A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Securitate. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Securitate. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. május 24., péntek
2013. március 28., csütörtök
Szigorúan ellenőrzött életek - 2012 (dok.film)
Szigorúan ellenőrzött életek
2 részes, színes, magyar dokumentumfilm
2 részes, színes, magyar dokumentumfilm
(2012)
rendező: Petényi Katalin, Kabay Barna
forgatókönyvíró: Petényi Katalin
operatőr: Csukás Sándor, Kíhn András
Petényi Katalin és Kabay Barna dokumentumfilmje drámai sorsokon keresztül mutatja be a román kommunista diktatúra ördögi mechanizmusát, a Securitate működését, a vallás, az etnikai kisebbségek, az emberi méltóság elleni támadásait, és ezzel szemben a belső szabadság, morális felelősség, hit és hűség erejét, mely az áldozatok erőforrása volt kiszolgáltatottságukban.
2012. január 21., szombat
Mitropolitii de azi ai Bulgariei, fosti turnatori ai 'securitatii'
Mitropoliţii de azi ai Bulgariei, foşti turnători ai ,"securităţii"! Luptau împotriva diversiunii ideologice
Adevarul
18 ianuarie 2012
11 dintre cei 15 mitropoliţi ai Bulgariei au colaborat cu poliţia politică comunistă. Anunţul a fost făcut de o comisie responsabilă cu deschiderea arhivelor serviciilor secrete
Unsprezece din cei 15 mitropoliţi actuali ai Bisericii creştin ortodoxe la care aderă tradiţional peste 80 la sută dintre bulgari au fost colaboratori ai departamentului de ,,luptă împotriva diversiunii ideologice", arată un raport al comisiei de studiere a arhivelor serviciilor secrete comuniste.
Spovedanie atent ascultată
Regimul comunist din Bulgaria supraveghea credincioşii, care dacă nu erau atenţi ce spun la spovedanie puteau avea probleme în cariera profesională. Printre turnători nu figurează şi patriarhul Bulgariei.
Fără consecinţe legale
Deşi dezvăluirea comisiei speciale are doar valoare morală, fără urmări legale pentru persoanele vizate, ea riscă să reaprindă rivalităţile din cadrul Bisericii ortodoxe care se gândeşte la succesiunea liderului Bisericii, patriarhul Maxim în vârstă de 97 de ani.
Turnătorii n-au religie
Comisia a mai anunţat că şi muftiul Mustafa Alich Hadji, fostul muftiu Nedim Guendjev şi alţi un episcop catolic au fost turnătorii poliţiei politice bulgare înainte de 1989.
Din 2007 până astăzi au mai fost devoalaţi foşti colaboratori ai securităţii în rândul diplomaţilor şi politicienilor bulgari, dar cei mai mulţi nu şi-au pierdut postul.
Adevarul
18 ianuarie 2012
11 dintre cei 15 mitropoliţi ai Bulgariei au colaborat cu poliţia politică comunistă. Anunţul a fost făcut de o comisie responsabilă cu deschiderea arhivelor serviciilor secrete
Unsprezece din cei 15 mitropoliţi actuali ai Bisericii creştin ortodoxe la care aderă tradiţional peste 80 la sută dintre bulgari au fost colaboratori ai departamentului de ,,luptă împotriva diversiunii ideologice", arată un raport al comisiei de studiere a arhivelor serviciilor secrete comuniste.
Spovedanie atent ascultată
Regimul comunist din Bulgaria supraveghea credincioşii, care dacă nu erau atenţi ce spun la spovedanie puteau avea probleme în cariera profesională. Printre turnători nu figurează şi patriarhul Bulgariei.
Fără consecinţe legale
Deşi dezvăluirea comisiei speciale are doar valoare morală, fără urmări legale pentru persoanele vizate, ea riscă să reaprindă rivalităţile din cadrul Bisericii ortodoxe care se gândeşte la succesiunea liderului Bisericii, patriarhul Maxim în vârstă de 97 de ani.
Turnătorii n-au religie
Comisia a mai anunţat că şi muftiul Mustafa Alich Hadji, fostul muftiu Nedim Guendjev şi alţi un episcop catolic au fost turnătorii poliţiei politice bulgare înainte de 1989.
Din 2007 până astăzi au mai fost devoalaţi foşti colaboratori ai securităţii în rândul diplomaţilor şi politicienilor bulgari, dar cei mai mulţi nu şi-au pierdut postul.
2011. december 18., vasárnap
CNSAS, solicitat sa verifice daca Laszlo Tokes a colaborat cu Securitatea
Demers al Partidului Forta Civică
CNSAS, solicitat să verifice dacă Laszlo Tokes a colaborat cu Securitatea
Cotidianul
George Anghel
18.12.2011.
Partidul Forţa Civică a cerut Consiliului Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii (CNSAS) să comunice dacă europarlamentarul Laszlo Tokes, preşedintele Consiliului Naţional al Maghiarilor, a colaborat cu fosta Securitate.
"Solicităm acest lucru deoarece Laszlo Tokes ocupă în prezent un loc în Parlamentul European şi a fost ales recent în funcţia de preşedinte al Consiliului Naţional al Maghiarilor din Transilvania de către Adunarea Naţională a Delegaţiilor Consiliului Naţional Maghiar din Transilvania", se arată în comunicarea, către CNSAS, a Partidului Forţa Civică, remisă duminică presei.
Solicitarea vine după ce, în noiembrie anul trecut, într-o conferinţă de presă, vicepreşedintele PC Bogdan Diaconu susţinea că Laszlo Tokes ar fi colaborat cu fosta Securitatea, indicând un angajament şi o notă informativă din 11 septembrie 1975, respectiv 19 noiembrie 1982 ale lui Ladislau Tokes, care ar fi numele real al europarlamentarului. Diaconu mai spunea că PC va cere lămuriri de la CNSAS.
Conform lui Bogdan Diaconu, într-o declaraţie din 1975 se precizează că Ladislau Tokes se angajează să se abţină de la fapte şi acţiuni ostile regimului RSR şi să prevină şi pe alţii să comită asemenea acţiuni. Potrivit lui Diaconu, într-un angajament din anul 1982 acesta se obligă să aducă la cunoştinţa organelor de securitate toate datele şi informaţiile legate de redactarea şi difuzarea revistei "Ellenpontok", iar nota informativă se referea la doi studenţi bursieri originari din Olanda şi mai mulţi studenţi de etnie maghiară de la Institutul Teologic din Cluj-Napoca din perioada 1971-1974.
Cotidianul
George Anghel
18.12.2011.
Partidul Forţa Civică a cerut Consiliului Naţional pentru Studierea Arhivelor Securităţii (CNSAS) să comunice dacă europarlamentarul Laszlo Tokes, preşedintele Consiliului Naţional al Maghiarilor, a colaborat cu fosta Securitate.
Solicitarea vine după ce, în noiembrie anul trecut, într-o conferinţă de presă, vicepreşedintele PC Bogdan Diaconu susţinea că Laszlo Tokes ar fi colaborat cu fosta Securitatea, indicând un angajament şi o notă informativă din 11 septembrie 1975, respectiv 19 noiembrie 1982 ale lui Ladislau Tokes, care ar fi numele real al europarlamentarului. Diaconu mai spunea că PC va cere lămuriri de la CNSAS.
Conform lui Bogdan Diaconu, într-o declaraţie din 1975 se precizează că Ladislau Tokes se angajează să se abţină de la fapte şi acţiuni ostile regimului RSR şi să prevină şi pe alţii să comită asemenea acţiuni. Potrivit lui Diaconu, într-un angajament din anul 1982 acesta se obligă să aducă la cunoştinţa organelor de securitate toate datele şi informaţiile legate de redactarea şi difuzarea revistei "Ellenpontok", iar nota informativă se referea la doi studenţi bursieri originari din Olanda şi mai mulţi studenţi de etnie maghiară de la Institutul Teologic din Cluj-Napoca din perioada 1971-1974.
Tőkés: Folytatni kell az átvilágítást
Folytatni kell az átvilágítást
erdon.ro
Pap István
2011.12.16
Tőkés László, az EP alelnöke szerint Romániában folytatni kell az átvilágítási folyamatot.
erdon.ro
Pap István
2011.12.16
Tőkés László, az EP alelnöke szerint Romániában folytatni kell az átvilágítási folyamatot.
Mai nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke a romániai forradalom kirobbanásának 22. évfordulóján emlékezett a temesvári hősökre, kiemelve azt, hogy a bánsági nagyvárosban történt vérengzés elkövetőit azóta sem leplezték le. „Az égre kiált azoknak a vére, akiket megöltek Temesváron és az egész országban! A mi felelősségünk és kötelességünk az áldozatokkal és a hozzátartozóikkal szemben az, hogy igazságot szolgáltassunk, de ehelyett mára már nemcsak a forradalmárok szerzett jogait akarják megvonni, de még a történelmi tényeket is megkérdőjelezik” – mondta Tőkés, utalva ezzel a jászvásári PD-L-s politikusok törvénykezdeményezésére, melyben azt szeretnék rögzíteni, hogy a 89-es forradalom nem Temesváron, hanem Jászvásáron kezdődött, továbbá arra, hogy felvetődött annak lehetősége is, hogy megvonják a forradalmároknak nyújtott kedvezményeket. Kérdésre válaszolva Tőkés László elmondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy már megszerzett jogokat megvonjanak a forradalmároktól.
Áldásból átok
„Az Isten áldásként adta az országnak a forradalmat, mert ezáltal megszabadultunk az ateista kommunista diktatúrától, de ez az áldás átokká vált, mely az egész társadalamat megmételyezte. Itt az idő, hogy feloldjuk ezalól az átok alól a román társadalmat” – folytatta Tőkés, kiemleve azt, hogy ezt a célt csak akkor lehet elérni, ha szembenézünk a múlttal, és folytatódik az átvilágítási folyamat, valamint a forradalomban meggyilkoltak ügyeinek tisztázása. „Az igazságtétellel, a gyilkosok felelősségre vonásával tartozunk az áldozatok emlékének. Ezért folytatni kell az átvilágítási folyamatot” – szögezte le Tőkés.
Három kategória
A politikus az egyházi személyeket három csoportba osztotta annak függyvényében, milyen volt a viszonyulásuk a kommunista rendszerhez. Az első csoportba tartoznak szerinte azok, akik hallgattak, a második csoportba tartoznak a kommunista rendszerrel együttműködők, a harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akiknek volt bátorságuk szembeszállni a diktatúrával. „Megértjük azokat, akik hallgattak, nem is azokkal van bajunk, akik nem tettek semmit, hanem azokkal, akik tevőlegesen részt vettek a rendszer támogatásában. Ezek az emberek zsarolhatók, és ezek azok, akik gátolták a teljes rendszerváltást, és ezért csapott át a forradalom posztkommunista ellenforradalommá” – mondta Tőkés. Végezetül kifejtette, hogy a volt kollaboránsok számára az egyetlen jóvátételi lehetőség a bűnbocsánat, illetve az, ha segítenek leleplezni a diktatúra tetteseit.
Áldásból átok
„Az Isten áldásként adta az országnak a forradalmat, mert ezáltal megszabadultunk az ateista kommunista diktatúrától, de ez az áldás átokká vált, mely az egész társadalamat megmételyezte. Itt az idő, hogy feloldjuk ezalól az átok alól a román társadalmat” – folytatta Tőkés, kiemleve azt, hogy ezt a célt csak akkor lehet elérni, ha szembenézünk a múlttal, és folytatódik az átvilágítási folyamat, valamint a forradalomban meggyilkoltak ügyeinek tisztázása. „Az igazságtétellel, a gyilkosok felelősségre vonásával tartozunk az áldozatok emlékének. Ezért folytatni kell az átvilágítási folyamatot” – szögezte le Tőkés.
Három kategória
A politikus az egyházi személyeket három csoportba osztotta annak függyvényében, milyen volt a viszonyulásuk a kommunista rendszerhez. Az első csoportba tartoznak szerinte azok, akik hallgattak, a második csoportba tartoznak a kommunista rendszerrel együttműködők, a harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akiknek volt bátorságuk szembeszállni a diktatúrával. „Megértjük azokat, akik hallgattak, nem is azokkal van bajunk, akik nem tettek semmit, hanem azokkal, akik tevőlegesen részt vettek a rendszer támogatásában. Ezek az emberek zsarolhatók, és ezek azok, akik gátolták a teljes rendszerváltást, és ezért csapott át a forradalom posztkommunista ellenforradalommá” – mondta Tőkés. Végezetül kifejtette, hogy a volt kollaboránsok számára az egyetlen jóvátételi lehetőség a bűnbocsánat, illetve az, ha segítenek leleplezni a diktatúra tetteseit.
Tőkés: Sok cinkos áldozat vár még leleplezésre
Sok cinkos áldozat vár még leleplezésre
Beszélgetés Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, volt református püspökkel szekuritátés dossziéjáról és a vontatottan haladó átvilágításról
Erdélyi Napló
Makkay József
2011.12.09.
– A rendszerváltás óta huszonegy év telt el, és a volt kommunista állambiztonság, a szekuritáté viselt dolgai jórészt ma is tisztázatlanok. Miben látja ennek okát?
– A romániai rendszerváltozás felemásságából származó rendkívüli gond az volt, hogy a kilencvenes években a szekuritáté üldözöttei és a rendszerváltoztatók kerültek hátrányos helyzetbe. Olyan posztkommunista, szekurista társadalom váltotta a Ceauşescu-rendszert, ahol a szekuritáté rövid időn belül láthatatlan hadosztályként tért vissza a társadalmi, politikai életbe képviselői és információs hálózata révén. A múlttal való szembenézés elmaradt, hiszen a volt titkosszolgálat és a volt nomenklatúra uralta a közéletet, ők szabták meg az érvényesülő irányt.
– Ez miben nyilvánult meg? Mennyire lehetett a kilencvenes évek első felében szóba hozni az átvilágítás szükségességét?
