Magyar templombezárások Amerikábanerdely.ma2010. március 27.
A clevelandi Szent Imre templom
Döbbenettel értesült a világ hívő magyarsága felekezetekre való tekintet nélkül arról, hogy Richard Lennon Ohio püspöke Clevelandben és környékén levő magyar római katolikus templomok közül a Clevelandben levő Szent Margit és Akronban a Szent Szív templomokat már bezáratta, valamint Clevelandben a Szent Imre templomot nemsokára bezárja, s ezeket lerombolván eladja, és teszi mindezt egy „újraelosztó” egyházpolitika” nevében, egy olyan Amerikában, melynek hivatalos politikája a „multikulturalizmus”. Úgy látszik azonban, hogy ez erre az Egyházra nem vonatkozik.
Mégis mi állhat e tragikus döntés mögött? Mindenekelőtt az, hogy az Egyház vészesen elszegényedett. Ami nem csoda a mai világunkban, ahol az északi félteke hajdan volt keresztény országaiban a tömegek elfordultak az egyháztól. Ennek oka legalább három. Az egyik politikai: olyan korban élnünk – a szekularizáció, vagyis az elvilágiasodás korában, melyben a nagy politikai erők, mint a nemzeti szocializmus, a kommunizmus és a kozmopolitizmus harcos ateista, egyházellenes politikát folytatott vagy folytat, melyek erőszakkal vagy érveléssel igyekeztek a tömegekből kilúgozni a vallásos hitnek és ebből fakadó erkölcsnek minden csíráját – és nem minden hatás nélkül.
A másik ok társadalmi: a második világháború pusztításából felépülő jóléti társadalmak tömegeinek legfőbb célja az élet örömeinek határtalan habzsolása lett; azaz a társadalmak hedonista-konzum-fogyasztási-idióták csordájává züllöttek, melyben a pénz, a has és a szex lettek istenné. Ebbe pedig már nem fért bele, és nem is kellett olyan zavaró tényező mint Isten, mint a vallásos hit és erkölcs, vagy mint az egyház. Szimbolikus, ám nagyon jellemző és árulkodó az, hogy az Európai Alkotmányba már fölöslegesnek tartották belefoglalni Istent és a keresztény múltat, melyen Európa felnövekedett s azzá lett ami: minden társadalmak közt az élenjáró.
A harmadik ok: az Egyház maga. A 20-ik század elején meginduló ökumenikus mozgalom, mely a szétforgácsolódott Egyház annyira kívánatos egységét igyekezett gyógyítani és helyreállítani, s a III. János pápa alatt megindult II. Vatikáni Zsinat, mely a katolikus Egyházban is megnyitotta az olyannyira szükséges megújulást – azonban a kezdeti biztató eredmények után mára mindezek sajnos elvesztették kezdeti lendületüket, megtorpantak, s úgy látszik a frontvonalak sem átjárhatók már, mert ezek ismét megszilárdultak.
Az egyházak vonalán mindehhez járul még a történelmi Protestáns Egyházak folyamatos teológiai liberalizálódása, például szélsőséges esetekben, mint amilyen Krisztus istenségének, az Ótestamentum kijelentés voltának megkérdőjelezése, vagy a homoszexualitással kapcsolatos viták és praktikák. A katolikus Egyház számos régióban elgyengülőben van a pedofil klerikusok lelepleződése, a cölibátus miatt fogyatkozó papsága és hagyományos tömegei kiábrándulása és eltávozása miatt.
Mindezeken túl a Egyháznak bizonyára legsúlyosabb hiánya az, hogy nagy egészében véve nem találta meg az igehirdetésnek azt a modern, mai emberhez szóló módját, mely a mai embert megragadná, elgondolkoztatná s megtérésre késztetné. Fel kellene mutatni a mai ember virtuális élete mögött húzódó valóságos életét: talmi értékek gyűjtését, végtelen önzőségét, elidegenedését Istentől, önmagától, a másik embertől, a világtól, s eltévedt voltát, félelmeit, ürességét, céltalanságát és életének értelmetlenségét, s annak az útnak veszedelmes végét, melyen jár. Ezzel szemben fel kellene mutatnia korrelációként Isten világát, melyből kiesett, s amelybe visszatérhet bűnbánat, megtérés és hit útján: a belső béke megtalálását, üdvbizonyosságot, Isten útmutatása szerint meg-és-kiigazított, megszentelődő életet, melyben Isten munkatársaként jár, forog és cselekszik e világban. Vallásfilozófiailag kifejezve: az Egyház igehirdetésével, szolgálatával segítse az embert, s a társadalmat, hogy ismét az örökévalóság viszonylatában rendezze el életét, s ezzel együtt elrendeződne arasznyi élete e földön is.
