2011. október 31., hétfő

Míg végül semmid sem marad (film)



Míg végül semmid sem marad 
(Bis nichts mehr bleibt) 

német, szinkronizált filmdráma, 90 perc, 2010 

Az igaz történet egy német családról szól, akiket prédaként ölel át és fon be egy magát vallásnak hirdető csoportosulás, a szcientológiai egyház. Miközben a fiatalasszony képtelen elszakadni, s egyre mélyebben és szorosabban kötődik a szervezethez, a férj, aki korábban maga is szcientológus volt, úgy dönt, hogy otthagyja a társaságot. Sikerül is a menekülés, ám eközben elveszíti a hitvesét és a kislányát. A kényes témának számító filmet titokban forgatták, mert az alkotók tartottak a szcientológusok támadásaitól. A német közszolgálati televízióban való bemutatása óta azonban csak fokozódnak a film körüli feszültségek, botrányok. A németországi szcientológusok szerint a tévéfilm "a türelmetlenség és a diszkrimináció légkörét alakítja ki egy vallási közösség ellen". A film készítői azonban cáfolják a vádakat, s mint hírlik, nem futamodnak meg, mert az igazság, vallják, mindennél előbbre való.  



2011. október 30., vasárnap

Tízparancsolat (film) - Kieslowski


Tízparancsolat
(Dekaloog)
1989

színes, magyarul beszélő, lengyel filmdráma
550 perc


rendező: Krzysztof Kieslowski

"A bűn eszméje azzal az absztrakt, végső autoritással kötődik össze, amit gyakran Istennek nevezünk. De azt hiszem, hogy önmagunkkal szemben is létezik a bűn érzése, ami rendkívül fontos nekem. Valójában ugyanarról a dologról van szó. A bűn rendszerint gyarlóságból fakad, abból, hogy túl gyengék vagyunk ahhoz hogy ellenálljunk a kísértésnek; a kísértésnek, hogy több pénzünk legyen, jól éljünk, megkapjunk egy nőt vagy férfit, hogy növeljük a hatalmunkat." K.Kieslowski

A sorozat a Tízparancsolat egyes pontjaihoz kötődve, mindennapi történeteket mesél el, kitűnő színészek közreműködésével. Az egyes epizódok közvetlenül nem függnek össze egymással., azonban a Tízparancsolat egy gondolati csokorba fogja őket.

Letöltési adatok a megjegyzésekben...


2011. október 29., szombat

Csuka Zoltán: A megújhodás dicsérete (vers)

Csuka Zoltán

A megújhodás dicsérete

Az eklézsiát szüntelenül újítani kell,
s benne minden eklézsiák magvát, az embert,
és annak minden intézményét.
A meg nem újulót belepi a por,
bedohosodik, és betokosodik,
bomlás indul meg benne és romlás,
kihűl benne a lüktető élet,
elvész belőle a lényeg,
kikezdi lassan az enyészet.

Újuljatok meg,
hirdette a forradalmi krisztusi példa,
s felröppent az első békés rakéta
az örökké mozgó, forró és megújuló égre.
S hiába a poklok minden visszahúzó kénye,
van, van az embernek diadalmas reménye.

Megújulunk, zengette Luther kalapácsa,
mikor kilencvenöt tételét
kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára.
Megújulunk, zengetjük mi is szerte a világon,
mert győz az élet és az értelem,
túl minden halálon és butaságon,
mellyel szembeszállunk,
s Lutherrel együtt mondjuk:

igen
itt állunk, másként nem tehetünk,
Isten legyen segítségünkre.
Ámen!

Ti pedig így imádkozzatok... (Muraközy Gyula)

"Miért keresi annyi imádság Istent, és miért találja meg oly kevés? Miért lankad el az imádkozó lélek? Miért nem történnek csodák, miért nem változik meg a világ az imádság által? Azért, mert nagyon sokszor pogányok módjára imádkozunk. Az imádságban szemben áll Isten és ember. Beszélnek egymáshoz. A pogány imádság a varázslók bűvölő igéje. Rá akarja az ember kényszeríteni Istenre a maga akaratát. Az ember néha úgy könyörög, mint egy elkapatott gyermek a játékért; néha ajándékokkal próbálja a Bíró ítéletét javára fordítani, néha fogadásokkal akarja rábírni a sors és a halál Urát, hogy arra rajzolja meg az utat, amerre a halandó menni akar. De mindig a maga akaratát akarja az ember valóra váltani, és ebben Istent eszközül használja csupán.

Jézus másként tanít. Istennek céljai vannak velem. Az imádságban keresem az ő gondolatait rólam. Isten szentségben és dicsőségben akar átmenni lázadó népe között, azt akarja, hogy neve áhítatosan zsongjon át a lelkeken, hogy az ő láthatatlan királysága alászálljon erre a nyugtalan földre. Én az ő eszköze vagyok, annyi, mint egy palánta vagy facsemete a kertész kezében, mint egy márványoszlop vagy tégla a kőműves kezében. Isten akar valamit velem, rendelt valahová. Hozzá akarok formálódni az ő szándékaihoz. Könyörgök azért, hogy az ő neve általam is dicsőségesebb legyen, és úgy tudjak neki engedelmeskedni, mint az angyalok az égben."

(részlet Muraközy Gyula: A Sionnak hegyén. Imádságok és elmélkedések című könyvéből)


2011. október 28., péntek

A 2 year old daughter's reaction to a pre-recorded video of her daddy (video)

Kálvin János: Kommentár a Zsoltárok könyvéhez (pdf)

2011. október 23., vasárnap

Behálózott egyház - evangélikus múltfeltárás

Behálózott egyház

Magyar Nemzet
Bertók T. László
2011. október 22.



Az egykori ügynökeitől való maradéktalan megtisztulás, a múlttal történő szembenézés reményében rövidesen megjelenik a Háló című könyvsorozat második kötete, amelyet a Magyarországi Evangélikus Egyház múltját vizsgáló tényfeltáró bizottság állít össze. A három történészt, egy jogászt és egy lelkészt tömörítő testület a zsinat megbízásából 2005 óta az állambiztonsági iratokat dolgozza fel. A közeljövőben megjelenik – a tavalyi bevezető tanulmánykötet után – az első, konkrét személyeket és jelentéseiket tartalmazó kötet, amely várhatóan viharokat kavar majd. Kiderült ugyanis: a Kádár-korszakban az egyházi vezetést behálózták az ügynökök. A miértekről és a hogyanról kérdeztük Kertész Botond történészt, a tényfeltáró bizottság tagját.



Miatyánk, Hruscsov, ki vagy a Kremlben...

http://mult-kor.hu/image/article/index/20.%20szazad/miaty.jpg

Miatyánk, Hruscsov, ki vagy a Kremlben,
Átkoztassék meg a Te neved
Miképpen Moszkvában,
Azonképpen itt Pesten is.
Ne vedd el a mi kenyerünket,
Bocsásd el a mi fiainkat,
Azonképpen mi is elbocsájtjuk
A megszálló csapatokat.
De ne vígy minket Szibériába,
És szabadíts meg az oroszoktól,
Mert tied az ország és a hatalom,
De nem mindörökké.
Ámen.

2011. október 20., csütörtök

Energy Drinks from Hell and Heaven

Selected by Stud. Theol.