– Ahelyett, hogy mi kértük volna számon a bennünket üldöző titkosszolgák dicstelen tevékenységét – magának a szekuritáténak a tevékenységét –, az átkeresztelt, de valójában újjáalakult román titkosszolgálat lendült kemény ellentámadásba: kikezdte azokat, akiket a kommunizmus idején üldözött. Magam is abba a helyzetbe kerültem, hogy védekeznem kellett a nemtelen vádakkal szemben: megpróbáltak besározni és kollaboránsnak kikiáltani. A megtisztulás folyamata, az igazságtétel defenzív helyzetből indult. A láthatatlanul továbbélő szekuritáté a lejáratás, a kompromittálás, a megfélemlítés és a zsarolás módszereit használta, akárcsak 1989 előtt: ő felügyelte a levéltári anyagokat, az információs kapcsolatokat, ő rendelkezett a HÁLÓZATOKKAL. A kilencvenes években lehetetlen helyzetbe kerültem, mert nem tudtam védekezni, nem állt rendelkezésemre semmilyen eszköz, a titkosszolgálati levéltárakhoz nem lehetett hozzáférni. Akármit ragadtak ki dossziémból, nem volt védekezési lehetőségem, semmilyen dokumentummal nem tudtam az ellenkezőjét bizonyítani. E fonák helyzetnek tulajdonítható, hogy tíz évig kellett várni az átvilágítási, vagyis az úgynevezett Ticu-törvényre.
– A törvényalkotó eredeti elképzeléséhez képest az elfogadott Ticu-törvény a vártnál vérszegényebbre sikeredett. Ez mennyire jelentette a múlttal való szembenézés kezdetét?
– A Ticu-törvénynek óriási jelentősége volt, mert hosszú évek után valamilyen mértékben végre megvalósult a titkosszolgálati levéltárakhoz való hozzáférés. Ekkor kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt átvilágítása. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elsők között élt a lehetőséggel: innentől kezdve már nem csak elméleti, politikai követelés volt az átvilágítás, hanem a gyakorlatban is lépéseket tudtunk tenni a megvalósításáért.
– Ön is hozzájutott egykori szekuritátés dossziéjához. Miként szembesült a benne leírtakkal? A dossziéjában azt találta, amire számított?
– Ha jól emlékszem, húsz kötetre terjedő, tizenvalahány ezer oldalnyi irathalmaz került két-három részletben a kezembe. A dosszié vegyes képet mutat: sok benne az olyan fajta salátairat, mint a lehallgatási jegyzőkönyvek magyarul és románul, vagy csak román fordításban, amelyek szinte napi részletességgel mutatják be a diktatúrában megélt hétköznapjaimat. Ezek számomra érdekes anyagok: megtudom belőlük, hogy mivel foglalatoskodott a feleségem a konyhán, milyen csínytevései voltak a kicsi Máté fiamnak, mikor mentem be a szobába, mikor jöttem ki a konyhába, milyen hangulatban volt a család. A krumplipucolástól az összeszólalkozásig minden aprólékos pontossággal szerepel a jegyzőkönyvekben. Családi dokumentumkönyvet lehetne ezek alapján írni, függetlenül a titkosszolgálati információktól. Sajnos nem volt még időm elmélyülni benne. A többi anyag egy-egy nagy kampányakció köré csoportosul.
– Tudna-e egy-két ilyen akciót említeni, amit a szekuritáté felgöngyölített?
– Többek között az Ellenpontok nevű szamizdat folyóirat körüli szekuritáté-akcióról készült egy igen részletes titkosszolgálati anyag. Az Ellenpontokban az egyházi cikkek jelentős részét én írtam. Szőcs Géza, Molnár János volt lelkészkollégám, jelenleg szegedi egyháztörténész, Tóth Károly és Ara-Kovács Attila szerepeltek benne. Az akciót teljes részletességgel tükrözi a titkosszolgálati iratanyag. Hasonlóan a dési egyházi szolgálatom, az ifjúsági tevékenységem is részletekbe menően szerepel a szekuritáté feljegyzéseiben. A besúgók tájékoztatása alapján áll össze a kép: a dosszié lapjairól kirajzolódnak a dési magyar kapcsolatok egyházi és városi vonatkozásai egyaránt.
– Egy ilyen dosszié bizonyára hemzseg a besúgók jelentéseitől, hiszen a titkosszolgálati munka nélkülözhetetlen „kellékei” voltak. Kíváncsi volt arra, hogy környezetéből ki jelentett önről?
– A szekuritáté elég jól fedezte a besúgóit. Valójában azonban nem volt tétje a Biblia-körökön és a kulturális rendezvényeken elhangzó beszélgetéseknek. A szekuritátét professzionális voluntarizmus jellemezte: nagy mennyiségű iratot kellett gyártani, fékezni kellett az emberi kapcsolatok kiépülését, gátat akartak szabni az ifjúság gyülekezeti életbe való bekapcsolódása elé. Inkább a vergődő kisemberi kapcsolatok, a kollégák, a barátok kínjai tükröződnek a dosszié lapjain. Kisstílű besúgói voltak a szekuritáténak, hiszen igazából nem is volt mit besúgni. Környezetemből mindenkit behurcoltak, mindenkinek a szájába adták, hogy mit írjon le. Nem voltak kiemelkedő, nagy besúgóim: akiket meghurcoltak, mindenki mondott valamit, aztán amikor elengedték őket, mindenki mindent elmesélt a többieknek. Egy bizalmi rendszer alakult ki közöttünk, mindig figyelmeztettük egymást. De a dosszié sok fejezetéről beszélhetnék. Érdemes kiemelni a teológiai életről szóló részt, hiszen a megfigyelésem már diákként elkezdődött. Molnár János ezt feldolgozza a Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvében. A teológián komoly besúgói rendszer működött: a megfigyelés szűk rétegre terjedt ki, emiatt könnyebb munkája volt a titkosszolgálatnak. Nem kellett Dés, Brassó vagy Temesvár nagyságú körben szétszóródni: egy szűk körre koncentrálva valósággal rávetette magát az egyház jövendőbeli papjaira.
– A szekuritáté célkeresztjében tehát kiemelt helyen szerepelt a teológia. Sok lelkészt már itt beszerveztek?
– Sajnos elég jelentős számú kollégám vált besúgóvá: évfolyamonként legalább négy-öt ember dolgozott a kommunista titkosszolgálatnak, akiket később le is lepleztünk. Egy részükre a rendszerváltás után, püspökként bukkantam rá: róluk átvilágítási jegyzőkönyvek készültek, amelyeket közzé is tettük. Többjük már elmenekült az országból. A szekuritáté kiemelt figyelemmel dolgozott a teológián, sok teológust megkörnyékeztek. Ez is bizonyítja az egyház kiszolgáltatottságának drámai lenyomatát. „Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj” – ez a bibliai példázat érvényesült a szekuritáté és az egyház kapcsolatában. A lelkipásztorok lejáratása, beszervezése által próbálták aláaknázni, meggyengíteni a gyülekezetet. A kommunista időkbeli püspök ahhoz is hozzájárult, hogy hatalmas lelkészhiány alakuljon ki. Amikor 1990-ben püspök lettem, több mint száz lelkészi állás volt betöltetlen. Az egyház elleni támadás két fronton bontakozott ki: egyfelől a hatalmas lelkészhiány, másfelől a kölcsönösen gerjesztett félelem és bizalmatlanság próbálta aláásni az egyházat.
– A rendszerváltás után ön kezdeményezte elsőként az egyházi átvilágítást. Hogyan fogadták ezt az egyházban?
– Az a legnagyobb baj, hogy nem csak a szekuritáté utódszervezeteivel, illetve ezek nacionalista köreivel találtuk szembe magunkat, hanem a magyar egyházakban, az erdélyi magyar közéletben sem tisztázódott az átvilágítás fontossága. Nem pusztán arról van szó, hogy kíváncsiak vagyunk egykori besúgóinkra. Az átvilágítás nem egy steril, becsületbeli kérdés: elmaradása a rendszerváltozás és a mindennapi társadalmi élet folytonosságában jelentett problémát. Azzal, hogy a titkok nem derültek ki és a besúgók nem vallottak színt, a bizalom nem állt helyre.
– Az emlékezet mindig megszépíti a múltat. Van, aki lezárná ezt az időszakot: sokan úgy vélekednek, hogy ma már nincs gyakorlati haszna az átvilágításnak…
– Engem is kevésbé érdekel, hogy kik voltak a hetvenes, vagy nyolcvanas évek magyar besúgói, az viszont érdekel, hogy egyházamban, a lelkészi társadalomban, a presbitériumokban, az egyházkerület vezetőségében, az egyházmegyék szintjén hányan vannak még, akik őrzik a titkot, akik zsarolhatók, vagy akik ma is folytatják ezt a tevékenységet. Aktuálpolitikai, egyház-politikai és nemzetpolitikai fontossága van annak, hogy kiderüljön az igazság. Amíg ez nem derül ki, az olyan, mint az elgennyesedő seb, amit nem takarítanak ki, így tovább fertőződik, és nem gyógyul meg. Sőt életveszélyes fertőzés kiindulópontja lehet. Az erdélyi magyar közélet, az egyházi élet megtisztítása a gyógyulás előfeltétele. Ezt kevesen látták be, erről hosszú ideig nem akartak beszélni.
– Volt olyan időszak, amikor úgy érezte, hogy az átvilágítás ügyével egyedül maradt?
– Igen, volt ilyen időszak. A múlt feltárásának igazából nem volt támogatottsága. Noha sok idevágó határozatot szavaztak meg, utána a „fogjuk meg és vigyétek” magatartás lett a jellemző... Gyakran egyedül maradtam. 2001-ben, amikor vége lett a Csiha-korszaknak – Csiha Kálmán püspök ellene volt minden átvilágításnak –, és Pap Géza lett az erdélyi egyházkerület új püspöke, a zsinatban elindult a múlt feltárására irányuló munka. Nagy hibának tartom azonban, hogy a 60:40 százalékos erdélyi-királyhágómelléki összetételű zsinatban az általunk előterjesztett keményebb átvilágítási szabályt a többség leszavazta. Helyette egy enyhébb, semmitmondó szabályozást fogadtak el, amely magvában elhalt, ahogy megszavaztuk. Legalább öt-hat év telt el, és nem történt semmi. Létrejött valami Öregek Tanácsa, ahova bemegy a vádlott, bevallja, hogy bűnös, és ennyi – jóhiszemű, ugyanakkor elég steril szabályozás volt.
– Mikor következett be a fordulópont az átvilágítás felgyorsításában?
– Az átvilágítás ügye akkor mozdult ki a holtpontról, amikor Pap Géza püspök úr rádöbbent, hogy a múlt folytonosságának súlyos jelenkori következményei vannak. Rájött, hogy ettől nem függetleníthetjük magunkat, mert a volt besúgók itt járnak közöttünk, és ők ma is fogva vannak. A felismerés új lendületet adott a két egyházkerületben elkezdődött átvilágításnak. Többen kivették dossziéjukat, én magam is akkor kaptam meg az iratcsomókat. Néhány meghatározó egyházi emberre olyan mély hatást tett a tényanyag, amivel szembesült, hogy ez felgyorsította az átvilágítást: azóta az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fej fej mellett halad.
– Volt református püspökként mennyire elégedett a munka menetével?
– Amióta nem vagyok püspök, a Királyhágómelléken lelassult az átvilágítás üteme. Az átvilágítást valószínűleg Bukarestből manipulálják, de feltehetően az egyházban meghúzódó volt besúgók is lassítják a folyamatot. Mielőtt leköszöntem volna a püspöki tisztségről, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a kilenc esperesből öt volt érintett, holott az évek során kicserélődtek az esperesek... 1990 óta több választás volt, és minden jelölés előtt nyilatkozatot kellett tenni, hogy az illető nem volt a régi rendszer kiszolgálója. Megdöbbenésemre mégis sokan megmaradtak. Ma általános dermedtség jellemzi a kialakult viszonyokat.
– Ezek szerint még sok az olyan egyházi szolga, aki súlyos múltja ellenére továbbra sem akar szembenézni az átvilágítás tényével…
– Azt is mondhatnám, hogy ők a cinkos áldozatok. Noha megszenvedték a múltat és a jövendőt, megalázták, sárba tiporták őket, tönkretették pályájuk egy részét, mégis hallgatnak, és fedezik egymást. Ahelyett, hogy legalább tíz évvel ezelőtt kiálltak volna a nyílt színre, hogy elmondják, ez az igazság! Még az is jobb volna, mint ebben a megfoghatatlan, kaffkai ködben, szorongásban, bizonytalanságban élni. Amikor két évvel ezelőtt lelepleztünk közel háromszáz volt szekus tartótisztet, és kinyomtattuk névjegyzéküket, az érintett egyházi szolgáknak nem ugrott be, hogy ilyen előzmények után bármikor lebukhatnak. Még ez sem késztette a cinkos áldozatot arra, hogy megtörje a csendet, és segítsen a társadalmi-erkölcsi-egyházi megújulás előrelendítésében.
Erdélyi Napló
Makkay József
2011.12.09.
– A rendszerváltás óta huszonegy év telt el, és a volt kommunista állambiztonság, a szekuritáté viselt dolgai jórészt ma is tisztázatlanok. Miben látja ennek okát?
– A romániai rendszerváltozás felemásságából származó rendkívüli gond az volt, hogy a kilencvenes években a szekuritáté üldözöttei és a rendszerváltoztatók kerültek hátrányos helyzetbe. Olyan posztkommunista, szekurista társadalom váltotta a Ceauşescu-rendszert, ahol a szekuritáté rövid időn belül láthatatlan hadosztályként tért vissza a társadalmi, politikai életbe képviselői és információs hálózata révén. A múlttal való szembenézés elmaradt, hiszen a volt titkosszolgálat és a volt nomenklatúra uralta a közéletet, ők szabták meg az érvényesülő irányt.
– Ez miben nyilvánult meg? Mennyire lehetett a kilencvenes évek első felében szóba hozni az átvilágítás szükségességét?
– Ahelyett, hogy mi kértük volna számon a bennünket üldöző titkosszolgák dicstelen tevékenységét – magának a szekuritáténak a tevékenységét –, az átkeresztelt, de valójában újjáalakult román titkosszolgálat lendült kemény ellentámadásba: kikezdte azokat, akiket a kommunizmus idején üldözött. Magam is abba a helyzetbe kerültem, hogy védekeznem kellett a nemtelen vádakkal szemben: megpróbáltak besározni és kollaboránsnak kikiáltani. A megtisztulás folyamata, az igazságtétel defenzív helyzetből indult. A láthatatlanul továbbélő szekuritáté a lejáratás, a kompromittálás, a megfélemlítés és a zsarolás módszereit használta, akárcsak 1989 előtt: ő felügyelte a levéltári anyagokat, az információs kapcsolatokat, ő rendelkezett a HÁLÓZATOKKAL. A kilencvenes években lehetetlen helyzetbe kerültem, mert nem tudtam védekezni, nem állt rendelkezésemre semmilyen eszköz, a titkosszolgálati levéltárakhoz nem lehetett hozzáférni. Akármit ragadtak ki dossziémból, nem volt védekezési lehetőségem, semmilyen dokumentummal nem tudtam az ellenkezőjét bizonyítani. E fonák helyzetnek tulajdonítható, hogy tíz évig kellett várni az átvilágítási, vagyis az úgynevezett Ticu-törvényre.
– A törvényalkotó eredeti elképzeléséhez képest az elfogadott Ticu-törvény a vártnál vérszegényebbre sikeredett. Ez mennyire jelentette a múlttal való szembenézés kezdetét?
– A Ticu-törvénynek óriási jelentősége volt, mert hosszú évek után valamilyen mértékben végre megvalósult a titkosszolgálati levéltárakhoz való hozzáférés. Ekkor kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt átvilágítása. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elsők között élt a lehetőséggel: innentől kezdve már nem csak elméleti, politikai követelés volt az átvilágítás, hanem a gyakorlatban is lépéseket tudtunk tenni a megvalósításáért.
– Ön is hozzájutott egykori szekuritátés dossziéjához. Miként szembesült a benne leírtakkal? A dossziéjában azt találta, amire számított?
– Ha jól emlékszem, húsz kötetre terjedő, tizenvalahány ezer oldalnyi irathalmaz került két-három részletben a kezembe. A dosszié vegyes képet mutat: sok benne az olyan fajta salátairat, mint a lehallgatási jegyzőkönyvek magyarul és románul, vagy csak román fordításban, amelyek szinte napi részletességgel mutatják be a diktatúrában megélt hétköznapjaimat. Ezek számomra érdekes anyagok: megtudom belőlük, hogy mivel foglalatoskodott a feleségem a konyhán, milyen csínytevései voltak a kicsi Máté fiamnak, mikor mentem be a szobába, mikor jöttem ki a konyhába, milyen hangulatban volt a család. A krumplipucolástól az összeszólalkozásig minden aprólékos pontossággal szerepel a jegyzőkönyvekben. Családi dokumentumkönyvet lehetne ezek alapján írni, függetlenül a titkosszolgálati információktól. Sajnos nem volt még időm elmélyülni benne. A többi anyag egy-egy nagy kampányakció köré csoportosul.
– Tudna-e egy-két ilyen akciót említeni, amit a szekuritáté felgöngyölített?
– Többek között az Ellenpontok nevű szamizdat folyóirat körüli szekuritáté-akcióról készült egy igen részletes titkosszolgálati anyag. Az Ellenpontokban az egyházi cikkek jelentős részét én írtam. Szőcs Géza, Molnár János volt lelkészkollégám, jelenleg szegedi egyháztörténész, Tóth Károly és Ara-Kovács Attila szerepeltek benne. Az akciót teljes részletességgel tükrözi a titkosszolgálati iratanyag. Hasonlóan a dési egyházi szolgálatom, az ifjúsági tevékenységem is részletekbe menően szerepel a szekuritáté feljegyzéseiben. A besúgók tájékoztatása alapján áll össze a kép: a dosszié lapjairól kirajzolódnak a dési magyar kapcsolatok egyházi és városi vonatkozásai egyaránt.
– Egy ilyen dosszié bizonyára hemzseg a besúgók jelentéseitől, hiszen a titkosszolgálati munka nélkülözhetetlen „kellékei” voltak. Kíváncsi volt arra, hogy környezetéből ki jelentett önről?
– A szekuritáté elég jól fedezte a besúgóit. Valójában azonban nem volt tétje a Biblia-körökön és a kulturális rendezvényeken elhangzó beszélgetéseknek. A szekuritátét professzionális voluntarizmus jellemezte: nagy mennyiségű iratot kellett gyártani, fékezni kellett az emberi kapcsolatok kiépülését, gátat akartak szabni az ifjúság gyülekezeti életbe való bekapcsolódása elé. Inkább a vergődő kisemberi kapcsolatok, a kollégák, a barátok kínjai tükröződnek a dosszié lapjain. Kisstílű besúgói voltak a szekuritáténak, hiszen igazából nem is volt mit besúgni. Környezetemből mindenkit behurcoltak, mindenkinek a szájába adták, hogy mit írjon le. Nem voltak kiemelkedő, nagy besúgóim: akiket meghurcoltak, mindenki mondott valamit, aztán amikor elengedték őket, mindenki mindent elmesélt a többieknek. Egy bizalmi rendszer alakult ki közöttünk, mindig figyelmeztettük egymást. De a dosszié sok fejezetéről beszélhetnék. Érdemes kiemelni a teológiai életről szóló részt, hiszen a megfigyelésem már diákként elkezdődött. Molnár János ezt feldolgozza a Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvében. A teológián komoly besúgói rendszer működött: a megfigyelés szűk rétegre terjedt ki, emiatt könnyebb munkája volt a titkosszolgálatnak. Nem kellett Dés, Brassó vagy Temesvár nagyságú körben szétszóródni: egy szűk körre koncentrálva valósággal rávetette magát az egyház jövendőbeli papjaira.
– A szekuritáté célkeresztjében tehát kiemelt helyen szerepelt a teológia. Sok lelkészt már itt beszerveztek?
– Sajnos elég jelentős számú kollégám vált besúgóvá: évfolyamonként legalább négy-öt ember dolgozott a kommunista titkosszolgálatnak, akiket később le is lepleztünk. Egy részükre a rendszerváltás után, püspökként bukkantam rá: róluk átvilágítási jegyzőkönyvek készültek, amelyeket közzé is tettük. Többjük már elmenekült az országból. A szekuritáté kiemelt figyelemmel dolgozott a teológián, sok teológust megkörnyékeztek. Ez is bizonyítja az egyház kiszolgáltatottságának drámai lenyomatát. „Verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj” – ez a bibliai példázat érvényesült a szekuritáté és az egyház kapcsolatában. A lelkipásztorok lejáratása, beszervezése által próbálták aláaknázni, meggyengíteni a gyülekezetet. A kommunista időkbeli püspök ahhoz is hozzájárult, hogy hatalmas lelkészhiány alakuljon ki. Amikor 1990-ben püspök lettem, több mint száz lelkészi állás volt betöltetlen. Az egyház elleni támadás két fronton bontakozott ki: egyfelől a hatalmas lelkészhiány, másfelől a kölcsönösen gerjesztett félelem és bizalmatlanság próbálta aláásni az egyházat.
– A rendszerváltás után ön kezdeményezte elsőként az egyházi átvilágítást. Hogyan fogadták ezt az egyházban?
– Az a legnagyobb baj, hogy nem csak a szekuritáté utódszervezeteivel, illetve ezek nacionalista köreivel találtuk szembe magunkat, hanem a magyar egyházakban, az erdélyi magyar közéletben sem tisztázódott az átvilágítás fontossága. Nem pusztán arról van szó, hogy kíváncsiak vagyunk egykori besúgóinkra. Az átvilágítás nem egy steril, becsületbeli kérdés: elmaradása a rendszerváltozás és a mindennapi társadalmi élet folytonosságában jelentett problémát. Azzal, hogy a titkok nem derültek ki és a besúgók nem vallottak színt, a bizalom nem állt helyre.
– Az emlékezet mindig megszépíti a múltat. Van, aki lezárná ezt az időszakot: sokan úgy vélekednek, hogy ma már nincs gyakorlati haszna az átvilágításnak…
– Engem is kevésbé érdekel, hogy kik voltak a hetvenes, vagy nyolcvanas évek magyar besúgói, az viszont érdekel, hogy egyházamban, a lelkészi társadalomban, a presbitériumokban, az egyházkerület vezetőségében, az egyházmegyék szintjén hányan vannak még, akik őrzik a titkot, akik zsarolhatók, vagy akik ma is folytatják ezt a tevékenységet. Aktuálpolitikai, egyház-politikai és nemzetpolitikai fontossága van annak, hogy kiderüljön az igazság. Amíg ez nem derül ki, az olyan, mint az elgennyesedő seb, amit nem takarítanak ki, így tovább fertőződik, és nem gyógyul meg. Sőt életveszélyes fertőzés kiindulópontja lehet. Az erdélyi magyar közélet, az egyházi élet megtisztítása a gyógyulás előfeltétele. Ezt kevesen látták be, erről hosszú ideig nem akartak beszélni.
– Volt olyan időszak, amikor úgy érezte, hogy az átvilágítás ügyével egyedül maradt?
– Igen, volt ilyen időszak. A múlt feltárásának igazából nem volt támogatottsága. Noha sok idevágó határozatot szavaztak meg, utána a „fogjuk meg és vigyétek” magatartás lett a jellemző... Gyakran egyedül maradtam. 2001-ben, amikor vége lett a Csiha-korszaknak – Csiha Kálmán püspök ellene volt minden átvilágításnak –, és Pap Géza lett az erdélyi egyházkerület új püspöke, a zsinatban elindult a múlt feltárására irányuló munka. Nagy hibának tartom azonban, hogy a 60:40 százalékos erdélyi-királyhágómelléki összetételű zsinatban az általunk előterjesztett keményebb átvilágítási szabályt a többség leszavazta. Helyette egy enyhébb, semmitmondó szabályozást fogadtak el, amely magvában elhalt, ahogy megszavaztuk. Legalább öt-hat év telt el, és nem történt semmi. Létrejött valami Öregek Tanácsa, ahova bemegy a vádlott, bevallja, hogy bűnös, és ennyi – jóhiszemű, ugyanakkor elég steril szabályozás volt.
– Mikor következett be a fordulópont az átvilágítás felgyorsításában?
– Az átvilágítás ügye akkor mozdult ki a holtpontról, amikor Pap Géza püspök úr rádöbbent, hogy a múlt folytonosságának súlyos jelenkori következményei vannak. Rájött, hogy ettől nem függetleníthetjük magunkat, mert a volt besúgók itt járnak közöttünk, és ők ma is fogva vannak. A felismerés új lendületet adott a két egyházkerületben elkezdődött átvilágításnak. Többen kivették dossziéjukat, én magam is akkor kaptam meg az iratcsomókat. Néhány meghatározó egyházi emberre olyan mély hatást tett a tényanyag, amivel szembesült, hogy ez felgyorsította az átvilágítást: azóta az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület fej fej mellett halad.
– Volt református püspökként mennyire elégedett a munka menetével?
– Amióta nem vagyok püspök, a Királyhágómelléken lelassult az átvilágítás üteme. Az átvilágítást valószínűleg Bukarestből manipulálják, de feltehetően az egyházban meghúzódó volt besúgók is lassítják a folyamatot. Mielőtt leköszöntem volna a püspöki tisztségről, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a kilenc esperesből öt volt érintett, holott az évek során kicserélődtek az esperesek... 1990 óta több választás volt, és minden jelölés előtt nyilatkozatot kellett tenni, hogy az illető nem volt a régi rendszer kiszolgálója. Megdöbbenésemre mégis sokan megmaradtak. Ma általános dermedtség jellemzi a kialakult viszonyokat.
– Ezek szerint még sok az olyan egyházi szolga, aki súlyos múltja ellenére továbbra sem akar szembenézni az átvilágítás tényével…
– Azt is mondhatnám, hogy ők a cinkos áldozatok. Noha megszenvedték a múltat és a jövendőt, megalázták, sárba tiporták őket, tönkretették pályájuk egy részét, mégis hallgatnak, és fedezik egymást. Ahelyett, hogy legalább tíz évvel ezelőtt kiálltak volna a nyílt színre, hogy elmondják, ez az igazság! Még az is jobb volna, mint ebben a megfoghatatlan, kaffkai ködben, szorongásban, bizonytalanságban élni. Amikor két évvel ezelőtt lelepleztünk közel háromszáz volt szekus tartótisztet, és kinyomtattuk névjegyzéküket, az érintett egyházi szolgáknak nem ugrott be, hogy ilyen előzmények után bármikor lebukhatnak. Még ez sem késztette a cinkos áldozatot arra, hogy megtörje a csendet, és segítsen a társadalmi-erkölcsi-egyházi megújulás előrelendítésében.
2011. november 28., hétfő
Aki elutasította az állambiztonság beszervezési kísérletét
Aki elutasította az állambiztonság beszervezési kísérletét
Erdélyi Napló / erdely.ma
Makkay József
Gergely István római katolikus lelkészt Erdély-szerte Tisztiként ismerik. A fiatalok lelki nevelése melletti elkötelezettsége 1987-es csíksomlyói kinevezésével csúcsosodott ki: a rendszerváltás után immár intézményes keretek között fogott hozzá az árva gyerekek felkarolásához. Az egykori csíksomlyói plébánost a rendszerváltás előtt a szekuritáté likvidálni akarta.
Miután a hetvenes években sikertelenül próbálták beszervezni, a kommunista állambiztonság emberei 1989 decemberéig számtalanszor beidézték a szekuritátéra, hiszen minden lépését besúgók figyelték.
A vele készült beszélgetés rávilágít a kommunista rezsim azon törekvésére, hogy a besúgókon keresztül az egyház minden apró lépéséről tudomást szerezzen. Gergely István emiatt tartja furcsának, hogy az egyházi vezetés elzárkózik a múlt őszinte feltárásától.
Erdélyi Napló / erdely.ma
Makkay József
Gergely István római katolikus lelkészt Erdély-szerte Tisztiként ismerik. A fiatalok lelki nevelése melletti elkötelezettsége 1987-es csíksomlyói kinevezésével csúcsosodott ki: a rendszerváltás után immár intézményes keretek között fogott hozzá az árva gyerekek felkarolásához. Az egykori csíksomlyói plébánost a rendszerváltás előtt a szekuritáté likvidálni akarta.
Miután a hetvenes években sikertelenül próbálták beszervezni, a kommunista állambiztonság emberei 1989 decemberéig számtalanszor beidézték a szekuritátéra, hiszen minden lépését besúgók figyelték.
A vele készült beszélgetés rávilágít a kommunista rezsim azon törekvésére, hogy a besúgókon keresztül az egyház minden apró lépéséről tudomást szerezzen. Gergely István emiatt tartja furcsának, hogy az egyházi vezetés elzárkózik a múlt őszinte feltárásától.
2011. október 6., csütörtök
Antal János egyházi tanácsos a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben folyó átvilágításról
A protestáns egyházak a közélet megtisztulásának kovászai akarnak lenni
Antal János egyházi tanácsos a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben folyó átvilágításról
Antal János egyházi tanácsos a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben folyó átvilágításról
Erdélyi Napló
Makkay József
2011.10.04.
– Az erdélyi történelmi magyar egyházak között a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt az első, amelyik közvetlenül a rendszerváltás óta szorgalmazza a múlttal való szembenézés szükségességét. Hogyan kezdődött az egyházkerületben az átvilágítás?
– Valóban közvetlenül a rendszerváltás óta szívügye, illetve lelkiismereti felelőssége a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek a közelmúlttal való szembenézés. Egyértelmű felelősséggel tartozunk azért, hogy egyházkerületünk megtisztuljon. Igazi kutatómunkába azonban csak 1999-től, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) megalakulása óta foghattunk, és jóval azután szembesültünk a korabeli dokumentumokkal. A kilencvenes években lelkiismereti alapon történt az átvilágítás: több közgyűlési, igazgatótanácsi határozat mondta ki, hogy akik együttműködtek a kommunista rendszer titkosszolgálatával – lelkiismereti kényszer alatt – ne vállaljanak egyházi tisztséget, tartózkodjanak a jelöléstől. 1998-ban fordulópont következett be: a választásokon induló egyházi személyeknek nyilatkozniuk kellett arról, hogy együttműködtek-e, vagy sem a titkosszolgálattal. Akkor ezt tudomásul vette egy bizottság, de a levéltári dokumentumokkal való szembesítésre nem nyílt lehetőség.
2011. szeptember 16., péntek
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi átvilágításról
A tartótisztek „szocialista versenyben” szervezték be a besugókat
Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi átvilágításrólErdélyi Napló / erdély.ma
Makkay József
2011.09.16
Kis túlzással úgy fogalmazhatnánk, hogy Romániában a szekuritátés múlttal történő szembenézés néhány történelmi magyar egyház belső ügye. Önszántából a református, az unitárius és az evangélikus egyház teremtette meg lelkészei és világi tisztségviselői számára az átvilágítás intézményes kereteit. A három egyház által elindított úttörő munkához a római-katolikus egyház nem csatlakozott, az ortodox egyház pedig csúcsvezetőségi szinten útasította el lelkészeinek, tisztségviselőinek átvilágítását.
Múltheti lapszámunkban indított sorozatunk első stációi a történelmi magyar egyházakban mutatja be az eddigi átvilágítás eredményeit. E heti lapunkban Pap Géza református püspököt kérdeztük az eddig elvégzett munkáról.
– Az Erdélyi Református Egyházkerület Átvilágító Bizottsága közzétette a lelkészek átvilágításának első jegyzőkönyveit. Mikor létesült a bizottság? Mekkora mennyiségű iratcsomót vett át a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól? Milyen szempontok szerint történik az átvilágítás sorrendje?
– Pontosítani szeretnék: az Átvilágító Bizottság nem most tette közzé az első jegyzőkönyvét. Az Átvilágító Bizottságot az egyházkerületi közgyűlés határozata alapján az Igazgatótanácsunk hozta létre még 2009 szeptemberében, amely jóváhagyta a Bizottság Működési Szabályzatát és megválasztotta az öttagú bizottságot. A Bizottság megválasztotta elnökét, és kijelölte azokat, akik kutatói engedélyt kértek. Ezt követően kezdődött meg a dossziék kikérése és az átvilágítás folyamata. A sorrendet az határozza meg, hogy mikor jutunk egyik, vagy másik dosszié birtokába. Mondanom sem kell ugyanis, hogy a CNSAS lassan dolgozik, nem minden kérésünkre válaszol. A kikérhető 10 dossziéból általában csak hatot bocsát rendelkezésünkre, miközben a hiányzókról mélységesen hallgat, amelyek olykor váratlanul megjelennek. A megkapott dossziékat két bizottsági tag olvassa át és írja meg az átvilágítási jegyzőkönyvet, amit az egész bizottság átolvas és javítások, egyeztetések után jóváhagy. Ezt a jegyzőkönyvet az Igazgatótanács elé terjesztjük, amely véglegesíti azt. Ezt követően jelenhet meg az egyházkerület hivatalos lapjában, az Értesítőben. A CNSAS-tól kapott dokumentumok alapján eddig a Bizottság 95 személyt világított át és hozta meg határozatát, s a következő ülésünkön még 123 személy (lelkipásztorok, egyházmegyei és egyházkerületi tisztségviselő presbiterek, kántorok, kollégiumi tanárok) esetében fog dönteni.
– Milyen folyománya lehet az átvilágított, és „könnyűnek találtatott” lelkészek esetében a bizottság elmarasztaló döntésének? Mennyi időn belül kell megváljon választott tisztségétől egy olyan lelkész, aki együttműködött az egykori román politikai rendőrséggel?
– A Működési Szabályzat pontosan meghatározza az Átvilágító Bizottság hatáskörét, és megszabja a meghozható büntetés mértékét is, ami az Igazgatótanács jóváhagyásával jogerőre lép. Az áttanulmányozott iratgyűjtőben található enyhébb esetekben a Bizottság javasolhat szóbeli és írásbeli intést, bocsánatkérésre kérheti fel az érintettet. Súlyosabb esetekben az érintett felszólítást kap arra, hogy választott tisztségeiről azonnali hatállyal mondjon le, a legsúlyosabb esetekben az Igazgatótanács határozata alapján az elnökség fegyelmi eljárás beindítását kéri. Egyházi rendtartásunk szerint ugyanis a megválasztott tisztségből csak fegyelmi határozattal lehet a lelkipásztort elmozdítani. Ugyanez a Fegyelmi Bizottság vonhatja meg, a lelkészi szolgálat kivételével, más egyházi tisztségekre szóló választói és választhatósági jogot 1-5 évig tartó időszakra.
– Amennyiben egy lelkész együttműködött a Szekuritátéval, az egyházi vezetés csupán választott tisztségeinek visszavonását kérheti, a lelkész ugyanakkor megmaradhat lelkészi szolgálatban. A lelkészi hivatás összeegyeztethető-e egy ilyen múltbéli magatartással? Lát-e esélyt arra, hogy olyan törvényi szabályozás szülessen, amely bizonyos hivatások számára – mint például a lelkészi hivatás – egy ilyen tett összeférhetetlenséget hozzon?
– Lehet, hogy válaszom meg fogja lepni, de nem látom esélyét annak, hogy olyan szabályozás szülessen, amely a lelkipásztorok „palástvesztéséhez” vezessen. Álláspontomat több érvvel is szeretném alátámasztani:
1. Először is meg kell szabadulni attól az általános látásmódtól, amely feketében, vagy fehérben látja az eseményeket és az érintett személyeket. Tudomásul kell venni, hogy a politikai rendőrséggel való együttműködést nagyon nehéz rangsorolni, s különbséget tenni azok között, akik jószántukból jelentettek, és azok között, akik kényszer alatt álltak. A tartótisztek sajnos nem írtak le mindent, olykor pedig éppen a többszöri átszámozás jelzi, hogy a dossziékból lapok hiányoznak. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a jelentések egy olyan „világban” születtek, amelyben a tartótisztek teljesítményét a beszervezések és a jelentések számával mérték. A tartótisztek pedig nagyon hamar rájöttek arra, hogy ebben a „szocialista versenyben” hogyan lehet a tervet túlteljesíteni az egyházban is. Bevezették a teológusok számára is a kötelező katonai szolgálatot, s ebben a kényszerhelyzetben, katonai büntetőszázaddal fenyegetőzve könnyen kicsikartak egy „kötelezvényt” a fiatalokból, akik közben arra gondoltak, hogy kényszer alatt aláírnak, de úgysem fognak jelenteni. A tartótisztek azonban ennél okosabbak voltak, mert miután a beszervezetteknek fedőnevet adtak, olykor az érintett tudomása nélkül, az egyetemi évek megkezdése után rendszeresen meglátogatták őket és beszélgetettek velük. Az érintettek örvendtek, hogy nem kell semmit leírni, de a tartótiszt az ártatlannak tűnő beszélgetésből is ütőképes jelentést formált, amely úgymond az „informátor” szóbeli jelentése alapján született. A tartótisztek ugyanis a szóban, vagy az írásban kapott információ között nem tettek különbséget. A fontos az volt, hogy a jelentések száma növekedjen és az előléptetés reményében, a tervet teljesítsék. Ezek a tények elővigyázatosságra intenek bennünket a határozatok meghozatalánál.
2. Továbbá a kérdés megítélésében nem feledkezhetünk meg a bibliai alapról sem. Mi tudjuk, hogy van bocsánat. Hadd hozzak néhány példát. Dávid Istennek választott királya volt, ennek ellenére meggyilkolta Betsábé férjét és az asszonnyal paráználkodott. Méltó a halálra. Amikor viszont Nátán próféta megintette őt az ismerős tanmeséjével, Dávid beismerte bűnét és kimondta: „Vétkeztem az Úr ellen”, amire elhangzott Isten bűnbocsátó szava: „Megbocsáttattak a te bűneid, nem fogsz meghalni”. Vagy gondoljunk Péterre, aki háromszor tagadta meg Jézust a főpap házában, de utána tudott keservesen sírni bűnei miatt. Amikor pedig a feltámadott Jézus megjelent neki, méltán kérdezte meg tőle: „Péter Jónának fia, szeretsz-e engem?”. A Péter válasza („te tudod, Uram, hogy szeretlek téged”) és őszinte bűnbánata hozza magával a teljes rehabilitációt: „Legeltesd az én juhaimat”. Ilyen bibliai érvek mellett nehéz a palástvesztés gondolatát fenntartani. A bizottságnak különben nem az a célja, hogy a lelkészeket pellengérre állítsa, vagy megalázza őket, hanem az, hogy mindenkinek hirdesse, még a tagadóknak is, hogy az őszinte bűnbánat bűnbocsánatot eredményez. Persze, tetteinek következményét mindenkinek hordoznia kell, de a bizottság alaptételként fogalmazta meg, hogy „az ellenállás nem érdem, az együttműködés pedig nem megbocsáthatatlan bűn”.
3. Végül de nem utolsó sorban palástvesztés gondolatát az állami átvilágítási törvény sem engedélyezi, amikor kimondja, hogy az alapállásától senkit sem lehet megfosztani besúgó múltja miatt. Képzeljük csak el, az ország egyharmada egyik percről a másikra munkanélkülivé vált volna. Bármilyen hasonló próbálkozás a munkaügyi bíróságon bukásra lenne ítélve. A Működési Szabályzatunk is ilyen keretek között gondolkozik.
– Ön szerint, az egyházon belül milyen a megítélése az átvilágítási folyamatnak? Mennyire támogatják ezt az egyházi és a világi tagok?
– Az átvilágítás megkezdése előtt egyházi körökben, még a közgyűlésen is, élénk vita kerekedett arról, hogy egyházunk hogyan viszonyuljon az átvilágításhoz. Ellenérvként elhangzott, hogy nem lehet megbízni a sokszor megcsonkított, leválogatott dossziékban. Nekünk ne azok a tartótisztek mondják meg, hogy kik voltak a besúgók, akik annak idején beszervezték őket. Vajon elképzelhető az, hogy az elmúlt 20 évben gyártottak dossziékat a kellemetlenkedőknek? Lehet hinni az egykori iratoknak? Nos, több mint 15 ezer oldal titkosszolgálati anyag áttanulmányozása után annak a meggyőződésemnek adok hangot, hogy a dossziékat valóban leválogatták, de csupán az tűnt el belőlük, ami az egykori titkosszolgálat számára kompromittáló volt, amikor saját törvényeiket sem tartották be, aminek alapján ma perelni lehetne az államot. Na, persze egyházi viszonylatban is vannak olyan dossziék, amelyek teljes egészében „eltűntek”, de mivel a jelentéseket több példányban gépelték le és több más iratgyűjtőben is elhelyezték, ezeknek alapján rekonstruálni lehet a legtöbb esetet, és át lehet világítani az érintetteket. Azt nem hiszem, hogy 1990 után dossziékat gyártottak volna, s a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb iratgyűjtő alapján világos választ lehet kapni arra, hogy kik tartoztak a hálózathoz, és kik voltak a megfigyeltek. Persze vannak nehezen kezelhető esetek is. A fogadtatásra térve, azt mondhatom, hogy az átvilágítás vegyes érzéseket gerjeszt a egyházi és világi közvéleményben. A médiát általában csak az érdekli, hogy ki volt a besúgó, s ezt a bombahírt egyetlen mondatba bele is sűrítik. Mi szeretnénk ennél mélyebbre hatolni, a helyzetek bonyolultságát is bemutatni, s nem csak a tartótisztek, illetve az informátorok működését, de az ellenállók helytállását is bemutatni. Ezen kívül mindenkit személyesen meghallgatunk. Az egyházi közvélemény nem érintett része megelégedéssel fogadta az átvilágítást, s biztattak is, hogy ezt folytatni kell. A kételyeket általában azok fogalmazták meg, akiket beszerveztek. Ők az átvilágításnak nem örülnek, de sokan vannak, akik megértették fontosságát, már bocsánatot kértek és kaptak. Persze vannak néhányan, akik tagadnak, sőt olyanok is, akik világi perrel fenyegetőznek. Vannak olyanok is, akik őszintén aggódnak, azt állítván, hogy az átvilágítás többet árt az egyháznak, mint használ, íme az ortodoxok és a katolikusok is mélységesen hallgatnak, nekünk sem kellene kiteregetni a szennyest. Erre pedig csak azt tudom mondani, hogy a hallgatás sohasem jelentett megoldást a bűn kérdésére. Az elhallgatott bűn tovább dolgozik a lélek mélyén és még a csontokat is megemészti. Persze szeretnénk diszkréten végezni, nem kívánunk nagy port kavarni az átvilágítás körül, s nem örvendünk annak, ha a média az átvilágítási eredményeinket akarja nemes egyszerűséggel lefölözni, és a besúgók névsorát világgá kürtölni. Mi a szennyest a családban szeretnénk kimosni.
– Ezek szerint nem tartja szerencsésnek, ha egy világi lap foglalkozik az egyházi átvilágítás ügyével?
– Ezzel kapcsolatban szeretném jelezni, hogy az Erdélyi Napló legutóbbi számában kizárólag a Bizottságunk kutatásaira támaszkodva tette közzé Vetési László átvilágítási jegyzőkönyvének részletes összefoglalását, anélkül, hogy erre engedély kért volna, vagy engedély kapott volna. Sőt további jegyzőkönyvek közlését tervezi. Nem tudom, hogy törvényt sért-e ezzel, de véleményem szerint nem etikus kizárólag mások kutatásainak eredményeire támaszkodni, a határozatot megcsonkítva közölni, s olyan sorozatot indítani, amire nézve a Bizottságunkat nem kérdezték meg, és amihez engedélyt nem kaptak. Véleményem szerint tervük mindenképpen egyeztetést igényel.
– Reményeim szerint ez az egyeztetés immár megtörtént. A sorozat első cikkének a visszajelzései is azt igazolják, hogy az embereket továbbra is foglalkoztatja közelmúltunk szomorú történései, amikor a titkosszolgálatnak bedolgozók sok-sok tisztsséges embernek tették pokollá a mindennapjait. Az átvilágításnak tehát az egész társadalom szempontjából fontos szerepe lehet. Ön miben látja az átvilágítás jelentőségét?
– Az átvilágítás jelentősége nem abban áll, hogy kielégíti a kíváncsiságunkat, s végre megtudjuk, hogy kik jelentettek rólunk. Nagy hiba volna, ha az átvilágítás alapján két részre osztanánk a társadalmat, vagy akár az egyházat, „jókra” és „gonoszokra”. Én más szempontokra szeretném felhívni a figyelmet.
1. Úgy látom, hogy a kommunizmus 45 éve az ember, de az egyház próbája is volt. Isten tudatosan olyan körülményeket teremtett körülöttünk, amelyekben próbára tett bennünket. Megpróbálta hitünket, kitartásunkat, hangoztatott elveinket, emberségünket, gondolkodásmódunkat, embertársainkhoz való viszonyunkat. Terhet helyezett a vállunkra, nemcsak azért, hogy teherbírásunkat megpróbálja, de azért is, hogy gerincünk egyenességét megvizsgálhassa. Egyeseket kohóba vetett, hogy megedzve kerülhessenek ki belőle. Mindig voltak és mindig lesznek emberpróbáló idők, de éppen ezekben a nehéz időkben derül ki, hogy kik vagyunk, s milyen lélek lakozik bennünk. Aki elbukott, kérjen bocsánatot, és vállalja tettei következményét, aki pedig kiállta a próbát, Istennek adjon érte hálát.
2. Továbbá érdemes odafigyelni arra, hogy Isten úgy látta jónak, hogy a huszadik század második felének egyházi történetírásával nem a lelkészeket, hanem egy olyan egyházellenes közeget bízzon meg, amely naprakészen mindent feljegyzett. A Szekuritaté egyháztörténelmet is írt, s ennek mindnyájan így, vagy úgy szereplői vagyunk. Feltárta, leírta és megőrizte a legapróbb részleteket is. Nemcsak arról vannak feljegyzések, hogy a politikai rendőrség hogyan próbálta befolyásolni az egyházi választásokat, mit tekintett nacionalista megnyilvánulásnak, vagy mikor látogatták meg külföldiek a lelkészt, de a lehallgatások révén baráti beszélgetések és legbelsőbb gondolatok is napvilágra kerülnek. Érdemes egykori önmagunkkal, gondolatainkkal, cselekedeteinkkel szembenézni, mert az ilyen önmagunkkal való találkozásból új élet születhet. Mindezen túl tudomásul kell vennünk, hogy jelenkori egyháztörténetünk értékes leletei a Szekuritáté levéltárában nyugszanak. De ez a történelem nem az övék, hanem a miénk. Ha ismerni akarjuk valós történelmünket, a hűséges kitartásokkal, no meg a nagy árulásokkal együtt, akkor ezt az anyagot nem szabad nekik hagyni. Szüksége van egyházunknak olyan példaképekre, akik egyértelműen bizonyítják, hogy lehet az egyházellenes diktatúrával szembeszállni, tiszta lelkiismeretben megmaradni, egy Úrnak szolgálni, mert Isten védelmezi, oltalmazza és megtartja az övéit, és még csak egy hajszál sem eshetik le a fejünkről az Ő akarata nélkül. De szüksége van egyházunknak azoknak a példájára is, akik felismerik a bűn hatalmát, és őszinte bűnbánattal szabadulni akarnak tőle.
3. Végül szeretném jelezni, hogy a hallgatás azért a legrosszabb megoldás, mert ezzel azt üzenjük a következő nemzedéknek, hogy a nehéz ügyeket az egyházban is el kell kenni. Ha nem nézünk szembe múltunkkal, ha mindenki őrizgeti kicsiny, nyavalyás titkát, ha átlépünk felette, akkor azt üzenjük a jövő nemzedékének, hogy nem érdemes ebben a világban elvek szerint élni, nehéz időkben is tisztességesnek maradni, hanem felismerve az „idők szavát”, engedni kell a kényszerítő hatalomnak, még akkor is, ha ez az egyházat pusztítja. A bűn rejtegetése arra tanítja az elkövetkezendő nemzedékeket, hogy balgák voltak azok, akik meggyőződésükért a börtönt, a deportálást, a meghurcoltatást is elviselték, mert ha beadják a derekukat, életük álma valósult volna meg. A hallgatásunk azt hirdeti, hogy lehet az életet megalkuvással, meggyötört lelkiismerettel is élni, két urat szolgálni, a barátot, családtagot feljelenteni, embertelenségek sokaságát elkövetni, mert az sohasem fog kiderülni, annak soha semmi következménye nincs. Az átvilágítás üzenet a következő nemzedéknek: Vigyázzatok! Lesz számonkérés, egyszer majd minden napvilágra kerül.
Az átvilágítás tehát a történelmünk, az önmagunkkal való szembenézés és az utánunk jövő generáció szempontjából fontos. A következő nemzedék, amely nem tapasztalta meg a „próbára tevő idők nyomorúságát” árgus szemekkel figyeli, hogy milyen megoldást találunk erre a nehéz élethelyzetre, és ők is azt a modellt fogják követni. Én ezért tartom fontosnak a megkezdett átvilágítás folytatását.
– Tudomása szerint más kelet-európai országokban miként sikerült lebonyolítani az ilyen típusú átvilágítást? Vannak-e olyan példák, amelyeket erdélyi viszonylatban alkalmazni lehet?
– A Működési Szabályzat megalkotása előtt áttanulmányoztuk a magyarországi evangélikus egyház szabályzatát, együttműködtünk a hazai unitárius és evangélikus egyházak átvilágító bizottságaival, de valójában úttörő munkát végzünk. A munkamódszerünket is nekünk kellett kialakítanunk. Az áttanulmányozott dossziékból kijegyzeteljük a fedőneveket, amelyeket betűrendi sorrendbe állítjuk, mellé írjuk az azonosítást, valamint azt is jelezzük, hogy melyik iratgyűjtőben találkoztunk vele. Jelenleg több mint 1200 fedőnévvel találkoztunk, s ezeknek egy része református lelkész, de vannak evangélikus, unitárius, római katolikus, illetve ortodox lelkészek is, s természetesen vannak bőségesen gyülekezeti tagok is, akik a helybeli lelkészről jelentettek. A fedőnevek 70%-át sikerült eddig azonosítanunk. Ezen kívül a különböző dossziékban előforduló jelentéseket fedőnevek szerint leválogatjuk, úgy hogy minden azonos fedőnév alatt adott jelentés egy helyre kerüljön. Ez sokat segít nekünk az átvilágításnál, hiszen bármely személyről azonnal tudhatjuk, hogy fedőnevén mikor, kiről és mit jelentett. A statisztikai adatokat kedvelők számára elmondom, hogy egyházkerületünkben a ma is aktív református lelkészi karnak a 24%-a írta alá az együttműködési kötelezvényt és lett a hálózat tagja, de ha ebből levonjuk azoknak számát akik nem jelentettek, illetve megtagadták az együttműködést, akkor ez a szám a 8%-ot sem teszi ki.
2011. július 11., hétfő
In ce functii au ajuns cei racolati de Securitate
În ce funcţii au ajuns cei racolaţi de Securitate. Lista celor care au fost deconspiraţi de CNSAS
gandul.info
11.07.2011
Directori în Guvern, profesori universitari, consilieri locali şi judeţeni, primari, personal MAE, judecători, procurori şi membri ai diferitelor asociaţii au fost trimişi anul trecut de Colegiul CNSAS în faţa instanţei din cauza legăturilor pe care le-au avut cu fosta Securitate.
gandul.info
11.07.2011
Directori în Guvern, profesori universitari, consilieri locali şi judeţeni, primari, personal MAE, judecători, procurori şi membri ai diferitelor asociaţii au fost trimişi anul trecut de Colegiul CNSAS în faţa instanţei din cauza legăturilor pe care le-au avut cu fosta Securitate.
2011. július 9., szombat
Relatiile Bisericii Ortodoxe Romane cu Securitatea
Relaţiile Bisericii Ortodoxe Române cu Securitatea
Historia
Cristina PAIUSAN
Historia
Cristina PAIUSAN
Biserica Ortodoxa Româna a fost una dintre institutiile cele mai supravegheate în cei 45 de ani de regim comunist de catre securitate. Astazi, Biserica Ortodoxa Româna este tratata ca o "colaboratoare" a securitatii. De la înaltii sai prelati si pâna la preotul simplu de tara, preotii si calugarii sunt catalogati ca fiind, pur si simplu, colaboratori ai acelei institutii care i-a terorizat o viata.
2011. május 25., szerda
Bemutatták a Szigorúan ellenőrzött evangélium második kötetét Nagyváradon
Bemutatták a Szigorúan ellenőrzött evangélium második kötetét Nagyváradon
Krónika
Nagy Orsolya
2011. május 23.
A református egyház rendszerváltás előtti múltjának sötét részleteibe enged betekintést Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyve, amelynek második kötetét pénteken mutatták be Nagyváradon.
A szegedi egyháztörténész, aki lelkészként egykor a kommunista rendszer hírhedt titkosszolgálatának, a Szekuritáténak üldözöttje és megfigyeltje volt, évek óta kutatja az egyházat érintő dossziékat a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) archívumában.
Nem tartalmaz új leleplezéseket a Szigorúan ellenőrzött evangélium második kötete, ez inkább „mélységi fúrásnak”, míg az első „keresztmetszetnek” készült – vallotta a könyvbemutatón Molnár János.
Az előző kötetből például kiderült a Stelian néven jelentő besúgóról, aki éveken át folyamatosan információkat szolgáltatott a hatalomnak Tőkés Lászlóról és családjáról, hogy voltaképpen nem más, mint Tőkés testvé-rének, Eszternek a férje, Barta Tibor, aki jelenleg Budapesten él szívsebészként. A kötetet bemutató Demeter Szilárd elmondta: a most megjelent könyvben részletesen olvashatjuk is Stelian jelentéseit. Molnár János szerint nehéz megmondani, hány ügynök települt át a határon túlra nem sokkal a rendszerváltás előtt, hiszen a CNSAS nem ad tájékoztatást arról, hogy hol vannak azok az akták, amelyeknek létezniük kell, még sincsenek meg az archívumban. A Bartáról szóló dosszié is hiányzik, csak a több mint 150 részletes jelentése érhető el, amelyek alapján a szerző szerint százszázalékos bizonyossággal azonosítható a kiléte.
Molnár János elmesélte, sokan kérdezték már tőle, kapott-e fenyegetést a Szigorúan ellenőrzött evangélium első kötete után, a válasz pedig az, hogy nem. Egyetlen internetes beszélgetésben esett szó ilyesmiről: egy nyugalmazott tanítóként bemutatkozó levelezőpartner villantotta fel annak a lehetőségét, hogy egy általa ismert, állítólag a könyvben érintett református lelkész beperelné a történészt. Demeter Szilárd ellenben azt mondta, a könyveket gondozó kiadó volt igazgatójaként több barátságtalan levelet is kapott elektronikus postaládájába. A második kötethez – amely az elsőhöz hasonlóan ezer példányban jelent meg – dokumentumtár, név- és fedőnévmutató is tartozik.
