehhez még pluszba fejre is akarnak állítani "ez már kicsit sok nekem" Remélem ez lesz az utolsó lépés!. Valami olyan erkölcsi tartás vagy egyházfegyelem kellene, ami igenis korlátokat szab. Természetesen nem vérengzésre hívok fel most, de ha mindent tolerálunk, mindent lenyelünk, akkor a papjaink is, a világi testvéreink is egy az egyben azt csinálják, amit körülöttünk a világ. Szükség van egy döntő változásra.
Sípos Ete Álmos: Ravasz László a következő programot hirdette meg: tiszta református teológiát tanítani, evangelizációt, missziót folytatni, a református értelmiséget összefogni, az egyház társadalmi létét megerősíteni, illetve önálló református álláspontot kialakítani a magyarság sorskérdéseiben. A program megvalósításához tehetséges, jó akaratú és odaadó emberek együttműködő munkája szükséges. Csak csapatmunkában lehet jól egyházkormányzati munkát végezni.
Ablonczy Balázs: Ma Magyarországon a 21 éven aluliak 80%-a már kereskedelmi tévét sem néz. Az ő kommunikációs csatornájuk már egyértelműen az Internet: feltöltenek képeket, megosztanak adatokat, chatelnek, fórumokon beszélgetnek. Ezt nem azért mondom, hogy mázsás súlyokat helyezzek mindenki vállára - éppen ellenkezőleg. Az ebben rejlő lehetőséget szeretném megvilágítani. Magyarország legolvasottabb, legbefolyásosabb portálja napi nyolcszázezer- egymillió látogatóval bír. Ez több mint az összes komoly politikai lap együtt véve. Igenis van tere a gondolatoknak, és a Református Egyház ebben a versenyben nagyon jól indul, mert itt vannak gondolatok.
Balog Zoltán: Köszönjük szépen a hozzászólást. Akkor a "tengerre magyar" felszólítás nyomán: "Internetre papok, főgondnokok, presbiterek!" Sikerült egy szeretetteljes és ugyanakkor kritikus légkörben folytatni ezt a mai beszélgetést, amit egy bibliai idézettel zárnék. A Példabeszédek könyvében azt olvassuk, hogy az ember vet sorsot, de a döntés az Úré. Köszönöm szépen a figyelmet.
2008. október 22.
Áldás békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnest, az adás szerkesztőjét hallják. Mai műsorunkban az arányokról lesz szó- így lehetne egy szóban összefoglalni. Mert nem mindig világos manapság, hogy mi a nagy és mi a kicsi, mi a fontos és mi a lényegtelen, ki van fent, és ki van lent. Sokszor gondolkodom mai korunkon, és nyilván nem elemzem jól, hiszen benne élek, mégis talán az arányvesztés az a szó, amivel a legjobban leírhatjuk a körülöttünk zajló folyamatokat. Egerekből lesznek az elefántok ? hallgassuk csak végig egy nap híreit -, ugyanakkor a teve kipotyog a szitán, mert nagyon fontos szeretetkapcsolataink elsorvadnak. A valós élet rendje pont fordított lenne. Többek között erről a fura visszájára fordult világról is beszélgettek azon a tanácskozáson, amelyen a Magyarországi Református Egyház tisztújító választásait elemezték az elmúlt héten. Balog Zoltán vezette a kerekasztal beszélgetést, melynek résztvevői Bereczky Ildikó, Nagy Péter, Németh Géza, Sípos Ete Álmos és Ablonczy Balázs voltak.
Balog Zoltán: Elég sokat mozgok katolikus, evangélikus illetve olyan testvérek között, akik egyik közösséghez sem tartoznak. Tapasztalataim alapján azt szoktam mondani, hogy az egyházvezetés tekintetében az a különbség a katolikusok és reformátusok között, hogy a katolikus közösségben a püspököt nem illik bírálni, a reformátusban pedig kötelező. Nálunk - ahogy erről már a délelőtt folyamán Peterdi Dániel beszélt - az egyház vezetése kollektív dolog, sohasem csak egy ember feladata, hanem egy közösségi vezetés kell legyen. Ebből kifolyólag nem csak a püspök urat, hanem az egyház kollektív vezetését is nyugodtan lehet bírálni, az a fontos, hogy ez szeretetből történjen.