Visszatérve a kiindulási ponthoz: az „újraelosztó egyházpolitikához”. Mit is jelenet ez? Konkrétan azt jelentheti, hogy az Egyesül Államok déli részén az egyre nagyobb számú latin katolikusoknak új templomokra van szüksége. A meglevő templomok nem alkalmasak, hiszen azokban angol nyelvű a szertartás. A latin hívek pedig a maguk nyelvén akarják a szertartást, joggal, hiszen már nyelvüknek mint második államnyelvnek elismeréséért küzdenek. Mivel az Egyház szegény, tehát elveszi azoktól az egyházaktól templomait, melyek bár önfenntartók, de kevesebb hívük van mint 2000 fő. Így pécézték ki a fenti magyar katolikus templomokat, melyeket bezárnak, lerombolnak s eladnak, a befolyó pénzből valószínűleg új templomokat építenek délen a latinoknak.
Itt érdemes elgondolkozni azon, hogy más etnikai csoportoktól elvett templomokról nem hallani. Bizonyára azért, mert a lengyel, cseh, a szlovák vagy a horvát templomok tele vannak, nem úgy mint a magyaroké. Pedig Cleveland és környéke az amerikai magyarság egyik legnépesebb központja, így 14 katolikus temploma tele lehetne, s elkerülhetnék az elkobzást. Csakhogy a magyarok valószínűleg itt sem templomosak már, mint szerte nyugaton. Elmondható, hogy itt az átlag magyar életében legfeljebb háromszor van templomban: először amikor szülei elhozzák keresztelőre – hogy a névadás mégis ünnepélyes legyen; másodszor, amikor mátkája oldalán bevonul esküvőjére – hogy az aztán fényes és emlékezetes legyen; harmadszor amikor behozzák a Szent Mihály lován temetésre – hogy mégis ne pogányként menjen el.
Hol van már ez a mai nemzedék a régi templom és iskolát építő kivándorolt nemzedékektől, akik még ha verejtéken szerzett filléreikből is, de áldoztak és építettek templomot és iskolát! A maiak – tisztelet a kivételnek – mindent magukra költenek: szebb lakásra, új autóra, messzi turistautakra és bővelkedő életre. Sajnos a mai nyugati magyarság ahelyett, hogy ősi értékeinek átadásával alakítaná, jobbítaná a befogadó társadalmat, inkább annak hatására alakul át, azaz lassan de biztosan beleolvad a nyugati társadalom szürke konglomerátumába, s vidáman éli életét Isten, Egyház és templom nélkül..
Azt is fel kell ismerni, hogy a Katolikus Egyház, már neve szerint is egyetemes, s ebben benne van, hogy nemzetek feletti. Ugyanis a nemzetek ideiglenes képződmények, egy ideig vannak, aztán eltűnnek s mások lépnek helyükbe. Az Egyház tehát nem kötődik egy-egy nációhoz, csak addig míg az létezik, mert karakterében nemzetek feletti – örök. Innen érthető például, miért nincs a csángóknak magyar lelkésze, a szlovákiai katolikus magyarságnak magyar püspöke, s miért képezik az erdélyi magyar katolikus papokat román egyetemen. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az egyháznak nincsenek elkötelezett, nemzeti érzésű papjai, mindig is voltak, s ma is vannak! Érdekes az, hogy csak egy elkötelezett nemzeti katolikus egyház van a világon: a Lengyel Ókatolikus Egyház.
A magyar templomok kiürülésén, bezárásán és elvételén nem segít sem a méltatlankodás, siránkozás, vagy az amerikai püspöknek írt bíborosi, vagy éppen a pápának írt kormányfői levél. Csak egy dolog segíthet, ha a magyarság külföldön is, s otthon is sürgősen visszatért atyáik útjára s megtér Istenhez, újra hívő, erkölcsös és templomos lesz. Mert csak ez a vallás az ami a vérségi köteléken túl megőrizte és megőrzi az egyedi embert a belső, lelki széthullástól, egybeköti a családot, a közösséget és a nemzetet!
Ez volt a régi magyar út, amelyen mindezekig megtartattunk, s csak egyedül ez lehet a jövendő magyar út! Soha nem volt annyira aktuális a költő figyelmeztetése mint ma, az otthoni és a külföldre szakadt magyarságnak:
„Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!”
Edmonton, 2010., a feltámadás ünnepe
Prof. Dr. Pungur József