A több mint másfél órás beszélgetésen a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében összegyűlt érdeklődők kérdéseire is válaszolt a szerző, végül pedig Tőkés László szólt a megjelentekhez. „Az igazság kiderítése nem opcionális kérdés – jelentette ki az Európai Parlament alelnöke. – Húsz év alatt nem tudtam rendet tenni az egyházkerületemben, ezért mardos a lelkiismeret.” Megköszönve Molnár János kitartó munkáját Tőkés elmondta, az egyháznak tennie kell a múlt felderítésének ügyében, egyébként elveszíti a hitelét.
Krónika
Nagy Orsolya
2011. május 23.
A református egyház rendszerváltás előtti múltjának sötét részleteibe enged betekintést Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyve, amelynek második kötetét pénteken mutatták be Nagyváradon.
A szegedi egyháztörténész, aki lelkészként egykor a kommunista rendszer hírhedt titkosszolgálatának, a Szekuritáténak üldözöttje és megfigyeltje volt, évek óta kutatja az egyházat érintő dossziékat a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) archívumában.
Nem tartalmaz új leleplezéseket a Szigorúan ellenőrzött evangélium második kötete, ez inkább „mélységi fúrásnak”, míg az első „keresztmetszetnek” készült – vallotta a könyvbemutatón Molnár János.
Az előző kötetből például kiderült a Stelian néven jelentő besúgóról, aki éveken át folyamatosan információkat szolgáltatott a hatalomnak Tőkés Lászlóról és családjáról, hogy voltaképpen nem más, mint Tőkés testvé-rének, Eszternek a férje, Barta Tibor, aki jelenleg Budapesten él szívsebészként. A kötetet bemutató Demeter Szilárd elmondta: a most megjelent könyvben részletesen olvashatjuk is Stelian jelentéseit. Molnár János szerint nehéz megmondani, hány ügynök települt át a határon túlra nem sokkal a rendszerváltás előtt, hiszen a CNSAS nem ad tájékoztatást arról, hogy hol vannak azok az akták, amelyeknek létezniük kell, még sincsenek meg az archívumban. A Bartáról szóló dosszié is hiányzik, csak a több mint 150 részletes jelentése érhető el, amelyek alapján a szerző szerint százszázalékos bizonyossággal azonosítható a kiléte.
Molnár János elmesélte, sokan kérdezték már tőle, kapott-e fenyegetést a Szigorúan ellenőrzött evangélium első kötete után, a válasz pedig az, hogy nem. Egyetlen internetes beszélgetésben esett szó ilyesmiről: egy nyugalmazott tanítóként bemutatkozó levelezőpartner villantotta fel annak a lehetőségét, hogy egy általa ismert, állítólag a könyvben érintett református lelkész beperelné a történészt. Demeter Szilárd ellenben azt mondta, a könyveket gondozó kiadó volt igazgatójaként több barátságtalan levelet is kapott elektronikus postaládájába. A második kötethez – amely az elsőhöz hasonlóan ezer példányban jelent meg – dokumentumtár, név- és fedőnévmutató is tartozik.
A több mint másfél órás beszélgetésen a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében összegyűlt érdeklődők kérdéseire is válaszolt a szerző, végül pedig Tőkés László szólt a megjelentekhez. „Az igazság kiderítése nem opcionális kérdés – jelentette ki az Európai Parlament alelnöke. – Húsz év alatt nem tudtam rendet tenni az egyházkerületemben, ezért mardos a lelkiismeret.” Megköszönve Molnár János kitartó munkáját Tőkés elmondta, az egyháznak tennie kell a múlt felderítésének ügyében, egyébként elveszíti a hitelét.
- Olvasólámpa: Szigorúan ellenőrzött evangélium II.
- Besúgók egykor és most
- Az erdon-ról mindent meg lehet tudni
2011. május 23., hétfő
Besúgók egykor és most
Besúgók egykor és most
Szőke Mária
Reggeli Újság / erdély.ma
2011. május 22.
Sok érdeklődőt vonzott péntek délután a Szigorúan ellenőrzött evangélium címet viselő oknyomozó mű második kötetének bemutatója, amelyre a váradi református püspöki palota Bartók Termében került sor. A kötet szerzője, Molnár János évek óta végez kutatást azzal a céllal, hogy nyilvánosságra kerüljenek azok az egykori szekusdossziék, amelyek bizonyítják, kik is voltak azok a református lelkészek, akik a kommunizmus alatt kiszolgálták a hírhedt titkosszolgálatot, s jelentéseket írtak lelkésztársaikról és a gyülekezeti tagokról.
A pénteki rendezvényen a könyv második kötetét, illetve a mindkét kötet megértéséhez segítségül szolgáló névmutatót Demeter Szilárd, Tőkés László európai parlamenti alelnök nagyváradi irodavezetője mutatta be. Beszélt arról a furcsa jelenségről is, amit az elmúlt években a Bihari Napló napilap testvérkiadványán, az Erdon.ro internetes portálon tapasztalhattak, éspedig az álnevek mögé bújó mocskolódó hozzászólásokról, amelyek furcsamód nem egyszer kísértetiesen emlékeztetnek az egykori szekus módszerekre. Az irodavezető elmondta, felvették a kapcsolatot a portál vezetőivel, s megkérték őket, hogy találjanak olyan moderálási lehetőséget, amely kiszűri a sajtóetikát és az emberi jóérzést sértő mocskolódásokat.
Molnár János beszélt oknyomozó munkájáról, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottságnál (CNSAS) szerzett tapasztalatokról s arról, hogyan reagáltak sokan (főleg az érintettek) arra, hogy elkezdődött a református egyház átvilágítása. Molnár úgy vélekedett, nem lehet szó nélkül elfeledni a múlt vétkeit, mert ezzel meggátoljuk a jelen, sőt a jövő társadalmi tisztulását. Mint mondta, folytatni fogja munkáját, a református egyház átvilágítását, holott ez egyre körülményesebb nemcsak az őt ért fenyegetések, de az anyagiak szempontjából is.
A Szigorúan ellenőrzött evangélium két eddigi kötetét – a híresztelésekkel ellentétben – nem EU-s pályázatok révén adták ki, hanem Tőkés László EP-alelnök állta a nyomozás és a kiadás költségeit. A két kötet ezer-ezer példányban jelent meg. A rendezvény végére megérkezett Tőkés László is, aki köszöntötte a jelenlevőket, s röviden beszélt az egyházak átvilágításának fontosságáról. Az igazság kiderítése nem opcionális kérdés, sommázott a volt református püspök. A rendezvény végén a közönség kérdéseket tett fel, majd a szerző dedikálta a köteteket.
Szőke Mária
Reggeli Újság / erdély.ma
2011. május 22.
Sok érdeklődőt vonzott péntek délután a Szigorúan ellenőrzött evangélium címet viselő oknyomozó mű második kötetének bemutatója, amelyre a váradi református püspöki palota Bartók Termében került sor. A kötet szerzője, Molnár János évek óta végez kutatást azzal a céllal, hogy nyilvánosságra kerüljenek azok az egykori szekusdossziék, amelyek bizonyítják, kik is voltak azok a református lelkészek, akik a kommunizmus alatt kiszolgálták a hírhedt titkosszolgálatot, s jelentéseket írtak lelkésztársaikról és a gyülekezeti tagokról.
A pénteki rendezvényen a könyv második kötetét, illetve a mindkét kötet megértéséhez segítségül szolgáló névmutatót Demeter Szilárd, Tőkés László európai parlamenti alelnök nagyváradi irodavezetője mutatta be. Beszélt arról a furcsa jelenségről is, amit az elmúlt években a Bihari Napló napilap testvérkiadványán, az Erdon.ro internetes portálon tapasztalhattak, éspedig az álnevek mögé bújó mocskolódó hozzászólásokról, amelyek furcsamód nem egyszer kísértetiesen emlékeztetnek az egykori szekus módszerekre. Az irodavezető elmondta, felvették a kapcsolatot a portál vezetőivel, s megkérték őket, hogy találjanak olyan moderálási lehetőséget, amely kiszűri a sajtóetikát és az emberi jóérzést sértő mocskolódásokat.
Molnár János beszélt oknyomozó munkájáról, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottságnál (CNSAS) szerzett tapasztalatokról s arról, hogyan reagáltak sokan (főleg az érintettek) arra, hogy elkezdődött a református egyház átvilágítása. Molnár úgy vélekedett, nem lehet szó nélkül elfeledni a múlt vétkeit, mert ezzel meggátoljuk a jelen, sőt a jövő társadalmi tisztulását. Mint mondta, folytatni fogja munkáját, a református egyház átvilágítását, holott ez egyre körülményesebb nemcsak az őt ért fenyegetések, de az anyagiak szempontjából is.
A Szigorúan ellenőrzött evangélium két eddigi kötetét – a híresztelésekkel ellentétben – nem EU-s pályázatok révén adták ki, hanem Tőkés László EP-alelnök állta a nyomozás és a kiadás költségeit. A két kötet ezer-ezer példányban jelent meg. A rendezvény végére megérkezett Tőkés László is, aki köszöntötte a jelenlevőket, s röviden beszélt az egyházak átvilágításának fontosságáról. Az igazság kiderítése nem opcionális kérdés, sommázott a volt református püspök. A rendezvény végén a közönség kérdéseket tett fel, majd a szerző dedikálta a köteteket.
2011. május 18., szerda
Könyvbemutató: Szigorúan ellenőrzött evangélium II. kötet
Szigorúan ellenőrzött evangélium
Bihari Napló
2011. május 18.
8. old.
"...Az informátor - idézzük Molnár Jánost - a legritkább esetben elkötelezett kommunista, sőt, rendszerint egy ellenségesnek, vagy legalábbis gyanúsnak minősített csoport, társadalmi réteg tagjaként épp azért szemelték ki, hogy feltűnésmentesen informálódhasson övéi között. Volt lehetősége a választásra. És innentől, a választás aspektusainak sokrétűségétől kezdve válik az informátorok története a kommunizmus emberi drámájává..." Ezekkel a gondolatokkal került felvezetésre a Szigorúan ellenőrzött evangélium első kötete. 2011. május 20-án, pénteken 17 órakor, a Partiumi Keresztény Egyetem első emeleti Bartók-termében kerül bemutatásra az oknyomozó kötet második fejezete és a mind két kötet megértéséhez segítségül szolgáló névmutató. A könyvet bemutatja Demeter Szilárd, Tőkés László európai parlamenti alelnök nagyváradi irodavezetője és a kötet szerzője, Molnár János. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Bihari Napló
2011. május 18.
8. old.
"...Az informátor - idézzük Molnár Jánost - a legritkább esetben elkötelezett kommunista, sőt, rendszerint egy ellenségesnek, vagy legalábbis gyanúsnak minősített csoport, társadalmi réteg tagjaként épp azért szemelték ki, hogy feltűnésmentesen informálódhasson övéi között. Volt lehetősége a választásra. És innentől, a választás aspektusainak sokrétűségétől kezdve válik az informátorok története a kommunizmus emberi drámájává..." Ezekkel a gondolatokkal került felvezetésre a Szigorúan ellenőrzött evangélium első kötete. 2011. május 20-án, pénteken 17 órakor, a Partiumi Keresztény Egyetem első emeleti Bartók-termében kerül bemutatásra az oknyomozó kötet második fejezete és a mind két kötet megértéséhez segítségül szolgáló névmutató. A könyvet bemutatja Demeter Szilárd, Tőkés László európai parlamenti alelnök nagyváradi irodavezetője és a kötet szerzője, Molnár János. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
2011. március 30., szerda
Cazul IPS Andrei Andreicut
Cazul IPS Andrei Andreicuţ. Mircea Dinescu „a căzut în misticism” şi, la rândul său, a comunicat cu Sfântul Duh VEZI IMAGINI
Puterea
EMIL BERDELI
2011-03-26
Puterea
EMIL BERDELI
2011-03-26
În urmă cu trei ani, Curtea de Apel Alba admitea contestaţia IPS Andrei Andreicuţ împotriva deciziei de poliţie politică primită de la CNSAS. Atunci, Andreicuţ a spus: „Îl rugăm pe Dumnezeu să-i ierte pe membrii CNSAS, iar dacă mai au o urmă de conştiinţă, să-şi ceară scuze”. Replica nu a întârziat. După aflarea deciziei Curţii de Apel, Mircea Dinescu, membru în Colegiul CNSAS, a declarat: „Iertarea nu e un păcat. (…) Judecătorii au căzut în misticism şi au comunicat cu Sfântul Duh care le-a spus să-l ierte pe episcopul Andrei Andreicuţ”. Surprinzător, deunăzi Dinescu şi-a schimbat radical părerea şi a declarat: „A câştigat în instanţă şi cred că a avut dreptate. (...) Din câte îmi amintesc, Andreicuţ a fost un caz atipic. Faţă de alţi preoţi, nu s-a oferit să colaboreze cu Securitatea, ci a fost şantajat. Din câte îmi amintesc, a fost o poveste cu un student pentru care intervenise. Securitatea l-a ameninţat cu închisoarea, iar Andreicuţ a semnat angajamentul de colaborare ca să scape”.
2011. március 21., hétfő
Profesor de teologie catolica - informator al Securitatii
Fals monsenior, turnător la vârful Bisericii Catolice
Evenimentul Zilei
Mirela Corlățan
21 Martie 2011
Evenimentul Zilei
Mirela Corlățan
21 Martie 2011
Preotul Vladimir Petercă, cunoscut profesor de teologie catolică, a fost apreciat de ofiţerii fostei Securităţi drept unul dintre cei mai buni informatori din ţară.
2011. március 19., szombat
Noul mitropolit al Clujului a semnat angajament cu fosta Securitate
- Noul mitropolit al Clujului, ÎPS Andrei Andreicuţ, a semnat angajament cu fosta Securitate (Evenimentul Zilei)
- Mircea Dinescu: Andreicuţ, un caz a tipic - nu s-a oferit să colaboreze cu Securitatea, ci a fost şantajat (Adevarul)
- Andreicuţ, revanşa post-mortem a lui Anania (Evenimentul Zilei)
- Florian Bichir: Şi Biserica face compromisuri! (Evenimentul Zilei)
2011. március 18., péntek
Arhiepiscopul Pimen, hirotonisit de Justitie ca informator
Arhiepiscopul Pimen, hirotonisit de Justiţie ca informator
Adevarul
17 mar 2011
Adevarul
17 mar 2011
Judecătorii Curţii de Apel Bucureşti au stabilit, ieri, că înalta faţă bisericească a colaborat cu Securitatea, fiind racolat în 1975. Arhiepiscopul Sucevei şi Rădăuţilor, Înalt Preasfinţia Sa Pimen, rămâne cu verdictul CNSAS, conform căruia a colaborat cu Securitatea, cu pseudonimele „Sidorovic“ sau „Petru“.