Ablonczy Balázs: Viharos tengeren kell hajózni. Az elmúlt hat évből két dolgot, két folyamatot szeretnék kiemelni, egy pozitívat és egy negatívat. Utóbbival kezdeném. Sajnos gyakran hallani a nézetet, miszerint a papok csak a pénzről beszélnek, ahelyett hogy leszednék az aranyozást a templom tetejéről, és szétosztanék a szegények között. Negyven év egyházellenes propagandája után az emberek befogadóképessége sokszor csak eddig terjed. A magyar média sincs sokkal jobb állapotban. Csupán ezt a kérdést tudja és akarja feltenni az egyházi vezetőknek. Azt most hagyjuk, hogy sandaságból, tájékozatlanságból, különféle társadalmi csoportokat egymásnak ugrasztanak. Ebben a helyzetben, tetszik vagy nem, az egyházra is osztanak szerepet. Nagy kérdés, hogy ennek a szituációnak a "kommunikációs kezelését" hogyan lehet megoldani - mert ez nem lehetetlen. Mindemellett pozitív jelenséget is észre lehet venni, ami ugyan nem annyira markáns és érezhető, mint az előző vélekedés, de ott van. Ma már szinte közhelynek számít, hogy értékválságban élünk, ezzel nem mondok nagy újdonságot. Érezhető, hogy megnövekszik az igény minden olyan intézményre, minden olyan szereplőre, ami és aki képes ugyanazt mondani viszonylag hosszú időn keresztül. Amikor az emberek már semmiben nem ismerik ki magukat, se a vezetőjüknek, se az intézményeknek nem tudnak hinni, munkahelyük megtartásában sem tudnak reménykedni, akkor igenis lehet jelentősége annak, hogy az egyház hogyan és mit mond, és az értékeit hogyan közvetíti. Én magam is érzem a saját környezetemben, hogy a nem templomba járó és az egyház szabályait nem követő emberek között is megnőtt az igény, a kíváncsiság arra nézve, hogy mit mond az egyház ebben a kusza helyzetben. Visszautalva a kommunikáció szerepére: amikor arról gondolkodunk, hogy hogyan lehet ebben a sokszor ellenséges, de leginkább közönyös médianyilvánosságban sikeresen üzeneteket küldeni, akkor nyugodtan lehet arra hivatkozni, hogy a Református Egyház képes olyan üzeneteket képviselni, olyan válaszokat adni, amelyre a magyar társadalom ki van éhezve. Ha sikerül a megfelelő szavakat, mondatokat, példákat előhozni - személy szerint többek között ezért örülök nagyon a Biblia Évének - az megmutatja, hogy melyek azok az eszközök, amelyekkel a nyilvánosság falát át lehet törni.
Balog Zoltán: Azért fontos, hogy ki a püspök, mert fontos, hogy ki képvisel bennünket kifelé, kinek az orra alá nyomják oda az újságírók a mikrofont, vagy kire szegezik a kamerát. Azért is fontos a püspök, hogy legyen a pásztoroknak is pásztora. Az a különlegessége a református gyülekezeteknek legalábbis Magyarországon, hogy egyszerre van lelkészi és nem lelkészi vezetése. Nem szeretem azt a szót, hogy világi, mert az a magyarban a világias szinonimája. Vannak főgondnokaink, vannak gondnokaink, van nem lelkészi elnökünk. Hogy is van ez a nem lelkészi vezetés? Ők amolyan táskahordozók, egyfajta református ministránsok a papok és a püspökök mellett, vagy van valami önálló szerepük is?
