Kedves Szolgatársam!
„A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.” (Mt 27,51-52)
Krisztus halálával kezdődött a halál feletti győzelem. Sírok nyíltak meg és szentek támadtak fel a Megváltó kivégzésének percében. A föld reszketve folytatta útját az univerzumban, de néhány hatalmas öröklétűnek becsült sziklája megomlott, maga alá temetve saját részeit. Az annyiszor megfertőzött templom kárpitja is kettészakadt, alkalmatlanná válva arra, hogy tovább akadályozza az Istenhez közelgőt. Krisztus halálával ítélet alá került minden, ami a Teremtővel szembefordult.
Az élet születésekor így emlékezik meg a Biblia az örvendező Úrról: ”És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó”(1Móz.1,31). Éden lett a mindent biztosító tér, ahol nem volt teljesíthetetlen óhaj, ahol hiányzott a hiány. Isten mérhetetlen szeretetét, a jóságából származó ajándékait, az ember egyetlen könnyelmű, megátkozott pillanatban sárba taposta. Nem volt visszaút. Az Éden tiltott ligetként csak az emlékezetben maradt meg, de a tövist és bogáncsot termő föld csak verítékező munkát és állandó halálveszélyt kínált. Az emberiség történelme azóta sem szól másról, mint szüntelen kudarcról fel-felvillanó sikermorzsákkal vékonyan meghintve. Azóta reformtörekvések, megújulások, megtisztulások tervei láttak napvilágot, majd hunytak ki sorra leküzdhetetlen démonok karjai között. Az ember alkalmatlanná lett Isten szavaiból felismerni a felkínált lehetőséget, az esély mögött az ígéretet, és a mellé rendelt újrateremtő erőt. Ézsaiás így tolmácsolta ezt: ”Bizony, megvigasztalja Siont az Úr, megvigasztalja összes romjait. Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az Úr kertje” (51,3). Kopár lélekkel a pusztává silányodó világba nem lehet Édent álmodni, üres szívvel nem fogjuk visszaszerezni Isten kertjének igazi kincseit. Szabadítónk megüzeni az eddigiek megfordíthatóságát. Az ember Édent a pusztára cserélte, de most Isten megcsillantja ennek visszaigazítható reményét. A prófécia után századok teltek el, és semmi sem történt. Isten kertje helyett maradt a kopár föld, Éden álom maradt, és a pusztaság fokozatosan és megfékezhetetlenül tovább terjed. Sajnos ennek egyedüli oka a megújulni nem tudó, reformjaiban mindig elbukó ember bűne.
Kedves Testvéreim! Húsvétkor visszaigazolta Isten a Krisztus feltámadásával, hogy a halál legyőzésével nem adta fel jobbító szándékát, és ha az ember teljesen alkalmatlan társ a megújító teremtésben, akkor is létrehívja a körülményeket, amelyek között új ég és új föld képződik. Mi a feltámadás után közel két évezreddel kettős teher között vagyunk. Egyfelől, őseink tehetetlenségét megismerhettük, és tanulhattunk volna belőle. Nem értünk el eredményt. Másfelől, helyettünk Megváltónk mindent megtett, nekünk csak alkalmaznunk kellene az áldozatával elért adottságokat. Lelkipásztoraink reformokat sürgetnek teljes joggal, de megértették-e, hogy a kárpit szakadása nyitott út Istenhez, amelyen el kell indulni, és sokakkal együtt szüntelenül bejárni minden szakaszát? Presbiterinkkel kesergünk, hogy ürülni látszanak a templomaink, gyülekezeteink tagjai szétszélednek, de érzékeljük-e, hogy a megrendült föld Éden után kiált, és Isten kertjét nekünk kell Vele újratelepítenünk? Kisebbségi helyzetünkben többszörös aggodalmak nyomorgatásában szenvedünk, de halljuk-e, mondjuk-e, hogy a rendíthetetlen szikláknak nincs többé hatalmi tőkéjük, megomlottak, maguk alá temették maradék félelemgerjesztő úrhatnámkodásukat?
Krisztus Jézus feltámadott! Életet adott egyházának, a nemzetünknek, a halál árnyékából szabadulóknak, hogy szolgálják az édenteremtő akaratot a most még kopár pusztákon reménykedő testvérek között.
Áldott húsvétot kívánok!
2013 húsvátján
Csűry István püspök