2011. január 18., kedd
KREK: Igazgatótanácsi határozatok átvilágítás tárgyában
| ÁTVILÁGÍTÓ BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK |
Kapcsolódó: Az Átvilágító Bizottság tagjai . Jegyzőkönyv 2010. január 08. . Végrehajtási utasítás
Igazgatótanácsi határozatok átvilágítás tárgyában
| Nem működtek együtt a titkosszolgálattal |
|
|
| Együttműködtek a titkosszolgálattal |
Forrás: kiralyhagomellek.ro
2011. január 7., péntek
Szigorúan ellenőrzött evangélium II. - interjú a szerzővel
Újabb könyv a Szekuritáté dossziéiból
Szigorúan ellenőrzött evangélium II.
Erdélyi Napló
Bódi Sándor
2010. december 16.
A téma kutatásában korabeli tapasztalatai, élményei is közrejátszottak. Milyen is volt a Szekuritáté hálózatának természetrajza?
- Semmilyen kapcsolatom nem volt a Szekuritátéval: mindössze egyetlen alkalommal éreztem azt, hogy fenyegetéssel egybekötött beszervezési kísérletnek vagyok az elszenvedője. Utólag, az aktám tanulmányozása során, ma már tudom, hogy mindössze megrovás, illetve figyelmeztetés akart lenni. Közvetlenül a teológia elvégzése után épp a nagypapi dolgozatom megírásával voltam elfoglalva, amikor kaptam egy telefonos értesítést a zilahi lelkészi hivatalból Kováts Gyula teológiai titkártól, hogy a dolgozatommal kapcsolatban jelenjek meg Kolozsváron a Teológiai Intézetben. Ott viszont azzal vártak, hogy egy bizonyos személynél meg kell jelennem a Szekuritáté székhelyén, de hogy miért, azt ők sem tudják. Döntés elé kerültem: menjek-e el vagy sem? Volt már ugyanis tapasztalatom a politikai rendőrség kihallgatási módszereiről a nagyváradi Ady-köri tagságom kapcsán. Végül úgy döntöttem, hogy szembenézek a kihívással. Az is megfordult a fejemben Kolozsváron, hogy felülök a buszra, és visszautazom Zilahra. Végül is bementem. Egy magyarul beszélő úr fogadott, aki közölte velem, hogy kész a vádirat ellenem. Három évtől öt évig terjedő börtönbüntetésre fognak ítélni, és kérdezte, kíváncsi vagyok-e rá, hogy miért? Természetesen kíváncsi vagyok, mondtam. Ekkor megmutatta nekem egyik prédikációmat, amelyet a teológián mondtam el, s jegyet is kaptam rá. Abban piros ceruzával alá voltak húzva azok a kijelentéseim - immár lefordítva román nyelvre -, amelyekért én állítólag háromtól öt évig terjedő börtönre vagyok sújtható. Ezek után azt is közölte, hogy a püspök már tud erről, s csak- a hozzájárulását kell adnia ahhoz, hogy megvádoljanak. Én erre azt feleltem: rendben, állok a vizsgálat elébe. "Ha Önök úgy gondolják, hogy az általam semlegesnek és veszélytelennek tartott kijelentéseim miatt megvádolhatnak, törvény elé tudnak állítani, ám tegyék" - fogalmaztam. Lassanként kialakult közöttünk egy vita. Én tartottam magam ahhoz, hogy nem szegtem meg a törvényt, ők meg állították, hogy igenis törvénytelenséget követtem el.
- Ekkor látták elérkezettnek az időt arra, hogy ajánlatot tegyenek az együttműködésre?
- A vita hevében a szekuritátés tiszt egyszer csak felvetette, hogy bár egyértelmű, hogy megszegtem a törvényt, ő hajlandó egyezséget kínálni. Amennyiben együttműködök velük, és hajlandó vagyok barátságosabb hangnemben beszélni, ők nagyon sokat tudnának segíteni a karrieremen. Garantálják például, hogy legkevesebb tíz éven belül esperes leszek, s külföldi ösztöndíjat fogok kapni. Mindezért semmi egyebet nem kell tennem, csak a hazafias kötelességemet kell teljesítsem. Azaz, ha olyasvalamit észlelek, ami államellenes, akkor azt nekik jelentsem. Erre azt válaszoltam: hazafias kötelességemet eddig is teljesítettem, de ebbe nem tartozik bele az, hogy Önökkel bármiféle titkos kapcsolatban álljak. Ezzel vége is lett a kihallgatásnak, és azzal váltunk el, hogy jelentkezni fognak értem, hogy letartóztassanak, de végül mégsem jelentkeztek. Később, amikor 1983-ban az Ellenpontok kapcsán letartóztattak, megkérdezte tőlem a kihallgató tiszt, hogy mi a bajom nekem a Szekuritátéval? Erre elmondtam neki, hogy korábban be akartak szervezni informátornak, mire felkiáltott: ugyan ki volt az a marha, aki magát be akarta szervezni? De ez már egy másik történet.
- Amikor az Ellenpontok miatt letartóztatták Önöket, és félelmetes hírek láttak napvilágot a Szabad Európa Rádió révén, sokan aggódtak Önökért. Egy év múlva mégiscsak közkegyelemben részesültek...
- Érdekes volt az elnyomó rendszer logikája. Egyrészt börtönbüntetéssel sújtotta az ellenzékieket, másrészt igyekezett minimalizálni tetteik jelentőségét, hogy nehogy hőst kreáljon belőlük. S a legtöbb esetben úgy ítélték meg, hogy az a legjobb, ha látszólag félvállról kezelik, vagy hőbörgőknek állítják be az ellenzékieket, olyanoknak, akik semmi fontosat nem csinálnak, tehát nem is kell figyelemre méltatni őket. Esetemben az Ellenpontok kapcsán, ez az utóbbi verzió érvényesült, bár mindkét forgatókönyv elő volt készítve. Az is, hogy hivatalosan megvádolnak bennünket, és az is, hogy kegyelemben részesítenek, azaz, nem vesznek komolyabban figyelembe. Ez utóbbi változat sem így igaz, mert minket, akik itt maradtunk az országban, továbbra is szigorú ellenőrzés alatt tartottak.
- Milyen kutatómunka előzte meg könyvei megírását?
- Úgy kezdődött, hogy felhívott telefonon Tőkés László. Elmondta, hogy kikérte szekuritátés dossziéit - mintegy huszonhárom kötetet -, s megkérdezte, hogy nem nézném-e át őket? Ezek tanulmányozása közben jöttem rá, hogy ez egy nagyon érdekes és értékes anyag, mert az akkori kommunista rendszerről ez nyújtja a legmegbízhatóbb és legátfogóbb képet, és mindezt épp a hatalom szemszögéből, hiszen kitűnő dokumentumanyaga bizonyos megfigyelt társadalmi rétegeknek. Így kezdődött. Később kiderült, hogy nem csak a saját dossziéját kérheti ki az ember, hanem kívülálló kutatóként is belenézhet a levéltári anyagba, s ezt követően már szisztematikusan kezdtem gyűjteni a könyv anyagát.
- Önnek tehát több tíz, illetve több száz személyi aktát kellett kikérnie a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól. Mennyi az átfutási idő a kért anyag kiadásához, és a bizottságnak van-e arra módja, hogy elfogadható határidőn belül átfussa a tárolt anyagot, hogy aztán megbízhatóan kijelenthesse, hogy van-e vagy nincs valakiről terhelő adat, vagy szerepel-e a Szekuritáté nyilvántartásában? Kutatásai során milyen nehézségekbe, gáncsoskodásba ütközött?
- Amennyire kívülállóként meg tudom ítélni, a tanácsba olyan ütemben érkezik a titkosrendőrség iratanyaga, amilyen ütemben képes azt fel is dolgozni. Csak beszélgetésekből, utalásokból tudom, hogy a teljes iratanyag mintegy harminc százaléka van még az állambiztonsági szolgálat, a SRI kezelésében. Ez a mennyiség vár még feldolgozásra. A beérkező dossziékat iktatják, s természetük szerint osztályozzák: külön a büntetőjogi anyagokat, külön az operatív szolgálat, a "Hálózat" anyagait, de a megfigyeltek dossziéi, továbbá a belső kimutatásokat, statisztikai adatokat tartalmazó anyagokat is további kategóriába sorolják. Kitűnő statisztikákat készített a Szekuritáté, például arról, hogy adott napon hány külföldi tartózkodott az országban, s ebből hány Bukarestben, és hány az ország többi részén. Ez nagyon fontos látlelet arról a korról, amelyben született. A tanács elé kerülő anyagok tanulmányozásának, osztályozásának természetesen van bizonyos átfutási ideje. De olyan anyag is volt például, amelyet nem találtak meg, s aztán két év múlva jelezték, hogy sikerült fellelni. Eleinte a másolatokat két hónap alatt elkészítették. Később, túlterheltségre való hivatkozással ez az idő kitolódott. Ma már a túlterheltségre, a pénzhiányra, a személyzethiányra való hivatkozás még hihető is. Olyan jellegű akadállyal, hogy esetleg valamit ne akartak volna ideadni, nem találkoztam. Úgy érzékeltem, hogy nagyon készségesen álltak hozzá a kérelmekhez. A honlapjuk is elég jó, lehet rajta tájékozódni, kielégítően követi az eseményeket, a bírósági végzéseket. Amikor valakit a bíróság hivatalosan is szekusnak vagy informátornak nyilvánít, az havi frissítéssel megtalálható a honlapjukon, tehát szerintem kielégítő módon működik a bizottság.
- Mivel magyarázza azt, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács esetenként kiad olyanfelmentő igazolást is, amelyre korábban terhelő igazolást állított ki? Sőt olyan igazolást is kiállít a tanács, hogy adott személyekről nem rendelkezik aktával, holott korábban már kiadott ilyent. Ezt azért is kérdezem, mert ez utóbbiak alapján az egyházkerület Választási Bizottsága vagy az Átvilágító Bizottság felmentő határozatokat hoz.
- Nem tudom, hogy ez miként működik. A kérdés bennem is felmerült, de nem kaptam rá választ. Semmiféle választ. Én csak azt közölhetem, amit láttam, amire kutatásaim során bukkantam. Én is találkoztam olyan helyzettel, hogy személyek aláírtak egy kötelezvényt, de a gyakorlatban nem végeztek informátori munkát, és később ki is zárták őket a hálózatból. Lehet, hogy ilyen esetekben adnak utólagos felmentést. Mindenféle feltételezések vannak erről... Olyan esettel is találkoztam, hogy kiadtak valakiről igazolást, hogy informátor volt, de egy év múlva ezt visszavonták. Láttam az illető dossziéját: borzasztóan hiányos volt. Sok esetben egy bizonyos személynek csak informatív dossziéja van, ami arról szól, hogy őt megfigyelték. A tanács ebben az esetben ilyen jellegű igazolást ad ki. De más személyek dossziéiban felbukkanhatnak olyan információk, utalások, amelyekből könnyen kikövetkeztető, hogy az illető személy tulajdonképpen ügynök is volt. Magyarán: attól hogy valakinek nem volt hálózati dossziéja, még nem jelenti azt, hogy nem lehetett ügynök. Ezeket a dolgokat én tényként leírom: az az Átvilágító Bizottság dolga, hogy ebből milyen következtetést von le. Erre nekem nincs is rálátásom, és engem az Átvilágító Bizottság nem szokott megkérdezni.
- Megjelenés előtt áll a második kötet. Ez mit tartalmaz, és miben különbözik az elsőtől?
- A második kötet újabb tizennégy esettanulmányt tartalmaz, további tizennégy személy dossziéját. Ugyanakkor lényegesen különbözik az előzőtől. A bemutatott akták általános elemzésével, az információs tevékenység minősítésével nem foglalkozom ebben a kötetben, hanem egy külön könyvben fogok kitérni rá. Az a fajta kategorizálás is hiányzik, amely az első kötetben külön csoportba osztja a megfigyelteket, s külön tárgyalja az informátorokat, s további csoportban az informátorként megfigyelteket. Időközben ugyanis mind a református és evangélikus, mind az unitárius egyházban létrejöttek az átvilágító bizottságok, és az ő feladatuk a személyre szabott információs tevékenység minősítése, hogy ki milyen módon és mértékben okozott kárt egyes személyeknek. Erre azért sem vállalkozhattam most, mert a feldolgozott tizennégy akta jóval összetettebb, bonyolultabb, mint a korábbiak.
- Ön szerint milyen irányban folytathatóak a kutatások ebben a témakörben?
- Nagyon sok irányban folytathatóak, hisz az egyházi vetület csak egy nagyon kis szegmense ennek a kutatásnak. Több mint háromszáz tematika volt a Szekuritáté előtt, az élet számos területe, amelyet megfigyeltek, s amelyről kartotékot vezettek: ipari tevékenységről, művészetről, sportról, tehát minden megfigyelés alatt állt, s ezekkel tudomásom szerint alig foglalkoznak. Az egyházzal foglalkoznak, úgyahogy. Mármint, amelyikkel foglalkoznak. Egyelőre csak a református egyház, illetve az evangélikus és unitárius egyház foglalkozik az átvilágítás kérdésével. Sem a római katolikus egyház, sem az ortodox egyház nem tett lépéseket múltja tisztázásának irányában. Óriási kutatási anyag áll tehát rendelkezésre feltáratlanul, az egyházak vonatkozásában is, s azokon kívül is, Ehhez képest, tudomásom szerint, nagyon lanyha az érdeklődés a szekus-dossziék iránt.