Bereczky Ildikó: Jürgen Moltmannnak van egy új könyve, Az új életstílus a címe. Azt írja ebben, hogy az egyháznak a gyámkodó egyházból a gyülekezetek egyházává kellene válnia. Az egyháznak meg kellene próbálnia egy olyan keretet nyújtania a gyülekezeti tagoknak, amelyben a saját történetüket élhetik meg, és nem azt érzik, hogy nélkülük történik az egyházi élete, ami nem más, mint amit a lelkészek és az egyházi vezetők kommunikálnak, vagy adnak elő. Mások helyett akarunk csinálni valamit, ami nem feltétlenül a mi dolgunk. Miközben a gyülekezeteink azt érzik, hogy magukra maradtak. Én most a vidék nevében beszélek, hiszen magam is onnan jövök. Azt érezzük, hogy nem az egyház megyéinek az erősítése az irány, hanem mindenféle jó szándékú emberekből álló, szeparált "gittegyletek", gyülekezetek, intézmények, bizottságok emésztik fel az erőket.
Németh Géza: Az jutott eszembe, amit még Nagy Sándor javasolt valamikor: a világi helyett a presbiteri tisztségviselő kifejezést kellene használni. Érdemes lenne ezt megfontolni.
A hallgatók közül valaki: Ötszáz éve így van.
Németh Géza: A törvényben nem, a törvényben a "világi" kifejezés szerepel.
Bereczky Ildikó: Nekem az lenne a javaslatom, hogy álljunk a fejünk tetejére. Ezt komolyan mondom. Úgy gondolom, hogy most következett be annak a lépésnek a lélektani pillanata, hogy az egyház elkezdje komolyan venni azt, hogy a gyülekezetek vannak felül. Tehát a hangsúlyokat oda kellene tenni, ahol azok vannak.
Nagy Péter: Amit én elvárnék az egyházvezetéstől az az, hogy egyszer s mindenkorra tegyük tisztába a múlt kérdését. E nélkül nem megy. Ez folyton ott rohad, ezt megtapasztaltuk. Ahány szekrényt kinyitunk, annyi csontváz hullik ki. Ehhez még pluszba fejre is akarnak állítani "ez már kicsit sok nekem" Remélem ez lesz az utolsó lépés!. Valami olyan erkölcsi tartás vagy egyházfegyelem kellene, ami igenis korlátokat szab. Természetesen nem vérengzésre hívok fel most, de ha mindent tolerálunk, mindent lenyelünk, akkor a papjaink is, a világi testvéreink is egy az egyben azt csinálják, amit körülöttünk a világ. Szükség van egy döntő változásra.
Sípos Ete Álmos: Ravasz László a következő programot hirdette meg: tiszta református teológiát tanítani, evangelizációt, missziót folytatni, a református értelmiséget összefogni, az egyház társadalmi létét megerősíteni, illetve önálló református álláspontot kialakítani a magyarság sorskérdéseiben. A program megvalósításához tehetséges, jó akaratú és odaadó emberek együttműködő munkája szükséges. Csak csapatmunkában lehet jól egyházkormányzati munkát végezni.
Ablonczy Balázs: Ma Magyarországon a 21 éven aluliak 80%-a már kereskedelmi tévét sem néz. Az ő kommunikációs csatornájuk már egyértelműen az Internet: feltöltenek képeket, megosztanak adatokat, chatelnek, fórumokon beszélgetnek. Ezt nem azért mondom, hogy mázsás súlyokat helyezzek mindenki vállára - éppen ellenkezőleg. Az ebben rejlő lehetőséget szeretném megvilágítani. Magyarország legolvasottabb, legbefolyásosabb portálja napi nyolcszázezer- egymillió látogatóval bír. Ez több mint az összes komoly politikai lap együtt véve. Igenis van tere a gondolatoknak, és a Református Egyház ebben a versenyben nagyon jól indul, mert itt vannak gondolatok.
Balog Zoltán: Köszönjük szépen a hozzászólást. Akkor a "tengerre magyar" felszólítás nyomán: "Internetre papok, főgondnokok, presbiterek!" Sikerült egy szeretetteljes és ugyanakkor kritikus légkörben folytatni ezt a mai beszélgetést, amit egy bibliai idézettel zárnék. A Példabeszédek könyvében azt olvassuk, hogy az ember vet sorsot, de a döntés az Úré. Köszönöm szépen a figyelmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése