"Csak fölfelé, előre haladhatunk" - interjú Csűry István református püspökkel
KrónikaNagy Orsolya
2010. december 03.
Csűry Istvánt egy csonka mandátum után október végén választotta teljes időtartamra püspökké a Királyhágómelléki Református Egyházkerület választó közgyűlése. Az egyházi elöljáróval az egyházkerület jelenlegi, nehéz anyagi helyzetéről és a további tervekről beszélgettünk.
– Mi a legfőbb teendő az egyházkerületben most, hogy hosszabb időre tud tervezni?
– A legfontosabbnak azt látom, hogy a lelkipásztorok életkedvén és hangulatán javítsunk. A Romániában történt események, a közalkalmazotti fizetések 25 százalékos csökkentése az egyházat is nagyban érintette. A lelkipásztorok körében, a gyülekezetekben, az egyházmegyék más alkalmazottainak életében is nagyon nehéz helyzet állt elő. Nálunk annyira alacsonyak a fizetések, hogy ez a levonás egzisztenciális nehézségeket okozott. Igazgatótanácsi ülésen is foglalkoztunk a kérdéssel, felkértük a gyülekezeteket, hogy ahol lehet, pótolják a huszonöt százalékot, viszont vannak helyzetek, ahol ez nem kivitelezhető. Nem kevesebbről beszélünk, mint épp azoknak az alkalmazottaknak az életéről, akik az egyházkerületnél vagy az egyházmegyéknél tisztségeket viselnek. Jelenleg munkatársaimmal együtt azon vagyunk, hogy megpróbáljunk olyan forrásokat megmozgatni, ahonnan ezt a problémát kezelni lehet. Ez most azért elsődleges kérdés, mert én hiszem azt, hogy az egyházban jó hangulatnak kell lennie. A szolgálat minősége romlik ott, ahol ez nincs meg, ahol nincsenek biztonságban az emberek. Így a legnagyobb célkitűzésünk kezd megsérülni: Jézus Krisztus örömhíréről, az evangéliumról nem szólhatnak szomorú emberek.
Az evangélium önmagában annak a legnagyobb jónak a közvetítése, hogy az Isten az üdvösséget erre a világra elhozta szent fiában. Olyan emberek nem szólhatnak erről, akik attól tartanak, hogy hideg lakásban maradnak, vagy éppen a napi kenyeret alig fogják tudni előteremteni. A 21. században elgondolhatatlan az, hogy ilyen egzisztenciális nyomorúságok miatt szenvedjen az ügy, Krisztus ügye. Világos persze, hogy itt egy egész folyamatot kell látni, mert nemcsak a lelkipásztorok, munkatársak jó hangulatáról, biztonságáról van szó, hanem arról, hogy ezekre az emberekre kell bíznunk a missziós feladatokat, amiket célul tűztünk ki magunk elé. Nemrég Németországban jártunk, és az ottani intézmények elé tártam a gondokat. Például az élesdi árvaház problémájáról esett szó, emellett a németországi segélyszervezetek figyelmébe ajánlottam a nehéz helyzetben lévő emberek megsegítésére létrehozott Lámpás Alapítvány támogatását, illetve az ottani csúcsvezetés közgyűlésén beszéltem a bajokról. Úgy láttam, hogy a németországi egyházi életben is gondok vannak most a gazdasági válság miatt, mégis az eddigieknél is inkább felénk fordulnak.
Nem feledkeztem el a keresztény kórházak létrehozásának ügyéről sem. Jelenleg itt az az egyik legnagyobb gond, hogy Romániában inkább szűkítik, mintsem bővítenék az egészségügyi hálózatot. Megdöbbentő ez, mert láthatóan nagy gondok vannak, és most még a meglévő rendszert is karcsúsítják. Nagyon aggaszt az is, hogy Magyarországon sem sikerült egyelőre úgy lendületbe hozni az egészségügyet, ahogyan mi arra számítottunk, ráadásul onnan várjuk a legfőbb segítséget. Most nagyon sokat imádkozunk azért, hogy a magyarországi helyzet stabilizálódjon, s azok, akik tudnának nekünk segíteni, megmozduljanak. Mert itt sem a szándékkal, sem a lelkesedéssel nincs gond, csakis a piszkos anyagiakkal, és ez jelen esetben nekünk életet jelent.
– Kapnak-e biztatást, lehet-e tudni, hogy mikor érnek véget a gondok?
– Határidőt senki nem tud mondani. Most az állami költségvetés a nagy kérdés, és ahogy érzékelem, gondok akadnak ott is, nem tudni, hogy a bevételi oldalon hogyan tudnak teljesíteni. Az egész Európára kiterjedő válság épp minket, a nehezen fejlődő országokat nyomorít a leginkább. Az egyház pedig, amely különösen itt, Romániában a hívek segítségére szorul, nagyon nehéz helyzetbe kerül emiatt. Kisebbségi állapotban vagyunk egy elszegényedett világban, ráadásul demográfiai szempontból állandóan öregszik a közösségünk. A fiatal munkaerő külföldön keres munkát – ha szociológiailag vizsgáljuk a helyzetet, ez az a pont, ahonnan már nem lenne szabad lejjebb kerülni.