Szigorúan ellenőrzött evangélium II.
Erdélyi Napló
Bódi Sándor
2010. december 16.
Kétezerkilenc nyarán került ki a nyomdából az első olyan úttörőnek számító mű az 1989-es rendszerváltás óta, amely betekintést nyújt a romániai kommunista rezsim politikai rendőrsége, a hírhedt Szekuritáté működésébe. A Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyv a Szegeden élő dr. Molnár János egyetemi docens munkája. Ebben a szerző a Szekuritáté, református egyházon belüli ügynökhálózatának részleteit tárja fel, tartótisztek, informátorok, s áldozatok egész sorát vonultatva fel a könyv lapjain. Dr. Molnár János személyesen is megélte azt a korszakot: Nagyszalontán született, s már a kolozsvári református teológia elvégzése évében, 1975-ben bekerült a titkosrendőrség látószögébe. Mindvégig ott is maradt, egészen 1989 márciusáig, amikor áttelepült Szegedre. A Szigorúan ellenőrzött evangélium második kötete ezekben a napokban fog kikerülni a nyomdából. A megjelenés előtt álló újabb könyv kapcsán beszélgettünk a szerzővel.
A téma kutatásában korabeli tapasztalatai, élményei is közrejátszottak. Milyen is volt a Szekuritáté hálózatának természetrajza?
- Semmilyen kapcsolatom nem volt a Szekuritátéval: mindössze egyetlen alkalommal éreztem azt, hogy fenyegetéssel egybekötött beszervezési kísérletnek vagyok az elszenvedője. Utólag, az aktám tanulmányozása során, ma már tudom, hogy mindössze megrovás, illetve figyelmeztetés akart lenni. Közvetlenül a teológia elvégzése után épp a nagypapi dolgozatom megírásával voltam elfoglalva, amikor kaptam egy telefonos értesítést a zilahi lelkészi hivatalból Kováts Gyula teológiai titkártól, hogy a dolgozatommal kapcsolatban jelenjek meg Kolozsváron a Teológiai Intézetben. Ott viszont azzal vártak, hogy egy bizonyos személynél meg kell jelennem a Szekuritáté székhelyén, de hogy miért, azt ők sem tudják. Döntés elé kerültem: menjek-e el vagy sem? Volt már ugyanis tapasztalatom a politikai rendőrség kihallgatási módszereiről a nagyváradi Ady-köri tagságom kapcsán. Végül úgy döntöttem, hogy szembenézek a kihívással. Az is megfordult a fejemben Kolozsváron, hogy felülök a buszra, és visszautazom Zilahra. Végül is bementem. Egy magyarul beszélő úr fogadott, aki közölte velem, hogy kész a vádirat ellenem. Három évtől öt évig terjedő börtönbüntetésre fognak ítélni, és kérdezte, kíváncsi vagyok-e rá, hogy miért? Természetesen kíváncsi vagyok, mondtam. Ekkor megmutatta nekem egyik prédikációmat, amelyet a teológián mondtam el, s jegyet is kaptam rá. Abban piros ceruzával alá voltak húzva azok a kijelentéseim - immár lefordítva román nyelvre -, amelyekért én állítólag háromtól öt évig terjedő börtönre vagyok sújtható. Ezek után azt is közölte, hogy a püspök már tud erről, s csak- a hozzájárulását kell adnia ahhoz, hogy megvádoljanak. Én erre azt feleltem: rendben, állok a vizsgálat elébe. "Ha Önök úgy gondolják, hogy az általam semlegesnek és veszélytelennek tartott kijelentéseim miatt megvádolhatnak, törvény elé tudnak állítani, ám tegyék" - fogalmaztam. Lassanként kialakult közöttünk egy vita. Én tartottam magam ahhoz, hogy nem szegtem meg a törvényt, ők meg állították, hogy igenis törvénytelenséget követtem el.
- Ekkor látták elérkezettnek az időt arra, hogy ajánlatot tegyenek az együttműködésre?
- A vita hevében a szekuritátés tiszt egyszer csak felvetette, hogy bár egyértelmű, hogy megszegtem a törvényt, ő hajlandó egyezséget kínálni. Amennyiben együttműködök velük, és hajlandó vagyok barátságosabb hangnemben beszélni, ők nagyon sokat tudnának segíteni a karrieremen. Garantálják például, hogy legkevesebb tíz éven belül esperes leszek, s külföldi ösztöndíjat fogok kapni. Mindezért semmi egyebet nem kell tennem, csak a hazafias kötelességemet kell teljesítsem. Azaz, ha olyasvalamit észlelek, ami államellenes, akkor azt nekik jelentsem. Erre azt válaszoltam: hazafias kötelességemet eddig is teljesítettem, de ebbe nem tartozik bele az, hogy Önökkel bármiféle titkos kapcsolatban álljak. Ezzel vége is lett a kihallgatásnak, és azzal váltunk el, hogy jelentkezni fognak értem, hogy letartóztassanak, de végül mégsem jelentkeztek. Később, amikor 1983-ban az Ellenpontok kapcsán letartóztattak, megkérdezte tőlem a kihallgató tiszt, hogy mi a bajom nekem a Szekuritátéval? Erre elmondtam neki, hogy korábban be akartak szervezni informátornak, mire felkiáltott: ugyan ki volt az a marha, aki magát be akarta szervezni? De ez már egy másik történet.
- Amikor az Ellenpontok miatt letartóztatták Önöket, és félelmetes hírek láttak napvilágot a Szabad Európa Rádió révén, sokan aggódtak Önökért. Egy év múlva mégiscsak közkegyelemben részesültek...
- Érdekes volt az elnyomó rendszer logikája. Egyrészt börtönbüntetéssel sújtotta az ellenzékieket, másrészt igyekezett minimalizálni tetteik jelentőségét, hogy nehogy hőst kreáljon belőlük. S a legtöbb esetben úgy ítélték meg, hogy az a legjobb, ha látszólag félvállról kezelik, vagy hőbörgőknek állítják be az ellenzékieket, olyanoknak, akik semmi fontosat nem csinálnak, tehát nem is kell figyelemre méltatni őket. Esetemben az Ellenpontok kapcsán, ez az utóbbi verzió érvényesült, bár mindkét forgatókönyv elő volt készítve. Az is, hogy hivatalosan megvádolnak bennünket, és az is, hogy kegyelemben részesítenek, azaz, nem vesznek komolyabban figyelembe. Ez utóbbi változat sem így igaz, mert minket, akik itt maradtunk az országban, továbbra is szigorú ellenőrzés alatt tartottak.
- Milyen kutatómunka előzte meg könyvei megírását?
- Úgy kezdődött, hogy felhívott telefonon Tőkés László. Elmondta, hogy kikérte szekuritátés dossziéit - mintegy huszonhárom kötetet -, s megkérdezte, hogy nem nézném-e át őket? Ezek tanulmányozása közben jöttem rá, hogy ez egy nagyon érdekes és értékes anyag, mert az akkori kommunista rendszerről ez nyújtja a legmegbízhatóbb és legátfogóbb képet, és mindezt épp a hatalom szemszögéből, hiszen kitűnő dokumentumanyaga bizonyos megfigyelt társadalmi rétegeknek. Így kezdődött. Később kiderült, hogy nem csak a saját dossziéját kérheti ki az ember, hanem kívülálló kutatóként is belenézhet a levéltári anyagba, s ezt követően már szisztematikusan kezdtem gyűjteni a könyv anyagát.
- Önnek tehát több tíz, illetve több száz személyi aktát kellett kikérnie a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól. Mennyi az átfutási idő a kért anyag kiadásához, és a bizottságnak van-e arra módja, hogy elfogadható határidőn belül átfussa a tárolt anyagot, hogy aztán megbízhatóan kijelenthesse, hogy van-e vagy nincs valakiről terhelő adat, vagy szerepel-e a Szekuritáté nyilvántartásában? Kutatásai során milyen nehézségekbe, gáncsoskodásba ütközött?
- Amennyire kívülállóként meg tudom ítélni, a tanácsba olyan ütemben érkezik a titkosrendőrség iratanyaga, amilyen ütemben képes azt fel is dolgozni. Csak beszélgetésekből, utalásokból tudom, hogy a teljes iratanyag mintegy harminc százaléka van még az állambiztonsági szolgálat, a SRI kezelésében. Ez a mennyiség vár még feldolgozásra. A beérkező dossziékat iktatják, s természetük szerint osztályozzák: külön a büntetőjogi anyagokat, külön az operatív szolgálat, a "Hálózat" anyagait, de a megfigyeltek dossziéi, továbbá a belső kimutatásokat, statisztikai adatokat tartalmazó anyagokat is további kategóriába sorolják. Kitűnő statisztikákat készített a Szekuritáté, például arról, hogy adott napon hány külföldi tartózkodott az országban, s ebből hány Bukarestben, és hány az ország többi részén. Ez nagyon fontos látlelet arról a korról, amelyben született. A tanács elé kerülő anyagok tanulmányozásának, osztályozásának természetesen van bizonyos átfutási ideje. De olyan anyag is volt például, amelyet nem találtak meg, s aztán két év múlva jelezték, hogy sikerült fellelni. Eleinte a másolatokat két hónap alatt elkészítették. Később, túlterheltségre való hivatkozással ez az idő kitolódott. Ma már a túlterheltségre, a pénzhiányra, a személyzethiányra való hivatkozás még hihető is. Olyan jellegű akadállyal, hogy esetleg valamit ne akartak volna ideadni, nem találkoztam. Úgy érzékeltem, hogy nagyon készségesen álltak hozzá a kérelmekhez. A honlapjuk is elég jó, lehet rajta tájékozódni, kielégítően követi az eseményeket, a bírósági végzéseket. Amikor valakit a bíróság hivatalosan is szekusnak vagy informátornak nyilvánít, az havi frissítéssel megtalálható a honlapjukon, tehát szerintem kielégítő módon működik a bizottság.
- Mivel magyarázza azt, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács esetenként kiad olyanfelmentő igazolást is, amelyre korábban terhelő igazolást állított ki? Sőt olyan igazolást is kiállít a tanács, hogy adott személyekről nem rendelkezik aktával, holott korábban már kiadott ilyent. Ezt azért is kérdezem, mert ez utóbbiak alapján az egyházkerület Választási Bizottsága vagy az Átvilágító Bizottság felmentő határozatokat hoz.
- Nem tudom, hogy ez miként működik. A kérdés bennem is felmerült, de nem kaptam rá választ. Semmiféle választ. Én csak azt közölhetem, amit láttam, amire kutatásaim során bukkantam. Én is találkoztam olyan helyzettel, hogy személyek aláírtak egy kötelezvényt, de a gyakorlatban nem végeztek informátori munkát, és később ki is zárták őket a hálózatból. Lehet, hogy ilyen esetekben adnak utólagos felmentést. Mindenféle feltételezések vannak erről... Olyan esettel is találkoztam, hogy kiadtak valakiről igazolást, hogy informátor volt, de egy év múlva ezt visszavonták. Láttam az illető dossziéját: borzasztóan hiányos volt. Sok esetben egy bizonyos személynek csak informatív dossziéja van, ami arról szól, hogy őt megfigyelték. A tanács ebben az esetben ilyen jellegű igazolást ad ki. De más személyek dossziéiban felbukkanhatnak olyan információk, utalások, amelyekből könnyen kikövetkeztető, hogy az illető személy tulajdonképpen ügynök is volt. Magyarán: attól hogy valakinek nem volt hálózati dossziéja, még nem jelenti azt, hogy nem lehetett ügynök. Ezeket a dolgokat én tényként leírom: az az Átvilágító Bizottság dolga, hogy ebből milyen következtetést von le. Erre nekem nincs is rálátásom, és engem az Átvilágító Bizottság nem szokott megkérdezni.
- Megjelenés előtt áll a második kötet. Ez mit tartalmaz, és miben különbözik az elsőtől?
- A második kötet újabb tizennégy esettanulmányt tartalmaz, további tizennégy személy dossziéját. Ugyanakkor lényegesen különbözik az előzőtől. A bemutatott akták általános elemzésével, az információs tevékenység minősítésével nem foglalkozom ebben a kötetben, hanem egy külön könyvben fogok kitérni rá. Az a fajta kategorizálás is hiányzik, amely az első kötetben külön csoportba osztja a megfigyelteket, s külön tárgyalja az informátorokat, s további csoportban az informátorként megfigyelteket. Időközben ugyanis mind a református és evangélikus, mind az unitárius egyházban létrejöttek az átvilágító bizottságok, és az ő feladatuk a személyre szabott információs tevékenység minősítése, hogy ki milyen módon és mértékben okozott kárt egyes személyeknek. Erre azért sem vállalkozhattam most, mert a feldolgozott tizennégy akta jóval összetettebb, bonyolultabb, mint a korábbiak.
- Ön szerint milyen irányban folytathatóak a kutatások ebben a témakörben?
- Nagyon sok irányban folytathatóak, hisz az egyházi vetület csak egy nagyon kis szegmense ennek a kutatásnak. Több mint háromszáz tematika volt a Szekuritáté előtt, az élet számos területe, amelyet megfigyeltek, s amelyről kartotékot vezettek: ipari tevékenységről, művészetről, sportról, tehát minden megfigyelés alatt állt, s ezekkel tudomásom szerint alig foglalkoznak. Az egyházzal foglalkoznak, úgyahogy. Mármint, amelyikkel foglalkoznak. Egyelőre csak a református egyház, illetve az evangélikus és unitárius egyház foglalkozik az átvilágítás kérdésével. Sem a római katolikus egyház, sem az ortodox egyház nem tett lépéseket múltja tisztázásának irányában. Óriási kutatási anyag áll tehát rendelkezésre feltáratlanul, az egyházak vonatkozásában is, s azokon kívül is, Ehhez képest, tudomásom szerint, nagyon lanyha az érdeklődés a szekus-dossziék iránt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)