Én mindig is optimista voltam, úgyhogy szerintem már nem is fogunk ennél rosszabb helyzetbe kerülni, csak fölfelé, előre haladhatunk. Ennek reményében nem adtuk fel azt a tervünket sem, hogy pályázatokat írjunk. Álmunk, tervünk az, hogy egy nagyszabású uniós pályázatba fogunk bele, amelynek kimondottan az a célja, hogy az egyházat alkalmassá tegye az elvándorlók visszahozására vagy azoknak a vonzására, akik ismerkedni szeretnének velünk. Hagyományőrző, turisztikai projekteket tervezünk. Szeretnénk a már sikeres és hagyományosnak tekinthető közösségi alkalmainkat megerősíteni, gondolok itt az ünnepekre, vakációs bibliahetekre, egyházi falunapokra, ahol a templom gyűjti össze az embereket, a rokonok, ismerősök találkozásán van a hangsúly. Több falu már ezeknek a rendezvényeknek a címébe is bevezette a „megmaradás” szót, hiszen ez volna az egyházi falunap lényege. Ilyeneken mostanáig is részt vettem, és ezentúl is prioritásként fogom kezelni a gyülekezetek istenes falutalálkozóit.
– Ha nem sikerül mindenütt pótolni a fizetéslevonást, hogyan lehet viszszahozni a lelkipásztorok kedvét az ilyen és egyéb munkákhoz?
– Pál apostolnak a korintusiakhoz írt levelében a nagy nyomorúságba jutott jeruzsálemi gyülekezetet ajánlja a figyelmünkbe. Ebben van egy csodálatos megállapítás: adakozzatok azért, mert most ők szorulnak rá, de eljöhet az idő, amikor ti lesztek bajban, és akkor majd ők ajándékoznak nektek. Persze 283 gyülekezetben ezt nagyon nehéz keresztülvinni, de én úgy gondolom, hogy jó lenne a tehetős gyülekezetek figyelmét felhívni arra, hogy itt az alkalom a Szentírásnak ezt a részét most, a 21. században tető alá hozni. Legalább a legkisebbeket segíteni kellene, azokat, akik a legroszszabb helyzetben vannak.
Egyébként legsúlyosabb gondban 30–40 gyülekezet van az egyházkerületben, ugyanakkor további 50–60 esetében fennáll a közvetlen veszélye, hogy ugyanolyan szituációban találják magukat. Nem hiszem, hogy ne lenne 50–60 erősebb gyülekezet, amely nem túl nagy erőfeszítéssel ezeknek a segítségére siethetne. Másfelől mindig sokat hangoztatom azt is, hogy a nyugati világnak segítségünkre kell sietnie, mégpedig azért, mert ennek a régiónak nagyon sokat köszönhet. Valahol itt húzódik a kulturális határ Kelet és Nyugat között, a római és a bizánci birodalmak hatása találkozik itt, és a kettő közötti különbség ma is megvan. A magyar nép nagyon sokszor tette le a garast Nyugat mellett. Németországban is elmondtam, hogy ha a protestáns világ erős akar maradni Nyugat-Európában, a végeket kell megerősítenie. Nem valamiféle militarista protestáns önvédelemről beszélek itt, hanem az önazonosság óvásáról.
– Új főgondnoka van az egyházkerületnek, úgy tudjuk, ön támogatta őt a tisztújításon. Milyen lesz a közös munka?
– Varga Attila úgy jött a képbe, hogy Kovács Zoltán korábbi főgondnok több alkalommal emlegette, hogy egyrészt megfáradt, és a két hatéves ciklusa is lassan befejeződik. Később ezen módosított, mert az első ciklusa nem volt teljes, így joga volt indulni a választáson, de mivel láttam rajta, hogy a fáradtsággal és az érmihályfalvi gondok sokaságával küzd, úgy gondoltam, a szolgálata befejeződhet, főképp azért is, mert ez eredetileg az ő döntése volt. Varga Attilát azért javasoltam, mert korábban már egyházunk vezetésében benne volt mint a közgyűlés által megválasztott jogász, aki nagyon szép, lelkes munkát vitt véghez. Bölcsessége, kiegyensúlyozottsága mindig megkapó volt számomra.
Most a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, és az elmúlt időszakban nemcsak szakmai téren fejlődött, hanem egyházjogi téren is nagy tapasztalatot szerzett. Egy ilyen világban, amikor még mindig az ingatlan-visszaszolgáltatással küzdünk, nagyon kemény peres ügyekbe csöppenünk bele vétlenül, nem engedhetjük meg magunknak, hogy az olyan szakemberek, akik elkötelezett szolgái az egyháznak, ne kerüljenek magas beosztásba. Varga Attila egyébként húsz éven keresztül a németi gyülekezet presbitere volt. Bár 2003-ban lemondott akkori egyházkerületi jogászi tisztségéről, hivatkozva a doktorijára való előkészületre, most látta elérkezettnek az időt, hogy az egyházra is több időt szakítson.
![[csete.jpg]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJ1xZds8jBfZZJ-Tv2QPEgR81Da42GrEPjsLelFwlT5pPSuP5g-oBEL9m0Mo0QGjet5AB_MH0XMWeU-sqqGBd98HRO21Ouwu0BnEP5yt9nkx5Fq9dIsSTxSi1RjK0169YRpqAGbvLTV_s/s1600/csete.jpg)
